Szentesi Napló, 1939. augusztus (21. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-01 / 173. szám

fld/vFOT­YAM 173 SZÁM |* MM MM ^MMM MM ^ MM MM ^ M^M ' MM ' ^^M^ 1 SZENTESI NAPLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI ,GAZDASÁGI, KERESKEDELMI ÉS IPARI NAPILAP SZENTES, 1939. KEDD, AUGUSZTUS 1 ARA 6 FILLÉR SZEGED Gróf Károlyi Imre országos jelentő­ségű beszéde a mezőgazdasági termelés átszervezéséről A Csongrádi megyei Gazdasági Egyesület feliratilag kéri a kormányt a német-magyar vámunió megteremtésére Mit termeljünk és mit ne termeljünk Szentes vidékén Gróf Teleki Pál miniszte­relnö­k emlékezetes szegedi beszéde óta, amelyben a mezőgzdasági termelés átszervezésének fontosságáról szólott, az ország egyik legégetőbb problémája lett a bú­zakérdés. A miniszterelnök beszédében rámu­tatott arra, hogy az állam évente több mint­­harminc millió pengőt fizet rá a búzakivitelre és a 20 pengős búzaárra. Ezt a terhet a fo­gyasztó közönség viseli, amelyet azonban sokáig­­fenntartani nem lehet. Újságcikkeik százai ve­tették fel a legkülönbözőbb ötleteiket és meg­oldási módozatokat. Ez a nagyfontosságú kérdés elsősorban a szentesi gazdákat érinti, mert a mi vidékünk ki­mondottan búzatermő terület. A kérdés megol­dásába bekapcsolódott a Szentesi Napló is, és né­hány héttel ezelőtt elindította „Mit termeljünk Szentesen** címmel cikksorozatát, melyet a gaz­datársadalo­m elejétől végig a legnagyobb érdeklődéssel kísért. A cikkek nyomán a Csomgrád megyei Gazdasági Egyesület választmányi tagjai rendkívüli vá­lasztmány ülési összehívását kérték gróf Károlyi Im­re elnöktől, hogy azon foglaljanak állást a búza kérdésben,. Ilyen előzmények után ült össze vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Gazdasági Egylet vá­lasztmánya. A nagy érdeklődéssel kisért ülésen gróf Károlyi Imre elnök az alábbi, országos vonatkozásban is nagyfon­tosságú beszédet mondotta: — A magyar búzaértékesítés problémája és új nehézségei, melyek hosszabb idő óta már nyilvánvalóak, felkelthették minden előrelátóan gondolkozó magyar gazda figyelmét.­­ Nem kérdéses ugyanis hogy a magyar mezőgazdaság ez időszerinti főterményének, a búzának árszínvonala világviszonylatban távol­ról sem éri el annak mázsámként 18 pengő kö­rüli összegre tehető magyarorsz­á­gi önköltségét és így annak jelenlegi ára jó termés esetén, öt millió mázsa körüli kiviteli felesleggel csak igen jelentős, ötven millió pengő körüli ártámogatás­sal tartható fenn avégiből, hogy a­ termelő gaz­dának valamelyes szerény hasznot biztosíthas­son a termelésnél, s körülbelül a fele a­ miénknek. Traktorokkal von­tatott kévekötő aratógépekkel aratják le a ter­mést, amely gépek azonban egyszersmind ki is csépelik már menetközben a búzát és zsákokba is öntik. Hosszú szalmájú tarlókat hagynak, s úgyszólván csak a kalászokat vágják le, a tar­lót vagy meggyújtják, vagy az a télen szalmá­jával együtt elrohad. Trágyát és műtrágyát nincs szükségük ezeknek alkalmazni. Adóik az európai termelők adóival összehasonlíthatatla­nul alacsonyabb, egyszóval önköltségi termelési költségeik a mienkhez képest olyan alacsonyak, hogy amikor például a kanadai termést — mondjuk — 9—10 pengőnek megfelelő búzaár­nál ismét valamelyes kis haszonnal képes ter­melni, a mi búzatermelőnk még az aránylag igen alacsony szállítási költségek hozzáadásával ki­alakuló hamburgi vagy rotterdami világ búza­piacok árszínvonala mellett műtermázisónként 8—10 pengőt fizetnek rá a termelésre.­­ Emellett fennforog még az a súlyosbító körülmény is, hogy az európai búzaimport álla­mok kivétel nélkül igyekeztek saját búzatermő területeik növelésére, búza beviteli szükségletük csökkentésére, az élelmezési önellátási lehetősé­gek maximumának elérésére, vagy legalább is ennek megközelítésére. Az utóbbi időben ez még magára Argentínára nézve is áll, az egész világ legnagyobb búzaimportáló­j­ára. A búzatermelés fokozódik — a fogyasztás azonban nem emelkedik — A folyton emelkedő vitáig­ búzatermelés­­sel szemben a világ búzafogyasztása nem mu­tat megfelelően emelkedő tendenciát. A fogyasztás nem tart lépést az emelkedő termeléssel — nem mintha a földön minden­kinek bőségesen elegendő lenne már a ke­nyere — hanem mert a világ túlnyomó ré­szén még ma is fennálló helytelen gazdasági rendszer mellett a lakosság számottevő igen szegény része nem képes a búzát, illetve a kenyeret magának megvenni. — A búzatermelés kontingentálását, csökkenté­sét célzó világkonferenciák semmi eredményre nem vezettek és nem is fognak vezetni, mert a legjelentősebb búzatermelő és búzát exportáló államok, illetve földi területek: Kanada, Argen­tína, Ausztrália és az Északamerikai Egyesült Államok bizonyos területein több oiknál fogva belátható időn belül úgyszólván mást nem termelhetnek, mint búzát, ennélfogva min­den területcsökkentési nemzetközi egyez­­­­ménytől mereven elzárkóznak. Nem vagyunk versenyképesek . Ezek a nagy búzatermelő területek aránylag olyan alacsony önköltséggel dolgoznak, amellyel az európai­­búzatermelő államok konkurrálni kép­telenek. Az emberi munkaerőt, amely az egyet­len legdrágább termelési tényező, ezeken a nagy búzafarmo­kon a lehetőségig kikapcsolják. Ki­zárólag traktorokkal szántják meg egyszer a jó­formán még őserdőben lévő alig pár évtized óta művelt földeket, óriási, 4—500 hektáros táblá­kat, megjegyezvén, hogy a traktorok ára ott Mit termeljünk ? — Mindezen oknál fogva, amelyek hiszen egyáltalán nem legújabb keletűek (én leg­alább tíz év óta mondom és ismétlem ezt unos-untalan) a magyar mezőgazdálkodás­nak túlságosan nagymértékű búzatermelés­re alapított gazdálkodásról fokozatosan és részben át kellene térnie magasabb értékű mezőgazdálkodásra. Természetes dolog, hogy ez észszenűleg hamarosan nem érhető el, csak fokozatosan lassan és óvatosan. De hozzá kellett volna ehhez fogni már évekkel ezelőtt.

Next