Székesfejérvár, 1876 (6. évfolyam, 1-105. szám)

1876-07-01 / 53. szám

1876. ju­lius 1-jén. VI. évi folyam. 53. szám. Társadalmi hetilap. A városi és megyei hatóság, gazdasági­ egylet, iskolatanács, s a tanítók és községi jegyzők egyletének közlönye. Megjelen hetenkint kétszer: szerdán és szombaton. A­ lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre...........................................................................fi frt. — kr*» Fél évre...............................................................................3 frt. — kr. Negyed évre......................................................................1 frt. 50 kr. Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. Hird­etmény a bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor. Megrendelőinktől 6 , nem megrendelőinktől 8 krért igtattatik be. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Oppelik L. és Mosse Rudolf. Hrdlicka Vincze. I -S35XE­.W——n——————— /V» A-n a a rC a'i a na «i 1 a í i a It a I a ín a no a a irv m IX it n m Ir a n n / m í a naxi n A It A lap szellemi részét illető közlemények a „Székes­­fejérvári szerkesztőségének (Széchenyi-utcza 5-ik sz.) czimrendők; — a lap ára, hirdetmények és a hirdetményi díjak Klökner Péter kiadó könyvkereskedésében vétetnek fel. — Nyilttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Kéziratok nem küldetnek vissza. "V. Előfizetési felhívás „Székes­fej­érvá­r“ hetenkint kétszer — szombaton és szerdán — megjelenő társadalmi hetilapra. A lap ára helyben házhoz hordva vagy vidékre postai küldéssel: Julius, aug., szept. évnegyedre 1 frt. 50 kr. Julius—deczeraberi félévre . . 3 frt. — Dr. Lapunk előfizetőit kérjük, miszerint az előfizetést mielőbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szét­küldésében fennakadás történjék. — Egyszersmind kér­jük lapunk eddigi pártolóit s barátait, hogy azt saját körükben terjeszteni sziveskedjenek. Előfizetési pénzek Klökner Péter lapkiadóhoz czimzendők, ezek beküldésére ajánljuk a posta-utalvá­nyokat, melyek bérmentesítve csak 5 krba kerülnek. Egy régi bajnok orvoslása. Országszerte hangzott a panasz a törvény által nem korlátolt uzsora borzasztó pusztításai miatt. Fel­­jajdultak s a hon atyáitól kérve kértek segélyt me­gyék és városok, társadalmunk e rákfenéje ellen. És e fajtól viszhangzott a sajtó, keserű panasztól a hon­fiak ajka — éveken át hiába. Ütött a tizenkettedik óra. Árvíz és fagy sujtá hazánk legtermékenyebb vidékeit. Végre belátták az „intézők“: tenni kel valamit. S igazságügyérünk törvényjavaslatot készített, mely a legmagasabb kamat törvényszerű megállapítá­sával hivatva legyen korlátozni az uzsorát, gyógyítni a sebeket, melyeket ütött eddig is közgazdasági álla­potainkon, s menedéket nyújtani a föld népének a végelszegényülés ellen. E javaslat törvényhozóink jóakarata mellett már az őszszel törvénynyé lesz. Nem uzsora-törvény lesz az oly értelemben, mint volt a régi, és nem is lehet az. — A „corpus juris“ uzsora törvénye hasznos és hatásos lehetett akkor, mikor még az evangélium szavával s az egy­házból kiközösü­léssel lehetett megijeszteni az embe­reket; mikor az élénkebb vallásérzett jött segélyére a törvényhozónak. Ma már törvénynek, mely tiltsa az uzsorát s megbélyegezze bár legkeményebb szavá­val az uzsorást, gyakorlati haszna vajmi kevés volna. S szabjon bár büntetést az uzsoráskodásra, vajmi ritkán fogja hitelezőjét elárulni az adós, kinek épen ily uzsorásra kellett