Szent Margit leánygimnázium, Székesfehérvár, 1918

semmit, a takarékpénztári könyveket meghagyták az igazgató őrizetében, az új iskola építését sürgető szükségnek jelentették, bár maguk is sejtették, hogy hetekig tartó munkájuk úgy is hiába­való lesz. Azután következett a május elsei halotti menet, amelyre a közoktatás kegyetlen művelődési megbízottja az ifjúságot is kirendelte. A felső osztályos komoly leányok, akik jobban megértették a helyzetet, a tanári karral együtt szégyenpírban égve, lehajtott fővel mentek az utcán, mintha vesztőhelyre vezették volna őket. Végül jött a tanév hirtelen befejezése. Június elején kaptuk meg a rendeletet, hogy az év végi osztályozás elmarad, részletes bizonyítványt nem szabad kiállítani, elég lesz a rossz tanulók számára kitalált kommunista papír. Ösztöndíjat, jutalmat, segélyt nem adhattunk az érdemes tanulóknak, mert összes értékeinket lefoglalták. Június 12-én bocsátottuk el leányainkat az iskolából szomorú, aggódó szívvel, mert bár tudtuk, hogy a börtönben született rendszernek, amelynek erkölcsi alapja nincsen, meg kell szűnnie, de, hogy mikor itt a szabadulás boldog órája, azt nem tudhattuk. Oroszországban ekkor már több mint egy éve dühöngött a tanácsköztársaság. Arra el voltunk készülve, hogy a tanári kar több tagját eltávolítják az iskolától. Nem magunkkal törődtünk, a leánylelkeket féltettük s csak azért imádkoztunk, hogy az Úristen rövi­dítse meg szorongattatásunk napjait, s ne engedje, hogy az iskola a tanítás új évében a lélekgyilkosok kezébe kerüljön. Csak egy tanár volt, aki nem osztozott szellemi közösségünkben, aki megfeledkezve tanári esküjéről s elszakadva a törvényes hagyománytól az anyagi érdekekkel kecsegtető erkölcstelen rendszerhez pártolt. Hála Istennek, nem tudott kárt tenni a gyermekekben. Tanítását visszautasította, magatartását elítélte a leányok jól fegyelmezett lelke. Szereplésével eljátszotta kortársai és tanítványai szeretetét s méltatlanná lett arra, hogy magyar leányokat neveljen. A renegát neve Litván Viktória.

Next