Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)

1890-02-05 / 11. szám

gyelő bizottsági tagok: Dubniczky László, Eibach Mihály, Bausz Antal. A bátaszéki kerületi takarékpénztár XVII. rendes évi közgyűlését folyó évi február hó 11-én délelőtt 9 órakor az intézet saját helyiségében tartja meg. A Mayer Gusztáv vezérigazgató vezetése alatt álló virágzó pénzintézet múlt évi forgalma 721,205 frt 99 krra rúgott. Tiszta nyereménye 11559 frt 35 kr. Tartaléktőke 10 ezer frton felül áll. Jóté­kony czélokra 40 frtot fordított. Pénztárnoka : Gráf József pénztáros, Wallner Gyula könyvvezető. A felügyelő bizottság : Mittweg Henrik elnök, Győré Vilmos és Mészáros János. Szerkesztői üzenetek. Megszületésül a „T. K.“ újdonsült újdondászának, ki­ne­vezett lap f. ó. 5. számában következő sorokkal gyönyörködteti a közönséget: „__Szekszárd Vidéke“ ki százszemü Argus módra lépten-nyomon utunkba áll, hogy minket apostrofáljon, oko­sabbat tenne, ha önmagával törődne és ne bocsájtkozna ve­lünk szemben etymológiai distinctiók fejtegetéseibe. Olvassa el­­ a szerdai számában a kereskedelmi csarnok alakulására vonatkozó közleményét és legyen gondja arra, hogy munka­társát egy magyar nyelvtannal lássa el. Igen, egy kis gram­matikát előbb!“ A T. K. e bölcs riporterének megjegyzésére kénytelenek vagyunk­­ konstatálni, hogy ebben a fenti 8 sor­ban csak 9 nyelvtani hiba van , még­pedig olyan, aminőt a 4 gimnáziumot végzett nebulóknak sem szabad elkövetni, még akkor sem, ha patikázus legények is voltak valaha, nem pedig olyan önhitt frátereknek, akik elég megátalkodot­tak arra, hogy minden előképzettség nélkül újságíróknak akarják feltolni magukat! A T. K. fenti közleményében a következő 9 nyelvtani hiba van: 1. A bekezdésben a Sz. V. elől kimaradt az „A“ névelő. 2. Nemcsak a „Sz. V.“, hanem a „T. K.“ is csak újság — és nem személy, tehát nem ki, hanem csak mely. 3. „Százszemű Árgus módra“ helytelen s e helyett vagy „Százszemü Argus „módjára“ vagy pedig „argusz módra“ írandó. 4. „apostrofáljon“ után a vessző he­lyett kettős pontot kell tenni. 5. Törődni és bocsátkozni, — a T. K. nagy nyelvészének bő tudománya ellenére is ez idő szerint még ik-es igék; tehát nem törődne és bocsátkozna, hanem törődnék és bocsátkoznék; 6. „etymologia“tudtunkkal „th“-val iratik ; 7. .,a szerdai számában“ az „a“ mint nem oda való és fölösleges, kihagyandó ; 8. „ne bocsátkozna“ he­lyett „nem bocsátkoznék“ a helyes ; 9. „egy magyar nyelv­tannal“: germanizmus; helyesen csak: „magyar nyelvtannal“ írandó. Azonkívü­l a latin szavakat félig magyarosítva, félig latinosan írja, ami a nem tudás mellett még következetlen­ség is. Abban igaza van a T. K. gimnáziumot s az egyetemi nyelvészeti szakot nem végzett riporterének, hogy kár „vele szemben etymologiai distinctiók fejtegetésébe“ s nem fejtege­téseibe bocsátkozni, mert a ki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul! Különben ha a közönséget azzal akarnánk untatni, hogy a „T. K.“ minden számának nyelvtani hibáit és germa­­nizmusait följegyezzük, akkor hetenként nagy teret rabolnánk el a közhasznú közlemények rovására, mert a „T. K.“ 5-ik számából, s valószínűleg ugyanazon riporter tollából — egész sütet nyelvtani hibát —és germanizmust közölhetnénk ; s ez azóta történik, mióta egy pszeudó-taliánba ojtott zatyafi rontja laptársunk renoméját. Az a közleményünk pe­dig, melyet a „T. K.“ bölcs riportere aposztrofál, követke­zőleg szólott: — „Kereskedelmi csarnok van alakulóban Szekszárdon; tekintélyes kereskedőink nagy része már alá­írta a kibocsátott taggyüjtő ivet. Az egylet helyisége a Pir­­nitzer házban fog lenni. Üdvözöljük a kezdeményezést ; kereskedőinknek valóban szükségük van olyan testületre, melyben közös érdekeik, tekintélyük teljes képviseletet nyerjenek, hogy az őket érdeklődő ügyekben hathatósab­ban lépjenek fel“. — Tessék már most kitalálni azt, hogy mi ebben a hibás, és nem­ e pályadíjra érdemes ma­gasságban emelkedik ki ez a közlemény „ „T. K.