Szekszárd Vidéke, 1889 (9. évfolyam, 1-67. szám)

1889-02-14 / 8. szám

=z kivételes nősülési engedélyek. Tikos Já­nos (Decs), Keitl János (Mucsi), Koller János (Mórágy), Mártz János (K.­Tormáé), Pajor Rusztai Ferencz (Medina), Kiszler Péter (Czikó), Taupert János (Izmény) kivételes nősülési engedélyért be­adott kérvényeik pártolóan terjesztettek fel a mi­nisztériumhoz. Szekszárd Vidéke, Vizsolyi G­usztáv halála. Vizsolyi Gusztáv folyó hé S-én délután ö1­^ órakor lehelte ki nemes lelkét Budapesten múzeum utczai lakásán élete ,68-ik évében. A boldogultak súlyos baja, az arczrák, a múlt év végén támadta meg, nem rég sikert ígérő operácziót végzett raj­­­­ta Lumnitzer Sándor egyetemi tanár, de a javulás csak látszólagos volt, mert erői fogytak, s végre hosszas szenvedés után beállott a katasztrófa. El­hunytét gyászolják gyermekei : Vizsolyi Ákos kultuszminiszteri tisztviselő s Mária, S­z­i­l­a­s­s­y Aladár pénzügyi közigazgatási bíró neje. Elhalálo­zása alkalmából a szabadelvű párt vasárnap fél hét órakor este ülést tartott. Holtestét a család felké­résére dr. Scheuthauser Gusztáv egyetemi tanár bonczolta fel. Ez csak a bebalzsamozás s nem a halál okának kiderítése miatt történt, mivel az tudva van, hogy Vizsolyi Gusztávot arcz­rák ölte meg. A koporsó üvegbetétjét belől feketével vonták be, hogy az elhunyt elváltozott arczát ne lehessen látni. A gyászoló családhoz úgy a fővárosból, mint a vidékről sok részvétirat érkezett. A ravatalon a család koszorúi feküdtek, s a képviselőház, a sza­badelvű pártkor s a megboldogult kerületének ko­szorúi. Tisza Kálmán miniszterelnök Vizsolyi Ákos­hoz, az elhunyt fiához, a következő részvétlevelet intézte : Kedves barátom ! Igaz fájdalommal vettem — az ugyan már régen rettegett — hirt jó atyád­nak elhunytéról. Egyik általam leginkább tisztelt barátomat vesztettem el benne én is, a haza pedig egy legönzetlenebb, legjelesebb fiát. Nyugodjanak békében a jelesnek porai, adjon Isten erőt a fáj­dalom elviselésére azoknak, kik őt híven szerették. Budapest, február 10. 1889. Hived Tisza Kálmán. Ezenkívül báró Vay Miklós koronaőr, a főrendiház elnöke intézett Vizsolyi Ákoshoz részvétlevelet, mely így hangzik: „Gyengélkedésem miatt nem tehetvén azt személyesen, fogadd — kérlek — ez után a lehető legmelegebb részvétem nyilatkozatát felejthetetlen emlékezetű kedves atyád halála alkal­mából.“ Az orsz. szabadelvű párt a gyászoló csa­ládot jegyzőkönyvi kivonatban értesítette a haláleset alkalmából tett intézkedésekről. A megáldás február 12-én, kedden délután V órakor volt s Szász Károly ref. püspök végezte s megható beszédben méltatta az elhunyt nagy ér­demeit s könyökre indító imával fejezte be a szer­tartást. Megyénkből Budapestre utaztak : Széchenyi Sándor főispán, Döry Dénes, Perczel Dezső, För­­dős Vilmos stb. A szabadelvű párt részéről a te­metésre kiküldettek: Vargics Imre, Perczel Dezső, Gajáry Ödön és Kammerer Ernő. Gyászért­artás után a halottat Alsó-Pélre szál­lították , hol a temetés tegnap délután ment végbe, melyről azonban a hófuvarok miatt lapunk zártáig nem kaptunk értesítést. A képviselőház kérvényi bi­zottsága a ravatalra díszes koszorút helyezett s a végtiszteségen testületileg jelent meg. — A mé­lyen megszomorodott család a következő gyászlapot adta ki: Papi Vizsolyi Ákos, továbbá szilasi és pilisi Szilassy Aladárné szül. papi Vizsolyi Mária és férje szilasi és pilisi Szilassy Aladár, kiskorú gyermekei: Aladár, Béla, Mária és Paulina­­ nevében is, végre papi Vizsolyi Jenő mély fájdalom­mal tudatják szeretett atyjuk, apósa, nagyapjuk, illetőleg testvérbátyjuknak nagyméltóságú papi Vizsolyi Gusztáv urnak országgyűlési képviselőnek, császári és királyi belső titkos tanácsosnak, folyó hó 9-én délutáni öt/* órakor, élete 68-ik évében, hosszas szenvedés után bekövetkezett elhunytat. A boldogulnak hűlt tetemei folyó hó 12-én délután fél 3 óra­kor fognak a muzeum­ utczai 19. sz. a. lakásán megáldatni s folyó hó 13-án délutáni fél 3 órakor Alsó-Pélben rövid ima után örök nyugalomra tétetni. Budapesten, 1889. évi február hó 10-én. Az örök világosság fényeskedjék neki! OS valóinkhoz.