Székesfejérvár, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1875-10-27 / 86. szám
1875. október 27-én. V. évi folyam. TÁRSADALMI HETILAP. A városi és megyei latosán, pziasáni eclet, iskolatanács, ha tanitói és tözséfi jelszóleuletései lap A.JZEL házhoz hordással vagy postán küldve .Egy évre........................................6 frt. —kr. Fél évre.........................................3 frt . kr. Negyed évre....................................1 frt. 50 kr. Hirdetana.csis’- a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesateil: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa,Weisz Móricz. L Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. KÖZLÖNYE. Megjelen minden szerdán és szombaton. 86. szám. W tof A lap szellemi részét illető közlemények a „Székes- fejérvár“ szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 6-ik sz.) czimzendők;—a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. — Nyilt.térben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. : A SET Kéziratok nem küldetnek vissza. í jw ...................................... ..A Községi tűzoltók. A tűzoltók, e nemes emberbaráti intézmény nagy fontosságát mindenki átérte. kinek alkalma volt eredményteljes és áldásos működéséről önön tapasztalása szerint meggyőződni, innen van, hogy hazánk majdnem minden nagyobb városában alakulnak tűzoltói egyesületek, melyek mindenkor bebizonyítják a hozzájuk kötött reményeknek érdemes voltát. A tűzoltói intézmény a szó legszebb érteményében véve nemes mű, melynek alapját a közjólét iránti törekvés és emberbaráti szeretet képezi. Lehet-e tűzoltók intézményét községekben, sőt a legcsekélyebb falvakban is létesíteni s mily módon? Erről kívánok szólni jelen czikkemben, melyre bátor vagyok a községi elöljárók figyelmét fölhívni és őket kérni, hogy hivatalos hatalmak és tekintélyes szavak egész súlyával kezdeményezzék és támogassák a tűzoltók intézményének létesítését és fennmaradását. A legtöbb község anyagi viszonyai nem engedhetik, hogy a tűzoltást állandó díjban részesítse; ennélfogva ily helyeken a fődolog az, hogy az elöljáróság oly egyénekről gondoskodjék, kik a mellett, hogy tűrhető vagy kedvező anyagi körülményekközt élnek, s kiket foglalkozási helyek majdnem mindig a községben tartózkodásra utal, e mellett, önbecsérzet, cselekvést vagy kitűnni akarás kedvéért készek lennének tűzoltói foglalkozásra. Ilyen egyéneket majd minden községben lehet találni, az ügyes elöljáróság ezeket könnyen megszerezheti, ha főleg a tűzoltói intézménybe való beválasztás mintegy megtiszteltetésül fog tekintetni. Ilyen egyénekből alakult csapat önkénytes tűzoltóknak neveztetnék és közülök a legügyesebb és legértelmesebb parancsnoki czimet viselne, ki aztán legénységét ünnepnapokon és egyéb szabad időben a teendő tervszerű működésre betanítaná és begyakorolná, tűzvész esetében azután mindenki tartoznék parancsa szerint eljárni. Ezen parancsnokot, hogy a tűzoltókat betaníthassa és vész esetében vezényelhesse, szükséges lenne a község költségein a legközelebbi városban levő tűzoltó egyesülethez átküldeni, hogy ott a szervezés és betanítás művében először is önmaga nyerhessen oktatást. A tűzoltók, ha vagyonosabbak, önmaguk költségén tűzoltói egyenruhát szerezhetnek maguknak. Az egyenruhába való járhatás különösen a fiatalságot ösztönözné az intézménybeni részvételre, hol azonban a község lakosai szegények, ott elég volna jelvényképen egy tűzoltói löveg is, sőt szükség esetén egy jelvény stb. Legnagyobb buzdítás lenne azonban, ha érdemteljes tények bizonyos kitüntető megjutalmazásban részesíttetnének, nem képzelhetni, mennyire lenne ezáltal emelve a népnél az erkölcsi önérzet és tett okozat. A tűzoltók szolgálattételének egyik legfontosabb ága az elővigyázat és ügyelet, hogy adandó tűzeset alkalmával a tűzoltók lehető gyorsan értesítve legyenek, mielőtt a lángok tovaharapódzása és a tűznek kiterjedése az oltást lehetetlenné nem tenné. Erre nézve a teendő intézkedések a község anyagi körülményeitől függenek. Ha a tűzoltó intézmény már létesült, a fődolog véleményem szerint az, hogy iránta a közérdekeltség ne lankadjon. Erre nézve czélszerű volna évenkint egyszer népünnepet tartani, melyen a megyei hatóság kiküldött tisztviselője tenné azon tűzoltók mellére az érdemjelet, akik rendkívüli bátorság, feláldozó tevékenység által vagy emberek életét mentették meg a tűztől vagy az oltásban magukat különösen kitüntették. Ezek azon pontok, melyeket én az elöljáróság szíves figyelmébe ajánlok, a nélkül azonban, hogy körülmények szerinti czélszerű változásokat elleneznék. A fődolog. olvasó, hogy a hol csak lehet tűzoltói intézményt létesítsünk és a résztől, mely nem ritkán egész családok és községek jólétét teszi tönkre s reményeit hiúsítja meg, megszabaduljunk; a kivitel minőségét a helyi viszonyok s egyéb körülmények határozhatják meg legtöbbször. Szilárd akarat s az ügy iránti nemes lelkesedés előtt nincsen lehetetlenség. Ha a községek elöljárói akarják, létesülni fog, létesülni kell a tűzoltók nemes intézményének. Valkay Andor: 9 TÁRCZA, Kaidé története. — Irta: Szüts Miklós. — (Vége.) Nemzetségem azon Aszák, kik meghalnak, ha szeretnek.