Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1870-03-27 / 1. szám

szíttethettem, ez méltán versenyezhetett volna azokkal melyeket az „Ophthalmie Hospital Reports“ közöltek. A bőr érzése mind az orrszárnyán, mind a homlokon most is igen tompa; felületes tűszú­rásokat nem érez a beteg. Szemhéjait csak kissé egymástól távolíthatja el; azok pilla része lobosan duzzadt. A teke köthártyája belövett, úgy a lim­bus conjunctivalis corneae is. A szaru legnagyobb része átlát­szatlan, pontozatosan fehér színű (az alkalmazott ólmos boro­gatástól származott csapadékok); szövete igen laza, genyesen beszűrődött, csak a szélen 1—P/*'' széles ép rész található. A csarnok kicsiny, alsó fele genynyel telt. Ha­bár tagadni nem lehet, hogy a szaru súlyos megbe­tegedése, mely nem sokára pusztulásához vezetend, ezen esetben a czéltalan kezelésnek tulajdoní­tandó, mégis megjegyzésre méltó, hogy itt is nagyobb szembaj a ra­mus vasociliaris megtámadá­sával együtt fordult elő. A fénytörési és alkalmazkodási rendellenességek tana. Schulick Vilmos tr. tói Bécsben. (Folytatás.) Különös rész. Az átalános részben megismerkedtünk tanunk alapvonalai­val, felismertük a fénytörési és az alkalmazkodási rendellenes­ségek lényegét, s ezek egyes nemeinek legfontosabb viszonyai következnek most, hogy az egyes rendellenességekkel külön-kü­lön tüzetesen foglalkozzunk. De meghökkenve vesszük észre, hogy értekezésünk mily terjedelmessé válnék, ha azt az eddig követett módon folytatnék. Messze túlhaladnék azon határt, me­lyet e lapok terjedelme igen tisztelt szerkesztőjük legnagyobb elnézése mellett is szükségesképen szab. Lényegesen korlátozni fogjuk, tehát előadásunk áramát, néhány közlésben el fogjuk mondani a legfőbb tudnivalókat és gyógyeljárásunkat a túllátás rövidlátás és távollátásnál. Később talán még alkalmunk lesz a déltői eltérésről (astigmatismus) külön értekezni. Rövidek lehe­tünk annyival inkább, mert Stellwag tankönyvében már bsz a magyar orvosi közönség, bár nem igen világosan és nem elég egységes alapon kifejtett útmutatást, mely nehéz és egyes ré­szeiben szorosan összefüggő tanunk ismeretére vezethet. 1. Túllátás. A túllátó szemben nyugváskor távolról jövő párhuzamos sugarak a reczeg mögé irányulnak, tehát a tárgy képe a recze­­gen szóródási körök által lesz többé-kevésbé elmosódva. Hogy a szem nyugvásakor lásson, összetörő sugarak igé­nyeltetnek, még­pedig oly sokban összetörök, hogy a szem mö­gött fekvő nemleges távolpontba futnának, ha a szem útjukat nem állná. Minél közelebb van ezen pont a szem mögött, annál nagyobb a H foka. Kifejeztetik és megtaláltatik a H foka azon domborüveg által, mely a látást po-be legjobbá teszi. Ezt meg­határozni igen könnyű, ha a szem valóban nyugszik és távol­­pontjára van beállítva. 20'-ra állítjuk Snellen betűit, dombor­­üvegeket váltogatunk előtte, a legerősebb üveg, melylyel még lát, a H fokát, a legkisebb betűsor, melyet felismert, a S mér­tékét adja. Ámde a dolog sokszor nem ily egyszerű, mert sok H szem nem képes távolpontján állani be. Párhuzamos sugarak nyug­váskor a reczeg mögött egyesülnek ugyan, de ha a szem­ alkal­mazkodik, a fénytörés fokozódik s a sugarak közelebb egyesül­nek, így egész a reczegig vonatik be a kép, s a szem távolban jól lát, úgy lát mint az E, csak azon különbséggel, hogy E-nél nyugvás van jelen, H-nál annyi alkalmazkodás járult a távol ponthoz, hogy a H ellensúlyoztatott­. A túllátó akkor lát távolba, ha a H fokát alkalmazkodással fedi. Ha pedig egész nap kén­­telen alkalmazkodással élni már a távollátásnál is, a szem sohasem jön nyugvó állapotába, s a sugárizom állandó feszülésbe jut, alkalmazkodási görcs áll be. E görcs fölött az egyén nem képes uralkodni, nem képes szemét kívánságunkra nyugvásba helyezni. Ha a görcs az egész H-t fedi el, akkor domborüvegek roszabbítanak, ha pedig Csak a H egy részét takarja el, akkor gyen­gébb üvegek tüzetnek csak el, mint az egész H-nak megfelel­nének. Távolba