Székesfejérvár, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-10-27 / 86. szám

1875. október 27-én. V. évi folyam. TÁRSADALMI HETILAP. A városi és megyei latosán, pziasáni­ eclet, iskolatanács, h­a tanitói és tözséfi jelszól­euletései lap A.JZEL házhoz hordással vagy postán küldve .­Egy évre........................................6 frt. —­kr. Fél évre.........................................3 frt . kr. Negyed évre....................................1 frt. 50 kr. Hird­e­tana.csis’- a bélyegdíjon felül, min­den három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6­­ nem­­ megrendelőinktől 8 krért igt­attatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapes­­a­teil: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa,Weisz Móricz. L Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. K­ÖZLÖNYE. Megjelen minden szerdán és szombaton. 86. szám. W to­f A lap szellemi részét illető közlemények a „Székes-­­ fejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 6-ik sz.)­­ czimzendők;—a lap ára, hirdetmények és a hirdetmé­nyi díjak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. — Nyilt.térben megjelenő közlemények után­­ három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. : A SET Kéziratok nem küldetnek vissza. í jw ...................................... ..A Községi tűzoltók. A tűzoltók, e nemes emberbaráti intézmény nagy fontosságát mindenki átérte. kinek alkalma volt eredményteljes és áldásos működéséről önön tapasztalása szerint meggyőződni, innen van, hogy hazánk majdnem minden nagyobb városában alakul­nak tűzoltói egyesületek, melyek mindenkor bebizo­nyítják a hozzájuk kötött reményeknek érdemes voltát. A tűzoltói intézmény a szó legszebb értemé­­nyében véve nemes mű, melynek alapját a közjólét iránti törekvés és emberbaráti szeretet képezi. Lehet-e tűzoltók intézményét községekben, sőt a legcsekélyebb falvakban is létesíteni s mily módon? Erről kívánok szólni jelen czikkemben, melyre bátor vagyok a községi elöljárók figyelmét fölhívni és őket kérni, hogy hivatalos hatalmak és tekintélyes sza­­vak egész súlyával kezdeményezzék és támogassák a tűzoltók intézményének létesítését és fennmaradá­sát. A legtöbb község anyagi viszonyai nem enged­hetik, hogy a tűzoltást állandó díjban részesítse; ennélfogva ily helyeken a fődolog az, hogy az elöl­járóság oly egyénekről gondoskodjék, kik a mellett, hogy tűrhető vagy kedvező anyagi körülmények­­közt élnek, s kiket foglalkozási helyek majdnem mindig a községben tartózkodásra utal, e mellett, önbecs­­érzet, cselekvést vagy kitűnni akarás kedvéért ké­szek lennének tűzoltói foglalkozásra. Ilyen egyéneket majd minden községben lehet találni, az ügyes elöl­járóság ezeket könnyen megszerezheti, ha főleg a tűzoltói intézménybe való beválasztás mintegy meg­tiszteltetésül fog tekintetni. Ilyen egyénekből ala­kult csapat önkénytes tűzoltóknak neveztetnék és közülök a legügyesebb és legértelmesebb parancs­noki czimet viselne, ki aztán legénységét ünnepna­pokon és egyéb szabad időben a teendő tervszerű működésre betanítaná és begyakorolná, tűzvész ese­tében azután mindenki tartoznék parancsa szerint eljárni. Ezen parancsnokot, hogy a tűzoltókat betanít­hassa és vész esetében vezényelhesse, szükséges lenne a község költségein a legközelebbi