Református Jókai polgári iskola és Lorántfy leányyinternátus, Szentendre, 1943

I. AZ ISKOLA TÖRTÉNETE. Iskolánk a most lezárult iskolai évvel fennállásának 38. évét töltötte be. Ez az idő nehéz küzdelmet tár elénk. Az intézet 1906-ban, mint magániskola kezdte meg működését 19 fiú- és 11 leánynövendékkel. Az akkori iskolatulajdonos azonban az iskolát csakhamar át­adta a leányegyház jelleggel bíró szentendrei református egyház­nak. Ekkor indul meg az újjászervező munka. Vajda István református lelkipásztor egyházépítő lelkes mun­kássága folytán a leányegyház anyaegyházzá alakult és csakhamar templomot is szerzett egyházának. Az iskolai életbe is új lelket önt , és a vezetőség már az intézetnek akart saját épületet szerezni, amikor kiütött a­ szerencsétlen kimenetelű háború, mely az eddigi alkotásokat halomra döntötte. A kommün bukása után anyagilag teljesen kifosztva kapta vissza az egyház iskoláit, ámde a veszteségeket hamarosan kiheverve, az 1925—26. iskolai év folyamán óriási áldozatok árán saját tulajdon épületet vett a fenntartó. A megszerzett épület mellé hatalmas, új iskolaépületet emelt több, mint egy milliárd korona költséggel — és a régi épületet az 1927—28. tanévben átalakította, ami az eredményes munka megva­lósításához nagyban hozzájárult. Az intézet jövő fejlődését előmoz­dítandó, az 1925—26. iskolai évben külön épületben új leányinter­nátust szervezett. Ennek helyiségeit az 1928—29. tanévben 60 növendék számára bővítette ki. Azóta évről-évre folyik a csendes, de áldásos munka, mely egy­házunk és hazánk javát hivatott szolgálni. A gyakorlati irányú polgári iskola jövője egyre biztosabb; az évről-évre gyarapodó tanuló­létszám igazolja, hogy a felszabadult országrészek magyarjai egyre többen küldik hozzánk gyermekeiket. 3

Next