Szemészet, 1919 (55. évfolyam, 1. szám)
1919-03-23 / 1. szám
séhez. A fényérzéket itt egy törttel fejezi ki, melynek számlálója 2, a normális szemnek megfelelő érték, nevezője pedig a vizsgált szemnek megfelelő legkisebb nyílást mm.-ben kifejező szám. E készülék azonban távolról sem alkalmas az adaptatio vizsgálatára. Nagy hibája, hogy alaklatást is igényel, ha nem is valami komplikált alakok felismerését, csupán két kontrast benyomás észrevevését; ennek daczára könnyű kezelhetősége és egyszerűsége miatt a gyakorlatban ma is használják, s arra mindenesetre alkalmas, hogy az adaptatio nagyobb fokú zavarát kimutassa. Az adaptatio időbeli lefolyását legelőször Aubert vizsgálta; vizsgálatainál izzó platinadrótot használt, melynél a fény erősségének fokozatos csökkenését oly módon érte el, hogy állandó erősségű áram mellett a drót hosszát változtatta, s időnként lemérte az izzó platinadrót hosszát, mely fordított arányban volt a fény intensitásával, és egyenes arányban a retina érzékenységével; a drót leolvasott hosszát ordinátára, az egyes időpontokat, melyben a méréseket eszközölte, abscissára vitte át, s az ily módon nyert görbe adta azután az adaptatio menetét. E vizsgálatok azt mutatták, hogy a retina érzékenysége 1/s órai adaptatio után a kezdeti érték 36-szorosára emelkedik; ezen érzékenység kezdetben gyorsan fokozódik egész a 10. perczig, ettől kezdve azután lassúbbá válik, úgy hogy, míg a 25. perczben a kezdeti érték 25-ösét éri el, addig 1/2 órai adaptatio után csak a 36-szorosára emelkedik. Aubert-nek ezen vizsgálati módszere sok tekintetben hibás, s ezért az általa nyert eredmények nem fogadhatók el. Vizsgálatainál ugyanis a platinadrót hosszának változtatásával a fénynek nemcsak quantitását, de qualitását is megváltoztatta, miután ismeretes, hogy egy izzó testből kisugárzó kevert fény qualitásában szenved változást, ha ezen izzó test hőmérséke csökken , e qualitatív változás lényege pedig az, hogy a színkép a vörös szín felé fokozatosan megrövidül, úgy hogy a platinadrót hőmérsékének csökkenésével — amit állandó fényerősség mellett a drót hosszának nagyobbítás idéz elő — a vörös fénysugarak túlsúlyba jönnek a sárga, kék és ibolya színű sugarak rovására; minthogy pedig az ideghártya érzékenysége épp ezen utóbbi színek iránt növekszik sötétben, míg vörössel szemben nem, ennek következtében az ingerül szolgáló fény qualitása vizsgálat közben mindinkább rosszabbodik. Így érthető azután, hogy Aubert az ideghártya érzékenységének fokozódására vonatkozólag oly kis értékeket kapott; ha nem is fogadhatók el eredményei, mégis nagy érdeme, hogy reámutatott az adaptatio fontosságára s impulzust adott annak pontosabb vizsgálatára. Aubert után Treitel vizsgálatai következnek; ő úgy az ép, mint a kóros adaptatióval behatóan foglalkozott. Vizsgálatainál Förster készülékét használta, melyet akként módosított, hogy a fekete vonalak helyébe fekete alapon levő fehér korongot helyezett. Ő a normális szem érzékenységének fokozódását Vórai adaptatio után Aubert-énél magasabbnak találta, amennyiben a kezdeti érték 120-szorosát tudta kimutatni, egykörös esetben pedig 33 órai adaptálás után ugyanolyan értéket kapott, amilyent saját normális szeme 1520 percznyi adaptálás után. Treitel legnagyobb érdeme, hogy reámutatott a fényérzék s az adaptatio közötti különbségre. A fényérzék lényege tulajdonképpen a szem azon képessége, mellyel a megszokott körülmények között — tehát közepes nappali világításnál — két egymáshoz közel levő fényinger között különb