Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1891-06-25 / 26. szám

Szek­szárd *V­i­d. I ©. III. verseny kocsiban teherhúzásra körül­­belöl 1% kilométer köves után 16 méter mázsa teherrel kettős fogatoknak, 1 éven aluli ló kizárva. A verseny időre történik. A fogatok sorhúzás által megállapított sorrendben 2 percznyi időköz alatt indulnak egymás után. A legrövidebb idő alatt beérkező után 8 percc­el hosszabb ideig érkező távolozva a díj kiadására igényt nem tarthat. Első dij 150 frt, második dij 100 frt, harmadik dij 50 frt, negyedik dij 25 frt o. é., az ötödik kettős tételt kap. Tét 1 frt, fuss vagy fizess. Mind e három versenyben csak tolnamegyei népies lótenyésztőknek népies lótenyésztésből eredő lovai vehetnek részt és pedig olyanok: 1- or ha tenyésztésre alkalmasak azaz vagy mének, vagy kanczák és ha nem bírnak oly öröklő hibákkal, a melyek tenyésztésre alkalmatlanná teszik azokat; 2- or ha községi bizonyítvánnyal igazoltatik, hogy a lovak vagy saját nevelésüek, vagy legalább egy éven keresztül folytonosan a versenyezni szándékozó tulajdonában vannak és soha nem voltak trainingben vagy úri kézben; 3- or ha 12 évnél nem idősebbek, — és végre 4- er ha nincs bennök semmi pinzgaui, per­­cheron, muraközi, szóval hidegvérű vérkeverék. Ha a versenyre bocsátott lovakról utólag kitűnne, hogy ezen kellékekkel nem bírnak, dis­­qualificaltattaknak tekintetnek, a verseny nyerők a díjak visszaadására kötelesek, sőt csalás miatt bűnvádi kereset alá fogatnak, a dijak pedig a később ideig beérkezőknek, ha csak távolozva nem lettek, fognak kiadatni. Jelen feltételek a magas Földmivelési Mi­nisztérium által 27925. II­I. szám alatt helybe lettek hagyva. Kelt Dombóvár, 1891. junius 15-én. Tolnamegye lótenyész-bizottsága nevében: Dőry József elnök. T­A­N­Ü­G­Y. Évzáró vizsgák. A »Máj­er-Arlow«-féle nyil­vánossági joggal felruházott magán elemi tanintézet­ben az évzáró vizsgák a fiúknál június 30-án, a leányiskoláknál pedig július hó 1-én tartatnak meg. Zárünnepély. A szekszárdi polgári fiú- és fel­ső-leányiskola zárünnepélye szombaton délelőtt 10 órakor veszi kezdetét, mely alkalommal a szokásos szavalat és dalokon kívül még zenei előadások élénkítik a műsort. Iskolai vizsgák: A báttaszéki községi elemi iskolák vizsgái június 20-án nyertek befejezést; — a tolnai r. k. népiskolák vizsgái e hó 18-án végződtek. A szekszárdi iparos tanulók munkakiállítása vasárnap délelőtt 11 órakor nyílt meg. Tanítói állomás: Diós-Berény r. k. hitközségi iskolájánál egy segédtanítói állás van üresedésben, melyre augusztus hó 1-ig lehet pályázni. Tannyelv magyar és német. . GYÁSZROVAT. Özv. id. Paál Józsefné szül. Gálovics Rozália mint neje, Paál József, Hg. Eszterházy hitbizományi javak kerületi felügyelője mint­ fia, és neje szül. Kölgyesi Mariska mint menye, végre Annus mint unokája és a­ rokonság nevében is a legmélyebb fájdalommal tudatják felejthetetlen férje, a szerető apának, apósnak, nagyapának s rokonnak id. Paál J­ózsef jubil. nyugalm. kántortanitónak életének 69-ik és boldog házasságának 47-ik évében folyó hó 19-én reggel * 3/45 órakor a haldoklók szentségei­nek ájtatos felvétele és négyheti türelmes szenvedés után történt gyászos elhunytát. A drága halott földi részei folyó hó 20-ik napján délután 4 órakor a róm. kath. egyház szertartásai szerint a helybeli teme­tőben örök nyugalomra tétettek. A megboldogult lelki üdveért folyó hó 23-án d. e. 9 órakor fog az engesztelő szent miseáldozat a helybeli róm. kath. egyházban az Ég Urának bemutattatni. Dombóvár, 1891. junius hó 19. Áldás és béke hamvaira! Alulírottak maguk s az összes rokonság nevé­ben fájdalomteli szívvel jelentik a legjobb apa test­vér, illetőleg sógor, ipa és nagyatyának Z­a­c­s­o­­v­i­c­s János urnak, a zirc cisterczi rend­­ előszállási uradalmi