Székesfejérvár, 1872 (2. évfolyam, 2-52. szám)
1872-05-26 / 21. szám
A fejérmegyei gazdasági egylet, községi jegyzők, iskolatanács és a tanítók egyletének közlönye. A lap szellemi részét illető közlemények a „Székesfejérvár“ szerkesztőségének czimrendök; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményekért! dijak a „kiadó-hivatalt* Klökner Péter könyvkereskedésében vétetnek fel. Nyilttérbeni közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. 9V Kéziratok nem küldetnek vissza.WQ A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve: Egy évre....................................................................4 frt. Fél évre....................................................................2 frt. Negyed évre............................... 1 frt. TÁRSADALMI HETILAP. Megjelen minden vasárnap. 1872. május 26-án. 21. szám. Hirdetmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 — nem megrendelőinktől 8 kvért igtattatik be. III. félévi folyam. Iparviszonyaink. Majd mindenütt élénk nyomait látjuk a reform törekvéseknek, a társadalom minden rétege siet megragadni az újabb kor legcsekélyebb vívmányait is, — hogy azzal saját jóllétéért küzdve a haladás után lépésről lépésre mehessen előre, — csak a magyar iparos osztály az, — mely még mindig konokul ellen akar állni a haladás parancsszavának, s nem látja be, — hogy az ellentállás saját egyéni jólléte, saját existentiája ellen intézett támadás. A hírlapok évek óta foglalkoznak a magyar iparügy kérdésével, s imák igen sok érdekes dolgokat, de amelyek midőn kivitelre kerülnének, vagy a szalmatűz lángja, vagy az értetlenség sorba buktatja el minden törekvéseiket. A kormány részéről is már annyiféle jelét láttuk e téren törekvéseinek, — de mit használ ez is, — ha az élet gyakorlati emberei ellenkezésbe helyezik magukat a tudomány vívmányaival, s annak elveivel. Gyüléseznek iparosaink, — összejöttek már egy országos gyülekezetre is, — honnan hazatérve gyülésezni kezdtek újra, s tanácskoztak, s mind e tanácskozások eredménye még mindig igen csekély, úgyszólván semmi. ránk, s iparosaink e szomorú helyzetéről eléggé meggyőződhetik. TÁRCZA: A szellemiéi és atyapi elere pártzamta. A szellem mint a végetlen lénynek parányi része a teremtéskor emberi alakban rejte el rendkívüli hatalmát. A teremtő független, és szabad szellemeket helyezett e földteke területére, kik a föld uraivá lőnek, és szabad akarattal birnak. Szivekben fölébredt a hála érzete, és a teremtő lénynek önkénytelen imádása törte be lelkeiket, benső sugallat hirdetvén nekik annak láthatlan létezését, és érezték a jó- és rosznak különbségét, a jutalom és büntetést pedig önmagukban hordozták. Ez az ősember vallása, s az ebből eredő lelkiismeret, vagyis a szívben működő csalhatlan isteni szózat, mely az embert vezeti és boldogítja. A szellemi önuralom sokáig fenntartá magát és a jónak tudása erős gyökeret vert az emberiségben, de az összellem eltörpült, és az emberi ész nagyravágyása halomra dönté saját boldogságát. Ekkor jelenik meg az Istenember egyszerű tanával s az emberiségnek az ég legszebb ajándékát a halhatlanság biztos öntudatát nyújtja. A Megváltó megjelenése arra tanított bennünket, hogy minőnek kell lenni az embernek, és hogy mily nagyszerű jövője van szellemi életünknek. Hányan tagadják ezt, de szívekben nem érzik, mert a véletlen lény tudása kizár minden emberi véges fogalmat. Mi a szellemnagyság. Ez egyes szellemek emelkedettsége, kik lelkükből merik a tehetség különböző oldalait, és mások fölé emelkednek. Azonban a félanyagi ember ezen a ponton veszti el egyensúlyát, és zsarnokilag nyűgzi le embertársainak hasonmenetü szellemi röptét, hogy ő maga uralkodhassék. Ez jön a viszály üszke, mely az emberiséget haladásában visszatartá, mig