Szemészet, 1897 (34. évfolyam, 1-4. szám)

1897-04-25 / 1. szám

46 ORVOSI HETILAP — SZEMÉSZET 1897. 1. sz. kezesével aki összefüggésben van. Ha most az intact fovea centralis körüli sajátszerű, köralakú csoportosulást tekintjük s azután a macula luteában való edényelágazodást (1. Becker Ottó: Archiv, f. Ophthalm. XXVII. 1. füzet) tartjuk szemünk előtt, ama gondolat tűnik fel, hogy a fehér góczok elrendeződése és az edénytörzs anatómiai elágazódása közt a macula luteában szorosabb összefüggés van. Tudjuk, hogy azon szövetben, mely a retinához legközelebb áll és melynek a retina fejlődéstanilag csak része, t. i. az agyban fehér lágyulásos folyamatok fordul­nak elő oly egyéneknél, kik arteriosclerosisban szenvednek, a­nélkül, hogy szívhiba volna jelen, mikor is a góczokban a hajszál­edényeket és legkisebb litereket egyenletesen finom szemcsés anyaggal kitöltve találjuk, a nagyobb literek lehetnek eltömülve vagy szabadok (Recklinghausen Allgem. Pathol. 346. oldal). Hogy a retina edényein arteriotikus folyamatok előfordulnak és a legkülönbözőbb szövetelváltozásokat hozhatják létre, régen ismeretes és Wedl és Poncet, később pedig Morbus Bright i­-nél Károly bajor herczeg által lett praegnansan bizonyítva. Nem utasíthatom el azon gondolatot, hogy eseteimben is a retinalis literek megbetegedése forgott fenn, és pedig a macula lutea arterioláinak eltömü­lésével és ugyanezen helyeken lágyulásos góczok képződésével, melyeknek az edénytörzs anatómiai elágazodásának megfelelőleg kell elrendezve lenniök. Persze ez csak feltevés marad, míg bonczleletre nem támaszkodhatunk. Azon kérdésre sem tudok válaszolni, miért oly ritka épen ezen retinalis lelet az arteriosclerosis különben gyakori voltánál. Ezen kérdés végleges eldöntése a jövőé; a jelenben az a fel­adatunk, hogy a kérdés felvetésétől ne rettenjünk vissza és az eldöntésre szolgáló anyagot összeállítsuk.“ A fátyol, mely az általam „a szemfenék Hutchinson-féle elváltozásának“ nevezett retinabántalom fölé volt terítve, midőn eme soraimat írtam (1887), még ma sincs fellebbentve, mert most sem támaszkodhatunk bonczleletre, mely persze egy csapással megszüntetné a bizonytalanságot. Ezzel szemben a bántalom casuistikája tetemesen gyarapodott. Miután ugyanis munkám majdnem teljesen feledésbe ment s csak Fossus-tól lett említve ismert kitűnő tankönyvében s alkalomadtán Hirsch­­berg-től, azon örömben részesültem, hogy megfigyeléseimet nagy­jában Fuchs tanártól megerősítve láttam. Retinitis circinata czímű munkájában (Arch. f. Ophthalm. 49. köt. III. rész 229—279. oldal) behatóan ir­le s kiváló ábrákkal illustrál egy reczehártyamegbetegedést, mely az én ,,Hutchinson-féle szemfenékes változásom“­mai majdnem minden részletében identikus. Fuchs oly szerencsés helyzetben volt, hogy sokkal nagyobb anyagon végezhette vizsgálatait, mint az nekem 1887-ben rendelkezésemre állott; 12 esetet volt módjában ér­vényesíteni leírásában, míg én annak idején ennek csak har­madrészét láttam. De leírásaink örvendetes módon annyira egyeznek, hogy a­ki elolvassa, azonosságukban nem kételked­het. Fuchs sem kerülheti el, hogy rövid kivonatban, melyet a 273. lapon közöl, a megegyezést el ne ismerje; fájdalom, a következő sorokban ezen elismerést korlátozza, a­mennyiben az azonosság létesítését az által látja veszélyeztetve, hogy én különösen kiemeltem volna a macula lutea épen maradását. Munkám minden olvasója előtt hamar tisztává válik, hogy­­ Fuchs ezen állításánál csak sajnos tévedés forog fenn az ő részéről. Nemcsak, hogy nem hangsúlyozom, hogy a macula lutea a jellemző foltoktól ment marad, de ezen szavakkal kez­dem leírásomat: „eseteinkben oly retina megbetegedésekről van szó, melyeknek székhelye rendesen ezen hártya legköz­­pontibb részlete“, mi alatt minden medikus a macula luteát fogja érteni.­ A­mi a foltoktól ment marad, nem a macula lutea, hanem központja a fovea centralis. Hogy ez, legalább friss és nem komplikált esetekben, így van, azt nem csak eseteimre utalva mondhatom, de egy classzicus ábrával, mely Fuchs-tól magától származik, igazolhatom. Az ő 3-dik ábrája az Y. táblán egy typikusnak tekinthető eset illustratióját mutatja, melyet, bár csak 1893-ban lett közölve, 1887-ből szár­mazó leírásomhoz mellékelni lehetett volna. Ezen szemtükk­ ! Még jobban bizonyítja ezt az eredeti magyar szöveg, a melyben mindig a „centrális reczehártyarészlet“ helyett „macula lutea“ előfordul. (Lásd Budapesti kir. Orvosegyesület 1887. évkönyve, 93. 