Szentesi Napló, 1941. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1941-02-04 / 28. szám

***&* ügyészség XXII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM. SZENTESI NAPLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI,GAZDASÁGI, KERESKEDELMI ÉS IPARI NAPILAP SZENTES, 1941. KEDD, FEBRUÁR 4 Szeged ARA 12 PILLÉR A vásárhelyi és szarvasi példa Nagyapáik, apáik és ők maguk is szarva­siak mindig ellenzékiek voltak, csakúgy mint a vásárhelyiek, vagy a szentesiek. Az alföldi magyar ember dacos csakazértisével minden időben a kormány ellen sorakozott fel. Az osztrák császári ház alatt a Habsburgok ide­jén vált ellenzékivé s azóta mintegy örök­ségül szállt ez a kormánnyal szembehelyez­kedő áláspont apáról fiúra. Minden válasz­táskor a kormány ellen szavaztak, nagy töme­gük jelentős szavazatnyereséget jelentett azok számára, aki ellenzéki programmal lép­tek fel képviselőjelöltnek. A múltkor a vásárhelyi gazdák jelentek meg testületileg volt képviselőjük, Kun Béla előtt, hogy tudtára adják, felhagynak ellen­zéki magatartásukkal és csatlakoznak ahhoz a párthoz, amelynek élén a kormány elnöke, gróf Teleki Pál áll. És volt képviselőjük, aki igen becsületes ember, kijelentette előttük, hogy helyesen cselekszenek, mert Teleki Pál­lal szemben nincs helye ellenzékieskedésnek s ő maga sem tenne mást a helyükben. Most meg az örök ellenzéki szarvasi gaz­dák keresték fel a vármegye főispánját, aki­nek bejelentették, hogy egységesen, mind az ezerötszázan belépnek a Magyar Élet Pártjába. Előadták, meggyőződtek arról, hogy a kor­mány a leghelyesebb úton vezeti a nemzetet, teljes megelégedésükre irányítja az ország sor­sát, ezért feladják ellenzéki álláspontjukat, támogatni kívánják a kormánypártot mun­kájában. Szószólójuk ezerötszáz kisgazda meggyő­ződését tolmácsolta a főispánnak. Azok nevé­ben szólott, akik a trianoni sors szörnyű csa­pásai alatt megroskadt vállal hordták a magyar élet nehéz keresztjét. A föld, az örök magyar föld fiai nyilatkoztak meg a küldöttség által, azok, akikre az elmúlt húsz esztendő alatt annyi csapás hullott, akik sokszor a legretten­tőbb anyagi gondok között vergődtek s olykor már-már azt hitték, hogy nincs kiút a bajok és keservek útvesztőjéből. A magyar paraszt, a magyar életnek és jövendőnek ez az egyik legerősebb pillére, sok­szor bizony nem is jogtalanul érezte azt, hogy magárahagyatottan harcol földjével a minden­napi kenyérért és önmaga hadakozik azzal a százfejű sárkánnyal, mely a gazdasági válság rémével tört rá. Simogatták, magasztalták ugyan hangzatos jelszavakkal a legkülönbö­zőbb politikai pártok, de amikor a vasárnapi gyűlések, a hangzatos pohárköszöntők után a hétköznapok rideg valóságával kellett szembe­néznie, a lakkcipős kisgazdavezérek szivárvá­­nyos ígérete semmit sem használt s mindad­dig csak a fájdalma volt mellette, míg a kor­mány ki nem nyújtotta felé kezét s gazda­védettséggel, a gazdatermények árának stabi­lizálásával, a termelés zavartalanságának biz­tosításával és az értékesítés ehetőségek , meg­teremtésével segítségére nem sietett. Az ország és a nemzet sorsának felelős irányítói belpoli­tikánk tengelyébe nemzeti életünk kiapadha­tatlan ősforrásának, a gazdatársadalomnak felemelését helyezték. A roppant erőfeszítés eddig is elért nagy eredményeivel magyaráz­ható az, hogy az ország gazdanépe hovatovább egyre jobban leküzdi azokat a bajokat, melyek a harmincas évek elején csaknem összeroppa­nással fenyegették. Ennek a nagy munkának megkapóan szép, őszinte elismerése s méltánylása az, hogy ezerötszáz szarvasi gazda egységesen belépett a kormányzópártba. A szarvasi gazdák őszintén, nyíltan meg­mondták, úgy érzik, hogy a történelmi idők parancsa ma az, hogy minden magyar egy zászló alatt tömörüljön és dolgozzék a nemzet boldogulásáért. Tanítás a vásárhelyi és a szarvasi gazdák példája. Arra tanít mindenkit, hogy ne járjon senki külön úton, ne próbálja senki széttagolni a nemzetet ma, amikor or­szágokat elsöprő vihar zúg a világ fölött. Nincs helye széthúzásnak, szalon­politikának, félre a mindenáron ellenzékieskedőkkel, a nagy­hangú pártpolitikai szónokokkal. Mérhetetle­nül nagy és kihatásaiban óriási jelentőségű fel­adatok megoldása előtt áll Szent István or­szágának népe. Agyunkat és szívünket