Szekszárdi Vasárnap, 2021 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2021-05-23 / 19. szám

2021. május 23. KÖZÉLET ^ SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 3 Számolgatunk. Tíz év már biztosan eltelt - mondjuk, aztán mindketten megdöbbenünk, hogy a tíz az inkább majdnem húsz. Lassan két évtizede is­merem Csele Lajost és kísérem figye­lemmel az általa vezetett Szekszárdi Gitárkvartett tevékenységét. A pandé­­mia enyhülése számukra is meghozza a Visszatérés örömét, méghozzá a kur­zívval jelzett szöveggel azonos címen, egy június 4-i koncert formájában. SZJ Ő is az a fajta, akit ha játszani látunk, az az érzés fogja el az embert, hogy a gitár egy vele, szinte kinőtt az ujjaiból. Tizenhárom évesen fogta kezébe először a húros hang­szert. - Komjáthy Péterrel egy általános isko­lába jártunk. Petinek volt egy zenekara, sztárok voltak. Az osztályban sok fiú kezdett el gitározni a hatásukra - meséli Csele Lajos, aki akkor, kiskamaszként be is iratkozott a zeneiskolába, hogy aztán Szőr Márta iránymutatásával két év alatt végezzen el hat osztályt. - Hallgatsz klasszikus zenét, jazzt, népzenét vagy éppen Rolling Stones-t. Mi az, amit szí­vesen játszol? - Nagyon szeretem a spanyol gitárzenét, a reneszánszt, a klasszikusokat. De ott van a világzene, a különböző népzenék, a jazz vagy éppen az­ egyházzene. Ezeket mind szívesen játssza a Szekszárdi Gitárkvartett.­­ 1999-ben jött létre az együttes, akkor még gitártrió voltunk. Tamási János, azaz Angol és Dudás Attila mellett jómagam szó­listaként közreműködtem a triónkban. Két évvel később kvartetté bővültünk. Ekkor csatlakozott hozzánk Decsi-Kiss András. Újabb két év elteltével tagcsere következett: Tamási Jánost Komjáthy Péter váltotta fel az együttesben. Lassan két évtizede állandó tagja az együttesnek Wessely Ágnes, később csatlakozott Lotz Katalin és Rubányi Anita. Dudás Attilát Szecsődi István, Szecska vál­totta. Az utóbbi egy évben pedig már Kom­­játhi Tamás is csatlakozott hozzánk. - Az elmúlt évtizedek alatt rengeteg dalt 1—*i feldolgoztatok, de számtalan saját szerzeményt is hallhat tőletek a közönség. Melyik volt az első, ál­talatok komponált dal? Eljátszottuk az új dalt és azon tanakodtunk, hogy milyen címet adjunk neki. Ica java­solta, hogy legyen Nyári szél, így ez lett a címe az első saját szerzeményünknek, amely valóban olyan, mint a nyári szellő. A kezde­tekben döntően én írtam a saját szerzemé­nyeinket, mára már a zenekar minden tagja szívesen komponál dalokat. Most éppen egy régi, négy gitárra írt szerzeményünket dolgozzuk fel, Szecska megdöbbentő verset, Ági pazar kétszólamú éneket írt hozzá, ame­lyet Katával énekelnek. Ha tehetem, minden nap gyakornok. Ha jó a hangszered, akkor nehezen tudod megállni, hogy ne vedd a kezedbe. Improvizálással szoktam kezde­ni, amelyből kibomlanak az egyre jobb és jobb témák, ezeket napról napra ismételve, továbbfejlesztve lesznek az új szerzemények.­­ A pandémia miatt ti sem koncerteztetek. Mivel telt az elmúlt egy év? - Évente húsz-huszonöt koncertet adunk, eddig több mint négyszáz koncertünk volt, ezek egy része határon túli magyar lakta településeken. Tavaly a pandémia miatt mindössze öt koncertet adhattunk, így egész évben csak gyakoroltunk, min­den hétvégén. Most, június 4-én 19:00 órakor Vissza­térés címmel lesz az első koncertünk idén. A cím nem csupán az egy év kiha­gyás miatt szimbolikus: ez a címe egy olyan dalunknak is, amelyet korábban szereztünk és épp a pandémia kez­detekor átdolgoztuk. Egy indián sámánének lett belőle, amelyben „a sámán táncot járva megidézi, előhívja a régi idők, a régi szép na­pok szellemeit. Ők sólyomszárnyon jönnek velünk, hogy együtt legyőzzük a jelen fekete koronás lidérceit” - ezt is hallhatja majd a közönség június első hétvégéjén, a Scarabeus rendezvényteremben a koncertünkön. - Tizenkét alkalommal szerveztük meg eddig a Borok és Húrok­ Fesztivált, tavaly lett volna a tizenharmadik, amit a pandémia mi­att nem tudtunk megrendezni, de úgy tűnik, hogy idén lesz rá lehetőség. A terveink szerint augusztus 14-én a Vármegyeháza udvarán rendezzük meg a 13. Borok és Húrok Feszti­vált, ahol széles és különleges zenei paletta - a középkori zenétől a világ- és népzenéken át az akusztikus blues- és rockzenékig - szólal meg kiváló szekszárdi borok kíséretében. A hang és a borkóstoló az idei évben is ingyenes Visszatérés Interjú Csele Lajossal, a Szekszárdi Gitárkvartett vezetőjével - Minden pénteken próbálunk, akkor is épp a próbán ül­tünk. Nagyon me­leg nyár volt. Ica, a feleségem kinyi­totta az ajtót, és jött egy kellemes nyári szellő.

Next