Szentesi Napló, 1941. március (23. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-02 / 51. szám
8. oldal. — Hát ez bizony belekerül vagy kétszáz pengőbe — csapta vissza az álmérnök a szót. — Annyi köccség pedig nincs a világon sem — mondja a gazda. — Hát mennyi van? — Volna egy húsz pengő — mondotta az öreg és már húzta is elő a ropogós bankót. Az álmérnök savanyú képet vágott, de nagylelkűen mégis kijelentette: — Hát ez elég lesz, bélyegre, meg költségre, miegymásra és azután majd behozza öregem Szentesre a többit és itt és itt találkozunk ekkor és ekkor, fejezte be a mérnök úr s zsebretette a 20 pengőt. Ezzel a mérnökök eltávoztak a tanyából, magára hagyták az öreget, aki nyomban rájött, hogy az álmérnökök becsapták. Átsietett a szomszédba, ahol elmondotta az esetet. Majd kinevették a jó szomszédok. Ő pedig mit tehetett, panaszt tett és várja-várja a napot, amelyen vagy a vonat zakn-i tol és füttyöng az ól háta mögött, vagy pedig a „mérnök úr“ csendőrikísérettel visszahozza ahúsz pengőt. Az lesz soká . . .! SZENTESI NAPLÓ Vasárnap, 1941 március 2. Ahogy Dankó Pista a saját életét látta Valóságos Dankó Pista láz van most az országban, nemcsak a Dankó—Jávor Pál film átütő nagy sikere okozta ezt, hiszen hónapok óta alig van olyan nap, hogy a magyar rádióban valamelyik nótáját ne hallanánk, mégsem unjuk el soha, mert ezek az édesbús, szomorú, egyszerű, mégsem lehangoló dalok valahogyan nagyon rátalálnak a mai korunk hangulatára. Az, akit a sorsa a betegágyhoz köt és így figyelheti a külföldi rádió adását, hallhatja a Dankó nótákat a szófiai, lembergi, stockholmi rádiókon, sőt egy ízben a tengeren túlról is. Igazán talán csak a magyar ember tudja megérezni, hogy ezeknek a nótáknak szíve van. Talán egy percnyi örömet nyújtunk mi is olvasóinknak, ha közzé adjuk Dankó Pista önéletrajzát. Évtizedekkel ezelőtt közölte már egy régen elfelejtett folyóirat, a „Jövendő". Dankó életrajzát szándékozott megírni Feszthy Árpád, a híres magyar festőművész, aki barátja és pártfogója is volt Dankó Pistának. Ez az életrajz azonban soha sem készülhetett el. Keresetlen, egyszerű ez a rövid írás, szívből fakadó és őszinte, mint a Dankó nóta, de annál jóval keserűbb. 200 forintos hegedű 10 forintért — 1858 jún. 13-án születtem (máról eleje sem jó a 13-as számmal). Apám a szegedi első zenekar segédprimása volt, majd zenekart szervezett és az élére állt. 1867 február 23-án halt meg tüdőbajban. Én akkor 9 éves voltam. Nem örököltem mást, mint a hegedűjét, amely igen jó volt s néhány forint készpénzt és talán a tüdőbaját. Azt a kevés pénzt, amit hagyott, édesanyám elköltötte, mire felcsepered- tem, a hegedűt pedig, mint fiatal, könnyelmű gyerek, elzálogosítottam egy kocsmában nagyon kevés pénzért, alig spár forintért, miután nem ismertem annak értékét. Akkori időben Szeged egyik legnépszerűbb ügyvédje, aki apámnak barátja volt és hegedűjének értékét ismerte, megtudta, hogy én azt elzálogosítottam, rögtön ment és kiváltotta. Mikorra én mentem kiváltani, már hűlt helye volt, az ügyvéd pedig megtagadta a visszaadását. Az unokájának ajándékozta a 200 forintos hegedűt, amelyhez 10 forintért jött. Ezt a derék ügyvédet pár évvel ezelőtt utolérte a Nemezis: a kórházban halt meg, mert beleugrott a Tiszába és meghűtötte magát. Eördög Mihálynak hívták a derék jó embert. Iskolába csak addig jártam, míg apám élt. Három elemi és egy református, meg egy lutheránus iskolát végeztem. Emlékszem rá, majd mindegyikben első eminens voltam. A többi iskola a színház volt, ahonnan minden nap kidobtak, mégis beszöktem. Elkezdtem a színészeknek a csizmájukat pucolni, így aztán megvolt a jogcímem a színházba járáshoz. A másik iskolám a könyvek voltak. 