Szemészet, 1890 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1890-02-23 / 1. szám
2 SZEMÉSZET szükség van. Annyival inkább szükség van rá, mert a gliomáról tudjuk, hogy oly rossz természetű daganat, hogy a betegnek életben való megtarthatása is bizonytalan, ha nem sikerül első mutatkozásakor megismerni s a szemtekével együtt kiirtani, holott végzetes tévedés volna a vitalis indicatio kimondásával az enukleálást sürgetni, amikor bár a szemtekék sorvadnak, de a beteg életét semmi veszedelem nem éri. Schiulek professor úgy adja elő a chorioiditis plastica-t, hogy 2—8 éves gyermekek baja. Kezdetben semmiféle izgatottság nem látszik a szemen, de a látás lassanként fogy, fibrinás izzadmány fejlődik, mely az ideghártyán át az üvegtestbe nyomul s a szemfenékből sárgás fényt tükröztek A baj vége a szemteke feltarthatatlan sorvadása. Kezdetben igen nehéz a gliomától megkülönböztetni, csak akkor dől el biztosra a diagnosis, mikor a glioma második időszakában a szemteke megkeményedik. Tudjuk továbbá, hogy a gliomának harmadik szaka is van, amikor t. i. az álképződmény vagy a szaruhártyán át vagy az egyenes izmok tapadása helyei közt az ínhártyát áttörve gyors növekedésnek indul. Ellenben a plastikus érhártya-gyuladásban a szemteke ellágyul, zsugorodik. Ilyen chorioiditis plastica esetét figyeltem meg az egyetemi szemkórházban. A klinikai kórkép kellő tisztázására érdekesnek tartom a közlését. Sch. Jakab egy soroksári napszámos 7 hónapos fia 1888-ik évi januárius 12-dikén került az egyetemi szemkórházba, hol 12 napig tartottak megfigyelésben, azontúl pedig ugyanazon év április haváig havonta egyszer láttam. Anyja mondása szerint a múlt hó 23-dikán betegedett meg a gyermek fejfájásban és általános rosszullétben. Orvosa belsőleg kálómért és jodkalit rendelt neki, fejére pedig jeges borogatást. E betegsége előtt a gyermeknek mindkét szemét épnek tudták, betegsége alatt azonban mind a kettő megvörösödött és könnyezett, enyhítésül belladonnás kenőcsöt kapott. A korához képest igen jól fejlett, egészséges forma gyermek testében szembajon kívül semminemű kóros állapotra akadni nem lehet. Két alsó metszőfoga rendes időben jött, a felső metszőfogak azonban sem felvételekor, sem a későbbi megfigyelés alatt 9 hónapos korában nem mutatkoztak. Mindkét szeme héjas és kötőhártyája épek, szaruhártyája tiszta, jókora szabású. Elülső csarnoka mindkettőnek igen sekély, szivárvány-hártyájuk előre domborodva rásimul a szaruhártyára. A szivárvány-hártya szürkés, szövete elvékonyodó, sőt helyenkint feketés ék alakú küllők szaggatják meg, melyek rávetett fényben átviláglanak. A pupilla szűk, széle vékony, egyenetlen, fény hatására nem mozog. A pupillából piszkos szürkéssárga fény tükrözik. Felvétele napján a mindkét szem nagyon kemény volt, feszülése majdnem T+3-ra volt tehető. De már első nap T-1-j-re szállott, másnapra a feszülés rendessé vált. Minthogy feltehettük, hogy a gyermek teljesen vak, a glaukomás feszülést tekinteten kívül hagyva, a pupillát igyekeztünk atropinnal kitágítani. Azonban az atropinnak sem pupilla-tágító hatása nem érvényesült, sem az a félelmünk nem valósult, hogy a szem feszülését az atropin fokozni fogja. Legfeljebb abban nyilvánult a hatása, hogy a szemtekék némileg megvörösödtek. Megfigyelésünk leginkább a tensio vizsgálására irányult. Felvételekor oly kemény volt mind a két szem, hogy a gliomára kellett gondolnunk. Kórházban tétele alatt ingadozott a két szem feszülése, de a felvételkor tapasztalt keménységet sohasem érte el, folyton T—1, Tn és T+1 között változott. A kórkép többi része változatlan maradt. Elbocsátásakor jodkalit rendeltünk neki. Februárius 19-dikén az elülső csarnok széli részei mélyek voltak, ellenben az iris pupillamenti öve erősen előredudorodott. Mindkét szem lágy volt. Márcziusban és áprilisban a szemek feszülése Tis lett, de zsugorodásuk nem mutatkozott. Az elülső csarnokok széli részei az iris erős hátrahajlásával igen mélylyé váltak, ellenben az iris pupillamenti öve dudorodásosan előredomborodik, a pupilla szélei a lencsére tapadnak. További sorsát nem tudtuk meg. Amint látjuk, ez a sajátságos szembaj kezdetben glioma képében jelent meg, melytől csak abban ütött el, hogy