“ 8 so­ros és 9 hibával bővelkedő riporteri cso­dabogarán. A fészkelődő riporter soraira csak laptár­sunk iránt tartozó kollegiállításból reflektáltunk, az újon­nan felcsapott riporténak azonban megüzenjük, hogy ezút­tal egyszer és utoljára foglalkozunk vele és sületlenségeivel. Hogy laptársunknak nem szoktunk minduntalan útjába állni: arra elég bizonyíték az, hogy csak a múlt héten is az y-nal jelzett vezérczikket, melyet a „T. K.“ hozott, mi nem vettük fel, s az írója azután vitte el laptársunkhoz; s nem­rég történt meg az az eset is, hogy a „T. K.“-ben egy meg nem tartott hitközségi tanácsülésről volt refe­­ráda, melyet a tagok csekély száma miatt nem tartottak meg , s mi akkor sem gáncsoskodtunk ; sőt a most bennün­ket megtámadó riporter urat is mi menesztettük a „T. K.“-höz, mert Szekszárdra jövetele után először minket keresett fel egy közleménynyel, melyet azon reményben, hogy talán — még jobbat is kaphatunk tőle­­ — jóakaratukig közöltünk; midőn azonban egy rossz versét a papírkosárba dobtuk , akkor elment laptársunkhoz s azóta azt boldogítja hóbortos elme-szüleményeivel; s igy nem álltuk útját, hanem utat engedtünk neki, hogy minket békével hagyjon ! M. K. Szekszárd: Panasza alapos , de addig nem le­het rajta segíteni, míg a személyvonatok közlekedését be nem hozzák ; mint halljuk a miniszter már az idén szándékozik ezt a hiányt is pótolni, akkor aztán egy-egy állomáson 2—3 percznél tovább nem áll a vonat. Szekszár­cL "V­icLék­e_ NYILTTÉR 3eiíG'itftoffe t»oit 60 ft\ biS fi. 11.65 p.. Sketer — gíaít itrtb gemuftért (ca. 150 herd). Dual.) — öerf. topén* uuö ftittfmeife pprto* mtb 30Ű* frei baS fyabritf«2)epőt (tj. ípcitlichcrg (&'. u. .jpofíie* fenint), 3ünrf). Sftufter umgepeub. Briefe foften ÍO fv. ítorto. . Legfinomabb G­OGIT A magyar és franczia,­ az egészséget előmozdító élvezeti szer. Francois- és Littke-féle P­EZSGŐ. Kitűnő HUM és TEA. Bécsi­ és ang­ol teasütemény. Kapható : SALAMON TESTVÉREK fűszer- és csemegekereskedőknél Szekszárdon, Gerenday-féle ház. HIVATALOS HIRDETÉSEK, 424. sz. 1890. Árverési hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék mint telekkönyvi ható­ság részéről közhírré tétetik, hogy Bódé István p.-hidjai lakos kérelmére ennek és Vesztergombi György Lépőid szekszárdi lakosnak mint végrehajtatóknak, Czank János és neje Budai Anna szekszárdi lakosok ellen 150 frt és 400 frt tőkék és járulékaik iránt folyó végrehajtási ügyében a szekszárdi kir törvényszék területén fekvő Szekszárd községi 306. sz. tikvben özv. Hollendus Györgyné szül. Lépőid Anna — kiskorú Hollendus Julianna, — Czank János és neje Budai Anna tulajdonául felvett 334 brsz. és 304. nép­­sz. alatti háznak Czank János és neje Budai Annát illető fele része 400 frt — a Szekszárd községi 2793. sz.. tikvben Czank János és neje Budai Anna tulajdonául felvett 8489. brsz. présház 100„frt az ugyanott felvett 10389. brsz. szőlő 386 frt — és az Őcsény községi 1804. tjkvben Czank János és neje Budai Anna tulajdonául felvett 2666/b hrszámu 132 frt kikiáltási áron mégis a szegzárdi 306. sz. tjkvben fel­vett 334. brsz. és 304. népsz. ház felére C. 2. és 3. alatt, úgy a szekszárdi 2793. sz. tikvben felvett 8489 és 10289. brsz. présház és szőlőre C. 1., 2., 3. alatt Cziráki Ferencz és neje Kovács Katalin javára bekebelezett életfogytiglani tartásból álló szolgalmi jog épségben hagyása mellett, de csak akkor, ha a szolgalmi joggal terhelt ezen ingatlanok­nak vételára a Cziráki Ferencz és neje Kovács Katalin szol­galmi jogát megelőző bekebelezett követelések kielégítésére szükségesnek