városban levő tűzoltó egyesülethez átküldeni, hogy ott a szer­vezés és betanítás művében először is önmaga nyer­hessen oktatást. A tűzoltók, ha vagyonosabbak, önmaguk költ­ségén tűzoltói egyenruhát szerezhetnek maguknak. Az egyenruhába való­ járhatás különösen a fiatalsá­got ösztönözné az intézménybeni részvételre, hol azonban a község lakosai szegények, ott elég volna jelvényképen egy tűzoltói löveg is, sőt szükség ese­tén egy jelvény stb. Legnagyobb buzdítás lenne azonban, ha érdem­teljes tények bizonyos kitüntető megjutalmazásban részesíttetnének, nem képzelhetni, mennyire lenne ezáltal emelve a népnél az erkölcsi önérzet és tett okozat. A tűzoltók szolgálattételének egyik legfonto­sabb ága az elővigyázat és ügyelet, hogy adandó tűzeset alkalmával a tűzoltók lehető gyorsan érte­sítve legyenek, mielőtt a lángok tova­harapódzása és a tűznek kiterjedése az oltást lehetetlenné nem tenné. Erre nézve a teendő intézkedések a község anyagi körülményeitől függenek. Ha a tűzoltó intézmény már létesült, a fődolog véleményem szerint az, hogy iránta a közérdekeltség ne lankadjon. Erre nézve czélszerű volna évenkint egyszer népünnepet tartani, melyen a megyei ható­ság kiküldött tisztviselője tenné azon tűzoltók mel­lére az érdemjelet, a­kik rendkívüli bátorság, felál­dozó tevékenység által vagy emberek életét mentet­ték meg a tűztől vagy az oltásban magukat különösen kitüntették. Ezek azon pontok, melyeket én az elöljáróság szíves figyelmébe ajánlok, a nélkül azonban, hogy körülmények szerinti czélszerű változásokat ellenez­nék. A fődolog­­. olvasó, hogy a hol csak lehet tűz­oltói intézményt létesítsünk és a résztől, mely nem ritkán egész családok és községek jólétét teszi tönkre s reményeit hiúsítja meg, megszabaduljunk; a kivitel minőségét a helyi viszonyok s egyéb körülmények határozhatják meg legtöbbször. Szilárd akarat s az ügy iránti nemes lelkesedés előtt nincsen lehetetlenség. Ha a községek elöljárói akarják, létesülni fog, létesülni kell a tűzoltók ne­mes intézményének. Valkay Andor: 9 TÁR­CZ­A, Kaidé története. — Irta: Szüts Miklós. — (Vége.) Nemzetségem azon Aszák, kik meghalnak, ha szeretnek.*) „Tizenhárom. . tizennégy... tizenöt... mintha kocsizörgést hallottam volna“ mondta marquis megállva. „Ah másfelé megy, csak lépje meg a távolságot“ szólt Kenealy. „Tizenhat. . . tizenhét... de hisz ez örült vág­­tatás s a zörgés egyenesen felénk tart!“ kiáltott ismét a marquis. Most mi is figyelmesek levénk. Sebesen hajtató kocsi közeledett a helyhez hol megvonultunk. „El kell rejteni a pisztolyokat“ mondá a marquis nyugtalankodva. „Fölösleges, mert úgyis későn mon­dom, midőn a kocsi a dombra ért s mintha fehér ken­dőt láttam volna benn a heves széltől lobogni. Még csak egy percz, és várakozásom iszonyattá vál­tozott. A kocsiból Ilaide lépett ki bágyadtan és a hidegtől vaczogva. Fekete fürtéit mintha vizbe már­tották és azután szárították volna. „Hála az égnek még nem késő,“ mondá kezét *) E szavakat Haine mondja „Asra“ czimü szép költemé­nyében. Megjegyzem egyúttal, hogy „a mór kötelességét megtette, a mór elmehet“ közmondást ezen alakban használtam már fönebb, mert a közszokás igy fogadta el. De e mondás Schillertől származik és valóságban nem mórról, hanem „Mohr“-ról van mondva „Rablókéban, nyújtva, mely forró volt mint lázbetegé. Redmondra nem mert rátekinteni, szégyenkedve süté le előtte sze­mét, de azért szilárdan eltökélt léptekkel sietett a herczeghez. „Oh uram hallgassa meg esdeklésemet“ szólt hozzá keresetlenül. „Bizonyos vagyok, hogy téved. Ennek nem szabad igy végződnie. Ha ön őrizte nejét, én is őriztem valakit s a nők tekintete élesebb. Esküszöm önnek üdvömre, hogy nincs oka őt kérdőre vonni.