gazdatisztjének folyó hó 16-án délutáni 3/42 órakor, életének 75-ik évében, a halotti szent­ségek ájtatos feltétele után bekövetkezett gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei folyó hó 18-án délután 3 órakor fognak az előszállási sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent­miseáldozat pedig folyó hó 19-én reggeli 6 órakor fog a helybeli templomban az Urnak bemutattatni. Előszállás, 1891. évi junius hó 16-án Áldás és béke poraira! Zacsovics Iván,­ Laszczik Gyuláné sz. Zacso­­vics Irma, Murin Istvánná, sz. Zacsovics Berta Zacso­vics Róbert, Szilárd Ivánné sz. Zacsovics Málcsi, gyermekei: Zacsovics Lipót, testvére, özv. Sámuel Pálné, sógornője. Zacsovics Ivánné sz. Mihályfy Leóna, menye. Laszczik Gyula, Murin István, Szi­lárd Iván, vejei: Zacsovics Tibor, Zacsovics Margit, Zacsovics Iván, Laszczik Gyula, Laszczik Róbert, Laszczik Elemér, Laszczik Mariska, Laszczik Lóránt, Laszczik Ernő, Lasz­zik Katinka, Laszczik Iván, Murin Aladár, Murin Melánia, Murin Béla, Szilárd Imre, Szilárd Mariska, Szilárd Rózsika, unokái: Schubert Jánosné szül. Pigay Erzsébet asszony, Schubert János kórházi alorvos neje hoszas és kínos szenvedés után, élte 31-ik évében, kedden hajnalban meghalt. A boldogult gyászolják: férje, kis­lánya és özvegy édesanyja, ki most a harmadik lányát, az utolsót temeti el. Ezenkívül nagyon kiterjedt ro­konsága, a család tisztelői és barátai gyászolják a jó családanyát. Béke poraira! KÖZGAZDASÁG. Hirdetmény. Ezennel közhírré tétetik, miként Tolna megye lótenyész bizottsága folyó évi szeptem­ber 6-án délután 2 órakor Dombóvár mezőváros közelében a tüskei pusztán a népies lótenyésztés emelésére lóversenyeket hátán, kocsiban se­bes hajtásra, kocsiban teherhuzásra rendez a melyben minél tömegesebb részvételre az összes tolnamegyei népies lótenyésztőket ezennel meghívja. A verse­nyek részletes feltételei minden község elöljáróságá­nál betekinthetők; még netán bővebb felvilágosí­tással alulírott szivesen szolgál. Dombóvár, 1891. junius 15-én. Dőry József tal amegyei lótenyész-bizottság elnöke. Szerkesztői üzenetek. Kabala. Amilyen érdekes, olyan valami...........mi közzétételét gátolja. :— K. István urnak. Legközelebb a nagy vakáczióban. — M. Gy. urnak. Időközönként a sike­rült költeményeket hozni fogjuk. — V. Imre urnak. S .... a. Az egyik levelezőlap előkerült, még a másiknak eddig nincsen nyoma. Hadd lássuk tehát most a harmadikat. — T. E. urnák. Fölhasználtuk. — T .... I. A legközelebbi számban. — Valpó. Megkésett. — Garay Ferencz czigány­­primásnak Lippiken. A 3 irtot megkaptuk. — G. B. J. A lapot elküldöttük a kívánt helyre. — Ildikó. A legjobb akarat mellett sem sorozhattuk be a »Hölgyek Lapjába«. Annyira gyönge. — Pécsi. Meg lett előzve. — Sz. ]. urnák Székesfehérvár. A támlapokat m. hó 16-án adtuk postára. — X. et Y. Sikerült. — D.... A ... Szekszárd. A jövő »Höl­gyek Lapjá«-ra maradt. — Aligius. Tessék kérelmével egyenesen a ministeriumhoz fordulni. — Influenza. Főhang­szer hegedű a szükséghez képest brács, vagy kis bőgőre is vállalkozik, szives üdvözlettel. Annak idején levelileg többet. 235—237. sz. v. 891. Árverési hirdetmény. Alólirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. sz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a paksi kir. járásbíróság 1891. évi 574. 576. 