Székesfejérvár, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-11-03 / 88. szám

Ezen adatokat a megyék és minden egyes vidéke szerint összeállítva, e következőkben van szerencsém előterjeszteni. A meghonosítható iparágak közé sorozom Fejér megyében: a) A selyemtenyésztést b) A vessző- és szalmafonást, c) A sásfonást, d) A csipkeverést és kötést, e) A cserépipart. a) A selyemtenyésztésre vonatkozólag következő adatoknak jutottam birtokába: 1837-ik évi febr. l-jén tartott közgyűlésben olvastatott a m. kir. helytartótanácsnak 3645%6467 sz. alatti intézménye, melyben tudatja, hogy Hoffman és fiai, úgy S. Gr. Goldstein bécsi kereskedőkkel 1827-ben 10 évre a selyem gubók beváltására kötött szerződés. Magyar és társ országaira is kiterjesztetett. Felhívja a megyét, hogy ezen iparág meghonosítására a lehetőt tegye meg. 1842-ben jelentett a megye, hogy a selyemtenyésztést még meghonosítani nem sikerült, hanem egy javaslat készítésére bizottságot küldött ki, ezen bizottság munkálkodásának eredményeként lehet a Kunos Endre által kiadott „ Selyemtenyésztés kézikönyve“ czímű művet feltüntethetni. A Schmerling kormány a megyére bizonyos öszszeget vetett ki, melyből eperfák és magvak vásároltattak, melyek nagy része azonban a rész gondozás miatt elpusztult — 1865 után a magyar kormány a gazdasági egyletet kereste meg e tárgyban, ez azonban kijelentette, hogy a selyemtenyésztésnek jövőjét a megyében nem látja — Székesfejérvár városában rendeleti uton létesült az úgynevezett szedreskert, melyből számos család nyert csemetét. Magával a termeléssel kísérlet történt Bicskén, hol a selymérek száma a 200,000 et meghaladta, volt ott egy kisebbszerü gombolyda, több háló, melyek állítólag máig is az uradalmi lomtárba volnának. A bogarak két éven át betegeskedtek, de leginkább a változott birtokviszony, a már virágzásnak induló termelésnek véget vetett. 1864 ben ugyan Bicskén az akkori szolgabiró kezdeményezésére a tenyésztés ismét megindult, s Tesek Venczel nevű városi kertész 65 font gubót termelt, de miután a változott politikai viszonyok után, termelését elárusitni nem bírta, a tenyésztéssel felhagyott. 1866-ban Bothon egy olasz család 200 írton az eperfákat bérbe vette, de a beállott késői fagyok sok kárt tévén, többé nem jelent meg. Történt a termeléssel kísérlet Fejérvárott s több helyeken, de a gubók beváltása nagy nehézséggel járván, a kísérlettel felhagytak. Ha a fentebb elősorolt nem kedvező adatok ellenére ezen iparágnak meghonosítását javaslatba hozni bátorkodom, okul szolgál az, hogy az 1848. előtti időszakban tett kísérlet a megye területén az eperfák ültetését eredményezte, s ma a megye területén Bothon 25,000-et folyó el eperfakerítés, az ercsi és érdi uradalmakban mintegy 30,000, gróf Lamberg uradalmaiban 20,000, Székesfejérvár, Csurgó, Polgárdi, Bicske, Seregélyes, Perkáta, Baracs, úgy a káptalan uradalmában több ezerre menő fák léteznek. Az alkotmány szünetelése alatt a termeléssel tett kísérletek meghiúsulásának pedig a mint az, a kezemnél levő adatok s személyes érintkezéseim folytán kitűnt, főleg az volt oka, hogy a termelők egy része napszámokat használván ezek mellett nem lehetett jövedelmező a termelés, de főleg az is, mert nem voltak biztos és állandósított helyek, s midőn a beváltás kilátásba helyeztetett is, az néhány napra szoríttatván, a gubókat vagy épen nem, vagy nagy utánjárás után, sokszor potom árak mellett lehetett értékedves és szeretetreméltó barátnőm, Homoki Zsófika is csak — Éva leánya !.... — Ó, Rózsa, Rózsa ! A házasság, a