nézésnél domborüvegek átalában nem javítanak hanem csak eltüzelnek és nem roszabbítanak, ha a H szem még képes oo-be alkalmazkodni; javítani csak akkor fognak, ha az alkalmazkodás oo-be lehetetlen mert a H foka nagy, vagy az alkalmazkodási szélesség kicsiny. Ebből következik, hogy minél erő­sebb domborüveget kell a kísérletnél alkalmazni, hogy a H-ból legalább annyit találjunk fel, mennyit a szem képes a sugárizom meglazulása által nyilvánvalóvá tenni. Az egész H két részből állhat: az egyik rész az, melyet a görcs eltakar, ezt lappangónak (H 1 — hypermetropia latens) nevezzük; a másik az, mely domborüregekkel felismerhető, és a nyilvánvaló (H m . hypermetropia manifesta) rész. Ha görcs az egész H-t fedi el, akkor H csak lappangó alakban van jelen ha görcs nincs jelen, akkor az egész H nyilvánvaló; ha pedig a görcs a H-nak csak egy részét fedi el , akkor az egész H áll két, gyakran egyenlőtlen részből, a lappangó és a nyil­vánvalóból. A lappangó rész mindig nyilvánvalóvá tehető, és akkor domborüreggel meghatározható, atropin becseppentése által. A szem alkatában fekvő és így veleszületett H-nál ezen két, az egész H-t képező rész, a H ,u és H 1, nevezetes váltakozó vi­szonyban áll egymáshoz az élet folyamában: gyermekkorban az egész H 1 H 1, később a H 1 rovására valami csekély H m áll be. 18 éves korban már csak­­ szokott H 1 és 7, H m lenni; 20—24 éves korban a H fele H 1, másik fele H 1; 40 éves korban 74 H 1 és 3/1 mér H m ; 60 — 70 életévben már az egész H 1 H­m. E számviszonyok azonban csak meg­közelítők, s különösen a szemek huzamos megerőltetésétől is függnek. De törvény az, hogy fiatalkorban csak H 1 van jelen, tehát domborüvegek visszautasíttatnak míg tovább az H 1 fogy, H m nő, s végre öregkorban Hm az egész H-t magában foglalja, mely most domborüvegekkel egész nagyságában fellelhető. ki­találtam gyermekeknél, kiknél H gyanúja forgott fenn, hogy üvegek nem tüzelnek, de atropin bénitás után H 7.8 , 7.6 sőt j/j, mutatkozott. 18 éveseknél Hm 7-i bénítás után pedig H 71 és több volt; 35 éveseknél Hm 730, H maga pedig nem sokkal több, p. 0. zso. 7.8 . 50—60 éveseknél Hm 7*8. 746, bénítás után épen annyi. — Ezek szerint a nyilvánvaló H-t könnyű feltalálni, de nehéz a lappangó részre atropin nél­kül biztosan következtetni; támpontunk ez utóbbira nézve azon­ban a nyilvánvaló rész nagyságában van, ha az egyén életkorát is számba vesszük, mert ez a két rész egymáshoz viszonyára lényegesen foly be. Még egy támpontunk azonban a­­ valódi nagyságának megközelítő meghatározására a közélpont fekvésében és az élet­kornak megfelelő alkalmazkodási szélességben van. Tudni akar­juk ugyanis az 1b­-et, ez pedig annyi mint x/p — 1/a. Egy előbbi czikkünkben kifejtettük, hogy 7a mennyi különböző élet évek­ben. Az egyén életkorát tudakoljuk, minek ennyi vagy any­­nyi za felel meg­ Azután a közelpontot határoz­zuk meg , és pedig vagy finom vonalakat, párezika látmérőt, vagy pedig csak közelítő meghatározásoknál Jaeger­­ próba íratátt közelítjük addig a szemhez, míg ez még tisztán lát vagy még olvas, a távolt a külső szemzugtól hüvelykekben mérjük, s így nyerjük az A két tényező különbsége adja a keresett 7r-et, mely — 7r azaz H értelmében fog nyeretni. Ha most az egész H-t hozzávetőleg, Hm-et pedig egyenes kísérlet ál­tal ismerjük, könyv Hl-t tudni, mert H-ból Hm-et levonva, marad Hl megközelítő nagysága. — A 7P meghatározására vonatkozólag megjegyezzük, hogy ha p távolabb van a szemtől mint 10", akkor a szem elé alkalmazott -f- 10 vagy -j- 6 üveggel közelítjük és keressük a p fekvését, az így nyert 7P~ ből azután levonjuk a használt üveget tört alakjában (7’p — 7.0 vagy 7p — Ve) s a maradék a valódi 7p* — A H ily módoni meghatározása azonban azt tételezi föl, hogy a szem alkalmazkodási szélessége rendes, s hogy p azért fekszik távol, mert r is távol van, t, i. a nemleges oldalon. Igen de ha al­kalmazkodási felhüdés volna jelen, s p azért tolatott volna rá-

Next