Szemészet, 1891 (28. évfolyam, 1-6. szám)
1891-02-22 / 1. szám
A SZEMÉSZET az alkalmazott cocain rossz, tisztátalan voltán alapulnak, vagy pláne más úton-módon történt infectiók következményei. A jó cocain-oldat teljesen víztiszta és szagtalannak mondható, undorító szaga legalább is nincs, míg a rossz sárgás színű és már távolabbról is érezhető átható, undorító szagú, mely a szembe csepegtetve kissé csíp és azt feltűnőbb módon irritálja, kis fokban kivörösíthet azonban, úgy gondolom, nagyobb bajokra nem vezet. Úgy gondolom, mert ide vonatkozó tapasztalataink nincsenek, mivel az ilyen oldatnak használatától mindig óvakodtunk, mi annál könnyebben történhetett, mert a klinika számára a beszerzés mindig egy, kívánságunkat ismerő gyógyszertárból történt. A cocainra vonatkozó saját észleleteinket egyebekben, röviden a következőkben foglalhatni össze: a 5°/C-ás oldatból 1—2 csepp után mintegy 10 percz múlva a pupilla kezd tágulni, a cornea érzékenységét veszti, bágyadttá válik, mit az epithel kiszáradása, szabálytalan berepedése, majd kis kikopása okoz, mikhez még a szemrésnek erős kitágulása csatlakozik, mi az illetőnek sajátszerű kifejezést kölcsönöz. Ezen összes tünetek többszöri becseppegtetésre fokozódnak, de a pupilla az atropin által okozott mydriasis fokát teljesen nem éri el és fény behatására kis reactiója is marad. A cornea bágyadtsága oly kis mérvű, és ez fontos, hogy az operálásnál zavarólag nem hat, a corneán keresztül a csarnokba járó eszköz tisztán látható. Az epithel lekopás pedig nem jár veszélylyel, mert az gyorsan újra képződik, úgy hogy 1—2 óra múlva már teljesen rendes kinézésű A sebre soha sem látszott károsan hatni, a sebzáródást, annak gyógyulását nem hátráltatta, sőt még azt lehet mondani, hogy simábban történik az, mint a cocain előtti időben, mit nem a szer specifikus hatásának akarok betudni, hanem annak, hogy a műtevésnél a beteg nyugodt magaviselete miatt a sebszélek zúzódását inkább kikerülhetni. Egy változást azonban okozhat a cocain és az, hogy néha a bulbaris conjunctivát lazán vizenyősnek találjuk, mi főkép az extractióknál készíteni szokott conjunctivális lebenyen látszik főképen, anélkül azonban, hogy a szem gyógyulása zavart volna, vagy az több időt venne igénybe. Ennek oka azt hiszem abban rejlik, hogy a cocain a vérerekre szűkítőleg hat és ha ezen hatása órák múltán megszűnt, beáll a reactio, az érfajzatának elernyedése,mi vörösséget, esetleg vizenyőt okoz. El nem mulaszthatom megemlíteni, hogy néhány esetben az extractióknál a becsepegtetésekből származó intoxicatiót is észleltem, mely szédülés, a szívműködés felfokozódása, a végtagok elhidegülése, azokban székelő bizsergő érzésben és általános roszullétben nyilvánul, mihez bizonyos szorongó érzés, nyugtalanság és álmatlanság csatlakozik. Rendesen gyermekeknél és érzékenyebb nőknél jön elő, hol még az esetleg bő ductus naso lacrymalison keresztül a cocain a szájba is jut, mit a szájban keserű íz, annak érzéstelenné válása és kiszáradása árul el. Az említett tünetek utókövetkezmények nélkül rendesen gyorsan tűnnek el. Egy esetben volt alkalmam csak észlelni, hol a Mayerhausen esetének megfelelően a tünetek 12 óra múlva kezdettek engedni. Ez egy előkelő úri nőre vonatkozik, kinél hályogoperatiót végzendő, az ápolónő, kire a cocain-becsepegtetések bízva voltak, túlbuzgóságában 11 csepp 5°/C-os cocaint csepegtetett a szembe, minek jó része a be ductus naso lacrymalison át a szájba jutott. Mielőtt a cocaint végkép elhagynám, még egy nagy horderejű dolgot kell tárgyalás alá bocsájtani és ez azon kérdésben foglaltatik, hogy a cocain a belszemi nyomással minő viszonyban van, emeli-e vagy leszállítja? A dolog fontosságát, ha csak az extractióknál maradunk is, könnyű belátni, ha oly hályogosokra gondolunk, kiknél complicatióként még a szem tensiójának emelkedésében nyilvánuló baj is van, midőn a műtétre való előkészüléssel, ha a szer a tensiót emeli, egy heveny roham kitörését provokálhatjuk, mely a műtét kivitelét nehezíti, kivihetetlenné teszi, ha gyorsan lép fel, vagy pláne a szem jövőjét veszélyezteti. Az irodalomban elég gyakran találkozunk oly értelmű közlésekkel, melyekben a cocainnak a tensiót leszállító hatása említtetik, mely alapon természetesen