Szemészet, 1886 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1886-01-31 / 1. szám

ria hyaloideának kellett az embryói életben léteznie, a­mi egyéb erek kettős előfordulhatása mellett nagyon valószínű. A fejlődéstan ugyan ezt a felvételt sem erősíti meg, de Lieberkühn megjegyzése, hogy egyszerű az arteria hyaloidea a kifejlődöttebb embryókban, tág kaput zár következtetésünknek. Hiszen a­hogy a két szemben nem halad együtt az arteria hyaloidea visszafejlődése (Ammon), úgy az is lehetséges, hogy azért nem gyakoribb embryókban a a kettős arteria, mert az egyik törzsök hamarább elenyészik. Kö­vetkeztetésemet megerősíti az is, hogy esetemben nemcsak a fonál kiindulása helyén volt szilárd csövek, hanem a visszatérése helyén is. Müller H. említi, hogy Finkbeiner az ökör szemében többnyire két üvegtesti csatornát talált, egy ilyen szemben pedig a papillán két csöveket (ampulla) látott, mely aztán egy fonállá egyesült. Az én esetem tehát a Finkbeiner vizsgálta ökörszemmel hasonlít­ható össze. Ezek szerint az irodalomban található visszatérő obliterált üvegtesti verőerek egy része kettős fejlődésből lenne magyaráz­ható, más részük pedig valamelyik retinás érágnak az arteria hya­­loideából való eredéséből. Az elzáródott üvegtesti verőér megmaradó fonala, mint a fejlődés maradványa, természetesen nem tekinthető kóros állapot­nak, a­mint hogy ily esetekben a szem teljesen ép és jó látó lehet. Mindazáltal azt sem lehet pusztán esetlegességnek tekinteni, hogy ily szemekben elég gyakran kóros elváltozások is fejlődnek, nem is szólva arról, hogy ily szemekben még a fejlődésnek más nemű hiányai is előfordulhatnak. Ammon pl. némely cataracta capsularis posteriort az arteria hyaloidea idő előtti elzáródásából származtat. Oettinger azt hiszi, hogy az arteria hyaloidea folyto­nos libegései talán az üvegtest elhígulását idézhetik elő. Galezowski vérzést látott az üvegtestben, a­mi a vért tartalmazó arteria hya­loidea megrepedéséből keletkezett. Saemisch egy esetében a fonál a lencsén maradt függve s hátulsó leszakadt vége libegett szaba­don. Unterharnscheidt myopiás szemben látott arteria hyaloideát, s mikor néhány évvel utóbb az illető fiatal embernek jelentékenyen fokozódott myopiájú szemét újra megvizsgálta, azt találta, hogy az arteria hyaloidea fonala középütt ketté volt szakadva, úgy hogy két szabad fonálvég libegett az üvegtesben. Ez esetben a szem tágulását, a miről az egyoldali conusnak közössé válása tanúsko­dott, nem követhette a kifeszített fonál s elszakadt. A második esetemben említett tölcsért is, mely a vissza­­hajló ágnak a retinára tapadása helyén látható, úgy kell tehát tekintenünk, mint a szem növekedése folytán rongálódó retinának leválását. Az arteria hyaloideával összefüggő embryói membrana cap­­sulo-pupillaris, vagyis a szemlencsének erős tokja az embryó kifej­lődésével szintén nyomtalanul el szokott enyészni. Nem is ismere­­tes olyan eset, melyben a lencse mögötti lemezének csak nyomai is fönmaradtak volna a későbbi életben. A lencse előtti lemezé­nek maradványait is csak egyetlen esetben látta Talko a lencse elülső tokjának finom pókhálószerű reczézete alakjában, iris-colo­­bonnal szemben. Tudjuk azonban, hogy a fejlődő iris a membrana capsulo­­pupillaris elülső lemezéből lefűzi az ú. n. membrana pupillarist (Kölliker). Ez utóbbinak maradványai már gyakrabban előfordul­nak, habár létezésüket régibb, jobbára hibás följegyzések után csak a Graefe-féle Archivum VIII. kötetében tette kétségtelenné Weber A., ki e képződéseknek synechiáktól való biztos megkülön­böztetését megállapította. E maradványok mindig az iris zeg-zugos övével, a circulus iridis minor-ral függenek össze, szálaik ez évnek ívecskéiből ered­nek, a pupilla szélét mindig szabadon hagyják , vagy a pupilla előtt egyesülnek, vagy a lencse tokjára tapadnak. Némelykor olyan sűrű hártyává szövődnek, hogy mint Graefe Alfréd esetében, iri­­dectomiát tesznek szükségessé. Többnyire azonban mintegy a zeg­zugos övbe olvad bele az elenyésző membrana pupillaris s rajta egyes nyúlványokat, szabadon álló szálakat hagy, mint az egyetemi szemkórház ambulantiáján többször