Szemészet, 1897 (34. évfolyam, 1-4. szám)

1897-04-25 / 1. szám

1897. 1. sz. ORVOSI HETILAP—SZEMÉSZET 49 különben egészséges egyének támadtatnak meg, főleg nők; kivétel nélkül mind a látóképesség tetemes csökkenésében szenved (centralis scotoma) A papilla normalis, ugyanígy a retinalis edények. A retina közepén elváltozások vannak, melyek sárgás-fehér fénylő (opaleskáló) foltokból állanak, melyek egymással összefolyhatnak és azután szabálytalan szélű plaque-okká válnak. A foltok festenytől nincsenek szegélyezve, hol festeny van, ez vérzések maradványa, melyek rendszerint előfordulnak. Különösen a sárga folt táján gyakoriak a vér­zések. A retina körzete ép. Már első munkámban igyekeztem bizonyítani, hogy Hutchinson eseteiben nem lehet szó chorioretinitisről, hanem hogy a bántalom székhelyét a retina középső rétegeibe kell helyezni. Azt is igazoltam, hogy ezen leírások nem illenek a chorioidea ú. n. colloid kinövéseire. A ki ezen bántalom kitűnő leírásait, melyek német s igen megbízható kutatóktól, mint Leber (Graefe-Saemisch V., p. 752), Nieden (Centralblatt f. pr. Augenheilk. 1878, p. 9), később Hirschberg (Centralblatt f. pr. Augenheilk. 1889, p. 258) származnak, olvasta s ezeket Hutchinson kortörténeteivel szembeállította, annak el kell ismernie, hogy egész másnak kellett szóban forognia, legalább is — ezen bántalomnál nem gyakori complikatióknak, így pl. az első esetben egy nagy fehér folt volt jelen a macula lutea tájékán, behajtott és félholdalakúlag kivágott szélekkel, festenyszegély nélkül, a­mely egy nagy haemorrhagikus gócz mellett feküdt. A második esetben a reczehártya-központ sárgás fehér foltocskákkal volt tarkázva, melyek a papilla közelében sűrűn összefolytak; úgy látszik, az edények mentén is nagyobb elzsírosodások voltak jelen. A harmadik esetben számtalan kerek, halványfehér foltot találunk, melyek sűrűn egymás mellé sorakozva, egyes helyeken összefolynak, szintén festenyszegély nélkül s a papillát és a macula luteát egy ovalis gyűrűbe foglalják. A negyedik esetben igen kicsiny fehér foltok tömegét találjuk, melyek az egész szemfenék területén vannak elszórva, legsűrűbbek a retina közepén, ugyanitt összefolynak és egy nagy fehér góczot képeznek. Kiemelendő, hogy a góczok részben fénylő fehér színűek s teljesen pigment­mentesek. A nyolczadik esetben ismét fehér foltok vannak, melyek azonban a nasalis retinafélen vannak s itt újra kiemelendő az övalak. A kilenczedik esetben számos kicsiny fehér gócz van a retina közepén papilla és macula között és utóbbit cse­kély kiterjedésben körülveszik (ismét az övalak), a tizedik esetben sárgás-fehér góczok vannak, hol az övszerű elrende­ződés tűnik ismét fel. Ezen képeket, különösen a nagy élénk­­fehér feszenyzetlen góczokat a macularégióban nem vonat­koztathatjuk a „colloid-kinövés“ (Colloiddrusen) név alatt ismert elváltozásokra, melyekről pl. Haab szemtükr­ atlaszában (54. ábra) kitűnő képet nyújt és melyeket ő „egészen ártatlan elváltozásoknak“ nevez, míg Hutchinson eseteiben nagyfokú látási zavarok s centralis scotoma volt jelen. Még ha fel akarnék t tételezni, hogy Hutchinson eseteiben a colloid­­kinövések combinatiója volt jelen a retinaközép aggkori elváltozásával, mint azokat Hirschberg leírta, sem bírjuk a be­mutatott kórképeket megmagyarázni. A senilis degeneratiót többször volt alkalmam látni, de egy esetben sem találtam nagy, élénkfehér, feszenyzetlen, szabálytalan szélű góczokat a retina közepén és mely kép szerintem a retinitis circinata atrophicus stádiumára illik. Ha különben Nettleship munkáját (Diseases of the eye p. 189, Hirschberg után idézve) a Warren- Tay-féle betegségről olvassuk, el kell ismernünk a nagy különbséget e között és Hutchinson fent idézett esetei között. Mai napig is tehát azon álláspontot kell elfoglalnom, hogy Hutchinson képei nem vonatkozhattak az érhártya colloid elváltozásaira, mint azt munkámban 1887-ben határozottan hangsúlyoztam: az, a­mit azóta Angliában Warren-Tay-féle betegségnek neveznek, nem fedi ezt. Ezen ellenmondást csak úgy tudom megmagyarázni, hogy felveszem, hogy az angol szerzők kezdetben colloid elváltozások és a reczehártya