Székesfejérvár, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1875-01-16 / 5. szám
gyan is könnyen hátrányos módon emelkednek érvényre. A női szervezet gyöngébb alkata, idegrendszere a tornázás alkalmazását semmi esetben nem tiltja meg, magától értetődvén, miszerint az oktatás a körülményekhez mért legyen. A gyakorlat a leánygyermek ereje állapotához, korához és felfogó tehetségéhez szabassék. — Szabad s rendgyakorlatok öszszekötve tornajátékokkal az első helyet foglalják el; a tornaszerekeni gyakorlatok közül azok nélkülözendők, melyek nagy megerőltetést szükségelnek, veszedelmesek, vagy a női alkatot veszélyeztetik. A tanító értse dolgát, a leány a tornázás czélját föl nem ismerő eszét változások által e gyakorlatban újból s újból feleleveníteni, és kedv s örömmel az ügy érdekében harczolni. Illem és rend a mozgásban mindenkor szem előtt tartandók. Egy ily alapon kivitt tornaoktatásból leányok számára — miként az éveken át egyes, eddig sajnos nagyon kevéssé látogatott magánintézetekben gyakoroltatott is, a legkedvezőbb eredményeket láthattuk. Sápadt, gyenge, tehetetlen lények rosz testtartással, fris, erős, tehetős és egyenes tartásukká változtak, tapasztalatunk pedig oda hat ki, hogy egy korai, azaz a hetedik vagy nyolcadik évvel megkezdett és rendszeresen tovafolytatott leánytornázás egy későbbi görbülést vagy púposságot, oly esetekben is, amidőn öröklési hajlandóság van kilátásban, majdnem kivétel nélkül akadályozza. Végül még álljanak itt dr. Rietter, dresdai tanár szavai, melyeket e kérdésben adott válaszul: „ Elhanyagolt testképzés a női rútság egyik főforrása és minden női személynek kötelessége, ameddig él, izomerőinek folytonos gyakorlására, kiképzésére közrehatni. És ezáltal ama kérdésre önnön magától nyerünk feleletet, melyet kétkedő alakból annyiszor hallunk, hogy a női személyek várjon tornázzanak-e?“ Zavarban volnánk a felelet adásnál, ha tornászatunk azon polcon állana, melyen 10 év előtt állott, ha az volna, mi több helyt jelenleg t. i., művészeties produktiók falakon és gerendán. Több tekintettel az erő, mint a szépség és méltóságra. Az újabb kor azonban a tornázást, főleg azon irányban tökéletesítette, melyben gyenge, megtörtek s nőkre alkalmazható s üdítővé vált úgy, hogy most minden korra, minden nemre nézve az alkalmas gyakorlatok segítségül vehetők. Ha tehát azon kérdéssel jönnének élénkbe: „a leányok és nők várjon tornázzanak-e?“ úgy tudományos meggyőződésekre támaszkodva, mindenkor azt felelhetjük: „Engedjétek őket tornászni! A tornászat szépít!“ F. P. Közgazdászat. A fejér megyei gazdasági egylet, mely az elmúlt főleg hatvanas években a gazdászati ügy érdekében oly sokszor és eredményesen működött, közelebb az országgyűléshez és a minisztériumhoz az adótörvényjavaslatban, a földbirtokosokra, a bérlőkre és a gazdasági cselédségre kivetni tervezett kereseti adót illetőleg egy szakavatottan irt, figyelemreméltó felterjesztést intézett, mely felterjesztés egész terjedelmében következő: „Midőn a fejérmegyei gazdasági egyesület e megye gazdaközönsége érdekei szempontjából a törvényhozás által jelenleg tárgyalt adótörvények iránt felmerülő aggályainak kifejezést kíván adni, elismeri mindenekelőtt, hogy kivált jelen körülményeink között minden osztály kötelessége az állam szükségleteihez járulni,— elismeri azt is, hogy az arányszerűség mérlegét a jelen kényszerhelyzetben alig lehet azon mértékben alkalmazni, amelyben azt az osztó-igazság elve követelné, nem is tartja ez alkalommal feladatának ezen adótörvények egyetemleges hatását gazdasági fejlődésünkre viszonyítva taglalni, vagy kiterjeszkedni azon sújtó körülményekre, melyek a hitel megszorítása, a szállítási árak felemelése és