Szemészet, 1886 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1886-01-31 / 1. szám

ságára, és a szem érzékeny szomszédságára, mely azt környezi, az agyvelőre. Jelen alkalommal röviden az intraocularis sarcomákról kívánok szólani és pedig inkább csak azokról, melyek legalább az ora serrata mögötti chorioideaból keletkeznek, mivel érdekes, és a közlést megérdemlő észlelt esetem is e keretbe tartozik. Az urealis tractusból kiinduló sarcomák nem tartoznak az épen gyakran előjövő megbetegedések közzé, összehasonlítva úgy a többi szembajokkal, mint a test többi részein előjövő sarcomák­­kal, és mégsem lehet azokat a kivételesen előjövő bajok közzé számítani. Az uveális tractusból kiindulók legnagyobb része magára a chorioideára, mint annak legnagyobb részére vonatkozik, mi mel­lett még a gyakoribb előjövés okát itt, talán a chorioidea szöveti szerkezetében is kereshetjük. Azután előjön még a corpus cil.-ból keletkezve. Legkevesebb hajlamot mutat sarcomaképződésre az iris. Fuchs szerint sok esetből magára a chorioidea-ra esik 85, a cor­pus cil.-ra 9 eset, és a többi még kisebb szám az iris-re. Kifej­lődnek pedig azok személy és kór válogatás nélkül, ámbár az utóbbit tekintve nem tagadható, hogy a 40—60 év közöttiek leg­inkább vannak hajlamosítva. Észleltek azonban eseteket már 2 éveseknél is (legfiatalabb), míg a még ennél fiatalabb egyéneknél állítólag észlelt choroideális sarcomák, nélkülözik a bizonyosság bélyegét Ellentétben van tehát ez a glioma retinaevet, mely már úgy látszik az intrauterinalis életben is fejlődhetik, míg a férfi­korban felette ritka. Briere a sarcomás eseteknél a nemre is figyelemmel lévén, úgy találta hogy a férfiaknál aránytalanul többször jön elő mint a nőknél, úgy hogy 78 észlelt esetből csak 24 esett nőre. Ő ezen előjövési többletet azon káros behatások, traumák stb.-re haj­landó visszavezetni, minek a férfiak a családban és társadalomban elfoglalt állásuknál fogva inkább ki vannak téve. Fellépnek legtöbbnyire minden kimutatható ok nélkül, és mellőzve itt az álképletek eredetéről szóló theroiákat (Virchow, Conheim) csak annyit említek, hogy több esetben szavahihető észlelők annak keletkezését traumás behatással, mint aki momen­tummal, hozzák összefüggésbe (Knapp, Fuchs, Graefe). A sarcoma kiindulhat a chorioidea bármely rétegéből, de mégis leggyakrabban a nagy edények rétegéből látszik az kifej­lődni, jóllehet vannak egyesek, kik az ily meghatározást helytelen­nek tartják, állítván, hogy egyforma gyakorisággal indul az ki úgy az egyik mint másik rétegből. Viszonyítva pedig magához a szem egyes részeihez, leggyakrabban előjön a hátsó polus táján, hol vagy körülírt daganatot képez, vagy a­mi különben igen ritka, szétterjedt, mintegy beszűrődés alakjában jön elő. Mindkét szem­ben igen ritkán lép fel, jóllehet ilyen esetek is észleltettek, melyek azután úgy az orvo­sra, mint a betegre nézve a legborzasztóbb bajok közzé tartoznak (Graefe két esete). Fellépnek ezen új képletek a szemben mindig elsődlegesen, úgy hogy a tiszta fejlődés tanulmányozására épen a szem alkalmas. A metastasis útján létrejövő chorioideális sarcomák majdnem kizár­hatók, ámbár legújabban is metastasis útján létrejött sarc. choroid, észleltek. (Pflüger Centralblatt 1886.). Hogy miben találja a chorioidea nagyjában ezen imunitásá­­nak okát, arra Virchow szavaival csak azzal felelhetünk, hogy van­nak szövetek, melyek a vérkeringés útján széthordott káros anya­gok megfogamzására és tovaburjánzására jó talajt nyújtanak, míg mások nem ; és épen azon szövetek, melyek jó talajul szolgálnak, elsődleges megbetegedésre nem hajlamosak, és fordítva. Ezen haj­lamosság azonban nemcsak a különféle szöveteknél más és más, hanem még egy és ugyanazon szövet hajlamossága az egyén és kór szerint változó. Hogy ezen fejtegetés a dolog lényegét sokkal világosabb színben nem tünteti fel, könnyen belátható, és így a közelebbi okok kifürkészése még a jövő búvárlatoknak van fenntartva. Megfordítva azonban a dolgot, a tapasztalat arra tanít, hogy a chorioideális sarcomák már többé nem oly békés természetűek más szervekre nézve, mint más szervek hasonló baja az érhártyára, illetve az urealis tractusra, hanem épen ellenkezőleg igen hajla­mosak metastasisok létrehozására, mely szervek között első­sorba említendő a máj, azután a vese, tüdő, szív nyirkmirigyek stb. (Virchow). Ezen említett tapasztalat ismét bizonyságául