Szemészet, 1888 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1888-01-29 / 1. szám

más részét a másik szem elől elfedi, ő a legcsekélyebb habozás nélkül folyékonyan tovább olvas, épen azért, mert a két szem közösen néz és így egyik a másiknak a látótérben előforduló hé­zagait pótolni képes. A binoculáris látásnak tudományos vizsgálatában főszerepet játszanak: a Hering-féle esési próba és a stereoskópos kísérletek. Mindkettőnél ezen beteg a legszigorúbb követeléseknek megfelel. A stereoskópos kísérletekről meg kell jegyeznem, hogy a közön­séges stereoskópos fényképekkel nem elégedtem meg. Jól kiszámí­tott lineáris rajzokat készítettem, minden perspektivás elrendezés, árnyékvetés, rövidülés nélkül, mint a­melyek már a félszeműre is hatnak, tehát oly rajzokat, melyek csupán a rendes kétszemi látás­sal megáldott emberre vannak stereoskópos hatással. Hogy tévedést kikerüljek, mely abban állhatna, hogy betegem rendszeres rajzok­nál binoculáris egyesítés nélkül is (pusztán talán képzelő tehetsé­gének segítségével) helyesen proficiálna, rendellenes rajzokat is szerkesztettem, a­melyekben a binoculáris egyesülés hatása ellen­tétben van az egyes rajzoknak alapjául szolgáló perspektívával, pl. tornáczot, melynél a gerendázat kisebbedése mélyedést fejez ki, míg a két rajznak binoculáris egyesítéséből az a benyomás támad, hogy ellenkezőleg a kisebb igák mind előbbre vannak; rajzoltam továbbá egy szobának kettős lineáris képét, melynek mindegyikén külön a lineáris szerkezet helyes perspektívát mutat, de binoculáris egyesítésnél minden felbomlik : a hátsó fal elől van és a berendezés, ablak, pad, asztal, kályha, sehová tartozva, a levegőben függ. Végre még három rajzot használtam, mely ste­­reoskópban a két látótérnek versenyét indítja meg: kettő az úgy­nevezett fénykísérlet elvén alapszik, a harmadikon a két egyesí­tendő rajz nem egyesíthető részleteket tartalmaz. Kétséget nem szenved, hogy mindezekben elégséges eszköz volt nyújtva a beteg­nek kifogástalan binoculáris látásáról meggyőződhetni. Hogy a szemeknek ily nagy fokban korlátolt mozgató képes­sége mellett mégis oly finoman koordinált izomműködés és izom­érzet van, mely a látósphaerával stereoskópos felfogásra alkalmas benyomásokat közvetíteni enged, azt szintén hajlandó volnék oly ténynek tekinteni, mely mégis valószínűvé teszi, hogy a szem­bénulás ez esetben nem szerzett, hanem veleszületett állapot. A szivárványhártya önkéntes vérzései. Közli Csapodi István dr. egyetemi szemkórházi tanársegéd. Az egyetemi szemkórház részéről Imre József dr. tanársegéd a »Szemészet« 1877. évfolyamában a műtétek után keletkező csarnokbeli vérzéssel foglalkozott. A közleményében kifejtett fel­fogást megtámadó Broca (Archives d’ophthalm. 1883) ellenében ugyancsak Imre dr. a »Szemészet« 1884. évfolyamában bizonyító fölfogása helyességét. Imre dr. közleményének megjelenése óta bőven volt alkalmunk meggyőződni a kórházunkban ma is ural­kodó nézet helyességéről. Ma is úgy tekintjük a nehezen fel­szívódó hyphaemákat, hogy hátráltatják a gyógyulást, mert gyula­­dásos izgalmat tartanak fönn. Azért a vérnek kieresztését igen hasznos beavatkozásnak tartjuk a gyógyulás siettetése szem­pontjából. A vérzések keletkezésének okára nézve ma sem fogadhatjuk el Broca nézetét, hogy a csarnokbeli vérzések mindig iritisből származnának. Sőt éppen az ilyen eredésűnek tekinthető vérzések ritka volta indított arra, hogy ilyen két esetet is fölvegyek a czikkem tárgyát tevő esetek közé. Tapasztalataink szerint a csarnok­beli vér, ha nem a műtétből maradt vissza, leggyakrabban iritis mutatkozása nélkül a betegek vigyázatlansága következtében áll elő. A viszkető szem megdörgölését, a takaró vagy párna csúcsá­nak a szembe lökését, ököllel való megütést, hirtelen fölülést, a szemre ráfekvést a betegek elég gyakran maguk is megvallják, de még ha tagadják vagy nem emlékeznek is rá, a beforradó félben levő sebnek megnyílása, a kötőhártyai szegélynek vérrel alá­­futása, a vérzésnek rétegesen a sebből leszálló alakja eléggé föl­világosítanak, hogy a vérzés traumás eredésű. Némelykor ismételt sebrepedés is előfordult. Igaz, nem minden vérzést származtathatunk a szaruhártya-széli seb megrepedéséből, kivált, ha nem Graefe-féle hályog-kiveréssel, hanem iridectomiával volt dolgunk. A seb meg­repedése nélkül is láttunk vérzéseket, habár ilyenkor is elég gyakran közre