Szent György, 1937 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1937-06-15 / 11-12. szám

lett az első. Gyöngyöt is Klimscha lovagolta. Úgy tetszett, hogy Gyöngy győzelme egy pompás telivér­­karrier ez évi kiinduló pontja lesz. Gyöngy azonban azóta még a káposztásmegyeri pályán is próbál­kozott a szerencséjével és helyezést sem tudott el­érni. A Wester-handicapok közül noo méteren Sár­kány (Gutai) szerzett egy első díjat, 1600 méteren Naso (Scheibal) győzött, 1800 méteren Sirató (Teltschik) lett az első, 2000 méteren Medina (Esch Gy.) idei első startját győzelemmé avatta és 2400 méteren Bromo (Klimscha A.) aratta le a babért. Nagyobb tétkvótát csak Naso váratlan győzelmére fizetett a totalizátor. Kétéveseink versenyei. Májusban és június első napjaiban nemcsak a jobb, de a gyengébb tudású kétévesek futásainak is a szemtanúi lehettünk. A lovaregyleti pályán hét kétéves futamot láttunk. Hat versenyt 900 mé­teren futottak le. Cifra (Franklin-Carmelita) és Arizona (Otranto-Agrasi) Gutaival, Juno (Nubier- Salgó) és Babona (Balbinus-Ballerina II.) pedig nyergében Weissbachhal, Diadém (Honpolgár-Haj­nalka) Klimscha Alberttel, Nepita (Nubier-Praga) Scheiballal aratott győzelmet. A budapesti pálya ez évi első 1000 méteres versenyét Bobby nyerte meg. A 900 méteren győzelmet aratott kétéves teli­vérek közül Juno ideje nem nyert megállapítást, Arizona és Nepita pedig 54 és 2­5 másodperc alatt futották be a 900 méteres távot. A káposztásmegyeri kétéves versenyek közül — valamennyit 900 méteres távon bonyolították le ! Vacsora (Guzman-Csatorna), Arra való (Ascanio- Aranybogár), League of Nations (Oktondi-Para­bellum) és Fütykös (Csákány-Frampol III.) ke­rültek ki győztesként, Félix, Ali, Csömöri és Kolonics lovagolták a nyerőket. Nemzetközi katonatiszti meeting. Az Úrlovasok Szövetkezete május utolsó napjai­ban Nemzetközi katonatiszti meetinget rendezett Káposztásmegyeren. A három versenynapon igen előkelő közönség kereste fel a megyeri pályát. Ott láttuk a Kormányzó Urat és a főméltóságú asszonyt, ott voltak a külföldi követségek katonai attaséi szinte teljes számban. Valamint ott láttuk a tábor­noki kar sok kiváló és köztiszteletben álló tagját. A külföldről Argenton olasz főhadnagy két lóval, Frickart svájci főhadnagy három lóval, Nette és Flasse német főhadnagyok ugyancsak három lóval és az osztrák Weissengruber főhadnagy egy lóval vett részt az Úrlovasok Szövetkezete meeting­­jén. Az olasz és a német vendégek több győzelmet és értékes helyezést értek el, egy-két helyezést szer­zett lovaival Frickart főhadnagy is, míg osztrák vendégünk budapesti kirándulása nem volt sze­rencsés, amennyiben Weissengruber főhadnagy a Nemzetközi katonatiszti akadályversenyben lovával, Faragó, Újpest felvételei. A május 13-án lefutott ,,Kettős Ivadék verseny“ befutója: 1. Credo (Weissbach M.), 2. Cárevics (Klimscha J.), 3. Darfur (Teltschik H.), 4. Gangster (Gutai J.). A május 6.-án lefutott „Asszonyságok-díja“ befutója: 1. Lincoln (gr. Perecsevich János), 2. Fürstenbrauch (Staefke A.), 3. Bagó (Valkó K. fhdgyj.), 4. Bon-Pas Gede I. alhadbiztos), 5. Penang (Koltai Z. fhdgy). Cemeratával a tribünugrásnál felbukott és kisebb sérülést szenvedett. A Nemzetközi katonatiszti akadályversenyt (4000 m a kitűnő Czimer nyerte meg nyergében Koltai főhadnaggyal, aki a legutóbbi megyeri meetingen több győzelmet szerzett. A verseny rendkívül ér­dekes kép volt. Először Kiskun, majd az olasz Ma­­haggony vezetett, később Mahaggony és a német Fix vívtak harcot a vezetésért. Ez a viaskodás Ma­haggony számára felesleges erőpazarlás volt, mert így már a nagyszerű olasz ugrónak nem maradt elég ereje ahhoz, hogy Czimer támadását vissza­verje. Czimer és Mahaggony mögött Monopol lett a harmadik. Czimer győzelme természetesen rend­kívül népszerű volt és a Kormányzó Úr is megtap­ A május 9-én lefutott,/Gróf S­zéchenyi István emlékverseny­ befutója. 1. Turandot (Balog I.), 2. Pornádé (Gutai J.), 3. Rosista (Scheibal­l.), 4. Ugolin (Esch Győző).

Next