Szemészet, 1869 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1869-03-14 / 1. szám
a ringésében és szövetleletében tapasztalunk, következtetést enged tennünk magának az agynak hasonló változásaira, miáltal képesek vagyunk, az élő embernek a koponyáján mintegy keresztül látni és oly körfolyamatokra ráismerni, melyek ezen vizsgálat nélkül csak a hullákon fedezhetők fel. Ha netán valaki túlzással vádolná az imént mondottakat, gondolja meg, miként alig múlt el másfél évtized, mióta a tudományos világ a szemtitkör birtokában van, hogy e szerint a felfedezésnek még csak első kezdetén vagyunk, és hogy e téren minden nap it még új nagy horderejű vívmányokat hoz. Hogy bevezető czikkemet hosszabbra ne nyújtsam, még csak az alcoholismusra mint oly kóralakra akarok figyelmeztetni, mely igen gyakran legelőször a szemben nyilvánuló működési zavarok által árulja el magát, s hogy ezen betegség jókori felismerése, mely életkérdéssé válik, ismét csak a szemészet adataiban leli főmozzanatát. Ezen talán nem egészen fölösleges kitérés után a szemészeti melléklet jövő szerkezetére vonatkozólag csak azon mondanivalóm van, hogy felmentve az elemi tárgyak bővebb taglalása alól, ezentúl inkább képesítve leszek arra, hogy a naponta szaporodó új adatokat a t. olvasóval megismertessem és őt lehetőleg színvonalon tartsam oly tudományszaknak, melynek kiművelésében jelenleg több száz munkatárs Európában úgy, mint Amerikában feltűnő, hogy ne mondjam lázas buzgalommal fáradozik. E szempontból kiindulva, a lapszemle jövőben jelentékenyebb szerepre van hivatva, mi mellett azonban a gyakorlatban előforduló nevezetesb esetekre, valamint a könyvismertetésre is figyelmet fordítani szándékozom. Hosszabb értekezéseknek csak az esetben fogok tért engedni, ha azok vagy új nézeteket tartalmaznak, vagy Stellwag kézikönyvének valamely hézagát netán pótolni lennének képesek. Hirschler, KOSYVIfitl, RTETIIS. Opth ahnosJcopischer Hand-Atlas von Eduard von Jaeger. Wien Druck und Verlag der k. Ic. Hof- und Staatsdruckerei 196!). Ara 15 forint. Midőn Mauthner a szemtükrészetet tárgyaló jeles munkáját e lapokban ismertettem, említem, hogy a köralakok leírásánál egy Jaeger által kiadandó képes munkában foglalt ábrákra hivatkozik. Ezen munka most előttünk fekszik. Áll az 29 színezett táblából, 128 ábrával. Egy része ezen ábráknak nem új, hanem Jaeger korábbi két munkájában már közöltetett; egyikök ,,Beiträge zur Pathologie des Auges“ 1855-ben, másika: „Ueber die Einstellungen des dioptrischen Apparates im menschlichen Auge“ 1861-ben jelent meg. A legnagyobb rész azonban új esetekre vonatkozik, valamennyi pedig igazán elismerésre méltó szorgalommal és természethűséggel maga a szerző által rajzoltatott és festetett is. Hogy mily nagy lelkiismerettel járt el a szerző ezek létrehozásánál, abból kitűnik, hogy saját állítása szerint minden egyes esetben, először mind a fennálló, mind a megfordított képet vázlatban állítá elő, hogy ily módon netán mutatkozó különbségek által a becsúszott hibákra figyelmeztessék, s hogy aztán többnyire csupán a rajzra (eltekintve a festési kiállításból) egy-egy esetnél 20—30, néha 40—50 ülést fordított, melyeknek mindegyike 2—3 és több óráig tartott.!! Valóban nagy áldozat ha tekintetbe vesszük, hogy még kérdéses, váljon szükséges-e legalább a tanítás czéljából, mely a szerző szeme előtt lebegett, hogy minden legkisebb részletre is oly nagy gond fordíttassék. Mindezen ábrákban — úgymond Jaeger — egyetlenegy vonás sem rajzoltatott önkényesen vagy még csak félig-meddig az eredeti után; minden egyes a képen előforduló élet- vagy kórtani tünemény, minden egyes reczeg-vagy ér hártyaedény még a legkisebb is, minden izzadmány, vérömleny, festenydarab stb. mekkoraságára, színére, alakjára, elhelyezésére nézve a legkisebb részletek, a különféle szögletirányoknak tekintetbe vételével úgy adattak vissza, amint azt a rajzoló saját szemével felfogni és