a tömeg egyesek szellemi kényuralma alatt nyög. A történelem hosszú sorainak ezek képzik lánczolatát. Az emberiség egymás ellen küzd, s egyik a másik boldogságának sírját ássa meg. Ily szellemek által bűnhődik az ember hitetlenségéért, s a véletlen lény által kiszabott szellemi ösvény elhagyásáért. A ki önmagával eltelve, saját énjét a leghatalmasabb, legokosabb és legremekebbnek tartja, — az Ez alatt az idő halad, — a velünk oly erősen versenyző szomszéd iparos államok is haladnak, mi pedig, bár hogyan tekintsük is ez ügyet inkább maradunk, inkább nyomorgunk sem mint haladnánk előre. Mi ennek a tulajdonképeni oka ? A magyar nép egy nagy betegsége, hogy egymásra nem hallgat, s hogy köznépünk demagógjai minden áron vezérszerepet akarva játszani, — befolyásra törekesznek iparos társaik felett, — s ha ez sikerül, tévútra vezetik őket, s igy sokkal többet rontanak mint használhatnának, s a szomorú tapasztalat azt bizonyítja, hogy hazánk iparos városaiban majd mindenütt ily demagógok állnak iparos társaik felett, kiknek nagyobb része még azt sem tudja, hogy hol és hogyan kezdjék a reformok keresztülvitelét, — s kik — fájdalom — a legcsekélyebb részletnél is a politikai discussiókba bocsátkoznak, s az ebből eredő pártelvek szerint táborokra oszolnak — viszálykodnak, s legkényesebb kérdést — az iparkérdéseket, — mely párt már náluk életkérdés — politikai kérdéssé alakítják át — (ami a legnagyobb absurdumok egyike) — oly politikai pártkérdéssé, melynek lényegéről s czéljáról ismét semmi fogalmuk sincs. Ha a szives olvasó a jelenlegi zajos alkotmányos élet napjaiban végig tekint iparos városainkon — ipaemlékezet örök világánál látogasson el a múlt nagyságok dicsőséget hirdető romjaihoz és akkor megértendi az emberiség történetéből saját törpeségét. A gondviselés intő kezét vigyázzuk meg, s visszatérünk az emberiség ősérzetére, és porba borulunk a hatalmas előtt, mert ki hatalmasabb az ég uránál, ki nem remeg annak szózatára ? Az emberi szellem magasabb hivatással bír, mint porhüvelyének elvirágzását átélni; már az egész természet bizonyos czélszerüség törvényeit követi, és minden teremtmény magán viseli rendeltetése lényegét. Az emberi szellem az állat-, növény- és ásványország titkait fürkészi, s mindig nagyobbnak tűnik föl előtte a véletlen lény, ki mindezt létrehozta s a kihez fokozatosan emelkedni, — a szellemnek egyedüli hivatása és törekvése. Az emberi lélek nem elégszik meg a föld ismeretével, melynek urává tétetett, de a fölötte létező világokba is óhajt betekinteni, s itt merül föl előtte a nagy mindenség nagyszerűsége, ekkor veszi észre tudáskörének ezek keretét, s fölébred benne a gondolat, hogy lelkében hordja a végetlenség eszméjét, mert a teremtés végcélja, szellemi létünk folytonos törekvése a végetlen lény ismeretéhez mindinkább közeledni. Ami a látható külső tárgyakat illeti s érzékeink alá esnek, anyagnak nevezzük. Az anyagnak fejlődési korszakait az ember természettani rendszerekbe osztotta be. A régi kor tudományos fogalma szerint négy főelemnek tartott tűz, víz, levegő és föld hatásainak összesége, s az ekként keletkezett ezernyi fajok tömkelege különböző nevezetek alatt képezi az anyagiság tudományát. Azonban ebben is hátra van az emberiség, ismerjük ugyan az anyag lényegét és jellegét, de nem tudjuk megmagyarázni azon titkos tényt, mely szerint a föld növényzetet terem, nem a delejességet, mely vonz és taszít, nem a tengeri apály és dagály tüneményeit, és a villanyosság romboló erejét, egyszóval az anyagiságot összetartó erő és annak folytonos mozzanatai előttünk ismeretlenek. Az anyagiság zöme képezi a világnevezetet, mely ezernyi rétegei, változatai, folyói, forrásai, tűzhegyei, tengerei, hegyei, völgyei és szikláival egy nagy egységet