Református Jókai polgári iskola és Lorántfy leányyinternátus, Szentendre, 1932

lelkiismeretet vittünk. Már az intézetnek akartunk saját épületet szerezni, mikor kiütött a szerencsétlen kimenetelű háború, mely az eddigi alkotásokat és szép reményeket halomra döntötte. Javában folyt a világháború, de a rosszakarat aknamunkája sem szűnt meg. A vezetők azonban szilárdan fogták a kormányt és részben, viharban évről-évre vezették a rév felé. Fejlődött és izmosodott is az iskola, csak a gyászos emlékű kommün távolí­totta el a vezetőket az intézet éléről. Ennek bukása után ugyan anyagilag teljesen kifosztva kapta vissza az egyház az iskolát, de a fenntartó testület és az igazgató szívós kitartása legyőzte a pén­zünk romlásából keletkezett veszteségeket. Úgyhogy végre az 1925—26. tanév folyamán óriási áldozatok mellett saját tulajdon épületet szereztünk. Hogy pedig azt minden követelményeknek megfelelővé tegyük, a megszerzett épület mellé hatalmas, új iskolaépületet emeltünk több mint egy milliárd korona költség­gel és a régi épületet is az 1927—28. tanév folyamán átalakítot­tuk, ami úgy a rend fenntartásához, mint az eredményes munka megvalósításához nagyban hozzájárult. Sőt az intézet jövő fejlő­dését előmozdítandó, még az 1925—26. tanévben külön épületben szép kis leányinternátust szervezett az egyház. Ez mindjárt az első évben annyi lelki gyönyörűséget szer­zett a fenntartónak, hogy bár anyagilag nagy áldozatokkal járt, mégis már egy év tapasztalatai után annak további kiegészítését határozta el és az 1926—27. tanévben 41 leányinternátusi tanuló, az 1927—28. tanévben pedig 47 leányinternátusi tanuló talált meleg családi otthonra a polgári leányinternátusban. A leány­internátus helyiségeit az 1928—29. tanévre már 60 növendékre bővítettük és teljes kényelemmel berendeztük. Ezek végrehajtásá­val rövid pár év alatt a piciny szentendrei református egyház százezrekre rugó óriási áldozatokat hozott a magyar és reformá­tus oktatás s nevelés ügyének, mely áldozatok erejét messze felül­haladják, miért is a legnagyobb támogatásra érdemes. Azóta folyik évről-évre a csendem, de áldásos munka az inté­zetben, mely úgy egyházunk, mint porbasujtott nemzetünk javát hivatott szolgálni. Különösen a múltak érdemeinek feltárásá­val és a más vallásnak kölcsönös szeretetével akarja elősegíteni a nemzet egységes közvéleményének kialakulását. Kitartó és kö­zös munkára akarja nevelni a jövő honleányait és honfiait. Sajnos, hogy ezt a csendes és ideális munkát nagy mérték­ben akadályozta az állam pénzügyeinek nehéz helyzete, melyből kifolyólag intézetünknél is bekövetkezett az államsegély több­szöri leszállítása és ez olyan súlyos terheket rakott a fenntartó vállaira, hogy nagyon kétségesnek látszik az azzal való eredmé­nyes megbirkózás. Annál is inkább, mert a helyiség és annak fenntartása, fűtése világítása, valamint az eddigi személyi hozzá­járulások, tanári lakbérek, nyugdíjterhek címén már eddig is jelentősen nagyobb összeget tettek ki, mint az államsegély. Holott a fenntartónak írásbeli biztosítéka van a hozzájárulás mérvéről.

Next