Szent Margit leánygimnázium, Székesfehérvár, 1928
a filozofáló hajlam, természetesen a primitív és tág értelemben vett bölcselő hajlandóság. Ha összehasonlítjuk a felsorolt típusokat, azt látjuk, hogy azok egymástól nagyon eltérők. A tapasztalati típusok még jobban hasonlítanak egymáshoz, mivel alapjuk a temperamentum. A legrégibb temperamentum-felosztás szerint az ifjú szellemi alkata nagyban attól függ, hogy milyen az örökölt egyéni természete. Kretschmer zyrdothim-típusa hasonlít a szangvinikus és melanchólikus vérmérséklethez, schrothim típusa a kolerikus és flegmatikushoz. Binet és Nógrádi típusai még közelebb vannak egymáshoz, szerintük van leíró, megfigyelő, érzelmes és elmélkedő típus, de elfogadhatóbb Nógrádi azon megállapítása, hogy egy és ugyanazon egyén fejlődése folyamán mind a négy típushoz tartozik: a gyermek leíró, a serdülő megfigyelő, a serdült érzelmes, a legényhajadon elmélkedő. Az ideális típusok osztályozási alapja nagyon különböző, s innen van a típusok közt észlelhető nagy különbség is. Dilthey naturalista, szubjektív és objektív típusa a világnézeti különbségeket mutatja. Jaspers konzervatív, nihilista és démoni típusa a kultúrfejlődésben tapasztalható szellemi irányváltozásokat viszi át az egyénre. Binet racionális, irracionális, objektív, szubjektív, praktikus és theoretikus típusai voltakép kettőre vezethetők vissza, az aktív és spekulatív típusokra; némely ifjúnál kezdettől fogva inkább a cselekvő, a másiknál inkább a szemlélődő természet tulajdonságai tapasztalhatók. Jung extravertált és introvertált típusa a külső hatások szerint igazodó és a maguk lábán járó ifjak közt levő különbséget emeli ki. Spranger élménytípusai elénk állítják a gyorsabb és lassúbb fejlődésű, a kifelé dolgozó és önművelő, a receptív és alkotó hajlamú ifjúságot; értéktípusai felsorakoztatják a sportkedvelő, a művészetek iránt érdeklődő, művészi hajlamú, a problémák iránt érdeklődő, tettrekész, aktív természetű, áldozatos lelkű, finomabb lelkületű, derült kedélyű, vallásos és a fölényeskedő egoista ifjúságot. Stern rámutat arra, hogy egyik ifjú fejlődése nyugodtabb, a másiké egyenlőtlen, forrongó. Puschmann a szabadabb fantáziájú, túlságos önbizalmú, a változó kedélyű és a józan, okos ifjúságot vezeti elénk. Kirschensteiner a szemlélődő és aktív hajlamú ifjúságot állítja szembe. Máday a romantikus hajlamú, eleven kedélyű, impulsív, a csendben dolgozó, szívós, alaposan képződő, az ideális gondolkozású, törekvő és munkakerülő ifjúság képét tárja elénk. Kornis Gyula az erős energiájú, s puhább lelkű típusban szemléli az ifjú nemzedéket. A fentebb ismertetett ifjúsági típusok az ifjúság lelki életében nyilvánuló legáltalánosabb jellemző vonások egybefoglalása. Ezek az általános vonások az összes kultúrnemzetek ifjúságára jellemzők, de vannak oly jellemvonások is, amelyekben az egyes népfajok, nemzetek ifjúsága különbözik a többitől. A pszichológusnak és pedagógusnak az is feladata, hogy az egyes nemzetek ifjúságára jellemző sajátos vonásokat is felismerje; ez az ismeret a tehetségek vizsgálatánál és általában a nevelésben nagy segítségére van. Bennünket közelebbről a magyar gyermek és ifjúság sajátos lelki tulajdonságai érdekelnek. A magyar gyermek és ifjú sajátos jellemző lelki vonásai nagyjában ugyanazok, amelyek a felnőtt magyar embert megkülönböztetik más nemzet embereitől. A magyar embert dr. Bognár Cecil szerint legrövidebben következőkép jellemezhetjük: »Eléggé fejlett szellemi képességek még nagyobb fejlődési lehetőségekkel.1)« Vagyis a magyar ember értelmes, világos eszű. 2) Dr. Bognár Cecil: Tanulmányok a gyermeki lélekről. 1925. Berlin, Ludwig Voggenreiter Verlag, Magyar Osztály, 104. o.