láttam. Érdekesebb esetet kettőt közöltem volt a »Szemészet« 1884-iki 6. számában. Az egyik esetben körös és küllős szálazatú félhold alakú hártya takarta a pupilla szélét, a másikban finom szál hidalta át a pupillát. Azóta két újabb esetet láttam, melyeket itt közlök: 1. Cz. Ferencz 15 éves izr. alsó-alapi földmíves jobb szeme pupillája előtt szürke fonál húzódik el, mely a külső oldalon két ággal, a belső oldalon egyszerűen megy át az iris zegzugos övébe, az utóbbi helyen kiemelkedő függőleges áthidaló barna fonál is van a zegzugos övön. 2. L. Teréz 15 éves r. kát. budapesti tanuló bal szeme sárgásbarna irisének fölső részéről, még pedig egészen a ciliaris szélről világosabb színű, az irissel egyező rajzolatú kis lebeny ered, mely fölül mintegy 3 mm. széles s aláfelé mindinkább elkeske­nyedve a pupilla széle fölött átcsap és a lencse elülső tokjának fölső részére tapad, a­hol kis megvastagodás van. Az említett tol­dalék az irist mintegy takarja, alatta a táguló és szűkülő pupilla széle egészen szabályosan mozog, míg a lencsére tapadó toldalék nem változik. A képződmény külső oldalán a zegzugos öv csücskei kifejlődöttebbek mint a többi részen. A jobb szem krisén hasonló képződménynek nyoma sincs. A szemek közellátók (M. 3-5), látásuk nem teljes (v. °/12). A membrana pupillaris maradványainak megkülömböztetése hátulsó synechiáktól gyakorlati fontosságú. Ez utóbbiak ugyanis iritisnek lévén termékei rongálásukkal a gyuladás kiújulását idéz­hetik elő, míg amazok a pupilla szélét szabadon hagyván ily ron­­gálással az irist nem bántalmazzák s különben is olyan hosszú szálúak szoktak lenni, hogy az atropinnal előidézett legnagyobb fokú pupillatágulást is megengedik. Az iritisből származó syne­­chiák fölismerhetők nem szabályos szövetükről s főleg arról, hogy sohasem az iris elülső felszinével, hanem a szembogár szélével füg­genek össze s ennek kitágításakor a szélen egyenetlenséget idéz­nek elő. A chorioideális sarcomák diagnosisáról egy eset kapcsán:1) Issekutz László dr., szemklinikai gyakornoktól. Az intraocularis álképleteknek felismerése a rendelkezésünkre álló eszközök segélyével az esetek nagy számában könnyen lehet­séges. Hisz az általuk létrehozott tünetek ma már elég bőven van­nak tanulmányozva. De még a szemtükörrel egy oly fegyver van kezünkben, melylyel a finom hártyák által környezeti szem belse­jét legkisebb részleteiben keresztül kutathatjuk, és az így nyert változásokat, részint a már megállapított kórkép, részint a jó alap­ból kiinduló combinatio útján a diagnosis készítésében jól felhasz­nálhatjuk. Megtörténik azonban, hogy a szemfenékben talált határozot­tan kóros tünet felismerésével, nem ismerjük fel egyszersmind ma­gát az alapbajt, illetve a kóros elváltozást létrehozó okot,­­ holott épen ez képezné cselekvésünk rugóját, annak felismerése szerint határoznánk el magunkat erre vagy arra. Betekintvén pl. a szembe, egy helyen a retinát leválva találjuk; ez magában véve kóros állapot, mely többször már egy megelőző kóros folyamat ered­ménye, így létrehozhatja chorioiditis, cysticercus, álképlet, üveg­­test-veszteség, trauma stb. stb. Mindezeknél tehát ablatio van és mégis az esetek szerint mily különböző lesz teendőnk, így tehát maga a létrehozó okok felismerése, cselekvésünk kijelölője­­ként szerepel, melyek közé fontosságra nézve az első sorba tartoz­nak az intraocularis álképletek, melyek maguk rendesen direct leplezve vannak és csak az általuk létrehozott tünetek útján en­gednek jelenlétekre következtetni. Az említettek fontosságának bebizonyítására elég ha egysze­rűen csak hivatkozom a szemben előjövő daganatok roszindulata- 1) Knapp, »Die Intraocularen Geschwülste«. Fuchs, »Das Sarcom des Uvealtractus«. Graefe, »Archiv für Ophthalmologie« 1864. Knapp, »Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde« 1868. Knapp, »Archiv für Augen- und Ohrenkrankheiten« 1870. Becker, »Archiv für Augen- und Ohrenkrankheiten« 1870. Dor, »Graefe Archiv für Ophthalmologie« i860. Berns, »Das Sarcom des Uvealtractus«. Graefe, »Klinische Monatsblätter für Augenheilkunde« 1869. Virchow, »Die krankhaften Geschwülste«.

Next