Szentesi Napló, 1941. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1941-01-14 / 10. szám

L. oldal. Szünet nélkül támad a német légihaderő lelőtt angol repülőgép Afrikában Teleki miniszterelnök és a kormány tagjai nyilatkoztak az ország problémáiról , vállalják a nemzeti munkát. — Ezt a rettenetes háborús időt meg­felelő figyelemmel, a nemzeti munkálat válla­lásával és megfelelő beletörődéssel kell, hogy vállaljuk a jobb jövő érdekében. Radocsay László igazságügyminiszter a zsidókérdéssel foglalkozott a budapesti gyűlé­sen. Az igazságügyminiszter ismertette a kor­mány munkáját s­­a zsidókérdéssel kapcsolat­ban kijelentette, hogy a miniszterelnöki félre­érthetetlenül leszögezte már az álláspontját. A szegedi gyűlésen Varga József iparügyi és kereskedelemügyi miniszter beszélt és ki­fejtette, hogy olyan gazdaságpolitikát kell folytatni az országban, amely alkalmas: az ál­talános jólét fokozására. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is kell emelni a­­ termelés nívóját. Laky Dezső tárcanélküli miniszter Ka­­­­posvárott tartott beszédében a román atrocit­­­rásokról szólott és figyelmeztetőt adott, hogy a még román iga alatt lévő magyarok ne higyjenek a román kormány erőszakos mun­kájának, ne higyjenek az optálásra való kény­szerítésnek és ne hagyják el azt a területet,­­amely eddig még a románok uralma alatt van.­­ Romániában ma forradalmi állapot van, a román kormány nem ura a helyzetnek, a román kormány sok­ olyan ténykedést hoz, amiből az­t látjuk, hogy nem fogja fel teljes mértékben azokat a kötelmeket, amelyek a bécsi döntésből folynak. Szász Lajos államtitkár a kecskeméti gyűlésen vett részt. Bárczay Ferenc, a Magyar Élet Pártjá­nak pártvezér helyettese kaposvári beszédében éles kritikát mondott Imrédy Béla politiká­járól. Szatmárnémetiben Kölcsey Istán ország­­gyűlési képviselő arról szólott, hogy ne ját­szon itt senki sem egyén, sem párt a tűzzel, mert veszedelmes a játék és a tét a nemzet jövője. Nagyváradon Szeder János mondott nagy­hatású beszédet. Az államférfiak beszédét mindenütt nagy tömeg fogadta általános tetszéssel. —n­— — Az is igaz, hogy a magyarság mindig a veszedelmek előtt veszett össze egymással, így volt ez a Muhi- és a Mohácsi csata előtt is. — Ma a világveszedelem mindenütt ott van Moszkvától Lisszabonig és nem tudni azt, ha Madridban elhajítanak egy követ, hol­ fog az leesni. — Én nem szoktam vigasztalni — mon­dotta a miniszterelnök —, de megmondom őszintén a dolgokat úgy, ahogy vannak, azért mert férfiakkal beszélek. Nekünk a nemzetet együtt kell tartanunk és ki merem jelenteni, hogy nincs örök­ kormány és nincs örök párt. Nekünk össze­ kell fognunk és ennek a jegyé­ben kell átformálnunk a nemzet életét. Nálunk a nemzethez való tartozás nem azt jelenti, hogy magyarnak, törzsgyökeres magyarnak kell születni. Nálunk mindenkor úgy volt, hogy a jó szokásokat befogadtuk, azonban mindig érvényesülni kellett annak, ami kép­viseli az önálló magyar államot.­­ Legelső és legfontosabb kérdés a föld­kérdés. A föld hivatott arra, hogy egziszten­ciákat teremtsen és tartson fenn. Mindenki­nek részesülni kell a földhöz juttatásban, de azért mégis különbséget kell tenni azok kö­zött, akik a nemzeti feladatot vállalták és vál­lalják. Különbséget kell tenni fontosság szem­pontjából is az egyes iparok között, a munká­sok­ és a munkaadók közösségben kell hogy* Vasárnap mindenütt az országiban a Magyar Élet Pártja értekezletet tartott s az értekez­leteik során Teleki miniszterelnök és három miniszter, államtitkárok és kormánypárti kép­­iselők tartottak érdekes beszédeket. Teleki