Szentesi Napló, 1940. szeptember (22. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-12 / 207. szám

8. oldal. A 3 RÉM HAJÓJA REGÉNY Írta: Murányi József 2. Kétségtelen, hogy a mexikói haditengeré­szet Z 20 jelű új, kistípu­sú teng­eralattjárója, amely a Mac Mahon elsüllyedésének idején ezen a tájon cirkált, eltűnt és a­ legszorgosabb kutatás ellenére sem került elő. Talán harminc méterre attól a helytől, ahol a Mac Mahon fe­küdt, a tengerfenék meredeken zuhant a mély­be, le egészen ötszáz méterig. Feltehető volt, hogy az ugyancsak súlyosan sérült tenger­alattjáró az összeütközés után egész erővel hátradolgozó géppel e felett a mélység felett süllyedt el. Akkor pedig semmiféle emberi tu­dással nem lehetett megtalálni. A félvér gépész különös magyarázatát szenzációra éhes riporterek világgá kürtölték a lapok hasábjain. Volt, aki elhitte, volt, aki mosolygott a különös történeten. Semmiképpen sem tartoztak azonban a mosolygók közé azok­ a biztosító társaságok, amelyeknek a kárt meg kellett téríteni. Kiderült ugyanis, hogy az aránylag nem nagy mélységben — alig 40 méterre — fekvő hajó megközelítése majdnem lehetetlen. A biz­tosító társaságok mentahajóinak búvárai egy­más után adták fel a küzdelmet, kijelentették, hogy a tengerfenék vastag iszapjában a hajó körül örvénylős erős tengeralatti áramlás sod­rában képtelenség az arany kiemelését meg­kísérelni. Annyit azonban mégis meg tudtak állapítani, hogy a Mac Mahon jobb oldalán majdnem kerek alakú, hatalmas szakadás van, ami valószínűleg az eltűnt tenge­rialatt­­járó orsóalakú orrától származik. A hondurasi vállalkozónak modern, tömlő nélküli búvárkészüléke nem volt. De arról, hogy nincs pénze egy ilyen készülékre, amel­­­­lyel pedig a feladat megoldható lenne, bölcsen hallgatott a biztosító emberei előtt. Attól tar­tott, hogy akikor kiveszik kezéből és jobb fel­szereléssel rendelkező vállalkozóra bízzák a számára zsíros üzletet jelentő vállalkozást, amelyért a biztosító naponta súlyos összegeket fizetett ki. Néhány­­hét múlva, a­ biztosítók megunták a sikertelen kísérletezéseiket és egyik erős,kezű emberük tanácsára pályázatot írtak ki a fel­adat megoldásá­ra, részesedési alapon. Az ügy sürgős volt, mert a tengeri iszapé­ban fekvő Mac Mahont nap-nap után jobban és jobban betemette a­ Coca folyóból a ten­gerbe ömlő hordalék. Rontotta a hondurasi dolgát az is, hogy a Karibi tengerben szép számmal található óriás­­polipok egyike a roncson, vagy annak közelé­ben ütötte fel tanyáját s a félelmetes lábas­fejű megjelenésétől halálra rémült búvárok egymás után szöktek meg a vállalkozás­ köte­lékéből.* Teddy Briggss felbontotta a kezében tar­tott borítékot és örömében vad haditáncba kezdett asztala körül. Mint a Galveston Re­­searching Company tulajdonosának és vezető­jének, minden oka megvolt arra, hogy örömé­nek iraki ugrásokkal adjon kifejezést. A Galve­stoni Kutató Társaság ugyanis, amelyet Briggs alapított, a magasan lobogta­tott levél bizonysága sz­­rint az eddigi apró­­cseprő ügyeik után hozzájutott az első komoly vállalkozáshoz, az úgynevezett Zsíros üzlethez. A meglehetősen bizonytalanul meghatá­rozott társaság ugyanis egészen különleges célzattal alakult meg annak idején. Bármiféle ügy felkutatására vállalkozott, az eltűnt nagy­bácsi előké­zítésétől kezdve az elveszett kincs megkereséséig. Expedíciókat, kutató hajókat szerelt fel és a Góbi sivatag nehézségei éppúgy nem riasztották vissza, mint a Sargasso-ten­­g­er titokzatos világa. Az, emberek romantikus hajlamában rejlő üzleti lehetőségekeit éppúgy ki akarta hasz­nálni, mint a kapzsiságot, ami ugyancsak jól kiaknázható emberi tulajdonság. Mennél több azonban valakiben a romantikus hajlam, annál kevesebb szokott lenni a pénze­n, így a vállalat nem egészen­ volt mentes a zökkenőktől és üzleti viszontagságoktól. Ez a levél azonban óriási lehetőségeket tárt a Galveston, Researching Company to­vábbi fejlődése elé. Briggist, aki mielőtt örö­kségét felvette, tengerész volt, a két éve létesült társaság megalakítása óta mindig valami ilyenféle meg­bízásról álmodott. (Folyt. köv.) SZENTESI NAPLÓ Csütörtök, 1940 szeptember 12. Razzia az országutakon A csendőrség az országúti közlekedés foko­zottabb ellenőrzése céljából naponta közleke­dési razziákat tartott a hét elején az ország­utakon. A razziának a három nap alatt meg­lepő eredménye mutatkozott. Harminc kerék­párost, 15 kocsin közlekedő és 6 gépkocsin köz-Amerikai ízű országúti