Szent György, 1928 (4. évfolyam, 1-24. szám)
1928-01-10 / 1. szám
IV. évfolyam 1928 január 10 KÉPES SPORTLAP mssrt: A MAGYAR LOVASSPORT EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK, TIZENNYOLC TAGEGYESÜLETÉNEK ÉS AZ ÖRKÉNYI RÓKAFALKATÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A LOVASSPORTOKKAL, LÓTENYÉSZTÉSSEL ÉS A SPORTOK MINDEN EGYÉB ÁGÁVAL FOGLALKOZÓ FOLYÓIRAT A szerkesztésért és kiadásért felelős : MASSÁNY ERNŐ dr. főszerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, V., Szalay utca 5. szám Telefon : Lipót 981—93 1. szám Szent-György Új esztendő, új küzdelmek Röppennek az évek és kimagaslóbb eseményeinek emlékei is hova-tova a feledés távoli ködében vesznek el. Ezekre az emlékekre néha büszkeséggel, néha azonban csak fájó érzésekkel gondolunk vissza, aszerint, amint azok egyetemes céljainkat előbbre vitték-e, vagy révükön tőlük eltávolodtunk. Egybevetésükre és annak megállapítására, vájjon melyek vannak túlsúlyban, rendszerint az évfordulót használják fel, mert évezredek óta beidegződött pogány szokás az, hogy ekkor hessegessük el a gonosz szellemeket s édesgessük magunkhoz a jókat, akik reményt és bizalmat keltenek s igy a további küzdelmekre felruháznak bennünket a kitartáshoz annyira szükséges lelkierővel. Ettől az egybevetéstől most az új esztendő alkalmával kissé félünk s idegenkedik ettől az egész magyar sporttársadalom, mert amilyen nagyfontosságú évnek küszöbét léptük most át, éppen olyan nagy bizonytalanság uralkodik a lelkekben. Ezen azonban egy pillanatra se csodálkozzunk, mert ha kezünkbe vesszük az elmúlt év nemzetközi sporteredményeinek a tükrét, akkor úgy nagy általánosságban nem is kapunk valami igen biztató képet. Egyes sportágakban, nemzetközi viszonylatban, úgyszólván szóhoz sem jutunk, másokban pedig csak harmadrangú szerepet játszunk s ott is, ahol hegemóniánkat, úgy ahogy megőriztük, a bizonytalanság érzete kapott lábra. Csak egynéhány példát sorolunk fel. Az evezős bajnokságokban megszűntünk döntő tényezőként szerepelni, a vízisportban egyedül pólójátékosaink őrzik elsőségüket, a téli sportokban nagyimba szerepel a nemzetközi porondon egy-egy magyar név, itt utánpótlásra még csak kilátás sincs, a céllövészetben a svájciak, amerikaiak és svédek vetélkednek, a kerékpársportban a nemzetközi szereplést úgyszólván meg sem kíséreljük, a boxolás terén még messze vagyunk, hogy a világnagyságokkal a mérkőzést felvegyük, a jéghockey-ban az osztrákok ragadták magukhoz a vezetést, a magyarok a hatodik helyre szorultak le, korcsolyázó sportunk, bár a műjég létesítése folytán fellendülőben van, még mindig távol van attól, hogy döntően lépjen fel, labdarúgóink szereplése megbízhatatlan, a birkózásban csak a közép- és nehézsúlyban értünk el eredményt, a könnyű atlétikában csak a magasugrás és diszkoszvetésben látunk sikerrel dolgozó magyar neveket, a tennisz átlagos színvonala elég jó, de kiváló képességek alig akadnak. a lovassportban elért eredményeinket a MLEOSz múltkori beszámolójából mindenki ismeri, a motoros sportban magyar nevek az elmúlt évben először tűntek fel a külföldön, az aviatikában is csak a múlt évben szereztük meg az első világrekordot, pedig ott a rekordlehetőségek, a többi sporthoz viszonyítva, szinte határtalanok, a vívásban pedig, amelyben megdönthetetleneknek vélt bennünket a külföld, újabban olyan jelenségek léptek fel, amelyek hegemóniánkat illetőleg, méltán aggodalommal töltenek fel bennünket. Ha egyáltalában akadna statisztikus, aki ebben az útvesztőben pontszámokkal igyekeznék megállapítani a sportok terén betöltött szerepünket, akkor a sorrendben meglehetősen hátra kerülnénk. De ez a sorrend mutatná meg egyszersmind azt a végtelenül küzdelmes utat, amelyet a magyar sportnak az ő fejlődésében meg kell tennie addig, amíg elér arra a magaslatra, amelyen pedig előbb-utóbb tündökölnie kell, hogy a magyar kultúrának az fokmérője legyen, amely munkánkat méltán megilleti. Hogy azonban ez a munka eredményessé váljék, arra egy dologra van szükség és pedig az eddig sokhelyütt tapasztalt egyenetlenség megszüntetésére. Csak ez vezethet a sportokban nélkülözhetetlen önzetlenségre és annak a gondolatnak diadalra juttatására, hogy nemcsak önmagunkért sportolunk, nemcsak a magunk dicsőségét keressük, hanem valamennyiünkét, az egész országét, hazánkét. Ha az idei olimpiai küzdelmek izzó tüzében ez az eszme jut érvényre, ha ez lesz sportunk jövő irányítója, akkor nem lesz okunk aggodalomra, sőt akkor hozza meg az ennek az új esztendőnek igazi és legnagyobb ajándékát. Abban a hitben, hogy ez így lesz, köszöntjük olvasóinkat, kérve, hogy mindenki tartsa legkedvesebb és legfontosabb kötelességének ebben az irányban köz reműködni. — 3 —