Hunyady fiú felsőkereskedelmi iskola, Székesfehérvár, 1877

IKEVWI A magyarhoni ipar és kereskedelem állapota a vezérel s különösen az árpátoi királyok korában. (Horvát Mihály és mások ilynemű művei után.) Midőn valamely nemzet ősi hazájából egy másikba költözik, többnyire magával viszi oda nyelvét, jellemét, öltözetét s minden egyéb szokásait. Ez esemény történt hajdan a költözködő dórokkal, a világhódító rómaiak­kal s a középkorban fegyverrel terjeszkedő arabokkal s a pannon­ földet elfoglaló magyarokkal. És ez ősi hozományok annyira mélyen gyökereztek minden nemzet életében, hogy azoknak hajtásai, egyben vagy másban, sok század múlva is nemcsak meglátszanak, de mindig bizonyos jelleget tüntetnek föl. S ép ezért, ha hazánkban az ipar és kereskedelem jelzett korának állapotját illő szempontból meg akarjuk vizsgálni, figyelem nélkül nem hagyhatjuk azon nagy befolyást, melyet annak minden ágaira a nem­zeti jellem oly hatalmasan gyakorolt. Őseink haddal, fegyverrel szerezték hazánkat,—s így a fegyverviselés vala a főérdem s a legelső alap, mely jogot adott valamely földtelek leírá­sához. őseink, az elfoglalt földet biztosítasulók s maguknak a szomszéd tartományokból kincset szerzendők, nem tették le a fegyvert, hanem azt továbbra is megtartották. Azért a végbevitt s megállapított első foglalás után is a katonáskodás, hadviselés félő kötelességük és foglalatosságuk maradt. A fegyverviselés zajos természete pedig mintegy önként hozta magával, hogy a vezérek­ korabeli magyarjaink a csendesebb foglalkozást, az ipart és kereskedelmet, körükből kizárják; hajlandóbbak valának ezek helyt azokat folytatni, miket ősi hazájukból magukkal hoztak: a vadá­szatot, pásztori s mezei életet. Tagadhatatlan ugyan, hogy őseink maguk is értették, sőt mivelték is az iparnak egynémely ágát, mint p. o. a saját öltönyük készítését, az öt­vösséget, a timárságot, a fegyverkovácsolást stb.; de annyi mégis bizo­nyos, hogy mindenek felett a fegyverviselés vala az, melyhez a magyarok 1*

Next