férjhezmenés valami rettenés! — Amit én láttam és hallottam .... ah, — az gyalázat. Ily állapotban s körülmények közt jelenni meg egy ember előtt, kinek tegnap még alig volt bátorsága kezet csókolni, s ki ma ennyit merészeljen és oly tolakodólag a nélkül, hogy rendre utasítható volna — nem, ez borzasztó! — inkább a halált választom, inkább kis fökötőt horgolok, kapczákat kötök nővérem gyermekeinek, tollat fosztok, vagy — zongorát tanítok, — mindent, mindent szívesebben. — Ó te kis bohó lélek! Mennyire balga is vagy te, drága Zsófikám. De majd kiábrándulsz ! — Most pedig jer, menjünk a bálterembe, a szonóra végéhez közéig, a zenekar hangolja már eszközeit. Annak élénkebb ecsetelésével, úgy hiszem, adós maradhatok, hogy a mi igen is naiv Zsófikénak, e kedves gyermek leányka, mennyire pironkodva tette őszinte vallomásait a már idősebb s egyúttal „tudósabb“ Rózsa előtt é kesíteni, de oka volt még az is, hogy a termelők nem vették figyelembe a késői fagyokat, s a tojásokat sokszor korán és pedig egyszerre költették ki. A fentebb előadottakból méltán vélem tehát következtetni, hogy ha a kormány utat és módot találna, miszerint a megye központján legalább 6 heti időközben, előre meghatározott és kellőképen közhírré tett árak szerint a gubók beváltatnának, a termelés megindításával, miután erre előre vállalkozók is jelentkeztek, sikeres kísérletet tenni lehetne. Ha előadott nézeteim helyeslésre találnának, úgy szükségesnek vélném a megyét négy kerületre osztani. I-s. kerület Fejérvár, beváltási helylyel, esetleg gombolydával, hozzátartoznak 2 mértföld távolságra a város környékén levő községek. II ik Bicske, Ettyek, Both, Felcsuth, Alcsuth, Tabajd, Vaál és Pest megyéből Páty és környéke. Illik Ercsi, Érd, Tárnok, Martonvásár és Sóskút községekkel. IV-ik Perkáta a megye alsó részével. (Folytatása következik.) * * * Öt hat nappal a fentebbi párbeszédre alkalmat adott táncrestély után, Szentimrei Andor, „valóságos“ miniszteri fogalmazó, elegáns úti öltönyben tett látogatást tekintetes özvegy Homoki Jánosné asszonynál. Arcza feltűnően halvány volt, mi különben igen jól hangzott össze egész megjelenésével. — Asszonyom,—így szólt—én búcsúzni jöttem. Kedves lányának elutasító válasza rám nézve igen fájdalmas és lesújtó volt. Kegyed ismert forró szeret(Vége következik) — 382 — Úti emlék. A nagy Watzmann hegy megmászása. — Irta : dr. Dudits Miklós. — (Folytatás ) A Watzmann bárhonnan tekintve is mindenünnen mint egy megmászhatlan nagy hegynek tűnik fel. A csúcs mint egy felfelé álló rész emelkedik ki, melynek éjszakfelöli kevésbé dülös lapja lejtőt képez, mig a többi oldalak és élek majdnem falszerüleg merőleges irányúaknak látszanak. Azért a hó csakis az éjszaki lejtős lapon egy nagy gödörszerű mélyedésben maradhat meg, míg a többi oldalakon még télen által is alig látható vastagabb rétegben, — lavina képzés soha sincs rajta —könnyen el lehet képzelni, hogy e hegy az ő fejedelmi pompája és óriási voltánál fogva nemcsak az idegen utasra, de még az ottlakó népségre is nem csekély behatást tesz. Az apa fiát, az anya leányát viszi fel, részint hogy megismertesse azokat a valódi hegymászás módja és fáradtságával, részint hogy ott fent a hagyományos vallásosságnak eleget tehessen E nép vallásos és szereti a mondákat, melyek jó szivét és lelkét eléggé jellemzik. Az Untersberg hegy belsejében hiszi, hogy nagy Károly vagy mások szerint Barbarossa Frigyes német császár nyugszik, aludván ott halál álmát Németország teljes felszabadításáig, őt apró kis hüvelyknyi