Szemészet, 1866 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1866-01-28 / 1. szám
1-SŐ SZálll. Vasárnap, január 28-án. 1866. SZEMESZET. Melléklet az „Orvosi Hetilap“ 4-dik számához. Hirschler Ignácz tudortól. Tartalom : A látzavar, mint a szembetegségek egyik tünete. IV. A lencse bántalmai által okozott látzavar. — Reczeglob: Bright-féle bántalom; gutaütés ; halál. — Az étetőszer újszüöttek takárában. — A szemteke külső izma tökéletes büdésének étetés általi gyógyítása. — Fekete színű lencsehályog két esete. — Vegyesek. A látzavar, mint a szembetegségek egyik tünete. IV. A lencse bántalmai által okozott látzavar. Minthogy a lencse nemcsak a fénytörésnek főtényezője, hanem egyszersmind azon életszerv is, melynek változtatásain alapul az alkalmazkodási működés, itt elsősorban kellene tárgyalnunk azon látzavarnemeket, melyek a fénytörési és alkalmazkodási hibákból eredvén, a látzavar végett hozzánk forduló betegek jó nagy részét képezik. De mi nem elméleti szempontból követjük a tárgyunk felosztásából folyó rendet, hanem egyátalán csupán könnyebb áttekintés érdekében tartjuk magunkat a bonctani felosztáshoz , s ugyanazon gyakorlati hasznavehetőség kedvéért czélszerűbbnek látszik, ha a fénytőlési és alkalmazkodási hiányokból származó látzavar miféleségeit későbben egy különös fejezetben tárgyalandjuk, a mostani alkalommal a lencse különféle homályosodására (Cataracta) és ficzamára (Luxatio lentis) szorítkozván. A kifejlődött lencsehályoggal, legyen az magvagy kéreg- vagy vegyes hályog, járó látzavar elég ismeretes, a láterő t. i. a mennyiségi fényérzés kivételével megszűnt és a beteg egy az egész láttéren elterjedő egyenletes ködnél többet nem vehet észre. Ezen jellemzetes köd onnan ered, hogy a beható fénysugarakat a csak félig áttetsző, de nem átlátszó lencseállomány elnyeli (absorbirt) s azok onnan mintegy fényes korongtól minden irányban a reczegre kiáramlanak. Innen van aztán, hogy a köd színe különféle lehet a különféle hályognál, hogy majd fehér-szürkés, majd szürkés-sárga, sőt kivételes esetben, ha a lencsemag kiválóan borostyánkő színű, igen sárgának s még vörösesnek állíttatik a betegektől. Janin egy nőt említ, kinek sötét piros hályoga volt, és ki mindent piros színben látott. Hasonló esetet észlelt Werneck, kinek betege a gyertyalángot bíborszínű golyónak mondta. Érett hályog jelenléténél tehát tárgylátásról szó nem lehet; a betegek nem képesek az ujjakat még legkisebb távolságra sem megszámlálni, de az ablak felé fordulva észre veszik, mikor kezünket szemük elé tartjuk, s mikor azt onnan eltávolítjuk , észre veszik t. i. a világosság és sötétség közti különbséget, mit most mennyiségi fényérzés kifejezésével (quantitative Lichtempfindung) szoktunk jellemezni. Ez volt egyszersmind a régi mód, mely szerint a hályogos betegeket arra nézve megvizsgálták , hogy létezik-e a hályog mögött ép szemháttér, vagy a hályog bonyolódott-e az amaurosis valamely nemével. Az olvasó tudja, hogy a szemészet most már nem elégszik meg ily tökéletlen és bizonytalan vizsgálattal, hanem még kétféle módon szoktuk megvizsgálni hályogos betegeinket láterejökre vonatkozólag. Az első kérdés ugyanis az, hogy milyen nagy a fényérzés; ezt az által hozzuk tisztába, hogy a távolságot mérjük meg, melyben a hályogos szem egy bizonyos világossággal égő lámpalángot s illetőleg a befedése által beálló sötétséget pontosan tudja megismerni ; — a második feladat pedig a láttér megvizsgálása, melynek segítségével egyes esetekben nagy és fontos különbségekre akadunk, mint ez az illető czikkben elő volt adva. De míg a láttér különféle hiányai nevezetesen szűkülése vagy félbeszakításai mindig a fényérző szerv valamely betegségére engednek következtetni, nagy óvatosság kívántatik meg a mennyiségi fényérzés megítélésében. Mert ez bár elsősorban a fényérző szerv épségétől, még azonkívül természetesen függ a hályog nemétől, nevezetesen a hályogos lencse összeállása t. i. nagyobb vagy kisebb sűrűségétől, mely mint tudva van, nagyon különbözik az egyes esetekben. Eddig mindig csak úgynevezett érett hályogról volt szó, azaz olyan hályogról, mely a kéregállomány tökéletes átlátszatlanságát elérte, mikor tehát a betegek, ha mindkét szem meg van támadva, vezető nélkül nem járhatnak, s a kórisme a szemnek egyszerű megtekintése által meg van téve. Sokkal fontosabb gyakorlati szempontból azon időszakonkint előforduló látzavar, melyben a lencsében létező homályosodás, nemcsak nem szembeötlő, hanem ennek még láttani eszközök általi felfedezése bizonyos nehézséggel járni szokott. A régi jó időben, midőn némely csekély tüneteken kívül, melyeket ez a mauroticus esetek egy részénél a láta összehúzódása nyújt, alig volt döntőbb kórjel mint a látzavar ; ez képezte úgyszólván a különböztető kórisme alapját kezdődő mór és kezdődő szürke hályog közt. Jól emlékszem, hogy ezen különböztető kórisme a szigorlati kérdések egyikének tárgyát tette, de arra is, hogy az akkori szemészek hányszor tévedtek, mikor vagy egy észre nem vett lencse homályosodást láttompulatnak véve, nadályokkal, hólyaghúzakkal, hashajtókkal, ha nem erélyesebb gyógymódokkal sújtották betegeiket hónapokig, vagy ellenkezőleg a hályog megérlelésével, illetőleg későbbi műtétei általi gyógyítással vigasztalták őket oly betegségben, melynek megérlelése nem volt egyéb a gyógyíthatlan vakságnál. Ily kedélyes patriarchális módon ma már nem szabad eljárnunk. Csak akkor szólunk most kezdődő hályogról, ha legalább észrevehető lencsehomályosodásról meggyőződtünk, mit, ha ugyan létezik, bizton feltalálhatunk a láta kitágulása és a ferde összpontosított világosság segítségével. Csak akkor szoktunk üvegtest-, érhártya-, reczeg- vagy lázideg bajokat kórismerni, midőn a szemtükör által ezekről tudomást szereztünk; a mór és láttompulat (Amaurose u. Amblyopse) mint kórismér megnevezést pedig csak olyan állapotokra alkalmazzuk , melyekben bizonyos koponyabeli bajok folytán a lázerő csökkenése van jelen a nevezett szemrészek észrevehető megtámadása nélkül. A látzavarnak tehát a különféle betegsé