mutatkozó 1000 frtot megüli, és pedig a Szek­szárd községi ingatlanok 1890. évi márczius hó 5. napján délelőtt 19 órakor Szekszárdon a megyeházánál a kir tör­vényszék pertárában, az Őcsény községi ingatlanok még 1890. évi márczius hó 6. napján délelőtt 10 órakor Őcsény község­házánál megtarandó árverésen eladatni fognak Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 °/u-át bánatpénz fejében letenni, s a vételárt 3 egyenlő részletben 6% kama­tokkal együtt a szekszárdi kir. adóhivatal mint letéti pénz­tárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál, úgy Őcsény község elöljáróságainál megtekinthetők. Szekszárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályá­nál, 1890. évi január bő 19. napján. Kiss Károly, kir. törvényszéki biró. 208. sz. 1890. Árverési hirdetmény. A szekszárdi kir. törvényszék mint telekkönyvi ható­ság részéről közhírré tétetik, hogy Juhász Mihályné szül. Horváth Borbála tolnai lakos kérelmére a szekszárdi kir. törvényszék területén fekvő Tolna községi 79. sz. t­kvben Horváth Mihály, Horváth József és Horváth Borbála férj. férj. Juhász Mihályné tulajdonául felvett 82. hrsz. és 81 népsz. a. felvett ház az 1881. évi 60. t. sz. 156. §-a alapján I. egészen 400 frt kikiáltási áron az 1890. évi évi április hó­napján délelőtt 10 órakor község­házánál végrehajtási joghatállyal megtartandó önkéntes árverésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 %-át bánatpénz fejében letenni, s a vételárt 2 egyenlő részletben 6% kama­tokkal együtt a szekszárdi kir. adóhivatal mint letéti pénz­tárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál, úgy Tolna község elöljáróságánál megtekinthetők. Szekszárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályá­nál, 1890. évi január hó 10-én. Kiss Károly, kir. törvényszéki biró. 4246. sz. 1889. Árverési hirdetményi kivonat. A paksi kir. járásbíróság, mint telekkvi hatóság köz­hírré teszi, hogy Ruffing Antal kömlődi­ lakos végrehajta­tnak Ruffing Konrád végrehajtást szenvedő elleni 116 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szekszárdi kir. törvényszék (a paksi kir. járásbíróság) terü­letén lévő Komlód község határában fekvő a kömlődi 455. sz. tjkvben felvett A. I. 155. hrsz. 80. népsz. egész házra 356. sz. és ugyanazon tjkvben felvett A. 1­­4—13 sorsz. alatti 2/4 telekre és hozzá tartozó közösbeli legelő illetőségre az árverést 293 írtban ezennel megállapított kikiáltási ár­­ban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1890. évi február hó 24. napján délelőtt 10 órakor Kom­lód község­házánál megtartandó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­árának 10 °/o-át vagyis 35 frt 60 kr és 29 frt 30 kr készpénz­ben, vagy az 1881. évi LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyam­mal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a­ kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadék­­képes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a Szekszárd, 1890. Nyomatott Ujfalusy Lajosnál, bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű el­ismervényt átszolgáltatni. 7. Kelt Pakson, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál, 1889. évi november 30-ánn. Szentpétery József, kir. járásbiró, 4101. sz. 1889. Árverési hirdetményi kivonat. A paksi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Szalai István végrehajtatnak Kozma Juli végrehajtást szenvedő elleni 175 frt kr tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szekszárdi kir. törvény­­szék a paksi kir. járásbíróság területén lévő N.-Dorogh köz­ségben fekvő a nagydoroghi 251. sz. t­kvben 311­. hrsz. ház és ehhez tartozó 2—4. sorsz. alatti zsellér állomány 500 frt, úgy a nagydoroghi 265. sz. tikvben I. 1—4. sorsz. 