Székesfehérvár és Vidéke, 1901. július-december (29. évfolyam, 75-155. szám)
1901-07-02 / 75. szám
2 ezen »Streber« végre, legalább igen sok esetben, nem azon körülmény által lenne kényszerítve, hogy a nyomorúságos díjazás mellett — ha semmit sem nyújthat is a betegnek, vagy ha csak kivételesen lehet is neki hasznára — mégis csak élnie kell, mert ne felejtsük, hogy a hiba nagyobb része a társadalmat, nem pedig a gyakorló orvosokat terheli. Többet ér bizony 10 szakszerű, lelkiismeretes és jól átgondolt és tisztességesen áthonorált orvosi látogatás, mint 50 vagy 100 megalamizsnázott orvosi látogatás, a betegre és az orvosra nézve egyaránt! De hát mi történjék szegényebb sorsú polgártársainkkal, kik ha megbetegednek, sem az orvost kellőkép díjazni, sem pedig a patika számlát fedezni nem képesek? Válaszom egyszerű. Betegsegélyző pénztáraink jelen szervezetükben, orvosi szempontból, nem nyújtanak, mert nem nyújthatnak — hogy ne mondjam — semmit a betegnek, azok megszűntével tehát szegényebb sorsú betegeink vesztesége igen problematikus lenne. Szegényebb sorsú polgártársaink gyógykezeléséről azonban már csak a közegészségügy érdekében is feltétlenül gondoskodnunk kell és azon terhekben, melyeket azok gyógykezelése igényel, a társadalom minden rétege vagyonunk arányában részt venni tartozik, most nem lehet ezen terheket egyszerűen egy rend nyakába várni 1-szer mert gyakorlatilag ez egy oly képtelenség, mely nem terem jót, sem a közegészség ügyének, sem a betegnek, sem az orvosnak; 2-szor mert az egy égbe kiáltó igazságtalanság volna és a jog és kötelesség közti szükséges egyensúlynak végzetes megbontására vezetne!! . . . Egyébként biztosra vehetjük, hogy az orvosi kar mindég és minden körülmény között a humanismus terén, már csak hivatásánál fogva is, a legelsők között fog helyet foglalni! A jókedvű fiatalember az igazgatósághoz folyamodott hát, elmondva, hogy a budapesti zeneakadémiának a tagja, vizsgára készül, amelynek sikerétől függ, hogy hattagú, neveletlen árvákból álló családját fentarthassa . . . Kéri a gyakorlatok megtartására az engedélyt. .Az igazgatóság föltételesen engedte meg a dolgot. Szakértő próbát rendelt el ugyanis az iránt, hogy a szobában való hegedű játék kihullik-e az utczára, vagy sem ? Ha nem hallik ki, megadják az engedélyt. A mi jó Rácz Mihályunk, a börtönőr volt a szakértő. Kiállt az utczára a kerítés mellé s ugyancsak lelkiismeretesen figyelt, fülelt, hogy hallik-e valamelyes dana? Egy árva hang nem sok, de bizony annyit nem hallott Rácz Mihály, abból az egyszerű okból, mert a Széchényi Kubelik ez idő alatt nem hegedült. Rácz Mihály jó lélekkel jelenthette, hogy a hegedű szó nem hallik ki az utczára, amire azután az igazgatóság megadta az írásbeli engedélyt a szobában való hegedülésre. Estére pedig a Duna part felé sétálók halhatták, hogy milyen vígan vannak benn az állam fogházban. Csak egy kis leány van a világon . . . A Széchenyi troubadour ugyanis abban a szent meggyőződésben él, hogy Éva leányaszszony óta egyetlen egy valamire érdemes nő élt és él széles e világon, s Éva anyánknak ez egyedüli képviselője a 47—48-ik szélességi fok De talán mindég legelső helyet foglalta is el! Oh! ha egyszer a nagyközönség felébredett a műveltség magasabb fokára fog szert tenni; ha majd a hályog szemeiről leesik; ha megfogja tudni különböztetni a valót a szédelgéstől, úgy saját jól felfogott érdekében mily más elbírálásban fogja részesíteni a közegészségügy érdekeit és azok elsősorbani munkásait, az orvosokat! . . . mely körülmény azonban, ugyhiszem egy kis alapos felfordulás nélkül alig fog végbe mehetni! Dr. Révy Ferencz. SZÉKESFEHÉRVÁR ÉS VIDÉKE. A tanévzárás alkalmára. Méltán igen nagy dicséret jut hold. Say Rudolfnak, az iskolaszék volt buzgó és áldozatokra kész elnökének, midőn a polgári leányiskola keletkezőben volt. Ép oly bensőséggel adózott a fölolvasó Alföldi Lipót tanárnak és Nemessányi Adélnak, kik néhai Janny József igazgatósága mellett a kezdet nehézségeivel derekasan megküzdöttek. Illőnek tartanám, ha az igazgató és régi tanári kar egykorú tanítványai valami módon mozgalmat indítanának az iránt, hogy volt profeszszoraiknak kegyeletes hálájukat megemlékezésükkel lerójják. »Munkálkodásukra — így szólt a fölolvasó — hatóságok, szülők és tanítványok csak elismeréssel emlékezhetnek vissza, hálával és köszönettel, annál inkább, ha tudjuk, hogy azért ások és fáradságos munkáért vajmi csekély javadalmazásban részesültek. Első tanítóink közül az intézetnél már csak Alföldi Lipót urat bírjuk.