közép­­arteriosklerotikus elváltozásainak combinatióját látták és az utóbbiaknak az előbbi relatív gyakoriságához viszonyított rendkívüli ritkasága miatt a fősúlyt a colloid elváltozásokra helyezték és ezt vették leírásaik alapjául. Mindkét kórkép bizonyára a senilis elváltozások keretébe tartozik és a priori egy pathologus sem fogja valószínűtlennek találni, hogy mind­két elváltozás egy és ugyanazon egyénnél előfordulhat. Ezen feltevésem Wecker megfigyeléseiben (1. r. különlenyomat p. 15) hatalmas támaszt nyer, ki a „degénérescence blanche“ és az érhártya-vérrucositások együttes felléptét határozottan megállapítja s mindkettőt a retina senilis elváltozásául jelenti ki. Ezeket előrebocsátva, nem nevezhetem tévesnek az általam először leírt bántalom „Hutchinson-féle elváltozás“ elnevezését, mint ezt nagyrabecsü­lt bécsi kollegám szememre veti, hanem egyelőre ragaszkodnom kell hozzá, míg kórboncztani leletek nem adják meg a kívánt felvilágosítást a kórképet okozó kórboncztani elváltozásokról. A retinitis circinata név csak a melléknevet illetőleg van jól választva, mert ez a betegség kezdeti szakának alakját fejezi ki, de ez esetben nem lábról, hanem mindenesetre a retina elfajulásáról van szó — degeneratio circinata jobb volna. Degeneratio albescens (Wecker) nem fejezi ki eléggé a betegség jellemző morpholo­­giáját és túlságos tág keretű. Az általam választott elnevezés, melyet különben oly időben vettem fel, midőn még nagyon kevés pontos megfigyelés volt tárgyunkról közölve, semmit sem praejudicál és egy oly közleményből ered, melyet elég okunk van, themünk legelső irodalmi kezdőpontjának tekinteni. Az iris mögötti hályogkivonásról, Graniiceami György tanártól Bukarestben. A berlini X. nemzetközi congressus szemészeti osztályán a rokonszenvi szemléle kérdésének tárgyalása alkalmával követ­kező rövid közlést tettem : „Az előttem szóló urak azon nézeté­hez csatlakozom magam is, melynél fogva csak az inficiált sebek képesek rokonszenvi lábot előidézni. Ezen nézeteim oly operálási kísérleteimen nyugszanak, melyek a hályogkivonás átalakulására voltak irányozva. Én ugyanis a metszést a há­­tulsó szemkamarába áthelyeztem s igy a sugártestet is sér­tettem. Az ilyen sértés több szerző részéről rokonszenvi szem­léltet előidézhetőnek tekintetik. Említenem kell, hogy kísér­leteimet csak állaton tettem, ugyanis három házi nyúl szemein, s mindegyikén azt tapasztaltam, hogy a lege artis, antisepti­­kusan ejtett sebzés nem vezet rokonszenvi lábhoz.“ Ezen rövid kísérleteket újabban a bukaresti katona­kórházi szemészi osztályán ismételtem s kibővítettem, és az eredményt a következőkben van szerencsém közölni. De mindenekelőtt egy pár szót a kérdés történetéről legyen szabad mondanom. Már Freytag 1721-ben tanácsolja a hályogot a sclerában ejtett metszésen át kihúzni­. És így tesz 1787-ben Bell is, tartván attól „nehogy az irisen keresz­tül menő hályog azt sértse“ (?). Hasonló kísérleteket, hogy a hályogot a sclerán át húzzák ki, tett még Earle 1801-ben és Quadri 1818-ban, utóbbi 25 egyénen­. Utóbbi forrás értel­mében Chelius hiszi, hogy ezen operálási módszer csak a tör­ténet keretébe esik meg és Desmarres szerint „détestable“. Arita sem ajánlja azt, míg Warlemonte véleménye e szavak­ból kiderül: „ne pas rejeter d’une manière absolue l’extrac­­tion á travers la sclérotique“. A mi kísérleteimet illeti, fagyasztott s a meridian irányá­ban ketté metszett hulla szemen a topographikus viszonyokat szemügyre vettem és azon benyomást nyertem, hogy nagy különbség az iris előtti és annak mögötti sebzésnek gyógyulási folyamában nem létezhet. Több házi nyúlon operáltam. A kötőhártyalebenyt néme- 1 Dr. Calinescu et Potarca, Description et fonctionnement de l’höpital central de Barmáé rouinaine (avec 46 figures). Bucarest, 1896. 40 38. p. 2 Stoeber. Description du procédé quasi-linéaire de l’extraction de la cataracte. Paris, 1877. p. 25. 3 Zehender. Handbuch der gesammten Augenheilkunde. 1874. I. p. 354. 4 Arit. Operationslehre in Graefe-Saemisch’s Handbuch. II. p. 259. 5 Mackenzie-Warlomont. Traité pratique des maladies de l’oeil. Paris, 1857. II. p. 463.

Next