rablótámadásról érkezett jelentés tegnap délelőtt a rendőrka­pitánysághoz. A J. V. nagymágocsi gaz­dálkodó kétlovais kocsijával és egy csikójával Szentesre tartott szerdán délután. A gazda az egyik országúti csárda mellett megállította a lovakat, leszállt és bement a csárdába, hogy egy pohár bort igyon. A csárdában két férfivel ismerkedett meg, akik meginvitálták, majd amikor távozni akart, kérték­, hogy maradjon. Ő azonban — ■mivel sietős volt a dolga — nem maradt, ha­nem elbúcsúzott újdonsült ismerőseitől. Amint kiért az útra, észrevette, hogy a lekedő egyént jelentettek fel kihágásért, mert vagy lámpájuk nem volt, vagy pedig az úttest jobboldalán haladtak. A feljelentések alapján a szabálytalanul közlekedők kihágási bíróság elé kerülnek. -----□□----­két ismerőse is kiment háta mögött és a kocsi körül ólálkodik. Egyszer csak az egyik a csikó­hoz ugrott és villámgyorsan oldozni kezdte a csikló feötőfékét, majd amikor eloldta, szaladni kezd­ett ellenkező irányban a csikóval. A gazda magához sem tudott, térni a meg­lepetéstől, már messze jártak a „csiikókötők". Megfordította a kocsit és üldözni próbálta őket, azonban nem sok eredménnyel, mert azok végképpen eltűntek. J. V. bejött a rendőrségre és feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen lopás miatt. Kárát 300 pengőben jelölte meg. ------□□-----­ Az Alföld páratlan hatású Gyógyfürdője Kakasszékfürdő.­­ R­heuma, csúz, köszvény, olcsó, kényei... szállodák és Villalakások. S ín- és izületi bántalmak Éttermi és házi fkszés-Természetes partfürdő és május 1-től október 31-ig meleg kádfürdők, gyógyítása terén országosan egyedülálló eredményt ért el a Iszappakozás. 2-3 heti fürdőzés után meg­ K H _•» «a szabadul fájdalmaitól. — Kérjen ismertetőt. — C& ML 0t § § X € li 1 V*snli v ® i**? *nZ a 1 m­4lLtaZM nál 7 napi ott tartózkodás után, 100 km-tul víz és iszap használatával. 50 °/o, 200 km-tul 100 °/o „Elkölötték” a csikót a kocsi mellől Kocsit lopott, hogy szalmát lophasson Érdekes pert tárgyalt hétfőn délelőtt a szegedi törvényszék. A vádlott Kádár János 22 éves csongrádi napszámos volt, aki ez év szeptember 2-án ellopott egy kocsit lovastól együtt, hogy­­ szalmáit lophasson. Kádár munka nélkül ténfergett Cson­grá­don s egész nap azon törte a fejét, hogyan lehetne pénzt szerezni. Egyszer aztán az az ötlete támadt, hogy a pénz már megvolna, de érte kellene menni. Úgy gondolta, hogy ki­megy a szérűskertbe s megpakol egy kocsit szalmával s eladja. Igen ám, de nem volt kocsi. Kádár tovább botorkált lecsüngő fejjel, ami­kor a Szí­vak téren lónyerítésre figyelt föl. Rögtön fölkapta a fejét. A „csoda" megtör­tént. Egy kocsit pillantott meg, amibe két jó ló volt befogva. A kocsin nem ült senki. Ká­dár Juhosnak gyorsabban kezdett verni a szí­ve. Hirtelen elhatározással felpattant az ülés­re s a lovak közé vágott. Szinte repültek s meg sem álltak Szentes határáig. Itt laknak a legény rokonai, aki úgy gondolta, hogy előbb ezeket látogatja meg s csak azután megy ki a szérűskertbe szalmát lopni. A látogatás rövid ideig tartott. Meleg búcsúzás után a legény újból a lovak közé csa­pott s elindult vissza Csongrád felé. Az or­szágúton, mintha a földből nőttek volna ki, két cigánnyal találkozott, akik fölkéredzettek a kocsira.. — Gyertek na, hiáb­ha szerencsém le­sz — válaszolta a legény — s intett a cigányoknak, hogy felülhetnek a kocsira. A két cigány mint a macska, úgy ugrott föl a kocsira s vihogva helyet foglaltak a sa­roglyában. Egy ideig hallgattak, de azután megeredt a nyelvük. Dicsérni kezdték a lova­­kat. Azután az iránt érdeklőd­tek, hogy kié a két szép jószág. A legény büszkén válaszolta: „Az enyém!" A két cigánynak tátva maradt a szája. Nem fért a fejükbe, hogy a­ fiatal „legényké­nek" ilyen szép lovai legyenek. Addig súgtak­­búgtak a kocsiban, míg ld nem sütötték, hogy itt sántít valami. A legény alighanem lopta a lovakat. Néhány kilométerre a várostól a két cigány leugrott a kocsiról s meg sem álltak a rendőrőrszobáig, ahol elnyilálgolták, hogy az úton mit tapasztaltak. Másfél óra múlva Ká­dár János horogra került. A legény hétfőn került a vádlottak pad­jára s miután a kocsi is, meg a ló is megke­rült, a törvényszék 20 napi fogházra ítélte. Búzát és minden egyéb terményt készpénz­­fizetés mellett a mindenkori meg­állapított áron vásárolok OBERNA SÁNDOR gabonakereskedő Apponyi tér 31. se. Elsőrendű friss tej kapható Harucker-u. 27. o.__________ HIRDESSEN LAPUNKBAN! —

Next