kezével előállítani képes volt. Ha — mint imént mondom — tisztán gyakorlati szempontból ily lelkiismeretes természethűségnek haszna még kérdéses, sőt a képnek némi szellemdús átalánosítása még kívánatosnak is volna tartható, más részről nem tagadhatni, hogy ezen a legapróbb részletekbe terjedő visszaadása a valónak nagy érdemmel bir természettudományi szempontból, amennyiben független lévén az épen uralkodó nézetektől, maradandó becscsel bir. Ami a képeknek további kiállítását illeti, csak említenünk kell Heitzmann hazánkfia nevét, valamint a műhelyt, melyben nyomattak, hogy az olvasó eleve meg lehessen győződve a táblák jelességéről. Mind a színek árnylatára, mind a részletek kellő érthetőségére nézve a legjobb szemtükrészeti ábrákhoz tartoznak, melyeket eddig ismerünk. Arra pedig hogy elismerésre juttassanak, talán szükségtelen volt a szerző részéről, a már létező hasonló munkák felett oly éles bírálatot hozni, aminőt az előszóban találunk. Megengedjük, sőt tökéletesen meg vagyunk győződve, hogy Martin, R ou ch u t, Bader stb. szemtükrészeti képei még a kritikán alól is vannak, de hogy Liebreich híres ábráitól majdnem minden érdemet eltagadni törekszik, ez összhangzatban van azon elkeseredettséggel, mely különben is a bevezető értekezésben több mint egyszer nyilvánul. Aki Jaeger komoly tudományos törekvését, valamint derék férfias jellemét ismeri, nem fogja őt azzal vádolni, hogy a berlini győzelmek őt aludni nem hagyják , de igen is bizonyos tagadhatlan hypochondricus észjáratnak tulajdonítandja azon kifakadásokat, melyek az előszóban Graefehez — anélkül hogy nevét említené — intézve vannak. Hiába a genialitásnak mégis csak van szerepe és döntő szerepe is a tudomány újjáalakításában, jóllehet, hogy egyik vagy másik feltevényét, mit ma hangoztat, holnap változtatni vagy épen visszahozni is kénytelen. Az ábrákat magyarázó szöveg 236 sűrűen nyomatott lapra terjed, tartalmazván az egyes esetek kórtörténetét, valamint a leletnek körülményes leírását. Jaeger ezúttal a körfolyamatok értelmezésébe nem ereszkedik, állítván, hogy a tudomány arra még nem eléggé haladott s hogy a kórképek elméleti fogalmazása az egyén haladása tekintetéből inkább hátrányosnak mint hasznosnak mondható. Bármily alapos legyen is ezen állítás bizonyos szempontból, mégis tagadhattam hogy a körfolyamatoknak tárgyalása felmentette volna a szóban levő munkát azon szemrehányás alól, hogy olvasása száraz és fárasztó. Lapunk feladata nem engedvén, hogy részletekbe is bebocsátkozzunk, rövid ismertetésünket azon megjegyzéssel fejezzük be, hogy t. ügyfeleink, kik a szemtükrészeti leletekkel közelebbről megismerkedni akarnak, és még más ábrák birtokában nincsenek, szándékuk kivételére nézve jobbat nem tehetnek, mint ha Jaeger munkáját megszerzik. Az alkalmazkodási működés tanához. Förster R., boroszlói tanár 1864 sept. 5-én Heidelbergában „az alkalmazási műzet ismeretéhez“ következőkkel járult. Az erőművi mozzanat — úgy mond Förster — mely a közelponti alkalmazásnál a lencse mellső felületének görbülési nagyobbulását okozza, még maiglan sincs kellőleg földerítve, daczára a legkülönfélébb felvilágosító kísérleteknek. Csak léptenként látszik e kérdés megoldása hozzáférhetnek, így Graefének azon észleménye, hogy szivárványhiány esetében is tökéletes lehet az alkalmazás, nagy számú tévedéseken emeli túl és Beckernek albinetikus szemeken gyűjtött azon tapasztalata, melynek folytán távolponti alkalmazás pillanatában a sugárnyújtványok csúcsai előre lépnek, szintén lendítőleg folyhatnak be az alkalmazási műzet tanára. Ezen tárgyról szóló néhány munkában bonettan, és a szivárvány helyváltozási viszonyaira támaszkodó azon nézetlen kimondva, hogy közelponti alkalmazásnál a vízhelytállási nyomásnak (hydrostatischer Druck) a mellső csarnokban csökkentve kell lennie. — A következő észleletek kísérletileg bizonyítják mintegy ezen állítás helyességét az alkalmazási műtetre.1*