emberek veszik körül, kiktől azonban az igazságos jólelkű embereknek nincs mit félni, mert csak az igazságtalanságot és rosz cselekedetet torolják meg e gnomák .A Watzmann mondája ennél költőiebb: Watzmann hajdanában egy hatalmas és zsarnokoskodó, kegyetlen szivü király volt, ki alattvalóinak életét, jólétét számba nem vette, egyedül csak a vadászat gyönyörének élt és ez élvezetnek bármit is kész volt feláldozni. — Egyszer egy szegény pásztorember alvó gyermekét őrző kutyát a király vérebei, melyekkel az vadászni szokott megtámadták, és már az alvó gyermeket is megrohanták és marczangolni kezdék, midőn a megijedt és kétségbeesett apa fegyveréhez nyúlt és az ebeket kedves gyermekéről elűzni akarta, ekkor közeledett a király és az ellenállást merészlő pásztort ; szolgái és kutyáival gúnynevetés és szidalmazás között szétszakittatta. De a föld szelleme e borzasztó és kememet, melyek szivemből ki nem irthatók ; — nem marad tehát más hátra, mint útra kelni; tán a nagy világ szórakoztatni fog. — Ön elutazik?! kiáltott fel Homokiné oly hangon, mely leplezhetlenül bizonyos fájdalmas meglepetést árult el. — Igen először Német-, majd Francziaországba; onnét át kelet Angliába is elmegyek. Ily hosszú út majd csak gyógyítani fogja a szivemet. Igaz utóbbi szavakat oly fájdalmas kétkedő hangon ejté ki, mint aki legkevésbbé sem ad hitelt saját beszédének. — Élénken részt veszek az ön sorsában — válaszolt Homokiné; — de azért ne essünk kétségbe; fáj- i dalom, más eszményem, más álmaim voltak énnekem; özvegy vagyok, fiam nincs; idősb lányom már férjhez adtam; ön őszintén szereti az ifjabbat, miről én meg vagyok győződve: mi szépen együtt maradtunk, együtt éltünk volna. — mily boldogság leendett önt vömül, nem fiamul bírhatnám ! A gyengéd szivü jó asszony igen megindult volt, midőn Zsófikája lépett a szobába. — A mi barátunk, Andor, elutazik, — szólt a belépőhöz a mama remegő hangon. Zsófika elhalványult; arcza a fájdalom, aggály, részvét s talán-talán a szerelem érzelmeinek sajátos ve-gyületét tükrözé vissza; de csakhamar közönyös kifejezést erőltetett reá, s nem árulta volna el egyetlen szóval sem a keblében viharossan hullámzó érzelmeket, hanem álhatatosan hallgatott, mint kit a hallottak csak igen távolról érdekelnek.........Egyetlen gyilkosságot büntetendő az egész talajt megrendítő, mély hasadékok, repedések támadtak, melyből megmerevedő süni gőzök szállottak fel és a király kegyetlen neje, gyermekei és szolgáival hegygyé változott, szivéből folytonosan jeges viz folydogált vér helyett, mely kínjait tetéző, de mind a mellett is kegyetlen indulatának még igy is jelét adja azáltal, hogy nagy kődarabokat lök el magától és zúdítja alá a mélységbe ezáltal is ártani óhajtván. Más népmonda Noé bárkáját e hegyen állítja, hogy kikötött volna. A jéghideg vizű források száma azonban a Watzmannon igen csekély, Watzmann maga a szomjas hegyekhez tartozik. Vezetőnk útközt elbeszélé, hogy ez utolsó útja fel a hegyre, egy hét múlva mint besorozott már regimentjéhez fog Münchenbe utazni és e vidékre talán soha vissza nem fog térni, mert ott mesterséget óhajt megtanulni. „És talán megházasodni?