az ipar és fogyasztás terheltetése által mezőgazdaságunkra nehezednek. De kötelességének tartja figyelmeztetőleg felszólalni és meggyőződésének határozott kifejezést adni az adótörvények azon részével szemben, melyek a gazdasági üzletet közvetlenül érintik, s melyek annak életképes fejlődését és működését fenyegetik. Ilyeneknek tartja a földbirtokosra, a bérlőkre és a gazdasági cselédségre kivetni tervezett kereseti adót. A földbirtokosra rovandó kereseti adó elvi jogosultságát nem elemezzük, lehetne annak tán megfelelő alapot találni, de kétségtelenül aránytalan és igazság talán az, ha a katasteri alapon vettetik ki anélkül, hogy a terhek tekintetbe vétetnének, mert számtalan eset fordulna elő, midőn valamely birtok jelentékeny kereseti adót fizetne, holott egész jövedelme a rája nehezedő terhek által felemésztetik, itt a birtokosnak nincs keresete, hanem van a hitelezőnek, ennek keresete pedig már úgyis más adó tárgya. A katasteri alapon százlékként kivetett kereseti adó csakis a földadó újabb felemelése, pedig kimondatott a törvényhozás előtt, hogy a jelenlegi katasteri alap egyenetlen, tehát azon alapon az adót felemelni nem lehet. Vagy más alapra fektetendő tehát a birtokos kereseti adója, vagy ha annak kivetése mégis a kataster alapján történnék, legalább is a birtokkal járó terhek tekintetbe veendők. Nem új elv ez adórendszerünkben, elismerte ennek méltányosságát az absolut rendszer, és elfogadta azt hazai törvényhozásunk a hagyatéki százalékoltatásnál. A bérlők kereseti adójánál az eddigi százaléknak csaknem még egyszer annyira szándékolt felemelése nemcsak túlságos — a 30 és 60% közti ingadozás az eljáró közegeknek nemcsak hogy igen tágas működési tért enged, de a bérleti szoztalizálásnál fogva igen könnyen, sőt valószínűleg azokat sújtja nagyobb adóval, kik nehezebb körülmények közt magasabb áron béreltek; — az a bérlő, kinek holdankint tiz forintos bérlete van, eshetőleg még egyszer annyi kereseti adót fizet, mint azon szerencsés bérlőtársa, ki kedvezőbb viszonyok közt, hasonló birtokot öt forintért tudott bérleni. — Csak vegyük szemügyre egy nagyobb bérlet viszonyait. Tízezer holdas tíz forintos bérletnél a kereseti adó a 30% alapon 3000 frt., a 60%-os alapon 6000 frtnyi évi összeget képez. Oly jelentékeny összeg ez, hogy ily mérvű terheltetés a jelenlegi bérletek nagy részét tarthatlanná — jövőre pedig a különben is józan alapokon vajmi nehezen honosítható bérleti rendszert lehetetlenné tenné. Igen kívánatos volna tehát, ha a bérlők kereseti adója az eddigi 25% arányban maradna, úgy legfeljebb 30% ig emeltetnék, és az, vagy az eddigi alapon, vagy egy vidékszerűleg egyenlő bérleti átlag alapján rovatnék ki, nem pedig az aránytalanságokkal teljes, és eltérő viszonyok közt keletkezett egyes bérleti szerződések alapján. A gazdasági cselédség nagyobb mérvű adóztatását, mely a férficselédre 2 frt., a nőcselédre 1 frt., és a családtagra 80 krt. ró, túlságosnak kell mondanunk. Magas az, ha a cseléd fizetné, kinek az élelmére szolgáló terményeken kívül vidékszerte alig van 15 - 20 hrtot meghaladó évbére, és aki 3- 4 tagú családnál máris 5 forintot fizetne, de magas az akkor is, ha azt a birtokos fizeti, amint az általános szokás, s amely kedvezés nélkül éves cseléd el sem szegődik. A műveltetési költségek, melyek kisebb mértékben, mert csekélyebb bér számbavételével vonattak le a remélhető jövedelemből, ezúttal nem jelentéktelen arányban növekednének, sőt a gazdasági cselédek adójának fokoztatása magát a megyékben évszázados cselédrendszert alapjában megingatván, a gazdát ennél sokkal bizonytalanabb és vajmi gyakran az állam segélyezésére szoruló napszámos-rendszer alkalmazására kényszerítené. Nem