578. számú végzései által Hoffman Gáspár, Koch Gáspár és Klein Jánosné paksi lakos végrehajtatok javára Tii­bl Mihály paksi lakos ellen 700 frt tőke ennek 1890. évi martius he­l­ső nap­jától számítandó 8 °­ C kamatai és eddig összesen 64 frt per és végrehajtási költség követelés s netán még felmerü­lendő egyébb költségek végett elrendelt biztosítási végre­hajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 427 frt 47 krra becsült férfi szabóüzlethez való áruk u. m. Leviott, Reichen­­bergi, Laden, Kondor, Lustig, Kalmuk-féle szövetek, bar­­kettek, gyermek mellények, nadrágok, varrógépek, szoba­beli bútorok, ágynemüek, kád, vasprés és hordókból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a paksi kir. járásbíróság 1891. évi 1425, 1426, 1427 számú kiküldést rendelő végzései folytán Paks községben végrehajtás szenvedő bolt helyiségében és lakásánál leendő eszközlésére 1891. évi julius hó 1­ső napjának délelőtt 9 órája határidőül kitüzetik, miről Dr. Braun Bernát szekszárdi Dr. Róth Zsiga paksi lakos ügy­véd urak mint Goldstein Manó bpesti bej. kereskedő czég fölülfoglaltató képviselői az árverési hirdetmény egy-egy példányán értesitetnek, és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t. sz. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is eladatni fognak. A netaláni elsőbbségi igénylők pedig felhivatnak, hogy jogaikat az előbb idézett t.­cz. 111. és 112. §. sza­bályán érvényesítsék. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. sz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Pakson 1891. évi junius hó 18-ik napján. Dr. Parragh Gyula, kir. kir. végrehajtó. Padló-tükörfénymás E padló-tü­körfénymár azon jó tu­lajdonsággal Mr, hogy («*.»­-») ■ igényel és hogy kemény vagy puha fapadlózaton egyformán használható 1 kilós pléhdobozban kapható. SALAMON TESTVÉREK fűszer-, csemege-, bor-, cognac-, rum- és tea kereskedéséből. Szekszárdon, Corenday-féle ház. Q <5 3 OO-O- 0-0 OO O OOOO^jj JjJ CsoíitÍBt csoíb­íju. 0 Cleopatra csoda-arczkenőcs az osztr­­ák magyar monarchia előkelő orvosai által T v megvizsgáltatott, a bőrre teljesen ártalmat- 9­0 latinak, de hasznosnak találtatott. Q (j) Rövid idő alatt eltávolít mindenféle (J a bőrbajt, nevezetesen: szeplőt, májfoltokat, m­a pattanásokat, szemölcsöket, stb. Az arcznak m 1 késő koráig egészséges fehér rózsás szint x­t kölcsönöz, az arezbőrt puhítja, hosszabb 9 (j) használat után eltávolítja a ránczokat. Csak Q (j) czimeremmel ellátott tégelyek a valódiak, (j) A Hamisítástól nagyon vigyázni kell. Kapható utánvét mellett: Budapest, VI. Andrássy­ ut 128. sí (537. 10-12.) Tóth E. Egy tégely ára: 1 frt 50 kr. Cleopatra szappan 60 kr. Cleopatra fogpor 80 kr. Cleopatra hölgy por 1 frt. 09­9 &--S3-GeOOC-G-G-QOGCGGe-O9 (5171—20) Melyik lapra fizessünk elő? Gazdag tartalmánál, nagy terjedelménél fogva a legolcsóbb magyar lap az „EGYETÉRTÉ­S“, a­mely az uj évvel immár 25-ik évfolyamába lépett. Ez a magyar olvasó közönség lapja. Hiteles forrásokból származó értesüléseinek gyorsasága, alapossága és soka­sága, rovatainak változatossága, kitűnősége, a különböző olvasmányok gazdag tárháza tették az »Egyetértés«-t népszerűvé. Az országgyűlési tárgyalásokról a legrészletesebb s e mellett tárgyilagos hű tudósítást egyedül az »Egyetértés« közöl. Gazdasági rovata elismert régi tekintélynek örvend. A magyar kereskedő s gazda­közönség nem szorul többé idegen nyelvű lapra, mert az »Egyetértés« kereskedelmi S tőzsdei tudósításainak bőségével s alaposságával ma már nem versenyezhet más­ lap. A kereskedő, az iparos s a mezőgazda megtalálja mindazt az »Egyetértés«-ben, a­mire szüksége van. Változatosan szerkesztett tárczájában, annyi regény olvas­mányt ad, mint egy lap sem. Két három regényt közöl egyszerre, úgy, hogy egy év alatt 30-—40 kötetnyi regényt, részint eredetit, részint a külföldi legjelesebb terméke­ket jó magyarságú fordításban kapnak az »Egyetértés« olvasói. A­ki olvasni valót keres és a világ folyásáról gyorsan és hitelesen akar értesülni, fizessen elő az »Egyetértés«-re, melynek előfizetési ára egy hóra 1 frt 80 kr, 1/1 évre 5 frt s egy évre 20 frt.­Az előfizetési pénzek az »Egyetértés« kiadóhivatalába küldendők. Mutat­ványszámot a kiadóhivatal kivonatra egy hétig ingyen és bérmentve küld.

Next