Szent Margit leánygimnázium, Székesfehérvár, 1920

­s — értelmiséggel kell bírnia, mint a férfinak a maga dolgához. Művelődn kell tehát mindegyiknek, hogy jobban megfelelhessen feladatának, mer tapasztalati igazság, hogy minden foglalkozás teljesítése több ismerettel nagyobb műveltséggel jobban sikerül. Végre is — noha lassan — győzött a jobb belátás és a női nagyobb művelődése tért hódított. Megnyíltak előttük az iskolák, nem csak a középiskola, hanem az egyetem is és a nők megmutatták, hogy nem alsóbbrendű lények, épúgy tudnak tanulni, mint a férfiak. Aki г fiú- és leányközépiskolai nevelésben kellő gyakorlattal bír, nem mond­hatja, hogy a nők tanulásra és művelődésre nem alkalmasak. És meg­állják helyüket nemcsak a középiskolában, hanem az egyetemen is , jóllehet a női­ nemnek ezen a téren még alig van múltja, mégis hány jeles költőt, írót, tudóst és művészt adtak a világnak. Mindennek ellenére még most is kísért a férfi­ világban az a gondolat, hogy a nő mégsem tanulásra való,­­ hogy nem lesz jó vége ennek a nagy női művelő­désnek. Még most is nagy azoknak a száma, akik ellenzik és veszedel­mesnek mondják a nők tudományos képzését és megszorításokkal nehezítik emelkedésüket. A fiúközépiskolába felvesznek egy osztályba 60 tanulót, a leányközépiskolákba csak 45-öt; az egyetemre a férfi beiratkozhatik, ha épen megfelelt a tanulmányi követelményeknek, a nőtől kiválóságot várnak. A férfi számára nyitva van az egyetem minden fakultása, a nők csak bölcseleti és orvosi tanulmányokat végezhetnek. Pedig hát vagy alkalmas a nő a tanulásra vagy nem. Ha alkalmas az esze a filológiára és a nehéz orvosi stúdiumokra, miért ne volna alkalmas a jogi és a mérnöki ismeretek elsajátítására. Semmikép sem indokolt tehát a meg­szorítás. Ha megengedték a nőknek bizonyos szakok hallgatását, miért nem engedik előhaladásukat korlátozás nélkül. Ne mondja senki, hogy a nő nem való mérnöknek és jogásznak, csak épúgy nem való, mint valamikor nem való volt orvosnak. Hadd tanuljanak azt, amit akarnak és bizo­nyítsák be, hogy alkalmasak-e vagy nem. Míg a próba meg nem történt, addig nem lehet és nem szabad ítéletet mondani róluk. Vannak, akik nem tagadják a nők szellemi képességeit s a ma­gasabb tanulmányokra alkalmas voltukat, mégis a megszorítás hívei — más okból. Azt mondják, hogy a férfinak sincs állása, miért akarják előlük elfoglalni a kínálkozó keveset a nők. Hát itt a hiba. Hogy a férfiak az értelmiségi pályákon nehezen tudnak elhelyezkedni, annak nem a nők tanulása az oka. A baj forrása abban van, hogy a tanulást helytelen relációba hozzák a kenyérkeresettel. Nem az állásért, nem a kenyérkeresetért kell voltaképen tanulni, hanem a művelődésért, az emberi hivatás betöltéséért. Ez magasabb szempont a kenyérkeresetnél. Hogy a férfinak az értelmiségi pályákon nehéz az elhelyezkedése, annak oka a férfiaknak az a téves felfogása, hogy aki tanul, annak okvetlenül hivatalnoknak kell lennie, hogy csak a hivatal, az államszolgálat ad megélhetést és kényelmet. Hát hiszen az emberi hivatás nem épen kényelemből és nyugalomból áll, de a munka után erre is számíthat az ember. Csakhogy ezt a munka utáni nyugalmat és az egész megélhetést az értelmiségi pályák kevésbbé adják meg, mint a gyakorlatiak. Nemcsak ma, de régen is könnyebben élt egy jó iparos és kereskedő, mint egy úgynevezett tanult ember. Egy kalapárusnő, egy bankhivatalnoknő többet keres egy középiskolai tanárnál, vagy egy bírónál. Mégis makacsul ragasz­kodnak az emberek a fixfizetéses állásokhoz és ennek oka az aktivitás hiánya és a hiúság. Azért ne tanulhasson tehát az arra való nő s ne vehessen részt több tudással az emberiség emelésében, mert a férfivilág hiú és nem praktikus? Mennyi fiatalember tódul az egyetemre, aki nem

Next