Szemészet, 1961 (98. évfolyam, 1-4. szám)
1961-03-01 / 1. szám
üveget ír elő a betegnek alapjával orr felé, tehát ezzel az optikai fogással kiiktatja a belső egyenes izmok convergálását, illetve feszülését és ezáltal csökkenti az ívjáratok ingerlékenységét. Saját magunknak két esetben volt alkalmunk kitapasztalni ezen eljárást — eredménnyel. Felhívnám erre a fülészek figyelmét. Bizonyos agyi elváltozások (tumor, vérzés stb.) localizálására néha nagyon alkalmas az optokinetikai nystagmus vizsgálata ugyancsak Kestenbaum nagyszámú megfigyelése alapján. Kestenbaum 50 esetet vizsgált, amelyekben sectióval vagy műtéttel a tumor verificálva volt hemianopiás esetekben. Azt találta, hogy ahol az optokinetikai nystagmusban defectus volt, ott kivétel nélkül minden esetben a tumor a parieto-temporalis lebenyben székelt, míg azokban az esetekben, ahol az optokinetikai nystagmus normálisan kiváltható volt, ott a tumor vagy a cuneus vidékén vagy a tractus és corpus gen. lat. tájékán volt. Mi a feltétele annak, hogy az optokinetikai nystagmusban hemianopia esetén defectus jöjjön létre ? Kestenbaum szerint az a feltétel, hogy az agyi elváltozás úgy az optomotoros mint az optosensoros pályát érje, a két pálya pedig tudvalevőleg a parietalis lebenyben van közvetlenül egymás mellett. A látókisugárzás optosensoros része mint tudjuk a corpus gen. lat.-ból megy hátra félkör alakú kisugárzás formájában a cuneus felé ; innen indul ki az azonos oldalra való tekintés optomotoros pályája és megy a pontinos tekintőközpont irányába. Ha tehát valamilyen agyi elváltozás a tractusban, vagy a corpus gen. lat.-ban vagy a cuneusban van, akkor az optomotoros rostok nem szenvednek, tehát a nystagmus jól kiváltható. Ha az elváltozás a temporoparietalis lebenyben van, ott egy rövid szakaszon egymás mellett fut az optomotoros és optosensoros pálya és ezek mindegyike laesiót szenvedve a nystagmus nem tud létrejönni. Ezzel kapcsolatban megemlítem egy esetünket, ahol mérsékelt fejfájás mellett jobb oldali hemianopia és mérsékelt pangásos papilla volt észlelhető. A sella megnagyobbodott volt, de nem ballonszerűen kitágult, hanem felfelé-lefelé irányban oválisan megnyúlt annak jeleképpen, hogy nyilván távolhatásról volt szó. Az optokinetikai nystagmus az egyik oldalon teljesen kiesett. Ennek alapján bal oldali temporo-parietalis tumorra gyanakodtunk és az agysebészeti intézetben 150 g súlyú meningeomát távolítottak el erről a területről. Újabb pupillatünet a Stern által leírt inducált hippus. A reactiót réslámpával tudjuk kiváltani. A réslámpa keskeny résének fényét a pupilla szélére vetítjük, mire a pupilla a fény hatására megszűkül, de ezáltal kikerül a fény hatása alól, sötétbe jut és kitágul, ebben a pillanatban ismét belekerül a fény hatósugarába és újból összehúzódik, vagyis mi mesterségesen hippust váltunk ki ily módon. Stern vizsgálataiból kiderült, hogy olyan esetekben, amikor valamilyen centrális elváltozás van jelen, ez az inducált hippus vagy egyáltalán nem vagy sokkal kisebb mértékben váltható ki mint normális esetekben, így megemlíteném egy betegünket, ahol neuropathiás jellegű panaszok mellett concentricusan szűk látótér volt észlelhető, ami functionális elváltozásra hívta fel a figyelmet. Az inducált hippus hiánya organicus elváltozás mellett szólt és a megejtett liquorvizsgálat, valamint a szemfenéken később megjelenő periphlebitis sclerosis multiplexet állapított meg. Milyen kiértékelését tudjuk adni mai tapasztalataink alapján a szemfenéki vérnyomásmérésnek ? Saját magunk 1935-ben közöltük első vizsgálatainkat a Baillart-féle ophthalmodynamométerrel végzett kísérleteinkről agydaganatok eseteiben. Az azóta eltelt idő alatt igen kiterjedt, műtétekkel és sectióval bizonyított irodalmi összeállítások alapján tényként állapíthatjuk meg sajnos, hogy az agydaganatok korai diagnosztikájában a szemfenéki vérnyomásmérés nem vált be. Nélkülözhetetlen azonban a carotis elzáródás diagnosztikájában.