mutat. A világ számos nagy forradalmon már keresztül ment, s újjáalakult, melynek rendszeres lefolyása és ismétlése egy nagy természeti titok fog örökké maradni. Az anyag a szellemiség külső alakzatát képviseli, ebben rejlik a láthatlanul szétterjedő erő, melyet a teremtő belélehelt. Az anyag rendeltetése kiszabott törvényeit követni, átalakulni, összevegyülni, mit a gondviselés bölcsessége kik e baj okai ? Maguk iparosaink. Én azonban, nem ítélem el őket érte, mert igen sok tekintetben menthetők. Ugyanis, midőn a czéhszerkezet védszárnyai alatt biztosítva lévén napi kenyerük, kényelmesen élték át napjaikat, — nem kellett félni a versenytől, nem az iparosok túlszaporodásától, —a czéhrendszer ezt nem engedte, — de a fogyasztó közönségnek is be kellett ám érni azzal a czikkel, a minőt az iparos kiállított, — bármilyen volt is, —mert ezt meg a czéhrendszer megengedte. A nemzetgazdászat újabb vívmányának köszönhető, hogy a czéhrendszer, ezen iparunkat s jóllétünket békákba szorító középkori maradvány megszüntetve lett, — s helyette a fogyasztó közönség érdekét védő iparszabadság kimondatott. Akkor örült neki mindenki, csak maguk a régi iparosok nem, s azok, kik a jövőbe látva, előre érezték a bajt, mit a hirtelen átmenetei a czéhrendszerből az iparszabadságba okoz, mely egyszerre sokkal nagyobb rázkódtatást idézett elő a magyar társadalomban, mintsem azt sokan hitték, a legszebben berendezett. A természeti tünemények is csak az anyag rendeltetési czéljának felelnek meg, s a legkövetkezetesebb, legszigorúbb rendet követik. Innen eredt a közmondás, hogy ki a természet törvényei ellen vét, érette bűnhődik, mert az emberi okoskodást felülmúlják annak legszentebb törvényei. A bölcs ember úgy tekinti az anyagot,, mint czélszerű hatáskörét az emberi működéseknek. És mennyit tanulhat az emberi véges ész a természet nagy könyvéből, melyben semmi el nem vész s a legkisebb parány (atomé) eltűnése azonnal egy másiknak ad életet, vagy miként volna lehetséges az emberi léleknek az anyagot felfogni, ha az anyagi test erre segédkezet nem nyújtana. Minden úgy van jól a természetben a mint létezik, mert minden anyagi testek között bizonyos összhangzatot találunk s egyik a másikat kiegészíti. Az ember miután az anyagiság czélszerüségét felismerte, akkor látja az egész természeten az isteni bölcsesség, jóság malasztját ragyogni és kenetteljes fohászt röpít a mindenek urához, ki ezeket oly bölcsen elrendelte, s ezen eszmében keressük a szellemi anyagiság egyedüli s igaz egyensúlyát A mai kor tudományosságban nagyon előrehaladt, de nem a bölcsességben, mert míg az anyagiság oly vezérelvnek tartatik, mely egyedül képes az embert boldogítani, addig a rationalismus ingatag és veszélyes tanai mint a felebbi elvnek kísérői igen el fognak terjedni s az emberiségre átkot hozni. Nézzük a mai nemzedéket, mely a hitetlenség és közönyössége mellett minden szellemi iránt egyedül az anyagiság felé törekszik, és ezen jelenség a társadalom minden rétegén vörös fonalként keresztül húzódik és igen sokaknak száraz, elvont tudálékossága nélkülözi a költészet, és a hit boldogító nymbusát. (La religione come promotrice delle belle arti.) A valódi hit az ember méltóságához legillőbb, és e föld körén túlemeli szellemi értékünket, a remény vigaszt nyújt fájdalmaink és szenvedéseink között, a szeretet pedig az emberiség legdrágább gyöngye, mit ha elveszt önmagát fogja megsemmisíteni. Végre Socrates pogány bölcs nyilatkozatát hozom fel, ki azt mondá, hogy azt nem tudom mit tudok, de azt tudom, hogy semmit sem tudok. És ezen ember a lélek halhatlansága tanáért nem irtózott a méregpohártól ! Hányan tagadják ezt mai korunkban, sem ez a századunk beteges korszelleme a féktelen materialismus. Lovászy Sándor.