­ ­§> Lapunk múlt számában megbotrán­kozásunknak adtunk kifejezést a Szekszárd belvárosi plébános abbeli érthetetlen eljá­rása miatt, hogy Rezső trónörökös elhalá­lozása alkalmával sem a templom, sem az iskolák, sem a plébánia hivatal épületére nem tűzött gyászlobogót, hogy gyászmisét csak parancsszóra mondott és hogy az el­hunyt trónörökösért nem harangoztatott. Végre, hogy a nagy halott temetése napján lakodalmaskodott s czigányzene mellett mu­latott. Városszerte botránynak tekintette ezt mindenki s a plébánost e majdnem meg­­bocsáthatlan eljárásáért mindenki elitélte. Czikkünk minden izében igaz volt, s ha erősebb hangon volt tartva, mint azt olvasó­közönségünk tőlünk eddig meg­szokta, ennek oka egyedül az ügy kiváló jelentőségében keresendő. R­e­n­d­­kívüli viszonyok­­ rendkívüli intézkedéseket igényelnek. Álláspontunkat, s felszólalásunk indo­kolt voltát mindenki helyeselte, maga a megtámadott is hallgatva vette tudomá­sul, hogy eljárásáért egészben és egyedül őt tettük felelőssé. E hallgatásával, mely leghathatósabban bizonyította összes állításaink igaz voltát, ezt az ’ügyet befejezettnek tekintettük volna. Fajt Lajos a belvárosi plébános úr mellé rendelt fiatal káplán azonban, a kinek a a plébánosának szóló czikkhez semmi köze sem volt — a „T. K.a múlt számának nyílttéri rovatában gyűlö­lettel telt s fanatikus hangon tartott nyilat­kozatot tett közzé, a melyben hívatlanul magára öltvén az apát ur palástját, ennek nevében is (megbízás nélkül, többes szám­ban) neki­ront lapunk szerkesztőjének. Két következtetést vontunk le Fást Lajos káplánnak czikkéből. — Az egyik a tár­gyilagos, a másik a személyi részt érinti. Az elsőt illetőleg a nevezett káplán beismeri nyíltan mindazt, a­mit czikkünkben mint megbotránkoztatót fel­hoztunk, sőt bizonyos hivalkodással dobja oda a felháborodott közvélemény szemébe, hogy igenis parancsszóra mond­tak misét. Hogy ezen, úgy a d­a­r­ó­­czos paraszt- s a bíboros ki­rályfira tett megjegyzése mennyire jól eshetett a szekszárdi plébánosnak, a kinek hívatlan védelmében a nevezett fiatalember mindezeket akkor szórja megmagyarázhat­­lan vakmerőséggel a királyi családra, mikor ez a legmélyebb gyászt öltötte, az Hanny úrnak a dolga, a ki, ha nem helyesli, az ő dolga lesz elővenni apát létére a vezetésére bízott káplánkát s megmagyarázni neki, hogy ezért disciplináris eljárás is érheti, s hogy közjogi törvényeink az uralkodó családra vo­natkozólag minő kivételes rendelkezése­ket tartalmaznak, végre, hogy Dulánszky­ Nándor püspök ur ő exja, a ki egész egy­házmegyéjére gyászt rendelt s misét mon­datott, valamint a római pápa, a­ki a trónörökös temetésénél n­u­n­c­i­u­s­a által képviseltette magát, — talán mégis jobban értenek az e­g­y­h­á­z­j­o­g­­h­o­z, mint a kis La­j­o­s­k­a. De legyen Fájt Lajos káplán még bár­mily kicsinyke emberke, vele szemben is czikkének s­z­e­m­é­l­y­i oldalát illetőleg. Folytatás a mellékleten. A „Szekszárd Vidéke“ tárczája. A rövid és túllátó szem, szemüvegek, szem ápolása. Irta: IFJ. LÁSS ISTVÁN. I. x A rövid- és túllátás két oly rendellenessége, illetőleg betegsége a szemnek, mely annyira el van terjedve, hogy kevés kivétellel majd minden család tagjánál előfordul, sőt némely családnak már typi­­kus betegsége. Nem szólok ezen czikkemben a szemteke al­katáról, — tudva azt, hogy az igen tisztelt olvasó­­közönség