a glioma nem szokott egyszerre mindkét szemben fejlődni. De a a pupilla szűk volt és szűk maradt, meg abban, hogy a glioma gyanúját teljesen csak az oszlatta el, hogy a szem ellágyulásnak indult. A szemteke sorvadásának ez az alakja is egyébiránt elütött a genyedő érhártya-gyuladás következményéül beálló zsugorodástól. A sorvadás megmaradt éppen a teljes ellágyulás állapotában, a szemteke össze nem zsugorodott. Megjegyzem, hogy ezt az állapotot, melyet mások phthisis partialis néven hívnak, Schulek professor szerint mindig csak atrophia bulbi-nak nevezzük és határozottan megkülönböztetjük a genyedő folyamat után fejlődő zsugorodástól, melyre a phthisis bulbi nevet szorítjuk. De ha ez az eset nem volt s nem is lehetett glioma retinae, minek kell tartanunk? Kétségkívül az a kóros folyamat volt, melyet Arit szerint is meg Wecker szerint is értelmeztünk. A gyermek betegsége bizonyára agyalapi természetre vall, mely valószínűen gümőkóros eredetű volt. De mikor itt a közvetetlen átterjedésnek minden feltétele megvan, metastasisról, legalább oly értelemben, mint mikor a testben genyedő, eresedő folyamatok vannak, talán mégsem lehet szó. A valódi átrakódásos érhártya-gyuladás jól határolható kórképét ne bontsuk meg a chorioiditis plastica fogalmának, mint valami chorioiditis metastatica benigna alakúak belezavarásával. Különben is ez a Wecker-féle alak fölötte ritka s inkább csak meningitis cerebrospinalis járványaiban fordul, úgy hogy mellette egészen feledésbe merülne az az Arlt-féle érhártyagyuladás, mely a mint közlőit esetem is bizonyítja, kétségkívül megvan s vele mindig számot kell vetni, mikor az amaurosisos macskaszem tünete a gliomára rá nem illik. A megbeszélt spontán fejlődésű érhártya-gyuladástól természetesen meg kell különböztetni a chorioiditis suppurativanak azokat az alakjait, melyekben a genyedéses izzadmány nem annyira tályoggá hígulván áttör a gyors zsugorodást idéz elő, hanem tömöttebb, plastikusabb marad s a szemteke zsugorodása, néha alig haladja meg az atrophia állapotát. Összehasonlításképpen akarok két idevágó esetet röviden ismertetni. 1. P. Antal, 23 éves kocsis, 1887. deczember 16-dikán vétette fel magát az egyetemi szemkórházba, hogy divergáló állású amblyopiás jobb szemét egyenesre állítsuk. Szemei myopiások, szaruhártyáin számos régi folt van, jobb alsó szemhéja kissé kifordul, kötőhártyái régi huruttól megvastagodottak. A beteg gyermekkorában görvélyes volt, nyakán forradások látszanak. A felvétele után való napon megtörtént jobb szeme külső egyenes izmán a tenotomia, de az ínhártyájában 2—3 milliméter hosszú ferde seb keletkezett, melyből üvegtest-hólyag buggyant ki. A seb békésen gyógyult, végre csak tűszúrásnyi nyílása maradt, melyből kis csafat lógott ki. Azonban a már távozni készülő beteg olyan vigyázatlan volt, hogy az operálás 22-ik napján egy újonnan felvett betegnek a vetkőzésben akarván segíteni, annak a csizmáját húzta le. Ez alkalommal, úgy látszik, sebe megnyílt s fertőződött, mert másnap gyuladásba jött az operák szeme, hypopyon mutatkozott s negyed napra panophthalmitis fejlődött. Ez azonban 10—12 nap alatt lefolyt a nélkül, hogy a szemteket elpusztította volna. A szaruhártya feltisztult, a csarnokból az izzadmány eltűnt, a lencse tiszta maradt s mögötte jól látszott a tömött sárgás izzadmány konkáv felszíne. Februárius 25-én történt elbocsátásakor a szemteke csak kisebb fokban kisebbedett meg, az izmok tapadása helyein kivált a külső oldalon belapult, jól mozog s rendes állású. Az elülső csarnok mély, az kis fakószínű, a pupilla tág, szabálytalan alakú. A lencse mögött látható sárgás izzadmány konkáv felszíne csak kissé bolyhos, környéki öve sűrű finom küllős erezéstől vörösszínű, közben egyes nagyobb érágak is vannak rajta. 2. D. János, 23 éves lakatost 1889. évi februárius 27-dikén vettük fel az egyetemi szemkórházba. Öt nappal azelőtt kalapácsütés érte jobb szemét. Erősen izgatott jobb szeme szaruhártyájának felső belső negyedében ívalakú duzzadt szürkés szélű seb van, mely az ínhártyába is beterjed, az iris belehúzódik. Az elülső csarnok egyebütt rendes mélységű, vize kissé zavaros, kis hypopyon van az alján. Az elhúzódott pupillában 1890. 1. sz.