szorulnia. Százados tapasztalat bizonyítja ezt, mert — fájdalom — századok óta min­dig él és virágzik országunkban az uzsora, hisz régi törvényeink szerint, ha az uzsorás elvesztette is bün­tetésül tőkéjét, az adósnak azért meg kellett azt fizetnie s igy ritkán szolgáltatta a törvény kezére hi­telezőjét ; a magas kamat pedig mindig csak titokban maradt és mindenesetre sohasem szerepelt nyilvános okiratokon: mi természetesebb hát, mint hogy gya­korlati érvénye nagyon kevés volt az uzsoratörvény­nek s és azért egyszer eltörültetvén, semmi értelme s helyes indoka nem volna újabb életrekeltésének. De mert újabb időkben soha nem tapasztalt vérlázitó mérveket öltött e társadalmi métely, mit részben ép annak tulajdoníthatunk, hogy a lelketlen uzsorás égbekiáltó zsarolásait mintegy a törvényes­ség köpenyében tüntethette fel úgy mások, mint saját lelkiismerete előtt; s mert az üzelmeit korláttalanul, sőt a törvény biztosító védszárnyai alatt űzhető ily becstelen tőkepénzes már-már létföltételeit veszélyez­tette és azon középosztálynak, melynek megerősödé­sétől, gyarapodásától függ úgyszólván nemzetünk jövője; egyes vidékeken pedig, véginségre juttatván a föld népét, a szegény proletáriátusnak állami szem­pontokból veszélyes mérvű szaporodását idézte elő: nem lehetett visszavonulni többé azon kényszerűség elől, mely egy, az uzsora pusztításait csak némi rész­ben is korlátozó törvény hozatalában nyilatkozott. S e törvény talán még nem lesz késő orvosság; e törvény, mely tíz százalékot fog legmaga­sabb kamatlábul megállapítani, bár vér­mes reményekre koránt sem jogosít fel, mégis sokat fog lendíteni nyomorúságos közgazdasági és hitelvi­szonyainkon. Könnyű belátni ezt, meggondolva, hogy sok irányban fog enyhítő befyolyást gyakorolni és azáltal, mert kimondja, melyik azon legmagasabb kamatláb, melynél magasabbat kötni ki nem tisztes­séges eljárás, s melytől, mint ilyentől, az állam meg­vonja jogsegélyét, s mert tíz százaléknál magasabb kamat jelzálogilag biztosítható nem lesz, és peressé vált követeléseknél a bíró magasabbat nem fog meg­ítélni. Semmi esetre sem várható, hogy majd e törvény egy csapásra megszünteti a bajokat. Annak leendő hatásáról s jövőbeli eredményéről sokat lehetne vi­tatkozni. Ily meddő vita folyt is már mellette és ellene. De minden jótékony hatását és hasznát előre kétség­bevonni jóhiszeműleg ismét nem lehet. Mert habár tenyéren fekvő igazság is, hogy az uzsorát meg­szüntetni úgyszólván kiirtani nem fogja, de viszont az is kétségbevonhatlan, hogy mégis csak igen sok visszaélést fog megszüntetni. S ez is már valami. Például nem fognak bizonyos pénzintézetek 15—18, egész 20-as kamatot szed­hetni; sem a telekkönyvek nem fognak adatokat szolgáltathatni 50—80—100 és 120-as bekeble­­zett kamatokról; sem a bíró nem fog megítélni 70 százalékos kamatkövetelést a legkedvezőbb esetben — mint ez hivatalos adatok szerint Székesfej­ér­várott előfordult—, vagy épen ötszázas (500%-os) ka­matot a legsúlyosabb esetben, mint ez Mármarosban megesett. Hogy a hitelező a kölcsönzött összegből előre TABQZrt. Egy gyorskocsi belseje. — Louvestre Emil novellája. — Szeptember hó utolján vagyunk.