Állami Ybl gimnázium, Székesfehérvár, 1938
Dr. Mohai Lajos 1886—1939. Zimankós téli időben, szállingózó hópelyhek közt hagyott el bennünket csendben, szerényen, amilyen csendes és szerény volt egész egyénisége. Még előttünk látjuk ismert jóságos arcát, azokat a beszédes, barátságos szemeket, még halljuk nyugodt hangját, mely vigasztalva simított végig a fájó gyermekszíven, máskor sziporkázó szellemességgel hangzott el meghitt baráti körben. Közel fél éve pedig aggódó sejtelemmel beszélt a halálos kórról, mely erős szervezetét megtámadta, és lassan megemésztette életerejét, — és ma nincs többé. Jóságos alakja nem tűnt fel többé a volt reáliskola táján, sem a fehérvári határban a vadásztársaságok kedves tagjaként; nem látjuk többé az Egyházközség asztalánál, a társas körök emelvényén, de leginkább az iskola katedrája érzi hiányát, ahol egy életet töltött telve lelkesedéssel, túláradó atyai szeretettel és teljes odaadással. Dr. Mohai Lajos Székesfehérvárott született 1886. jún. 14-én. Iskoláit a helybeli ciszt. rendi kat. gimnáziumban végezte mindvégig kiváló eredménnyel. Itt tűnt fel először tehetsége és vallásos lelke, úgyhogy az ifjúsági Mária-Kongregációnak egyik első prefektusa lett. Tanulmányait a budapesti m. kir. Tud. Egyetemen mint a Báró Eötvös József-Kollégium tagja folytatta, és 1908-ban a finnugor nyelvészetből bölcsészetdoktori oklevelet szerzett. Tanári pályáját a keszthelyi premontrei r. gimnáziumban kezdte 1908-ban. A következő évben az állam szolgálatába lépett. Először Lőcsén a kir. kat. gimnáziumhoz került, majd Munkácson teljesített szolgálatot. A világháború után 1919. húsvétjén hazajött szülővárosába, de állomáshelyére már nem térhetett vissza. A cseh uralom megkezdte állástvesztő működését, és ő is a menekülő magyar tisztviselőtársadalom keserű kenyerét volt kénytelen enni. Mohai Lajost szülővárosa fogadta vissza ölébe, itt nyert állást az akkori főreáliskolában. Szeretetreméltó egyénisége hamar megkedveltette nemcsak az iskolában, hanem a város társadalmának széles körében is. Rajongó természetszeretete a vadász társaságok kedvelt tagjává tette, széleskörű műveltsége és ragyogó előadóképessége a társadalmi egyesületek vezetőségében biztosított számára helyet. Nem szeretett fenn forogni sohasem. Szerény egyénisége a csendben dolgozó munkás férfi szerepét szánta neki, de ha a közélet az első sorokba szólította, igaz lelkiismerettel, emberül állotta meg helyét. A múlt esztendő végén orvosainak tanácsára búcsút kellett mondania az iskolának, ahol lelkének fáklyája ellobogott. A sorvasztó kór nem engedte, hogy a nyugalom pihenőjét élvezze, mert félév múlva, jan. 4-én áldásos lelkét visszaadta az Úrnak. — Temetése napján, mintha a szomorú életsors újra összekötötte volna lelkét utolsó állo