Pál miniszterelnök a miskolci gyűlésen vett részt s beszédében ismertette Magyarország helyzetét úgy a bel-, mint a, külföldön. A miniszterelnök többek között a követ­kezőket mondotta: — Az elmúlt év területeket szerzett ne­künk, felszabadította több millió testvérünket és erőben is gyarapodtunk. Aggodalommal ta­pasztalom azonban — mondotta a miniszter­­elnök —, hogy sokan könnyen fogták fel ezek­nek a területeknek a visszatérés­ét. Ne higyje senki sem azt, hogy ezt könnyű volt vissza­szerezni, azonban nehezebb lesz megtartani. Nek­­nk az a kötelességünk, hogy magyarsá­gunkból ne engedjünk, ne legyünk kishitűek és a kishitűségből ne hódoljunk be senkinek ősi semminek. LEGKEDVESEBB AJÁNDÉK EGY JÓL SIKERÜLT FÉNYKÉP ■Felvételeit már most csináltassa !/’OWA/'^O evilAn Szentes, * meg, hogy idejében elkészíthessük. rtU V MvO TOlO SZalOll Kossuthu.2. Munkát keres egy Erdélyből ki­­ldözütt szegény* ember Szentesen Vasárnap délután egy idős, subás embert állítottak elő a rendőrkapitányság központi ügyeletére. Az illető gyanúsan viselkedett és a posztos rendőr előállította. A subás emberről kiderült, hogy egy sorsüldözött erdélyi magyar, akit a vissza nem csatolt erdélyi részekről zavartak ki az oláhok. Az idős ember rémségeket beszélt arról a bá­násmódról, amibe őt az oláh vasgárdisták ré­­ szesítették. A kínzásokról szóló beszámolója rémregénybe illő és éppen csak a hajszálon függött, hogy meg tudott menekülni az oláhok gyilkos karmaii közül. A szegény székely embert kihallgatása után elbocsátották a rendőrségről, ugyanakkor lépéseket tettek aziránt, hogy kenyerét meg tudja keresni valahogy. Éppen ezért a rendőr­ség közlésére való hivatkozással felkérjük azo­kat a gazdákat, akiknek cselédemberre volna szükségük, hogy jelentsék címüket az idős ember elhelyezése érdekében. A mezőgazdasági munkások biztosítása A mezőgazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításával kapcsolatban leirat ér­kezett tegnap délelőtt a polgármesterhez a földművelésügyi minisztertől. A miniszter fel­hívja a várost, hogy a legmnesszebbmenően gondoskodjék az érdekelt munkások ügyeiről, ellenőrizze a munkások könyvében a biztosí­tási bélyegek lerovását és minden rendelke­zésre álló eszközzel hasson oda, hogy a mező­gazdasági munkások jogaikban hiányt ne szen­vedjenek. • Divatfazon, szolid ár Paksi ruha mindig jól áll Paksi András úriszabó, Mécs Balogh ucca 17. A legdivatosabb, legújabb fazonú úri ruhák készítése és vasalása. — Egyenruha szabó­ság. Olcsó ár ! Pontos kiszolgálás ! Nagy italárleszállítás a Topogóban!­­ Szentesnek egyetlen keresztény likőrgyárában legolcsóbb, legjobb, gyári és nagykereskedői árak közvetlen a fogyasztóközön­ség ré­szére.­­ NAGY FERENC rum- és likőrgyára, bor-, sör-, pálinkanagykereskedése, Kassai sor főraktára, Kossuth utca 34 sz. 16 fokos, édeskés duplamaláta barnasör, fél lit. üveg 40 f., másfél lit. családi üveg 126 P „ „ Kassai vil. és barna „ 36 „ „ „ „ 1­16 P Kitűnő tearumok 320 P-től, féldeci 16 fill. Kisüsti pálinkák, finom likőrök 3­40 P-től, féldeci 20 és 24 fill.­­ Több éves ó­lajborok 150-től, 2 dl. bor 30 fillér. • Kassai sörök állandó friss csapolása. stedd,1941 január 14. Gazdaasszonyt keresek tanyára, 40 éven fe­lülit, magános házvezetésére,­­ a kenyérsü­tést és baromfinevelést is vállalja. Cím a ki­­adóhivatalban: 2011 A SZENTESI NAPLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő és kiadó : BUGYI ANTAL. Ny­it­tér és bírói ítélet szavanként 20 fillér. Nyomatott a SZENTESI NAPLÓ nyomdájában Szentesen. — Tulajdonosi BUGYI ANTAL. — A nyomdáért NÉMETH IMRE felelős. —

Next