a szernek előbb említett vigyázatot igénylő vagy pláne veszélyes volta elesik. A mi tapasztalataink határozottan az ellenkezőt igazolják, t. i. hogy a cocain, ha nem is az atropinnak megfelelően, de kisebb fokban határozottan emeli a belszem nyomását. Ezt igazolja már a jól begyakorolt tapintó érzés is, mely a cocainozott szemet kis fokban feszesebbnek ítéli, de e mellett néhány olyan positív észleletünk is van, hogy teljesen békés glaucomás szemeken, melyeken épen a baj végleges megszüntetése czéljából iridektomiát szándékoztunk készíteni, és a műtét előtti érzéstelenítés szempontjából becsepegtetett cocain kevés glaucomás roham kiváltására vezetett. Azon tény constatálásából, mit szintén érvelésül hoznak fel, hogy cocain használása óta, pl. extractio alkalmával, a sebkészítésnél nem észleljük a csarnokvíz gyors kiömlését, mintegy kilocsanását, nem lehet arra következtetni, hogy az azért történik, mert a cocainozás a tensiót leszállítja és így a szem belseje a rendesnél is kisebb feszülés alatt állva, a csarnokvíz csak lassan szivárog, folyik ki. Tagadhatatlan ezen tény, de ennek helyes magyarázatát úgy vélem, hogy nem a tensio leszállásában, hanem a szem érzéstelenné válásában találhatni fel, a beteg fájdalom nélkül esvén keresztül a különben igen fájdalmas műtevésen, nincs indítója arra, hogy erőlködjék, és a négy egyenes izmot működtesse, mint a cocain előtti időkben, miért a csarnokvíz szép lassan a sebkészítés lassú vagy gyorsabb voltának megfelelően folyik el. Ezen felfogás helyessége mellett szólnak azon esetek észlelései, hol tökéletlen érzéstelenítés vagy még inkább és ez döntőbb is, hol tökéletes érzéstelenítés mellett a beteg a műtéttől való félelem miatt önuralmát elvesztve, daczára, hogy fájdalmai nincsenek, lélegzetét visszafojtja, szorít, a négy egyenes izmot működteti, amikor is, jóllehet rendes cocainozás történt a sebkészítéskor, a csarnokvíz hirtelen szokott kilocsanni. Ha mindezek után a cocaint összehasonlítjuk, a manapság már majdnem általánosságban elfogadott tensiót emelő hatású atropinnal és vizsgáljuk ez utóbbinak, mely tulajdonsága az, mely a belszemi nyomás felfokozására vezet, úgy lehetetlen már előre is nem várni a cocaintól is hasonló hatást, mert a pupillatágító tulajdonsága ennek is megvan, mely tágító tulajdonságból magyarázható az atropin jelzett hatása is. Egy bizonyos idő alatt a szembe bejutott vér a pupilla kitágulása folytán kisebb területre szorul és pedig az iris mögötti részekbe, minek folytán a szemnek annyival keményebbé kell válnia. A felkeményedés természetesen függ a mydriasis fokától és a kitágult pupilla merevségétől, mely mindkettő fokra nézve, mint már említettem is a cocainnál hátrább marad az atropin hatásához képest. * * * Mint már említettem, a rendes sérülési hályogműtevésekben a Graefe-féle methodust követtük, de már a seb helyére vonatkozólag némi eltérést honosítottunk meg. A seleralis seb jóságát azon szövet kevésbé érzékeny volta és jobb táplálkozási viszonyai eléggé érthetővé teszi, úgy hogy az itt készített után jobb gyógyulásra számíthatunk. A hátul készített seleralis metszések után azonban erősebb vérzést kapunk, mely az operációs területet elborítva, az utána jövő, még nagyobb vigyázatot és figyelmet igénylő, fingás részletek pontos kivitelét nem csekély mértékben gátolja; de még az így készített seb igen közel esik a szem legérzékenyebb, semminemű izgalmat, és békésen nem tűrő részhez, a corpus ciliaréhoz, melyet ilyen sebzés mellett vagy direkt sértünk, vagy a közvetlen szomszédságban levő sebzéssel járó izgalom reáterjedhet, mi a szem nehéz megbékülésére, lappangó cyclitisek előállására, sőt az izgalom nagyobb foka szerint mélyebbre hatoló gyuladásokra vezethet. Ezen többszörösen tapasztalt okok vezettek azon gondolatra, melyet az irodalomból merített egyes ajánlatok is támogattak, hogy vigyük a seleralis metszést a bonettanilag megengedhető elülső határig, miáltal a cornea széléhez közeledve, a vérerek gyérebb és kisebb volta miatt a vérzés megkisebbedik és a corpus ciliaretói pedig jól elmaradunk, mi által az említett kellemetlen körülményeket kikerülhetjük. A régi hátsó seberalis metszést tehát az elülsőnek mondható sebbel váltottuk fel, melynek 1891. 1. sz.