Szemészet, 1891 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1891-02-22 / 1. szám
vagy mások ösztönzésére a szigorú tilalom daczára, az alkalmazott kötést otthon felbontva, a sebeket megfertőzték. Több év leforgása alatt csak egy oly esetről tehetek említést, hol a chalazion kiirtása utáni seb, az említett módon a beteg által fürtőztetett, és az erélyes kezelés daczára a szemhéj jó részének elhalása után a szemhéjat megrövidítő hegesedéssel végződött. . A nagyobb és mélyebbre hatoló, mindjárt az operatio után feltétlen nyugalmat kívánó műtettek kórházi ápolásban részesültek, hol a szemek megnyugvásáig voltak, midőn szigorú utasításokkal láttuk el. A kimutatásban a gyógyulási idő átlagának külön rovatot nem szenteltem, részint mivel az ezelőtti kimutatások ez irányban jelzett számadataival a mostani is megegyezik, és így újat nem mondhatunk; részint mivel itt csakis az extractiókkal kívánván foglalkozni és ide vonatkozó szokásainkról, a rideg számokat mellőzve, inkább néhány szóval kívánok beszámolni. A rendes lefolyást mutató Graefeféle extracitásokat, a műtevés napját is beleszámítva, 14 napig ápoljuk kórházban, amidőn onnan kibocsátva 4—5 hétre terjedő szemdiaetát rendelünk el. Az említett 14 napot mint gyógyulási átlagos időt jogosan felvehettük, mert elbocsátás után odahaza tönkre ment szemről nincs tudomásunk, ámbár alig képzelhető, hogy a betegek legnagyobb számát kitevő szegény népség megtartotta vagy körülményeinél fogva egyáltalán megtarthatta volna az otthonra előírt szabályokat. Ez alól csak azon igen kitűnően gyógyult esetek képeztek kivételt, kik maguk sürgették a kibocsátást és kiknek körülményeik a helyes viselkedést a kórházon kívül is gyaníttatták. Ezen betegek is azonban 10—11 napig okvetlen a kórházban tartottak. Huzamosabb ideig voltak kórházban azon operáltak, kiknél operátio után valami gyuladás állott elő vagy utóoperatio vált szükségessé — melyek egy későbbem táblázatban lesznek kitüntetve. Ezek átlagos gyógyulási idejét körülbelől 20—24 napra tehetjük. Ha a gyuladás a szem teljes tönkretevésére vezetett, úgy rendesen csak a betegség tetőpontjára való hágását vártuk be, miután a beteget a további kezelésre vonatkozó utasításokkal ellátva, mint csak helyet foglalót, de teljesen rossz prognosisát, haza bocsátottuk. Az operálások és főképen a tulajdonképeni tárgyunkat képező hályogoperálások legnagyobb számban a tavasz vége és a nyári hónapokban jönnek elő, midőn dacára a 00 ágyból álló kórháznak, számtalanszor a beteglétszám túlterhelve lévén, kénytelenek voltunk a betegeket elutasítani, vagy felvételükre hetek utánra terminust kiszabni. Az időszakonként végzett műtétek feltüntetésére szükségtelennek tartok táblázatot összeállítani, csakis az előbb említett túlmunka még feltüntetőbb illustrálására hozom fel, hogy hetenként kétszer operálva (kedden és szombaton) a május, június hónapokban nem ritkán 25—30, sőt még elvétve több műtétet is végeztünk egy-egy alkalomkor, melyek jelentékeny részét a hályogműtevések képezték. A melegebb idő beálltával ezen tömegesebb jelentkezését az operatív eseteknek részint abban keresem, hogy ezen időben a külső mezei munka leginkább szünetel, a közlekedés pedig kényelmesebb, részint pedig, és erre súlyt fektetek, a hideg időben a szemoperálásokat egyáltalán sikertelenebbül végezhetőnek és lefolyónak tartják. Igen gyakran betegektől hallott kimondás alapján merem ezt állítani, kik között nem egy az intelligens osztályhoz tartozott, minek esetleg, nem ugyan a hályogosoknál, de a halasztást nem tűrő operatív esetekben, végzetes következményei lehetnek, pl. hogy mást ne említsek, glaukoma vagy atrophiának induló szemek esetében. Ezen nézet elterjedésének alapját azt hiszem nem tévedek, ha a még a század elején is divatban volt, úgynevezett utazó szemészek működésének tudom be, legalább részben, kik a rossz utak és primitív közlekedési eszközök miatt, országokra terjedő körútjaikat a jobb utak, a meleg idő beálltakor tették meg, előre értesíttetvén a lakosság megérkezésükre. Kétségtelen, hogy ezen felfogás már kezd kiveszni, mi nagyon is kívánatos, épen az említett halasztást nem tűrő szembajosok érdekében. Tudományos szempontból, természetesen, ami a seb spontán gyógyulását