szolgál azon már előbb említett másik ténynek, hogy az érhártyabeli sarcomák idejében való felismerése mennyire fontos az életre, és hogy az nemcsak tisztán tudományos értékű. A sarcomák beosztása egyáltalán azok színe, sejtjeinek alakja, nagysága szerint történik, midőn is elnevezzük azokat melano­­sarcomáknak — szemben a leukosarcomákkal, — gömbölyű, orsó­­alakú stb. sarcomáknak. Ezen ismeretes felosztást csak azért kí­vántam nagyjából rekapitulálni, a­mennyiben tagadhatlan, hogy belőlük némi practicus következtetést lehet levonni, így a lassan fejlődő, tömöttnek látszó sarcomák, melyek az eredési helyen sokáig megvannak, lassan terjednek át a szomszédszövetekre, való­színűleg orsóalakú sejtekből állanak, míg a hamar növő, szétterülő viszont gömbölyű sejtű sarcomára enged következtetni. A sejt nagyságára vonatkozólag ismét mondhatjuk, hogy a gyorsan növők inkább kis sejtűek, míg a lassan fejlődők nagy sejtre utalnak. A­mi pedig a szint illeti a tapasztalat azt látszik igazolni, hogy a leucosarcomák inkább a középéletkorúaknál jönnek elő, míg az öregebb korban rendesen melanotikus sarcomák lépnek fel, melyek azután, roszabb prognosticus jelentőséggel bírnak, mivel ezek sokkal pusztítóbbak és metastasisokra hajlamosabbak. Mela­­noticus sarcomák általában gyakrabban jönnek elő, úgy hogy pl. Michel szerint az esetek 95 °/C—90%-t a melanoticus sarcomák teszik ki. Ziegler szerint pedig a viszony olyan mint 225 : 30-hoz. Mellesleg megemlítem még, hogy a vizsgálatok szerint az esetek túlnyomó számában a melanosarcomák orsóalakú, míg a leucosarcomák többnyire gömbölyű sejtekből vannak alkotva. Szerepet játszik még a sarcomáknál a intracellularis szövet minősége is, mert ha ez jobban kifejlődött és maga a daganat kevésbbé edényződött, úgy az metastasisokra kevésbbé hajlandó, mint ellenkező esetben. A sarcomák többi ismert alakjai szintén előjönnek kisebb­­nagyobb gyakorisággal a szemben, minek a chondrosarcomák, myxosarcomák (Iwanoff), alveolaris szövetű sarcomák (Michell, de ezeknek különös practicus jelentőségük nincs. Hogy ezen említett következtetéseknek nincs absolut értékük, és hogy az ezekből merített következtetések a górcső alatt sokszor helyteleneknek bizonyulnak be, az könnyen érthető, de nem tagad­ható, hogy néha jó tájékoztató adatokul szolgálnak, mit bizonyí­tanak épen azon vizsgálatok, melyek resultatumaként vannak fel­jegyezve. Ha egy sarcoma, nem tekintve annak szöveti milyenségét, és az érhártya rétegét, melyből kiindul, készülőben van, úgy kisebb­­nagyobb mértékben az egész chorioideában, de természetesen magának az álképlet helyén venosus hyperaemiát hoz létre, mivel a meglehetősen számos vénák jól kiürülni, a nyomás következté­ben képtelenek. Természetesen a circulationális zavar tetemesen fog nagyobbodni akkor, ha a daganat egy vagy több vena verti­­cosát közvetlen nyom. A beállott keringési zavar következménye aztán az lesz, hogy az artériákon zavartalanul vagy csak kis küz­dés után bejutott vér kiürülni nem bír, a vénák kitágulnak, meg­nyúlnak, ez­által helyükön el nem férvén, kanyargósak lesznek, és mint minden pangás, úgy ez is végül savó kiizabásban fog nyilvá­­n­ulni. Ezen savó első­sorban is magát a chorioident áztatja át, azt felpuffasztja, fellazítja, szóval pedemássá teszi, a­mi mindig arányban van a vérkeringési zavarral. Ezen zavar nagysága pedig függ a daganat helyétől, nagyságától, sőt talán még összeállása keményebb vagy lágyabb volta is befoly különösen akkor, mi­dőn még a daganat kicsi és így a dimensio által előidézett com­­primáló hatás nem nagy. Miután az érhártya pedemássá vált, ugyanazon folyamat mely azt előidézte, — állandó lévén az ok, sőt még a daganat növe­kedésével az fokozódván,­­­ folytatódik tovább és sávos kiöm­lést hoz létre a chorioidea belső felületére, mi azután a chorioi­­deával lazán egyesült retina leválására vezet, melynek különleges­sége diagnosticus értékkel bír, mire később térek át. Megesik azonban, hogy már egy előre ment chorioiditis vagy az álképlet izgató hatása folytán létesült gyuladás következ­tében a chorioidea a retinával azon a helyen annyira összenőtt, hogy a kiizzadt savó az akadályt leküzdeni nem lévén képes, abla­tio nem jön létre. Annak lehetősége azonban egyáltalán nincs ki­zárva, hogy a retina egy távolabbi része az álképlet környékén le ne váljon. Ezen esetben azután az álképlet növekedésével a szőve

Next