“ A herczeg rá­vetette nagy méla kék szemét s kezet csókolva mondá: „Megesküdtem, s nem felesé­gemért hanem bátyámért vivők.“ Én ezalatt siettem Haidéra ölteni köpenyemet. „Nem elég önöknek egy élet,“ kiáltá Haidé szo­morúan, „ezen átázott hajszálak, ezen didergő tagok nevében kérem ne igy végezzenek.“ „Így leszen!“ Kiáltott a herczeg, „végezni kell, de másképen fogunk végezni. Ha nincs ellenére, más­nemű viadalt ajánlok,“ fordult Kenealyhez. „Elfogadom, de egy föltét alatt, hogy Dönhoff kisasszony a zárt hintón azonnal hazamenjen Alfréddal.“ „Sorsot hozunk!“ szólt a herczeg fenkölt, át­­szelemülő arczczal. „Akit a sors ér, annak kell el­mennie a háborúba, melyet két hatalmas állam viv most egymással s melynél az olasz egység a jelszó. Ezen szép és nagy czél zászlaja alatt küzdjön kocz­kára vetve életét, nem keresve, de nem is kerülve a halált. Ki a fekete golyót húzza, köteles holnap éj­félig elutazni. A többit istenre bízzuk. „Ez a legszebb párbaj, mondom, de Haidé össze­esett, ereje megtört s megtört reménye is. Midőn oda vittük a kocsihoz és bepaláltuk mint a gyermeket, akkor láttam a legszebb látványt életemben, láttam az erős keményszívű férfit elérzékenyíttés kényeit ontani. Igen, két ragyogó csöpp jelent meg Redmond két szemében, két ragyogó csöpp, melyek a hajnalt jelentek, de fájdalom élte alkonyán. „Und die Trene, sie ist doch kein lehrer Wahn!“ mondá Schillerrel, csakhogy későn jutott e drága igazság tudatára­ a pusz­tában, hol aranyát már nem használható. Hazavittük azonnal Haidét, hol kétségbeeső nagy­bátyám ritka gondoskodása, a legjelesebb orvosok tu­dománya viaskodtak érette a halállal. A győztes az lett, két ember még le nem győzött soha. A fekete golyó Redmondnak jutott, pedig ez volt Haidénak első kérdése, amint magához tért lázál­maiból. Hiába igyekeztünk elpalástolni a valót. Most még ott állt mellette a kedves férfi, most még csókokkal bob­ta kezét, most már azt mondá, hogy megtanult tőle szeretni „Ezért nem volt sok odaadni akár az életet,“ mondá a beteg. De azután ütött az óra, midőn el kellett menni, s ez szívszaggató volt. Menynyit szenvedett Kenealy, menynyit szenvedtünk mi is, midőn még mindig rej­teni akartuk Haidé előtt a valóságot. De nem lehe­tett ezt. A betegség most határozott fordulatot von, a hogy már megjelent fantasztikus udvarával, csodálatos ál­maival benépesítvén a beteg elméjét. Ő most már boldog, hisz menyaszszony. „Fehér kaméliákat fejemre, ne ide itt úgy éget valami, alább .. . Alfréd vezet az oltárhoz, ő lesz vőfélyünk... vigyázzatok a fehér fátyolra, csak hoszszu Úti emlék. A nagy Watzmann hegy megmászása. — Irta : dr. Dudits Miklós. — (Folytatás.) A ramsauri völgyet hosszában az Achen folyócska szeli át, Ram­sau helység jóllehet egyházközség névvel bír, alig áll nehány házikóból, de ezenkívü­l három ké­nyelmes fogadó áll az utasok befogadására.

Next