221. népsz. ház hozzátartozó zsellér állományu birtokra az árverést 500 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1890. évi február hó 26-ik napján délelőtt 10 órakor Nagy- Dorogh község­házában hivatalból megtartandó nyilvános árverésen a kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­­árának 10 %-át vagyis 50 frtot készpénzben a kiküldött ke­zéhez letenni, avagy az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ban, kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t. sz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű el­ismervényt átszolgáltatni. Kell Pakson, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál, 1889. évi november hó 16. napján. Szentpétery József, kir. járásbiró, 4102. sz. 1889. Árverési kivonat. A paksi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Pleszer János végrehajtatónak Bersitza Jánosné végrehajtást szenvedő elleni 317 frt 70 kr. tőke­követelése« járulékai iránti végrehajtási ügyében a szek­szárdi kir. törvényszék a paksi kir. járásbíróság területén lévő Bikács községben fekvő a bikácsi 350. sz t­kvben 177. hrsz. 1000 frt és bikácsi 439. sz. tjkvi 1730/b. brsz. 50 frt értékű rét az árverést 1000 frt és 50 frt ezennel megálla­pított kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fennebb meg­jelölt ingatlan az 1890. évi február hó 27. napján délelőtt 10 órakor Bikácson a község­házánál megtartandó nyil­vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is ol­tatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­­árának 10%-át, vagyis 100 frtot, 5 frtot készpénzben a kikül­dött­jéhez letenni, avagy az 1881. évi november hó 1- n 3333. sz. a­ kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ban, ki­jelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881 : LX. törvényczikk 170. §-a értelmében bá­­natpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Pakson, a kir. járásbíróság telekkönyvi hatósá­gánál, 1889. évi november hó 16. napján. Szentpétery József, kir. járásbiró. 155. sz. 1890. Árverési hirdetményi kivonat. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Bojás Já­nos végrehajtatónak László Teréz végrehajtást szenvedő elleni 400 frt tőkekö­vetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a duna­földvári kir. járásbíróság területén lévő a dunaföldvári 1816. és 8522. sz. t­jkvben A. f 1., 2. illetve f 1- sorsz. a. felvett 2462. és 12280. brsz. fekvőségekre 203 frt illetve 400 frt és 280 frtban az árverést ezennel megállapított ki­kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt in­gatlanok 1890. évi április 1-ső napján délelőtt 9 órakor ezen telekkönyvi hivatalnál megtartandó nyilvános árveré­sen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­árának 10 % -át, vagyis 20 frt 30 kr 40 frt és 28 frtot készpénz­ben, vagy az 1881. LX. t. ez.42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám a. kelt igazságügy miniszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óva­dékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. törvényczikk 170. §-a értelmében a bánat­pénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított sza­bályszerű elismervényt átszolgáltatni. Duna-Földváron, a kir. járásbíróság telekkönyvi ha­tóságnál 1890. évi január 18. Lévay István, kr. aljárásbiró. HIRDETÉSEK: (281­2-4 ) If­o 1 I­a „ ,| j "V Sl xx IE3C o­ul­t­e­n­s—féle CACAO a legtisztább és legszaporább, azért minden egyébb gyártmány fölé helyezendő. Kapható : SALAMON TESTVÉREK fűszer- és csemege kereskedésében. ^SZEKSZÁRDOX. (277. 2­2.)Bérbeadó lakás. A Bezerédj-utcza 16. számú házban 3, egymásba nyíló udvari szoba, 1 konyha, élés­kamara, külön padlás, pincze és házi­kerttel, — szép úri házban — magas szo­bákkal, Szt.-György naptól kezdve kiadó. Bővebb felvilágosítást ad e lap kiadóhivatala.

Next