Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1874-02-22 / 1. szám

össze a látaszéllel, mely szálak majdnem aránylagosan vannak el­helyezve fel-, le-, be- és kifelé. Színük ugyanazonos a tokleme­zével, illetőleg a szivárványhártyáéval, csak hogy a látszél felé több fehér szín vegyül bele. Látaszéli végük vastagabb, és azok­nak egyike (a belső bal szemben) főgyökeren kívül még egy igen finom világossabb fonalszerü gyökeret vesz fel, mely tompa szög­let alatt avval összeforr. Ugyanezen szál az, melyen leginkább felismerhető annak a szivárványhártya mellső falával való ösz­­szeolvadása; a többiek mint magába a látszélbe átmenni látsza­­n­a­k. Közel a látaszélhez csekély térdalakú görbület mutatkozik e szálakon, mely kisebb mértékben ismétlődik a toklemez felé, oly­annyira, hogy a szál összehúzódott láta mellett zigzagot képez, mely azonnal eltűnik, ha a láta tágulatával a szálak kifeszíttet­­nek. A lámpánál üveglencsével megvizsgálva, a szálak folytonos mozgásban vannak és pedig azért, mert a láta maga a fénysok csekély változásainál folytonosan hullámzik tágulat és szűkület közt. E tünemény leg­világosabban jelenik meg az alsó szálon, mely mindkét szemben a legnagyobb, míg a felsők a legrövi­debbek. A toklemez széle felé több fehér pont látható, melyen emel­kedés a tok színvonalán túl nem vehető észre. A bal szemben több oly fehér foltocska van mint a jobbikban, azoknak egyike a külső szál látaszéli végén ül és összehúzódott lábánál fedve van a látaszél által. Véredények sehol sem fedezhetők fel. Az ablaknál vizsgálva, a jobb láta körülbelől 2% a bal 3 mmnyi. A lámpa erős fénye mellett a jobb úgymint a bal nagyon összehúzódik, a jobbikban a toklemez tökéletesen érintkezik a belső látaszéllel, úgy hogy szabad tér nem marad ezen tájon, míg a külső látószél és a toklemez közt keskeny fekete, azaz átlátszó félhold alakú csík még mindig található. A bal szemben még erős összehúzódás mellett is mind be- mind kifelé csekély szabad tér fennmarad, itt azonban a felső és alsó lemezszél majdnem érinti a látaszélt. A láták már gyenge atropinoldat által jó nagy mértékben tágíthatók, az atropin­ hatása olyan mint rendes szemre. A kitá­gult látának mekkorasága körülbelül 6—7 mm. Azonban e tekin­tetben is különbség mutatkozik a két szem közt, míg a bal láta kerekded alakját többé-kevésbé megtartja, a jobbik függőle­gesen tojásdad lesz azáltal, hogy a belső és külső látószél nem annyira húzódik vissza, mint a felső és az alsó. A tágulat által a leírt szálak, melyek a toklemezt a szivárványhártyával ösz­­szekötik, tökéletesen kifeszíttetnek, zigzag alakjuk eltűnik és helyette egyenes vonalak jönnek létre. Ily állapotban még a szálak irányát is tüzetesebben láthatni mint összehúzódott lá­­tánál. Nevezetesen a bal szemben mind a felső mint az alsó szál befelé hajlik, úgy fog.» a láta belső felének három szál jut, míg a külső félre csak az egyetlen egy külső szál esik. A belső és a külső szál meglehetősen egyenes vízszintes irányt mutatnak. A jobb szemben a négy szál sokkal arányosabban van elhelyezve, miáltal fennálló keresztalak jön létre, melynek felső része kissé befelé eltér. Mindkét szemben a kifeszített szálak még inkább látszanak magával a látaszéllel és nem a szivár­ványhártya mellső falával összeolvadni. A belső és külső szál mindkét szemben, kivált a jobbikban oly módon megy át a látaszél­ , mintha valódi hátsó odanövés volna jelen. A szem egyéb nyomozása mind sűrített oldal­világítás mind szemtükör segítségével csekély hypermetropia és astigma­tismus kivételével semmi rendellenest nem mutat. A lencsék tökéletesen átlátszók úgymint az üvegtest is; a magzati edény-­­­zetnek más maradványa, nevezetesen az üvegtest-ütémnek csonkja­­ nem található. Érhártya és reczeg épek. A lázideg rendes alakú, csakhogy egyenes képben kissé hosszúkás, mi a csekély astigmatismusnak következménye. Végre a szivárványhártya minden tekintetben rendes állapotot mutat, lefolyt lábfolyamat­nak nyomát sem találhatni rajta. A láterő nyomozása tetemes különbséget mutat a két szem közt, nevezetesen a jobbik gyengébb a balnál, mi különben már a priori érthető, minthogy a jobb