Szentesi Napló, 1940. január (22. évfolyam, 1-24. szám)

1940-01-16 / 11. szám

Kedd, 1940 január 16. SZENTESI NAPLÓ Belehalt sérüléseibe Piti Mihály, f ■ G­ l * * ff , aki a nagytőkéi állomáson kiesett a mozgó vonatból Beszámoltunk arról a súlyos szerencsét­lenségről, mely Piti Mihály ismert szentesi gaz­dálkodót érte január 7-én a nagytőkéi vasút­állomáson. A gazdálkodó szombaton nagytőkéi tanyáján tartózkodott és onnan vasárnap reg­gel akart bejönni a városba. Az állomáson több ismerősével találkozott össze Piti Mihály és amikor a vonat megérkezett, fölszállottak és a perronon beszélgettek tovább. A nyomozás megállapításai szerint a kocsi ajtaja nyitva volt, amikor elindult a vonat és Piti Mihály egyensúlyát veszítve kibukott a kocsiból. A vonatvezető azonnal megállította a szerelvényt és a kezelő személyzet a szerencsétlenül járt gazdálkodó segítségére sietett. Feltették a vo­natra és beszállították a közkórháziba, ahol alapos vizsgálat után megállapítást nyert, hogy az esés következtében agyrázkódást szen­vedett. A későbbi orvosi vizsgálat során megálla­pítást nyert, hogy Piti Mihály kise­bbfokú agy­rázkódás mellett gerinctörést is szenvedett. Bár az orvosi tudomány mindent megtett érte, az elmúlt hét végén állapota rosszabbra fordult és pénteken elvesztette eszméletét. Szombaton este hét órakor anélkül, hogy esz­méletét visszanyerte volna, meghalt. Mivel bűncselekmény gyanúja nem forgott fenn, a járásbíróság Piti Mihály hozzátartozói részére a temetési engedélyt kiadta. Az is­mert gazdál­kodót tegnap délután 3 órakor temették el nagy részvét mellett. A­natómiailag vte&gjóSEOtt gyógymasszőrnő femuár 1-ével Szentesre főtt. Székesfővárosi hosszú gyakorlattal. Izom­húzódások, boka és talp masszázs. Soványitó és hízó masszázs. Szakszerű pedikűr és manikűr. — Rendkívül olcsó díjazásért. Bejelentéseket elfogad a „Rózsa** illatszertár. Elítélte a törvényszék a mindszenti halálkomps révészeit Beszámolt a Szentesi Napló annak idején arról a mindszenti halálos kompszerencsétlen­­ségről, melyet Ludlányi Lajos és Boldizsár Jó­zsef révészek vigyázatlansága okozott. Az utolsó esti útjára induló komp végén lévő lán­cokat nem akasztották ki, mert már siettek és így történhetett meg, hogy a sötétben kerék­párján a kompra felhajtó Korom József bele­szaladt kerékpárjával együtt a Tiszába. Mire azután a két révésznek sikerült kimenteni a szerencsétlenül járt fiatalembert, már halott volt. Gondatlanságból okozott emberölés bűntet­tével vádoltan állottak a szegedi törvényszék előtt. A törvényszék a tanúkihallgatások be­fejezései útján megállapította Ludányi és Bol­dizsár révészek bűnösségét, azonban mivel megállapítást nyert az is, hogy Korom József is vigyázatlan volt, amikor a kompra érve nem szállt le azonnal a kerékpárról, csak igen enyhe büntetést szabott ki rájuk a bíróság. Ludányi Lajos hat heti, Boldizsár Józsefet négy heti fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. Két nagyszabású női kongresszus rendezé­séről érkezik hír Budapestről. A „Budapest té­­len“-akció gondolata volt, hogy a magyar fő­város téli idegenforgalmát leginkább akkor le­hetne nagggyá fejleszteni, ha sikerül olyan pontokat iktatni a téli Budapest programjába, amelyek főként az asszonyokat érdeklik. Az elsőt február 10-én tartják meg. A Baross Női Tábor országos dísztáborozásáról van szó, amely belekapcsolódik a Baross Szö­vetségnek ez évben február 7—11-ig megtar­tandó országos közgyűlésébe. És hogy ez a „Női Táborozás" milyen érdekes