annak egyes részeit általánosságban úgy is ismeri, — sem annak védő és mozgató készü­lékeiről. A rendesen alkotott szem átmérője 23 mm. körül esik, az ilyen u. n. mintaszerűnél az átmérő akkora, hogy a h­átul­só fogyúpont * vagy képpont éppen az ideghártya ** külső rétegébe jut. A fény, az ideghártyára ily módon való ráesése és behato­lása által fényérzést okoz és ennek alapján képesít bennünket a külvilági tárgyak helyi viszonyai iránt való tájékozásra. Hogy ez lehetséges legyen, szük­séges, hogy a világított tárgy minden egyes pont­jából kiinduló sugarak az ideghártyán , és így egy képpontban egyesüljenek, és kell, hogy az ideghár­tyáig eljutó fénysugarak az idegeket izgassák és ezen izgalmukat a megfelelő agyközpontokig elve­zessék ; hol ezen idegizgalom érzületeket támaszt, melyek alapján ítéletünk a külvilági viszonyokra nézve tájékozódik. Mint fentebb mondom, vannak szemek, me­lyek fogyópontja az ideghártyára esik ; m­íg másoké ezen túl vagy innen van. Első esetben a szem távol­pontja * a végtelenben, közelpontja pedig mintegy 10 c­mmel a szem mellső csomópontja előtt van. Ilyen szemet rendesen látó (emmetrop) szemnek nevezünk. Más szemek átmérője nagyobb vagy ki­sebb lehet a rendesen látó szem átmérőjénél, és ehhez hozzájárulhat a szem fény­tűrő közegeinek erősebb vagy gyengébb fény­törő ereje. Ilyenek­nél tehát azonos fénytörési viszonyok mellett — t. i. ha valami más fénytörő közeg, p. o. szemüveg, nem alkalmaztatik, — a sugarak fogyúpontja az ideghártya elé vagy mögé esik. Az ilyen szemeket rö­vidlátó vagy túllátó (ammetrop) szemeknek mondjuk. A rövidlátó (myopicus) szem, túlságosan hos­­­szú, melynél a fénytörő közegek is sokkal dombo­­rúbb felületűek lehetnek és így a szembe párhuza­mosan, illetve távolról jövő fénysugarakat jobban törve, azok már az üveg testben egyesülnek és ezen túl széttörőleg haladva jutnak azután az ideghár­tyára. A távolban álló tárgyak után tehát szóródá­­sos körök képződnek az ideghártyán. Ilyen szemmel bíró ember tehát a távolba tisztán nem lát, mert a szembe csak széttörőleg eső s igen közel álló tárgy­ból kiindult sugarak egyesülhetnek az ideghártyán. Egy rövidlátónál a közelpont, vagyis hogy úgy mondjam, azon pont, melynél az illető — a közel­ség miatt — még olvasni képes, a szemhez köze­lebb lesz, (5—6 c­m.) mint a rendesen látóénál. Rendesen látóvá tehető ezen rövidlátó szem­ély szóró­lencse, vagyis homorú szemüveg használata által, mely­­ a párhuzamosan beeső, illetve a messziről jövő sugaraknak annyira széttörő irányt ad, hogy azok e szem igen erős fénytörő készülékein keresztül­­menve, nem az üvegtestben, hanem magán az ideg­hártyán egyesü­l­nek. A túllátó (hypermetrop) szem átmérője rövi­­debb a rendesen látó szem átmérőjénél és törő kö­zegei a fénysugarakat sokkal kisebb fokban törik meg, mint a rendesen látó szeméi. Fogyópontja ennélfogva az ideghártya mögé esik. A párhuza­mosan beeső fénysugarak tehát még egyesülésük előtt érik el az ideghártyát azért alkalmazkodás nélkül szóródásos köröket hoznak létre azon. A hypermetropia olyan gyűjtőlencse által ja­vítható, mely a párhuzamosan beeső fénysugarakat annyira összetéríteni képes, hogy ezek a szem al­kalmazkodó műveletének minden hozzájárulása nél­kül is az ideghártya-gödörben egyesüljenek, mely sugarakat a szemlencse és a szem többi fénytörő készülékei annyira megtörni nem képesek. A túllá­­tás leginkább öreg egyéneknél fordul elő. * Fogyúpont azon hely a szemben, hol a beeső fény­sugarak a szem fénytörő közegein megtöretve, egy pontba gyűlnek össze. ** A szem legbensőbb rétege és a látóideg végkészüléke. * A legtávolabb pontot, melyet élesen tudunk látni, távolpontnak,­­­a legközelebbi pontot közelpontnak nevezzük. (Vége következik.)

Next