is tudnók megfejteni, miért rója a javaslat épen a mezőgazdasági cselédséget ily magas adóval, hol egy családfőnek, például egy béresnek az évi fizetése országszerte 200 frt. értéket meg nem haladja, holott a gyári, kereskedelmi és iparüzleti cselédségnél egész negyven forint havi bér, tehát 480 frt. évi bérig a családtagot szintén csak 80 krral terheli. Minden eddig felhozottakból csak az tűnik ki, hogy a földbirtokos, a bérlő és a gazdasági cselédek kereseti adója végre is magát a földbirtokost terheli. Az első egyenesen a földadó emelése—a másodikat mindenben új bérletnél a bérlő felszámítás tárgyaivá teendő—a harmadikat szinte a földbirtokos fizeti. És ha most azon kérdésre kellene felelnünk, mennyi adó fizettetik például Fejér megyében egy magyar hold után, mely 10 írtért adatott bérbe? Következő számokkal fogunk szemközt állani: Telekadó: 1 írt. 20 kr.— 4% személyes kereseti adó : 4.8 kr. — személyes kereseti adó : 4.9 kr. — a bérlő kereseti adója: 60 kr. — ha az utóbbi az adót is fizeti: 47 kr. — esedékes cselédedé egy holdra: 6 kr. Összesen: 2 frt. ■*/fokr. Vagyis 66% felemelése a katasteri adó kivetésének. Ha már meggondoljuk, hogy atalán e vidék földadója más vidékekhez viszonyítva túlságosan nagy, és egyes birtokosokra nézve máris elviselhetlen — úgy annak aránytalan és az egyes viszonyok figyelmébe vétele nélkül téves alapon czélba vett felemelését elviselhetlennek és gazdasági viszonyainkra nézve károsnak ismerjük —Székesfejérvárott, 1874. deczember hó 20-án. A gazdasági egylet kiküldött bizottsága. alapítása előtt is mintegy ötödfél századdal midőn a sabinok és aequiekkel annyira szerencsétlenül harczoltak, hogy az egyik consul Minutius seregével az Algidus hegyén bekeritetett, consul társa Nautius pedig visszahivatott; közmegegyezéssel Quinctius Cincinnatus választatott az eke mellől dictatorrá s a köztársasági sereget megmenteni, mi 16 nap alatt megtörténvén, ismét visszament ekéje mellé — noha korlátlan hivatalát 6 hónapig viselhette volna. Ezt tudni nem valami nagy érdem az igaz, mert a világtörténelemben meg van írva, ezt csak el kell olvasni és fejben tartani különösen az olyan idézőnek, aki csipkedni akar. Na ezt sem rovom fel hibának hisz Don Scorpio azt mondja, hogy a külföldön azt hiszik, hogy egy tudomány 2 ágának teljes ismeretére egy ember élet kell (ezt más alakban előadva én is concedálom) s ennélfogva képtelenség, hogy egy tanár 7—8 tantárgyat adjon elő. De ha ez képtelenség, akkor még nagyobb képtelenség az, hogy egy 10 éves gyermek fejébe 7—8 szaktanár sulykolja be a tudományt. No de ne ragadtassunk a képtelenségek örvényébe. Hanem igazán fura az, hogy Don Scorpio az eke melletti foglalkozást úgy látszik kevesli — oly foglalkozást, mely a szabad természetben történik, s mely nem zárja ki, a kinek tetszik épen a tudományok mivelését is. Az eke melletti foglalkozás kissé prózai az igaz, de háladatos és tartozik nemes értelemben a producens, nem pedig a consummens osztályhoz. Én sok embernek kezébe tudnám adni az eke szarvát, tán ügyesebben tartaná, mint vezető a tollat akkor midőn azon szánalmas, de annál idétlenebb czélzást firkantotta a leendő közoktatási miniszerre nézve, pedig tudnia kellenek, hogy a jelenlegi közoktatási minszter, ki pedig szakavatott férfiú, szintén foglalkozott az eke mellett az 50-es években. A csipkedés a nyilvánosság terén mikor kell hasznos dolog és szükséges is, hogy a társadalmi élet kinövéseit ostorozza, de szükségesebb még, hogy a csipkedés tanulságos is legyen és különösen a csipkedni akaró vértezze fel magát alapos logikai és történelmi ismeretekkel. Mert a tudomány napjainkban nem mysterium, a dodonai jóshely megszűnt, Delphi Pythia papjai