lesz, annak bizonyítására elég, ha elmondjuk, hogy vele egyidőben nyitja meg a Baross Szövetség a „Házasulandók Kiállítását". Abból indultak ki, hogy a farsang alatt keletkezik a legtöbb új frigy. A házasságra készülő fiatal párokat, főként pedig az új anyósjelölteket mi érdekel­hetné jobban, mint az a kérdés, miből álljon a kelengye, mit lehet ma beszerezni, melyek azok a különlegességek, amelyekkel az ő lányuk ke­lengyéje szebb lesz, különb a másénál. De lesz a kongresszus kapcsán rengeteg művészi ese­mény is. Szerepelni fog a Palesztrina-kórus. Február 22-én már megkezdődik az Egye­sült Női Tábor nagyszabású­­Magyar Nők Kongresszusa, amely a 29 legnagyobb országos HHMMwHH Házasulandók kiállítása, palesztrina-kórus, főzd és takarékossági verseny, divatbemutató Budapest téli programmján : "■r-­ Tiltott fegyverselés A szentesi csendőr jár­őr vasárnap délután vekerzugi járőrkörútja alkalmából Zsoldos An­dor földbirtokos erdeje felől puskalövésre lett figyelmes. Az erdőhöz közeledve észrevették, hogy bent az erdőben két fiatalember levente­puskával vadászik. Igazoltatták a fiatalembe­reket, majd a fegyvert őrizetbe vették tőlük. Jogosulatlan fegyverviselés, valamint tiltott vadászé® címén a járásbíróság fog ítélkezni fe­lettük. 5. oldal nőegylet tömegeit hozza közel egyheti tartóz­kodásra Budapestre. Ezernyi kérdést tárgyal­nak ezen a kongresszuson. Rendeznek külön kiállításokat. Díszelőadások lesznek, zenei ese­mények. De gondolnak természetesen a divat­­bemutatókra, a főzés művészetének csodáira, sose látott új ételek főzőbemutatójára, gya­korlati tanácsokra s főképpen annak bemutatá­sára, miként lehet szinte észrevétlenül is taka­rékoskodni. ► Világ márkás 14 VARRÓGÉPEK 20 évi jótállással, 240 pengőért beszerezhető BORS-nál, SZÉCHENYI­ utca 59. _ Használt varrógépet, kerékpárt veszek és becserélek. V­lanyég­y 96 fillér. Szentesen február elején törzskönyvezik a kancákat Értesítési érkezett a polgármesterhez, hogy a lótörzskönyvező bizottság február 6-án és 7-én Szentesen tartózkodik s törzskönyvezés céljából felülvizsgál minden elébe vezetett kan­cát. A törzskönyvezéssel kapcsolatosan ezeket mondták nekünk: — A gazdaközönség nagyon jól ismeri azo­kat az előnyöket, amiket neki a lovak törzs­könyvezése jelent. Eltekintve ezektől az elő­nyöktől, különben is minden lótulajdonos leg­elemibb kötelessége a törzskönyvezés, mert ea lóállományuknak az egész vonalon való feljaví­tásához vezet. A törzskönyvező bizottság az arra érdemes, kancákat törzskönyvezi. A törzs­­könyve­zett kancák csikait természetesen jobb áron lehet értékesíteni, mint a törzskönyvezet­­lenkét. A törzskönyvezett állatok takarmány­­segélyben és a fedeztetési díjak elengedésében is részesülnek. ELVESZETT 7 darab fénykép, 3 levelezőlap és 4 kisebb kép egy papírzacskóba csomagolva. Megtaláló Sopron ucca 80 szám alá vagy a ren­dőrségre vigye, jutalmat kap. 264 kf 160 kilós zsírsertés eladó Honvéd ucca 98 szám alatt. 320 J TÉLI meleg csizmát, cipőt, továbbá ünneplő és strapa csizmát, érzékeny lábra megfelelő cipőt készít Idovika cipész Kossuth ucca 11. 266 . A Szentesi Ta­karrékpén­ztól (ALAKÍTTATOTT: 1869 ÉVBEN) kölcsönöket betéteket előnyös feltételek mellett folyósít a lekedvezőbben gyümölcsöztet. A Mezőgazdasági Közraktárak árujegyére (warranijatra) jutányosan nyújt előleget. Földbirtokok parcellázását elvállalja. Foglalkozik a banküzlet minden ágával. TELEFON: 45. 203. PETŐFI-u. 1. szám. .■ •* ** miuw-f-l­i .. ■ if - «•»*-i. v- í n - i ’r-kt

Next