Szent György, 1927 (3. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-10 / 1-2. szám

00<>0<X>0^00<>^<X><>C><X><>6ó6<^<><X><XXX><XXX><^<X><><> 4 00000<C><>000<X>0<><X>0<><><>0<>C><C>0<X>0<>0<><X>0<>0<><>^ fognak s a fejlődés szabályait kijelölik. Az alapfeltételek megvannak. A csira életképes. Az idők jele, hogy a M. L. E. O. Sz-ben megalakult a sportbizottság A biztató fejlődésnek és haladásnak ez is egyik örvendetes bizonyítéka. De ahova csak nézünk, ahová csak tekintünk, mindenütt komoly jóakaratot és igaz megértést tapasztalhatunk s az illetékes tényezők, mint a honvédelmi és földművelésügyi minisztériumok is, szinte vállvetve dolgoznak lótenyésztésünk és lovaséletünk fejlesztésén. Sőt mi több, orvoslást nyert végül egy igen súlyos gravamenünk. Helyet kapott az Országos Testnevelési Tanács Olimpiai bizottságában a lovassport is. Reméljük, hogy ez csak a kezdet és az OTT-ban a jövőben ennek a klasszikus sportnak maradandó szerepe és súlya lesz. A kapcsolat megteremtődött. A további már csak idő kérdése. Kedvezőbbnél kedvezőbb kilátások minden vonalon! Örüljön ennek minden lovas szív, de — el ne bizakodjék. Nagyon-nagyon messze vagyunk még a céltól, amely egyébként is futó lidércfény gyanánt, egyre jobban távolodik, mert a megindult hatalmas világversenyben egyre nagyobb követelmények tornyosulnak elénk. Helyzetünk szegénységünknél fogva igen súlyos. Ha azonban eddig meg tudtuk mutatni, hogy van bennünk kitartás s így már a nehezén részben túlestünk, akkor legyen lelkierőnk az elsőséget is kiküzdenünk. Azt hisszük, hogy ez az a jó kívánság, amellyel az új év küszöbén magyar lovas magyar lovast köszönthet. Az 1926-os esztendő „csodabogarai“ — a ló világból* Évi jelentés az űrlovassport és a lóverseny hívei részére írta: Kelemen Ernő December utóján. Összegyűjtöttem azokat! Egy év furcsaságait a lóról, a versenylóról, az űrlovasok, a prairiek paripáiról, a lovas sportokról, versenyekről, lovasokról, férfiakról, nőkről, bolond dolgokról, furcsa hírekről, szenzációkról, szerencséről, botrányokról,tragédiákról, mindenről, ami 1926-ban a ló, mint állat, félvér, telivér, paripa . . körül történt. Furcsa és szenzációs volt a 926-os év. Európa, Amerika önti a maga-maga türelmetlenségével a lóriporter tolla alá az anyagot. A versenyeknek azonban már vége, az űrlovasok is pihennek. Pihenőben a kandalló füzénél forgassuk meg hát a «csemegés» tálat, melyre szépen, egyenként szeretném felrakosgatni az 1926-os esztendő «lovas» furcsaságait. Vegyük tehát azokat sorba! Egy kis csikó született. Sovány, de büszkenyakú királyi csemete «Epinár»-nak hívják. Az óceánt átutazó, világ átjáró francia lócsoda: «Epinárd» fia. Nagymama és nagypapa, «Bajador» és «Epine Branche» is élnek, de maga az 1923-as angol Stewards Cup győztes, a legdicsőségesebb francia versenyló: «Epinard » — a legbüszkébb a kis csikóra. És a jövő táltosa, édesanyja: «Eupatorie» társaságában előreszegezett nyakkal állja az érdeklődő foto masináját. De hiába, én a lovak Nobel-díját, ha lenne — ezúttal mégis egy fekete-fehér hollandul tehénnek adnám! Bréda városában az idén láttam 1926 második csodáját, a tehenet, mely — kis csikót szoptat. Igaza van az igazságnak, — a becsületes, zsíros tehéntej mindeneknek pompás táplálék lehet. De hiszen csikókkal kezdeni e furcsa értekezést, kérem — nem nagyképűség. Azt mondhatnám, még sohasem volt annyira fontos a lósport részére, hogy pompás generációt neveljen, mint éppen az idén. Mennyi konkurrencia! Már nincs meg a lónak az a kiváltságos szabadalma, hogy a gyepen csak rajta veszíthesse pénzét a haladó ember. Totalizatőrös kutya- és ökörversenyekről is hírt kaptunk az idén. Igaz viszont, hogy egy veszedelmes ló-konkurrens álmai, mintha 1926-ban megtörtek volna. A strucra gondolok. Láttam egyszer Berlin mellett a ruhlebeni pályán a struc-ügetőt. Nem is tudom, miért hagyott fel vele a német! Hisz odaát a struc-versenyek nagyszerűen beváltak. Pompás ménesek — versenystrucokból! És milyen egyszerű ménes fenntartási problémák! Egy tyúktojásnál tizennégyszerte nagyobb structojásokból a méntelepek melegedőiben mesterségesen, de gondtalanul köttetik — a versenystrucokat. Nagyszerűen élelmes nép ez az amerikai! De mondom — Berlinben nem vált be a módszer. Pedig a struc szapora állat, nem is értem, hogy mégsem kellett a dolgos németeknek. 1926-ban német pályákon már egyetlen egy struc-versenyt sem futottak. Azért az felejthetetlen, hogymilyen izgalmas is az ilyen strucügető! Igazán csak ott lehet veszteni. Micsoda pompás trükkökkel dolgoznak ezek az állatkák. Rosszul startolni vagy megfordulni a start pillanatában, felvágni vagy pláne bukni, és ez mind csak lónak való. A struc előkelőbb állat. A jó napsütötte homokos pályát szereli. Repül is rajta, mint a szélvész, csak azután idegesíteni a versenyző strucot nem szabad. Mert akkor - - elő a homokkal, bele a nyakkal és a hirtelen homokba leült strucot a sírvavesztő jó fogadók minden fenyegetése sem állítja kerek egy órán belül újra talpra. Mondták is, hogy ezt a gyönyörű állatfajt sok ezer német drága pénzen tanulta megismerni. A kis francia városkának, Bagatellenek már például nem kellett a kétlábú. Ott az idén kutyákat hajszoltak gázba, akadályba. Ez sem kutyadolog, mert lovas vagy hajtó nem is kell hozzá és igy az élelmes franciáknál ugyan minimálisak lehetnek az istállófenntartási költségek! Azt mondják, hogy a kutya lui versenyállat. Bagatelleben tényleg a toll csak úgy ontotta a kutyákra a pénzt. A batáviaiak viszont már nem ilyen előkelőek. Ők struc vagy kutya helyett az idén ökrökkel kísérleteztek. Madura szigetén az idén nagyszerű látványosság volt a páros ökörverseny. Felcicomázott, feliliszített marhák versenyben! Ilyent még alig látott a pesti! S micsoda szenzációs díjak az ökröknél. Nem a hajtó ember, hanem a rohanó marha kapta Indiában az aranyserleget. Gyöngysort a nyakába. Drágaköves bábukat a szarvukra s nem verseny előtt, hanem ver. A cikkel kapcsolatos igen érdekes képek a kiadóhivatalban megtekinthetők,— sajnos kicsirozásuk, néhány kivételével, a legjobb akarat mellett sem sikerült.