ma egyetlen gondolatnak kell áthevítenie, annak, hogy egy emberként álljunk a vártán és telje­sítsük a parancsot, amit magyarságunk s a haza mindenekfölötti szentsége ír elő szá­munkra. Amerika közeledik a háború felé Japán felkészül minden eshetőségre — Szófiában belpolitikai vál­ság van — Német repülők az afrikai háborúba is beavatkoztak Mi történik Romániában ? A mostani háború egyik­ szembetűnő je­lensége a­ világrészek és államfők közötti leve­lezés. Willkie, a bukott amerikai elnökjelölt Roosevelt sajátkezűleg írott levelét vitte Angliába Churchill miniszterelnöknek Dono­­van ezredest, Roosevelt külön megbízottja pe­dig a balkáni fővárosokat házalja végig az amerikai elnök levelével, amelyeket az állam­főkhöz intézett. Ugyancsak Roosevelt szemé­lyes levelét adta át a Rómába visszatért ame­rikai nagykövet és Roosevelt levele után mérgesedett el a német—francia viszony is. Amerika teljes erejével bele­vetette magát Anglia oldalán az európai háborúba. Ma még levelekkel, diplomáciai akciókkal dolgozik, a képviselőház és a szenátus azonban még ezen a héten megszavazza azt a törvényjavaslatot, amely korlátlan felhatalmazást ad Roosevelt­nek­ Anglia pénzügyi és hadifelszereléssel való megsegítése érdekében. Amerika talán na­gyobb erőfeszítéseket fejt ki a tengelyhatal­makkal szemben, beleértve Japánt is a három­­­hatalmi szerződés harmadik aláíróját, mint maga Anglia, amely kétségbeesetten remény­kedik az egyetlen lehetőségben, amely még­is számára kínálkozik: Amerika segítségében. A demokrata Amerika olyan korlátlan felhatal­mazást adott Rooseveltnek, amely becsületére válnék valamennyi diktátornak. Roosevelt ke­zébe van letéve Amerika jövő magatartásának sorsa s a hadikészülődések, az egymás után létesülő amerikai tengeri és légi támaszpon­tok, a Csendes óceán körüli szerződéseik arra mutatnak, hogy Amerika feltartóztathatatla­nul halad a háború felé. Roosevelt nyilatkozata Hitler beszéde egy pillanatra minden­esetre megdöbbentette magát az amerikai közvéleményt, a mindent túlharsogó megfize­tett propaganda azonban annál nagyobb erő­vel veri a dobot Anglia oldalán. Jellemző a helyzetre Rooseveltnek az­ a nyilatkozata, amelyet Hitler beszédesül tett. „Születésnapi elfoglaltságom miatt nem volt időm a beszéd elolvasására", — jelentette ki Roosevelt a kérdezősködőknek, ami természetesen nem je­lenti azt, mintha valójában nem tanulmányoz­ta volna át alaposan a német nép vezérének minden szavát. Propaganda jellege volt ennek a nyilatkozatnak is, csak úgy, mint Roosevelt sok más ténykedésének. Anglia háborús magatartásával kapcso­latban megszületett az első vicc is Newyork­­­ban. Én azt mondom, — magyarázza az egyik ember a másiknak —, hogy Anglia oldalán be­tlénkent foglalkoztatja egyébként a világ diplomáciáját az a kérdés: ki lesz: Amerika londoni nagykövete. Kennedy, az eddigi nagy­­követ ugyanis visszaadta megbízatását és egyik vezére lett annak az ellenzéknek, amely csupán korlátolt mértékben kívánja Anglia megsegítését, de mindenképpen távol akarnia kell avatkoznunk a háborúba. Nekem ■mondja? — feleli a másik, — hiszen én is zsidó vagyok­ tartani az Egyesült Államokat a háborútól. Egyes hírek szerint Hull külügyi államtitkár megy Londonba, miután Halifax, az amerikai angol nagykövet is miniszteri rangban van és ilyenkor az a szokás, hogy hasonló rangú dip­lomata legyen, az illető állam képviselője. „Én is zsidó vagyok" Amerika londoni nagykövete Azonnali segítség kell Angliának Willkie váratlan hazarendelése körül ke­letkezett hullámok még mindig nem simultak el. Angliában különös izgalmat váltott ki, hogy Willkie nem fejezheti be küldetését, ha­nem már a napokban vissza kell térnie hazá­jába. Willkie kijelentette, hogy a német bom­bázók angliai pusztításáról közölt tudósítások még csak megközelítő képet sem nyújtanak azokról a károkról, amiket saját szemével lá­tott és tapasztalt. A képviselőtházban majd el­mondja tapasztalatait. Angliának azonnali segítségre van szüksége, mert különben né­hány héten belül összeomlik. Hogy Willkienek helyes a megítélése, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Halifax, Anglia új amerikai követe ál­landóan sürgeti az amerikai segítséget. Hali­fax legutóbb a szenátus elnökénél tette ebben

Next