illeti, vita tárgyát nem képezheti azon kérdés, hogy a meleg, nyári vagy a hideg, téli időben megy-e az végre tökéletesebben? Egyenlő a gyógyulás minden időben, ha a kellő asepsis vagy antisepsis megvan és a beteg részéről szervezetének milyensége által gátló körülmények nincsenek. A szemoperálások és különösen a nagy sebzéssel járó hályogoperálások sikerét, a sebgyógyulást lényegesen befolyásolja a beteg nyugodt viselete, és minden olyannak kerülése, mely a szembeli nyomás fokozódásával jár. Ha most tekintetbe vesszük ismét az időt, a meleg vagy hideg évszakot, úgy lehetetlen elzárkózni azon tapasztalat nyilvánításától, hogy a meleg idő a 4—5 napon át teljes nyugalomba való hanyarfekvést sokszor kivihetetlenné teszi, mi a beteg nyugtalanságára és az ezzel kapcsolatban levő belszemi nyomás fokozására, vagy a szem direkt megütésére vezet. És ha azon alapon gondolkodva tapasztalatainkra visszatekintünk, úgy tűnik fel, hogy az extrahált szemek végleges meggyógyulását lényegesen befolyásoló, kellemetlen complicatiók, a sebrepedések, jókora számban épen a nyári hónapokra esnek, minek okát a nagy meleg okozta egyedül csak a nyugtalan magaviselet- ben találhatni fel. Állításom helyességét számadatokkal is kívánom beigazolni, midőn az említett 10 év leforgása alatt végzett hályogoperálások után előfordult sebrepedéseket összeolvasva a következőket találtam: Április, május, június, július, augusztus havában összesen volt 91 sebrepedés, míg a többi hónapokban csak 84. Igaz ugyan, hogy miként előbb említettem, a nyári hónapokban az operálások száma a legtöbb, tehát a 91 esetleg relatív többlet is lehet, de ez ellen a már szintén említett azon tényt kívánom ismét emlékezetbe idézni, hogy az iskolai szünet alatt, mely 20/s hónapot tesz ki, csak kevés betegfelvétel és aránylag igen kevés operálás is történik. A 91 tehát tulajdonkép csak április, május és még mondjuk júniusra vonatkozik, mely idő alatt, ha a többi hónapokhoz képest aránylag sokat is operálunk, de összességben véve, mégis kevesebb extractiót végezünk, mint az év összes többi hónapjaiban. A hályogok kor és nem szerinti előjövetelének kifürkészése szintén kutatás tárgyát képezheti ilyen óriási anyagnál. Szándékom is volt ez irányban is statistikai adatokat összeállítani, de tőle csakhamar elállottam, mert meggyőződtem, hogy ugyanolyan eredményt értem volna el e tekintetben, mint Creniceanu dr., ki 1885-ig, tehát a jelen dolgozat tárgyát képező esetek mintegy felét dolgozta fel elég pontossággal. Szószaporítás lenne tehát újra e themával foglalkozni, úgy hogy e helyen csak az említett dolgozatra hivatkozók, mibe még az irodalomtól merített ide vonatkozó adatok is fel vannak sorolva. Minthogy a senilis katarakták igen nagy számával van dolgunk, melyek mindegyikéről pontosan kidolgozott kortörténetek állanak rendelkezésünkre az anamnesis, operálás és a gyógyulás lefolyását illetőleg, akaratlanul is vagy támad az eseteket arra felhasználni akarni, hogy a katarakták aetiologiájának még manapság is oly sötét birodalmába némi derengő világosságot vessünk. Különösen nagy gyakorlati fontossággal bírna az öröklékenység mikénti szereplésének eldöntése, mit a hályogok aetiologiájában oly előszeretettel szerepeltetnek. Meg is indítottam ez irányban a mintegy harmadfél ezerre menő hályogesetek körüli vizsgálódásaimat, de daczára az igen nagy munkát igénylő betegnaplók átkutatásának, eredményre nem vergődhettem, ha csak állításaimban erőszakos nem akarnék lenni és bizonytalan alapra fektetni következtetéseimet, és így sántikáló adatokat szolgáltatni. Ez pedig szándékom nem lehet, mert az aetiológiában nem még nagyobb zűrzavart, hanem ellenkezőleg tisztázást és az eddiginél nagyobb világosságot kívántam behozni. Betegeink legnagyobb részét a társadalom alsóbb rétegeiből kikerült hályogosak képezik, kiktől az aetiológia tisztázásához szükséges pontos és intelligenciát igénylő, megfigyelésen alapuló adatokat kapni nem lehet. Hasonló helyzetben vagyunk az öröklékenység szereplésének kiderítésében is, mert a betegek kimondásaira az említettek miatt, szüleik szemeit illetőleg súlyt nem fektethetünk, mihez még hozzájárul az is, hogy :--------------------------------------------------- SZEMESZET 1891. 1. sz.2