« Tanügybarát, Péter és Pál ünnepe egyúttal magasabb tanintézeteinknek is szép ünnepe volt. Egy s ugyanazon időben tódultak a tanulók még egyszer a jelen tanévben a főreáliskola, főgimnázium és polgári leányiskolába, hogy tanáraik kezéből a végső írásos ítéletet tanúsított szorgalmukról és tehetségeikről átvegyék. Különösen emelkedetté tette a polgári leányiskola évzáró ünnepét a sorrend következő pontja: »Visszatekintés polgári leányiskolánk 25 éves múltjára, Gőbel János György igazgatótól.« A hallgatóság a megkapó visszaemlékezésekre valóban megfeledkezett a tikkasztó hőségről, mely a zsúfolásig megtelt teremben uralkodott. Bámulatos körültekintéssel kiterjeszkedett a nagyérdemű igazgató aránylag rövid előadásának keretében a nőnevelés minden részletére; megmutatta, miben különben városunk közönsége eddig sem kételkedett, mennyire tudatával bir a czélnak, melyet a vezetése alatt álló polgári iskolának követnie kell és nemes önérzettel utalt a gazdag eredményekre s a tényezőkre, melyek ezeket létrehozták. A »Visszatekintés« nem feledkezett meg senkiről és semmiről, lerótta a kegyeletet az elhunytak iránt és igazságos jóleső elismeréssel illette a volt és jelen tanerőket, valamint az intézet hatóságát és a város nemes közönségét. között, a nógrád megyei Széchény rendezett tanácsú városban lakik. A szegény őrvezető lelkendezve rohant be. Nem értette a dolgot. Délután semmi nesz nem hallott, most meg ugyancsak sír a száraz fa. Szólt is miatta, de hiába, ott volt a pecsétes irás. Inkább megdicsérte hát a jókedvű hegedűst: - Azt mondom, a tekintetes úr nem fog megbukni azon a vizitán. Jól rángati a vonót... Hát vannak még naiv lelkek a világon. Egy napon uj lakótárs érkezése volt jelezve. Egyszerre csöngetnek s egy őr kíséretében csakugyan megérkezett az uj vendég, névszerint Kokuleczky Tóbiás ur, éktelen lármázás és káromkodás közepette. Kokuleczky Tóbiás ur ugyanis tökrészeg volt. Az egész éjjelt bucsu-murin töltötte s három vonatot késett le, mig azután egyet sikerült megcsípni a barátainak. Abba belerakták Kokuleczky urat s a kalauznak megmondták, hogy Váczott adja át egy hordárnak, a ki szállítsa őt be az államfogházba. Némi akadályok árán ez meg is történt, de nem sok köszönet volt benne. Kokuleczky Tóbiás, foglalkozására nézve fűszer és gyarmatáru kereskedő, a világ legjámborabb embere, ha józan. Az a párbaja is, amiért most Váczra kellett jönnie, illuminált állapotában vette eredetét. Ilyenkor pedig Tóbiás urban tótágast áll a lovagiasság. Mindenkivel affaireket csinál, ha kell, ha nem. Lapunk huszonkilenczedik évfolyamának harmadik évnegyedében tisztelettel kérjük előfizetőinket, hogy előfizetésüket megújítani szíveskedjenek. Hangzatos programotokra, puffogó frázisokra szükségünk nincsen. Tárgyban a valóságot, véleményben legjobb meggyőződésünket minden esetben megírni: ez programmünk. A lapnak huszonkilencz esztendős fennállása mutatja, hogy az olvasó közönség helyeselte irányunkat. Ebben a legnemesebb szankcióban, a közvélemény elismerésében találjuk fáradságos — és a vidéki sajtóviszonyok közepette, küzdelmes munkánk jutalmát. A „Székesfehérvár és Vidéke“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A kisérő börtönőrnek is azt mondta nagy akadozva: — Én bemegyek, nem bánom. De barátom, maga nem lovagias ember, ha a segédséget el nem fogadja. Én az i . . . igazgatót provokálni akarom . . . A derék férfiú csakugyan provokálni akarta a fogházigazgatót, amiért egy kupiczával sem akart inni abból az üveg cognacból, amit direkt e czélra magával hozott a muriból. Sőt az üveget el is vétette tőle. Nagy nehezen a börtönőr segítségével lefektettük a minden öreg ágyuk e kollégáját s félig horkolt már, a mikor még a lelkünkre kötötte, hogy ha a vasúti kalauz, a hordár vagy a fogház igazgató segédei jelentkeznének, a legszigorúbb feltételeket állapítsuk meg. Ezen az emberen a megtorló igazságszolgáltatás javító hatása ugyan nem nagyon látszott meg. Kokuleczky úr kalandjain kívül a kötelező anziksz-divat is jelentékeny mulatságát képezte a változó benn lakóknak, akik fölött lettek légyen jogász gyerekek vagy öreg méltóságos urak - a szegény Klein úr egyaránt uralkodott. Ő az államfoglyok doyenje. Az anziksz-kötelezettség abból áll, hogy minden államfogoly köteles a többi államfogoly által tetszés szerint diktált czimre egy-egy anzikszot küldeni, saját aláírásával. Hát kérem az anziksz-czimek csupa Ilonka, HÍREK. Előfizetési felhívás.