Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1866-01-28 / 1. szám

1-SŐ SZálll. Vasárnap, január 28-án. 1866. SZEMESZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 4-d­ik számához. Hirschler Ignác­z tudortól. Tartalom : A látzavar, mint a szembetegségek egyik tünete. IV. A lencse bántalmai által okozott látz­avar. — Reczeglob: Bright-féle bántalom; gutaütés ; halál. — Az étető­szer újszü­öttek takárában. — A szemteke külső izma tökéletes b­üdésének étetés általi gyógyítása. — Fekete színű lencsehályog két esete. — Vegyesek. A látzavar, mint a szembetegségek egyik tünete. IV. A lencse bántalmai által okozott látzavar. Minthogy a lencse nemcsak a fénytörésnek főténye­zője, hanem egyszersmind azon életszerv is, melynek válto­ztatásain alapul az alkalmazkodási működés, itt első­sor­ban kellene tárgyalnunk azon látzavarnemeket, melyek a fény­törési és alkalmazkodási hibákból eredvén, a látzavar végett hozzánk forduló betegek jó nagy részét képezik. De mi nem elméleti szempontból követjük a tárgyunk felosztásából folyó rendet, hanem egyátalán csupán könnyebb áttekintés érdeké­ben tartjuk magunkat a bonc­tani felosztáshoz , s ugyanazon gyakorlati hasznavehetőség kedvéért czélszerűbbnek látszik, ha a fénytől­ési és alkalmazkodási hiányokból származó látza­var miféleségeit későbben egy különös fejezetben tárgyaland­­juk, a mostani alkalommal a lencse különféle homá­­lyosodására (Cataracta) és ficzamára (Luxatio lentis) szorítkozván. A kifejlődött lencsehályoggal, legyen az mag­vagy kéreg- vagy vegyes hályog, járó látzavar elég ismeretes, a láterő t. i. a mennyiségi fényérzés kivételével megszűnt és a beteg egy az egész láttéren elterjedő egyenletes ködnél töb­bet nem vehet észre. Ezen jellemzetes köd onnan ered, hogy a beható fénysugarakat a csak félig áttetsző, de nem átlátszó lencseállomány elnyeli (absorbirt) s azok onnan mintegy fényes korongtól minden irányban a reczegre kiáramlanak. Innen van aztán, hogy a köd színe különféle lehet a külön­féle hályognál, hogy majd fehér-szürkés, majd szürkés-sárga, sőt kivételes esetben, ha a lencsemag kiválóan borostyánkő színű, igen sárgának s még vörösesnek állíttatik a betegektől. Janin egy nőt említ, kinek sötét piros hályoga volt, és ki mindent piros színben látott. Hasonló esetet észlelt Werneck, kinek betege a gyertyalángot bíborszínű golyó­nak mondta. Érett hályog jelenléténél tehát tárgylátásról szó nem lehet; a betegek nem képesek az ujjakat még legkisebb távolságra sem megszámlálni, de az ablak felé fordulva észre veszik, mikor kezünket szemük elé tartjuk, s mikor azt onnan eltávolítjuk , észre veszik t. i. a világosság és sötétség közti különbséget, mit most mennyiségi fényérzés kifejezé­sével (quantitative Lichtempfindung) szoktunk jellemezni. Ez volt egyszersmind a régi mód, mely szerint a hályogos bete­geket arra nézve megvizsgálták , hogy létezik-e a hályog mö­gött ép szemháttér, vagy a hályog bonyolódott-e az amauro­sis valamely nemével. Az olvasó tudja, hogy a szemészet most már nem elégszik meg ily tökéletlen és bizonytalan vizs­gálattal, hanem még kétféle módon szoktuk megvizsgálni há­lyogos betegeinket láterejökre vonatkozólag. Az első kérdés ugyanis az, hogy milyen nagy a fényérzés; ezt az által hozzuk tisztába, hogy a távolságot mérjük meg, melyben a hályogos szem egy bizonyos világossággal égő lámpalángot s illetőleg a befedése által beálló sötétséget pontosan tudja meg­ismerni ; — a második feladat pedig a láttér megvizsgálása, melynek segítségével egyes esetekben nagy és fontos különb­ségekre akadunk, mint ez az illető czikkben elő volt adva. De míg a láttér különféle hiányai nevezetesen szűkülése vagy fél­beszakításai mindig a fényérző szerv valamely betegségére engednek következtetni, nagy óvatosság kívántatik meg a mennyiségi fényérzés megítélésében. Mert ez bár első­sorban a fényérző szerv épségétől, még azonkívül természetesen függ a hályog nemétől, nevezetesen a hályogos lencse összeállása t. i. nagyobb vagy kisebb sűrűségétől, mely mint tudva van, nagyon különbözik az egyes esetekben. Eddig mindig csak úgynevezett érett hályogról volt szó, azaz olyan hályogról, mely a kéregállomány tökéletes átlátszatlanságát elérte, mikor tehát a betegek, ha mindkét szem meg van támadva, vezető nélkül nem járhatnak, s a kórisme a szemnek egyszerű megtekintése által meg van téve. Sokkal fontosabb gyakorlati szempontból azon idősza­­konkint előforduló látzavar, melyben a lencsében létező homá­­lyosodás, nemcsak nem szembeötlő, hanem ennek még láttani eszközök általi felfedezése bizonyos nehézséggel járni szokott. A régi jó időben, midőn némely csekély tüneteken kívül, melyeket ez a mauroticus esetek egy részénél a láta összehúzó­dása nyújt, alig volt döntőbb kórjel mint a látzavar ; ez képezte úgy­szólván a különböztető kórisme alapját kezdődő mór és kezdődő szürke hályog közt. Jól emlékszem, hogy ezen különböztető kórisme a szigorlati kérdések egyikének tárgyát tette, de arra is, hogy az akkori szemészek hányszor tévedtek, mikor vagy egy észre nem vett lencse homályosodást láttom­­pulatnak véve, nadályokkal, hólyaghúzakkal, hashajtókkal,­­ ha nem erélyesebb gyógymódokkal sújtották betegeiket hóna­pokig, vagy ellenkezőleg a hályog megérlelésével, illetőleg ké­sőbbi műtétei általi gyógyítással vigasztalták őket oly beteg­ségben, melynek megérlelése nem volt egyéb a gyógyíthatlan vakságnál. Ily kedélyes patriarchális módon ma már nem sza­bad eljárnunk. Csak akkor szólunk most kezdődő hályogról, ha legalább észrevehető lencse­homályosodásról meggyőződ­tünk, mit, ha ugyan létezik, bizton feltalálhatunk a láta kitá­gulása és a ferde összpontosított világosság segítségével. Csak akkor szoktunk üvegtest-, érhártya-, reczeg- vagy lázideg bajokat kórismerni, midőn a szemtükör által ezekről tudomást szereztünk; a mór és láttompulat (Amaurose u. Amblyopse) mint kórismér megnevezést pedig csak olyan állapotokra alkal­mazzuk , melyekben bizonyos koponyabeli bajok folytán a lázerő csökkenése van jelen a nevezett szemrészek észrevehető megtámadása nélkül. A látzavarnak tehát a különféle betegsé­

Next