­­ Egész nap zápormódra szakadt az eső, végre megszűnt, de az eget sűrű felhőgomoly fedé, és bár még jóformán alig volt négy óra, úgy látszott, hogy itt van az éj. Egy nehézkes gyorskocsi, melybe két ló volt fogva, igyekezett nagy ügygyel-bajjal föl egyikén azon meredek dombnak, melyek Bellevillet Lyontól elvá­lasztják. A postalegények a fogatnak két oldalán gya­logoltak, meg-megállapodva minden ötven lépés után, hogy maguknak lélekzetet venni engedjenek. Maguk az utasok is leszállottak a vezető felhívására, és gya­log követték a kocsit, átkozva a lovakat, az esőt és a rosz utakat. A hátul ballagók közül kettő a hegy kanyarula­tánál egyszerre megállapodott.­­ Az egyik körülbelül 50 éves ember volt, mosolygó és édes tekintettel. A másik sokkal fiatalabb, és ennek arczvonásai egész ellenkezőleg komorak valának. Ez végigjártatá szemeit a félig ködbe temetett vidéken, s igy szólt társához: — Mily idő és mily esztendő ez! Grugel bátyám! Alig tért a Saone medrébe viszsza, és, ime , a völ­gyek már nem sokára újból el lesznek öntve. — Az Isten megőriz bennünket! Felelé a vidor arczu ember, a szivárvány bármely perczben felragyog­hat­ az ár fölött. — Igen bizony! viszont, a másik némi gúnnyal­­ tudom, hogy ön reménydühben van, Jakab ! — Mint ön Darvon, bátortalanságdühben szenved. — Hát nem vagyok-e én az igaz után, midőn azt vizsgálom, hogy miképen folynak a világ dolgai ? Hol lát ön békét, rendet, boldogságot? Nem hallok egyébről, mint tűzről, dögvészről, árvizekről, gyilkos­ságokról. Akit az emberek gonoszsága megkímél, azt a természet gonoszsága semmisíti meg. Mert úgy látszik, hogy magában a nyers­anyagban már megvan az ösz­tön a rombolásra; az elemek hasonlók a királyokhoz, kik nem tudnak szomszédok lenni, anélkül, hogy há­borúba ne keverjék egymást. — Ez csak egyik oldala a dolognak, rokon, még­pedig a szomorú oldala, de van annak egy másik is, melyet ön sohasem hoz szóba. Az ön szemei mindig tűzhányó hegyre vannak függesztve, mely füstgomoly­­lyal árasztja el a légkört, s nem akarnak leszállani az aranysárga kalászszal borított virányra, mely lábai­nál hullámzik. — Arról én mit sem tudok, felelt Darron boszos hangon. — De hát nem úgy találja ön, hogy itt a földön a legboldogabbak között él ? — Az úgy áll, Jakab, s mindamellettt mindazon jók közt, melyek velem még öszhangzásban maradtak, nem tudom használni a békét és a megelégedést. — Hát ugyan ezenfelül mit tudna még kívánni ? Gazdag, becsült, s oly családja van, mely önön sze­retettel csügg. — Igen, válaszolá Gontran, de ezen szerencsém fáradságos pörbe került, a mely végett most harminczad­­szor teszem meg ezen utat Maronba; jó hírnevem nem akadályozta ellenfelemet, hogy rajtam ügyvédje által méltatlanságot ne kövessen el és a menynyiben családomból.... — Hát ? — szólt kérdőn Jakab. — Hát nővérem, kivel mindig oly békésen él­tem... most azért jövök, hogy összeveszszek vele. — No, ez rövid panasz. — Nem, nem, én már meguntam helyre­, meg helyreállítani, minden haszon nélkül rendbeszedni; nekem sok türelmem volt közvetkeztetéseinek s okai­nak hiányát tekintve. — Gondoljon az ő nemes szivére, s ön meg fog neki bocsátani. — Óh! én tudom, mikép ön mindig talál valami okot arra, hogy boszuságomat türelemmé fojtsam, önnek a lélek minden sebére van egy reczeptje s ha még egy kissé ingerlem, ön kész engem meggyőzni, hogy nincs okom a panaszolkodásra, hogy minden jól van itt a világon! — Bocsánat, viszontá Grugel, a világ igazgatá­sában vannak oly dolgok, melyek ép úgy bántanak engem, mint önt, de épen nem vagyok biztos arról, hogy váljon azokat jól ítélem-e meg ? Nagy titokzat ez az élet, melynek folyásából mi fölötte keveset ért­hetünk! Egyedül ön előtt kellene annak megfejtve­­ lenni? Gyakran van oly órám, melyben meg vagyok

Next