Állami Ybl gimnázium, Székesfehérvár, 1935

De a gróf látta, hogy olyan nagy férfiúval áll szemben, hogy bűn azt leláncolni egy faluban, azért is megengedte Yblnek, hogy Pestre költözhessék, és pedig teljes jövedelme megtartásával 5—1—5, azaz tiz évig, és csak az uradalom építési felügyelőségét gyakorolja ezért. Lehet, hogy ebben már feleségének, a gráci születésű Lafite Idának is része volt, mert ő már előbb is Pesten élt mint német nevelőnő. Ybl pesti működése páratlan eredményű. Mondhatjuk, Pestet széppé, naggyá, világvárosiassá Ybl Miklós tette alkotásaival. Másik irányú működése viszont vidéki volt. A grófok építésze lett. Mindenki vele akarta csináltatni kastélyát. De nézzük, mit alkotott Budapesten ! Ő alkotta Budapest főtem­plomát, a lipótvárosi bazilikát, mely világviszonylatban is pompás és elsőrangú. Olasz renaissance stílusban épült e műve, míg a Bakács­téren román stílusú plébániatemplomot emelt. Leggyönyörűbb, legkiérettebb alkotása a Kir. Operaház az Andrássy­­úton. A világ legszebb operaháza ez úgy kívül, mint belül. A Ferenc József-híd pesti hídfőjénél áll az óriási Vámpalota , szintén Ybl alkotása. A magyar királyi Vár építését is Ybl Miklós kezdte el, sajnos már befejezni nem tudta. Az egész Margitszigetet ő építette be szebbnél-szebb épületekkel, fürdőkkel, szállodákkal. 1885-ben az országos kiállítás királypavillonját Ybl alkotta, ma is áll. (Gerbaud nyári kioszkja.) Budapesti bérházas mesterművek. A Kálvin-téren áll a Pesti Hazai Bank bérpalotája , előtte a gyönyörű kút, melyet szintén ő tervezett. A Múzeum-kert körül épült hatalmas paloták nagy részét ő ter­vezte. A régi országház­ épületét is a. ott, valamint a Nemzeti Lovardát. Nehéz volna itt egyenként felsorolni palotáit. Minden nagyszabású grófi palota, amely korában Pesten épült, tőle való. De vidéken is dolgozik. Például a jól ismert gyönyörű csurgói kastély is az ő műve. A csákvári templomot is neki tulajdonítják. 14 nagy vidéki grófi kastélyt épített még. Székesfehérvárott is épített bér­házakat a Vörösmarty­ téren. A Magyar Király szállodát régi alakjában is neki tulajdonítják. Óriási munkássága mellett különösen nemes szíve, karaktere és magyarsága volt népszerű. Úgy köszönt: „Adjon Isten szerencsés jó napot!“ A magyar művészi ipar megteremtője volt. Budapest törvényhatóságának egyik legkiválóbb tagja volt Ybl. A szakemberek, mérnökök és építészek őt választották vezérükké, és atyjukként tisztelték, és szerették. 50 éves jubileumi ünnepségére még a bécsi nagy professzorok is eljöttek, hogy vele kezet foghassanak. Tehát joggal vagyunk büszkék mi szeretett iskolánk patrónusának nagy és dicső nevére. El ne feledjük, tegyük ismertté minden székes­­fehérvári polgár előtt, mert a legnagyobb volt ő, kinek bölcsője szere­tett szülővárosunkban ringott. Dr. Fábián Gáspár. 4

Next