*) „Tizenhárom. . tizennégy... tizenöt... mintha kocsizörgést hallottam volna“ mondta marquis megállva. „Ah másfelé megy, csak lépje meg a távolságot“ szólt Kenealy. „Tizenhat. . . tizenhét... de hisz ez örült vágtatás s a zörgés egyenesen felénk tart!“ kiáltott ismét a marquis. Most mi is figyelmesek levénk. Sebesen hajtató kocsi közeledett a helyhez hol megvonultunk. „El kell rejteni a pisztolyokat“ mondá a marquis nyugtalankodva. „Fölösleges, mert úgyis későn mondom, midőn a kocsi a dombra ért s mintha fehér kendőt láttam volna benn a heves széltől lobogni. Még csak egy percz, és várakozásom iszonyattá változott. A kocsiból Ilaide lépett ki bágyadtan és a hidegtől vaczogva. Fekete fürtéit mintha vizbe mártották és azután szárították volna. „Hála az égnek még nem késő,“ mondá kezét *) E szavakat Haine mondja „Asra“ czimü szép költeményében. Megjegyzem egyúttal, hogy „a mór kötelességét megtette, a mór elmehet“ közmondást ezen alakban használtam már fönebb, mert a közszokás igy fogadta el. De e mondás Schillertől származik és valóságban nem mórról, hanem „Mohr“-ról van mondva „Rablókéban, nyújtva, mely forró volt mint lázbetegé. Redmondra nem mert rátekinteni, szégyenkedve süté le előtte szemét, de azért szilárdan eltökélt léptekkel sietett a herczeghez. „Oh uram hallgassa meg esdeklésemet“ szólt hozzá keresetlenül. „Bizonyos vagyok, hogy téved. Ennek nem szabad igy végződnie. Ha ön őrizte nejét, én is őriztem valakit s a nők tekintete élesebb. Esküszöm önnek üdvömre, hogy nincs oka őt kérdőre vonni.“ A herczeg rávetette nagy méla kék szemét s kezet csókolva mondá: „Megesküdtem, s nem feleségemért hanem bátyámért vivők.“ Én ezalatt siettem Haidéra ölteni köpenyemet. „Nem elég önöknek egy élet,“ kiáltá Haidé szomorúan, „ezen átázott hajszálak, ezen didergő tagok nevében kérem ne igy végezzenek.“ „Így leszen!“ Kiáltott a herczeg, „végezni kell, de másképen fogunk végezni. Ha nincs ellenére, másnemű viadalt ajánlok,“ fordult Kenealyhez. „Elfogadom, de egy föltét alatt, hogy Dönhoff kisasszony a zárt hintón azonnal hazamenjen Alfréddal.“ „Sorsot hozunk!“ szólt a herczeg fenkölt, átszelemülő arczczal. „Akit a sors ér, annak kell elmennie a háborúba, melyet két hatalmas állam viv most egymással s melynél az olasz egység a jelszó. Ezen szép és nagy czél zászlaja alatt küzdjön koczkára vetve életét, nem keresve, de nem is kerülve a halált. Ki a fekete golyót húzza, köteles holnap éjfélig elutazni. A többit istenre bízzuk. „Ez a legszebb párbaj, mondom, de Haidé összeesett, ereje megtört s megtört reménye is. Midőn oda vittük a kocsihoz és bepaláltuk mint a gyermeket, akkor láttam a legszebb látványt életemben, láttam az erős keményszívű férfit elérzékenyíttés kényeit ontani. Igen, két ragyogó csöpp jelent meg Redmond két szemében, két ragyogó csöpp, melyek a hajnalt jelentek, de fájdalom élte alkonyán. „Und die Trene, sie ist doch kein lehrer Wahn!“ mondá Schillerrel, csakhogy későn jutott e drága igazság tudatára a pusztában, hol aranyát már nem használható. Hazavittük azonnal Haidét, hol kétségbeeső nagybátyám ritka gondoskodása, a legjelesebb orvosok tudománya viaskodtak érette a halállal. A győztes az lett, két ember még le nem győzött soha. A fekete golyó Redmondnak jutott, pedig ez volt Haidénak első kérdése, amint magához tért lázálmaiból. Hiába igyekeztünk elpalástolni a valót. Most még ott állt mellette a kedves férfi, most még csókokkal bobta kezét, most már azt mondá, hogy megtanult tőle szeretni „Ezért nem volt sok odaadni akár az életet,“ mondá a beteg. De azután ütött az óra, midőn el kellett menni, s ez szívszaggató volt. Menynyit szenvedett Kenealy, menynyit szenvedtünk mi is, midőn még mindig rejteni akartuk Haidé előtt a valóságot. De nem lehetett ezt. A betegség most határozott fordulatot von, a hogy már megjelent fantasztikus udvarával, csodálatos álmaival benépesítvén a beteg elméjét. Ő most már boldog, hisz menyaszszony. „Fehér kaméliákat fejemre, ne ide itt úgy éget valami, alább .. . Alfréd vezet az oltárhoz, ő lesz vőfélyünk... vigyázzatok a fehér fátyolra, csak hoszszu Úti emlék. A nagy Watzmann hegy megmászása. — Irta : dr. Dudits Miklós. — (Folytatás.) A ramsauri völgyet hosszában az Achen folyócska szeli át, Ramsau helység jóllehet egyházközség névvel bír, alig áll nehány házikóból, de ezenkívül három kényelmes fogadó áll az utasok befogadására.