1.) képen a plaques-okat a macula lutea ép központja körül cso­portosulva látjuk, míg középpontjukban a teljesen normálisnak látszó, a fovea centralist jelző barnás vörös folt látható. Nem tartom lényegesnek, hogy a plaque-ok, nem mint én legtöbb­­nyire láttam mathematikai körben, hanem inkább ellipsisben vannak elrendeződve, annál is inkább, mert ugyanazon tábla 5-dik ábráján a foltör köralakja ismét előtérbe lép. A­mi a macula lutea legközpontibb részének épen maradását illeti, nemcsak Fuchs fennidézett 3-dik ábrája bizonyítja, de hivat­­kozhatom egyszersmind Wecker leírására, mely az esetek nagyobb számán alapszik, mint Fuchsnak rendelkezésére állott. Wecker egyik munkájában, melyre még visszatérek, különösen hangsúlyozta a legcentrálisabb retinarészlet mentén maradását, a­mennyiben ismételten biztosítja, hogy a fehér foltok öve erre nem terjeszkedik ki. Adataim egyezése Fuchséival, különben nemcsak a le­folyás, a­miről később lesz szó, hanem még a korra is kiter­jed, de még oly körülményekre is, melyek előttem melléke­seknek tűntek fel, mint pl. a betegek neme, a­mennyiben mindkettőnk esetei túlnyomólag nőkből állott (első három betegem véletlenül mind nő volt, míg az azóta általam meg­figyelt hat eset közül három férfi volt). A vizeletvizsgálat mindkettőnknél negatív volt, újabb eseteim egyikében azonban nagyobb czukormennyiség (4'5°/C) volt jelen. Magától értetődik, hogy egy annyira idült bántalomnál, melynél a lefolyás retinalis vérzések által minden perc­ben befolyásoltatik, idővel oly elváltozások léphetnek fel, melyek az eredetileg annyira jellemző képet lényegesen modifikálják vagy egészen eltörlik, így magyarázhatók az eltérések a le­írásokban, melyekhez még mások is fognak társulni, ha majd nagyobb casuistika fog rendelkezésünkre állani. Hogy csak egy pár pontot említsek meg, melyeket el­térően Fuchs leírásától nélkülöztem, mindenekelőtt a porszerű üvegtesthomályokat és a Fuchs által a bántalom következ­ményes állapotaként leírt lerakódásokat és kötőszövetes vasta­godásokat a reczehártyán akarom felhozni. Az üvegtestet én, ha nem volt vérzéstől infiltrálva, mindig kifogástalanul tisztá­nak találtam, s a­mi a reczehártya-lerakódásokat illeti, azokat én oly kevéssé találtam meg, mint Wecker, kinek ezen bán­talom 15 esetét volt alkalma megfigyelni. De ez esetekben oly complicatiókról van szó, melyek ezen a reczehártya súlyos vérkeringési zavaraitól függ s rendkívül idült bántalmánál könnyen előfordulhatnak, gyakoriságuk s szabályosságuk azon­ban csak több kutató egyesült munkája által lesz megállapítható. Bátorkodom most ezen helyen a kórkép azon módosulá­sait megbeszélni, melyeket további hat eseten észleltem 1887 óta s melyek, habár igen jelentékenyek, mégis beleillenek ama keretbe, melyet fentebb leírtam s melyek nézeteimet ezen bántalom lényege felől megerősíthetik. A bántalom egy igen fontos módosulása úgy áll elő, hogy a jellemző foltos öve tökéletlen marad, úgy hogy csak néhány élénk-fehér színe s éles, sokszorosan csipkézett széle által ki­rívó különös nagyságú plaque van a macula lutea felső vagy alsó határán ívben elhelyeződve. Nincsen tehát foltöv csak foltív. Ezek azon esetek, melyek esetlegesen annál is inkább téveszthetők össze retinitis albuminuricával, mivel szintén van­nak retinalis vérzések, oly tévedés, mely a prognosisra quoad vitam egyáltalában nem közönyös. Ezen módosulás két eseté­ben megvédett az összetévesztéstől a foltok jellemző külemén­y helyzetén kivnl a vizeletvizsgálat, mely teljesen negatív volt; a lobtosan absolute nem változott papilla, az endarteritikus retinalis edények általános arteriosklerosissal párosulva; végül a tetemesen csökkent látóélesség (centralis scotoma folytán), mely a retinitis ex morbo Brightii még előhaladott eseteiben sem gyakori s mely csak úgy magyarázható, hogy a macula lutea legcentrálisabb része daczára annak, hogy szemtükri el­változás hiányzik, a (feltételezett) vérkeringési zavar által működésében meg van zavarva. Ha oly esetek fordulnak elő, hol a foltöv csak durvá­­nyosan van kifejlődve, viszont oly eseteket is látunk, hol a foltöv rendkívül szép és gazdag kifejlődés mellett helyét vál­toztatta. A foltok t. i. nem feküsznek symmetrikusan körben

Next