eloszlottak, Trophonius barlangja összeroskadt, szóval felvilágosodott korunkban az egyedáruságnak nincs helye. Pedig Don Scorpio azon lapban csipked, mely a szabadelvüségnek akar kiváló zászlósa lenni. Ha tetszik a viszontlátásig. T. — 20 — Tüskebokor. Don Scorpio csalán akart lenni egy bizonyos tanügyi czikkre, melyet mikor csípéseit írta még el sem olvashatott, miután egy s ugyanazon napon jelent meg mind a kettő január 9-én. Most ő maga is gyönyörködhetik benne, hogy a czikkben nem az sem úgy mondatott—mit ő csípni akart. Ebből azt lehet következtetni, — miután állítása szerint figyelemmel olvasta talán a czikk elejét,— hogy ő combinált csak a végére — ezáltal bebizonyította, hogy rész logikus. Na de nem lehet az ember minden tudományban otthonos. Ámde Don Scorpio a történelmet is idézi s azt mondja, hogy a rómaiak az eke mellől császárt választottak, már bocsáson meg Don Scorpio ez vastag tudatlanságot árul el a történelemben, mert ez sohasem történt. Megsúgom önnek az eke mellől, hogy a rómaiak 45- ik évben Krisztus előtt, tehát a császárság meg Levelezés. Sárbogárd, 1875. január 12. T. szerkesztő ur! Midőn a sárbogárdi, egészen megörvendeztető felvirulásnak indult, példányszerü szin műkedvelői institutió kétségbeejtő halálhörgését közhirré tenni óhajtjuk, ezt azzal az édes reménynyel teszük, hogy a t. szerkesztőség a nagy haldokló iránti kegyeletünket méltányolni tudván, nem fogja a parányi tért ez egy néhány sortól becses lapjában megtagadni. Hogy a Sárbogárd és vidéke közönsége, mily tapintattal, mily őszinte áldozatkészséggel, mennyire mértőleg tudta a: „dulce est saltere in loco“ elvét „a szini előadásokkal“ párositani, melyekben gyönyör tanítással, nyugalom fáradsággal, enyelgés miveltséggel karöltve jár, melyekben — ha hú emészti a szivet, ha lehangoltság zavarja magános óráinkat, ha a világ s munka undorít, ha ezer baj terheli lelkünket és hivatásunk teendői között ösztönünket elnyomás fenyegeti — önmagunknak visszaadatunk, hogy e két külön természetű élvezetet — mondom — mennyire szakavatottan tudta párositani; ezt csak az fogja könnyelműen tagadni ki még a kétségtelen tények előtt is vakmerőleg szemet huny. Azonban tempóra mutant mores et nos mutamur in illis.— Sajnos ugyan, de keservesen tapasztaljuk ismét e régi jelmondat igazságát. Ugyanis a műkedvelői társulat bellétében, határozott egészszé történt szervezkedése után az a nevezetes változás állt be, hogy a rendező nyomós okok miatt leköszönt. Ez első aggasztó symtoma kétség kivül erősen rendítette meg a műkedvelői társulatot és sokan—nem alaptalanul — már akkor is ezt tárták az első halálos döfésnek, melyen lassan elvérezve majdan nyirkos sírba hanyatland. — De baljóslatú sejtelmek egy kis időre megczáfolva látszott lenni azon kedvező körülmény által, hogy t. Mészöly Péter helybeli ügybuzgó földbirtokos urban oly egyén lépett a rendező székre, kire a társulat képessége nemes buzgalommal párosulva lévén, osztatlan bizalommal bizhatta ügyei igazgatásának illetőleg rendezésének gyeplőit. — S ő e várakozásnak, az ügy iránt tanúsított őszinte odaadása, szigorú lelkiismeretes eljárása által, elismerést érdemlőleg egészen e mai napig meg is felelt. — Szolgáljon ez elismerés jutalmul eddigi fáradozásaiért!... De ugyan hol van az az erős akarat, melyet meg nem tör kicsinyeskedés, alapnélküli nagyravágyás, szédelgés és hiúságféltés, mely nem riad vissza még a legnemesebb ügyet is szentségtelenül pelengére állitni és vakmerően megdönteni?... Bizonyára sehol sem. — És igy maguknak tulajdonítsák ama bizonyos urhölgyek, akik közül az egyik fejkötő alatt, a másik pedig fejkötő nélkül s több efféle jelentőség nélküli kifogások miatt vonakodnak közremü.