szemben a toklemez épen a láta belső részét majdnem tökéletesen kitölti A talált viszonyok a következők : 20­20 Jobb szem. V — — ; kis kerekded likkal F =» A 70 OU szemüvegre nézve változó és ellenmondó nyilatkozatok, majd — 36 majd + 36 jobbnak állittatik. Függőleges hasadékka 20 20 20 -^q- tökéletlen,— 30 ^-; vizirányos hasadékkal-^,4-30 sok­­­­­kal tisztább, -40-=—majd —. Az alkalmazkodás gyenge bénulása után a hypermetropria nagyobbodott. Bal szem: 20 V— -gQ­ , kis likkal nem javul. +45 majd javít majd­nem; 20 — 45 mindig roszabbit. Függőleges hasadékkal ——, — 30 Qv' 20 20 1 -rsr- vizirányos hasadékkal —+ 45-el tisztábban. A · — 40 * 6U b Itt is nagyobbodik a hypermetropia a láta tágulattal. (Az alkalmazkodás tökéletes bénulását külső viszonyok te­kintetéből nem vettem igénybe, ugyanazon okból calabar alkal­mazásától is, mely nyilván a lázerő nagy mértékben leszállította volna, tartózkodtam.) Olvasó­képességre nézve, a jobb szem 9"-nyíre Jaeg 5, + 20-al Jaeg 3­­"-nyíre bírt bár kissé lassan olvasni. A bal szem Jaeg 1 de nem jól 6V2"-nyire, + 20-al sokkal jobban ugyanazon távolban. Az alkalmazkodást illetőleg, gyors kimerülés mutatkozott mindkét szemben, mi nem annyira a világra hozott hibának mint a szorgalmatos rajzolásnak rovandó fel, mely előre ment. Hosszabb pihenés után az alkalmazkodás némileg emelkedett, de még most is elég gyenge és még a rendelt 30 as domború üveg használata mellett estefelé nagyon elégtelen. Erősebb domború üvegek ellen mind­eddig némi ellenzés mutatkozik. A fennt­­eírt részleges látazárt illetőleg semmi kétség nem állhat fenn annak jelentősége fölött, hogy ez t. i. nem lábtermény hanem a magzati látahártya részbeni fennmaradásának tulajdo­nítható. Lehetetlen, hogy akárki az összekötő szálakat izzadmá­­nyos után létrejötteknek tekintse, miután minden tünet hiányzik, melyről volt sokra következtethetnénk. Alig szükséges említeni, hogy a gondos édesanya állítása, miszerint soha gyuladás nem volt jelen, csak igen keveset — hogy ne mondjam semmit sem — nyom a kérdés eldöntésénél. Mivel még akkor is jelen lehetett lábfolyamat, ha senkinek tudomására nem jutott is, kivált az élet első napjaiban, vagy még a magzatélet utolsó idejében. De akkor kétségkívül a lefolyt láb valami nyomot hagyott volna maga után, kivált oly nagy lábfolyamat, mely a leírtakhoz hasonló bő terményt szült volna, kell, hogy mind a szivárványhártya szö­vetében, mind felhámi rétegében, főleg pedig a látószélhez közel fekvő toktájon felismertető jeleget eredményezett legyen, melyek itt merően hiányoznak. A szivárványhártya felületének egyen­lősége, simasága és fénye, a rostozatnak mintaszerűen tiszta rajza, a látószélnek szabatossága, főleg pedig annak tökéletes és élénk mozgékonysága; mindaz nem képzelhető lefolyt nagyobbfokú szi­várványhártyalob után. D­e magok az összekötő szálak is, jól­lehet az első pillantásra nagyon hasonlítanak hátsó odanövések­­hez, a lábtermény ismert tünnemény­eivel merő ellentétben áll­nak. Maga a látószél mindenütt tökéletesen szabad és csakis a tok központi tájával négy hosszú szál által áll összeköttetésben, mely elhelyezésére nézve félreismerhetlen bár nem tökéletes ará­nyosságot mutat; továbbá oly laza hogy a láta szűkületénél kanya­rodik,tágulatánál kifeszíttetik, és majdnem tökéletes látatágulatot enged létrejönni. Már ezt odanövéseknél soha sem látni, ezeknél maga a zárizom odatapad a tokhoz, és ha csekély rongálást en­ged is, ez magát a zárizmot illeti, nem pedig a lábterményt, mely ezt a tokhoz köti.De tegyük fel hogy a magzat szivárvány­­hártyalábjánál oly felette hatékony lábszálak jönnek létre, akkor azoknak a lób nagyobb részétől való szabad voltét csak úgy érthet­­nők meg, ha már a magzati időszakban látamozgások előfordul­nának, illetőleg nagy látatágulat lépne fel, mely által a szálak fo­­konkint kihuzatnának; mind­ez pedig alaptalan feltevény. Különben közelről vizsgálva sem a szálak, sem a toklemez nem bírnak semmi hasonlósággal azon lábterményhez, melyeket naponta alátában találunk; hiányzik benne a sötét kávébarna szin az egyenetlenség, a csoportozottság, és főleg a tökéletes átlátszat- 30

Next