hatott a vérzés keletkezésére a beteg vigyázatlan magatartása, csakhogy a vérzés nem a megrepedő sebből, hanem a megvágott s a műtét óta bizonyos fokban bővebb vérű állapot­ban levő szivárványhártyából származott. De ha meg is engedünk ilyen a vérzésre hajlandósító bő­­vérűséget, Broca nézetét annál kevésbbé fogadhatjuk el, mert a vérzést megelőző izgalom nem állott arányban a vérzés nagyságá­val s a vérzés föltisztulása vagy a fölszívódásra kevésbbé hajlandó vérnek kieresztése után a szem meg szokott nyugodni, a­nélkül hogy a vérzéstől fönntartott izgalmon kívül a Broca szerint a vérzést előidéző iritis szembeötlően kifejlődött volna. Egyébiránt nem szándékozom itt a műtétek után támadó vérzésekkel bővebben foglalkozni. Csak annyiban kellett reájuk is rátérnem, a­mennyiben szivárványhártya nem sérü­léses eredesű vérzéseinek kivételes voltával szemben Broca nézetét a mi tapasz­talataink alapján kétségbe kellett vonnom. A műtét után előfordult önkéntes vérzések közül főleg két eset kötötte le érdeklődésemet. 1. Á. Etelka 24 éves, hajadon, tisztviselő leánya 1887. évi szeptember 26-tól deczember 17-ig tartózkodott az egyetemi szem­kórházban. Jobb szemén kis korában kiállott gyuladás következ­­ményekép szaruhártya-közepi hegedés volt s a lencse tokján közepi fehér vastagodás, látása 1 D. hypermetropia javításánál 5/7n. Bal szeme igen nagy fokban myopiás, mintegy 6/2n látású, lencséje hátulsó kérge küllősen szürkült, az üvegtestében némi homályok vannak, az kris rezeg. Mindkét szemén iridectomia történt. Műtét közben a bal szemből híg üvegtest szivárgott, a jobból pedig hólyagszerűen buggyant elő az üvegtest, úgy hogy le kellett olló­val csapni. A szemek az első napokban békések voltak, a műtét után maradt vérzés fogyni kezdett. Harmadnapra azonban a bal szem megvörösödött, a szemteker kötőhártya vizenyőssé vált s s friss vér töltötte meg a csarnokot. A szem feszes tapintatúvá vált s a beteg nagy szemfájásról panaszkodott. Pilocarpint csöpög­­tettünk a szembe naponta többször s nyolcz nappal később a vért punctióval kieresztettük. A vérzés nem ismétlődött, de a szem még majdnem két hónapig izgatott maradt s annyira fájt, hogy antipyrin porokkal kellet fájását csillapítanunk. Érintésre a ciliáris táj igen érzékeny volt s az iridectomia sebének záródása késett. Az iris az egész idő alatt duzzadt, színehagyott volt. Tehát az uveitis-ban szenvedő bal szem, bár rajta a műtét simább lefolyású volt, nem tűrte olyan könnyen a műtéti be­avatkozást. Iridocyclitis fejlődött rajta, mely bő vérzéssel járt. 2. H. Györgyné 65 éves özvegy tanítóné, töpörödött öreg asszony, 1885. évi márczius 16-től április 27 ig tartózkodott az egyetemi szemkórházban. Mindkét szemében sárgállós szürke hályog volt s előbb a bal, majd tizenegy nappal utóbb a jobb szemén is Graefe-féle hályog-kiverést végeztünk. A jobb szemen a műtét után ötödnapra, úgy látszik, sebrepedés történt, a seb megnyílt s a csarnok félig megtelt friss vérrel, még aznap a 16 napja operált bal szem csarnoka is megtelt vérrel, bár sebrepedésről nem lehe­tett szó. Bórvizes borogatás és atropin alkalmazása mellett a vér kezdett fogyni. De 9 nappal utóbb a bal szem csarnoka újra megtelt vérrel, mely a következő napokban fogyott ugyan, de néhány milliméternyi rétegben makacsul megmaradt, azért az utóbbi vérzés után 10 nappal mindkét szemből szúrással eresztet­tük ki a vért. Kisebb új vérzés volt ezután harmad- és heted­napra ismét a bal szemben. Elbocsátáskor, 40 nappal az első műtét után a jobb szem megnyugodott volt, de a bal szem még mindig belövelt volt, a szivárványhártya fakó, elmosódott szálazatú volt s a csarnok alsó negyedét vér töltötte ki. Június 5-ikén újra kórházba vettük. Ekkor a jobb szem békés volt, bár látása keve­sebb volt, mint a kevés utóhályogból várni lehetett volna. A bal szem csarnoka alsó negyedét barna vér töltötte ki, a colobomát sárgás izzadmányhártya zárta el, melyben csak a külső oldalon látszott kis rés. A vér kieresztése után iridotomia duplex­ot végez­tünk. Ezt a műtétet a szem nagyobb izgalom nélkül áltotta ki, de a nem éppen nagy vérzés még két hét múltán sem szívódott föl. A beteg haza kívánkozott, otthon a szem gyuladásos állapota hosszú időre elhúzódott s a­mint értesültem, a folyton szeme állapotán töprengő öreg­asszony üldözési mánia miatt az elme­bajosok megfigyelő osztályára került.

Next