“ akarom kérdezni, de mégis hallgattam e feltevés kimondásával. Már egészen közel értünk a gunyhókhoz, melyeknek lakóik a pásztornék vagyis semnekinnen, kijövének gunyhóik elé és onnan juhéczeztek felénk, rendkívül különös neme a fogadásnak ez, a kurjantáshoz nagy rokonsága van, csakhogy fent a magas sopránban kezdődik és úgy egy meghatározatlan skálán lefelé megy az art legmélyebb hangjáig. Mint föltettük, a legfelsőbb gunyhóig mentünk, vezetőnk különösen örülni látszott ennek, midőn ide érkezőnk az est már teljesen besötétedett volt, az előtéren sárban alig tapogatódzva botorkáltunk be az egyetlen egy ajtón. — A gunyhónak csak egy szobája volt, hátul egy ajtó vezetett a pinczébe, e pincze felett volt egy kis alig egy fél öl széles padlás, fekhelye az itt lakóknak. A gúnyhó maga fából épült, teteje deszkából és pedig hézagokat hagyva van felrakva, a szoba mely egyszersmind konyha is egyúttal, egy lóczával és egy szekrénynyel bir, melyen ülni lehetett. A szekrényen két csinos, egy 22 éves és egy 13 éves leány ült és minket barátságos „Grüss Gottal“ üdvözöltek. „Grüss Gott“ felelénk mi, és leoldva hátunkról batyuinkat a pihenés kellemes élvezetének engedtük ,át fáradt tagjainkat. Szomjúságom e perczben már elérte tetőfokát és lassan kint a kért s hozott fris vízből két pohárral el is fogyasztottam. Kínáltak ugyan tejjel a leányok és más ennivalóval, de az evést későbbre halasztók, midőn úgy is láttuk, hogy az ö ételék az egyik zugban égő tűzön készül és ez volt a tejleves, azt előbb hagytuk elfogyasztani. A vezető úgy látszott, hogy nem csupán ismerős, de igen is jól szivett egyéniség volt itt, kit főleg az idősebbik leány mint kedvesét tekinté. Minket alig vevének számba, magok között oly érthetetlen jargon nyelven folytatták a társalgást, hogy látszott, miképen utolsó felmenetele alkalmával minden szívbeli dolgaikat rendbehozni készültek volt. Később vacsoraképen nekünk is készítenek egy tésztást, mit elfogyasztva szivarra gyújtünk, a pásztornékat néhány szivarral megkínáltam, ezt köszönettel fogadták, ezt ők rendesen el is várják az utasoktól, s nem annyira maguk szokták elfogyasztani, mint vasárnaponkint őket látogató szeretőiknek elajándékozzák. A magasság hol most voltunk 4900 láb volt a tengerszint felett, a fáradtság, a hideg jég nagyon hamar elálmositanak, a leányok megveték ágyainkat fent a szűk padláson és mi utitársammal együtt a gerendázat közé szúrt faszögekre támaszkodva felmásztunk és elfoglaltuk éjjeli szállásunkat. A leányok a vezetővel pedig tovább mulattak, a jargon nyelven folytatott csevegés, vihogás és egyszerre beszélésnek csak éjfél után volt vége, mi mintegy a karzatról néztük a pajzán fiatalságot, majd a deszkatető hasadékain, hol a szél keresztül fújt kitekintőnk a csillagokra, s végre éjfél után mély álomba szendergénk el. Útitársam 14 órakor felébredvén felköltött, mire nagy nehezen tüzet csináltunk, és felköltünk vezetőnket is, elkészülve forralt meleg tejet egy kevés konyakkal ittunk, elindultunk a hegymászás másik nehezebb részét elvégezni. (Vége következik.) Mit egyszer színnepártoló-euletünk finita. Színházunk ez évben, mint az eddigi előadások alkalmával tapasztalhattuk, nem örvend oly nagy pártolásnak, mint amilyenben múlt évben részesült. Ennek egyszerű legfőbb oka anyagi helyzetünk súlyos volta, mely sok mindenre súlyosan nehezedik, de leginkább sújtja ezt. Ily helyzetben valóban szükség van a szinügypártoló-egyletre. Ha jobb körülmények s viszonyok vannak, úgy sem szükséges a közönséget nógatni — nem szükséges akkor azt biztatni, hogy színházba menjen — mert úgyis megy. A szinügyre közönségünk évenkint úgyis szokott áldozni s azt hazafias kötelességéhez képest pártolja, támogatja Szinügypártolóegyletre tehát csakis a jelenhez hasonló viszonyok közt van szükség, nem máskor. Azért ha színészetünkön segíteni akarunk, ne hallogassuk annak megalakítását, mert majd eső utáni köpenyeg lesz.