18— 22 éves koromig elolvastam a legjelesebb magyar íróknak majdnem az összes munkáit. Azután a francia nevesebb írók műveit. Most, hogy beszereztem Jókainak majdnem az öszszes műveit, nagyon keveset találok, amelyre rá nem ismerek, hogy én azt már olvastam előtt 15—20 évvel. 18 éves koromban ismertem meg a feleségemet és 19 éves voltam, mikor a feleségem lett. Egy kis örökség nézett ránk, de addig nem volt szabad eladni, míg az apósom élt. Egy jó lelkű ügyvéd, az apósom szomszédja (t. i. a szatymazi birtok tőszomszédja a mi örökségünk volt) magához hivatott, hogy hajlandó volna megvenni a feleségem örökségét. Mi mondtuk, hogy nem lehet, mert az apósomé a haszonélvezet, tehát míg az él, nem rendelkezünk vele. Azt mondta, azért ő megveszi, csak akkor menjen a keze alá, mikor az apósom meghalt. Megvette 300 forintért. Azután az apósom két hétre meghalt. Az ügyvéd úr mindennap kijárt Szatymazra s mindennap áthívatta az apósomat kvaterkázni, két hét múlva nem kvaterkáztak. A birtok négy részre oszlott: a feleségem testvérei eladták 1000—1000 forintért, de egy darabban eladva kaptunk volna érte 6—8 ezer forintot. Ezt az ügyvédet meg Eördögh Ferencnek hivják, Hamannak a testvéröccse. A 300 forintot, mivelhogy akkor is tüdőskathatásom volt, a feleségem rám költötte és kigyógyultam, ahogy lehetett. Innen kezdődik zeneköltői működésem egészen a mai napig. Feleségszöktetés Nemet legelőször 1877-ben láttam meg Szatymazon, ahol is mint malacbanda prímása szüretbálat játszottam náluk. Nem még akkor 13 éves múlt, én pedig 17. A szüret alatt nem mindig a zenekar körül forgolódott s szemei mindég rajtam csüngtek. Nálam is tüzet fogott a tapló. Abban az időben volt ott egy híres pusztai kapitány: Daróczy Pál. Elpanaszoltam annak a bajomat egy alkalommal, mikor muzsikáltam neki. — Hiszen ha csak ez a baj, Pista, akkor rendben vagyunk. Holnap megvizitáltatlak a kisteleki doktorral, kisütjük, hogy nem vagy katonának való, bebizonyítjuk, hogy egyetlen fiú vagy és özvegy anyád van, így aztán szépen holnapután megkérjük a leányt, t. i. a kérő násznagy én leszek, Daróczy Pál. Meg is történt ez addig sípszerével, míg a leányt meg nem kértük, de már ott nagyon furcsa vége lett, mert mikor az apósom végighallgatta a násznagy úr mondókáját, a következő választ adta: — A násznagy is akasztófára való, meg a vőlegény is! És most takarodjatok ki a tanyámról, mert ha a kapással talállak kivezettetni benneteket nem köszönitek meg e napot. Ebadta szamár csendbiztosa, hát azt gondolod, hogy cigánynak neveltem én a lányomat. Ebben a szomorú fináléban csak az vigasztal, hogy a kapunál egy szál rózsát nyomott a kezembe a feleségem. Ekkor fogamzott meg benem a színdarabkás. A darab meséje röviden az, hogy én a „Hangai“ cigányprímás, udvaroltam egy művész leányának, ahol is kikosaraztak, én meg a végén elszöktettem a leányt. Egy év múlva meg is történt, úgy, ahogy én megírtam. Az apósom gyűlölt, mint az ördögöt, sőt mikor a feleségem várandós állapotban volt, hazavitte lebetegedni, nekem pedig azt mondta kívül tágasabb. Egyszer a fiammal (Pistával) játszani akartam, illetve fel akartam venni, hát amint meglátta az öreg, azt mondta: — Hozzá ne nyúlj, mert pofon váglak. Eredj a kerösztanyád... mit keresel itt? Szegény, ha most élne, nem beszélne így. Fiam nemsokára meghalt. Majd másik is született, de halva. Dankó az utcán csinálta első nótáját Első nótámat 1883-ban csináltam az utcán. Úgy pengettem ki a hegedűből, közben pedig fütyültem. E nótacsinálásra buzdított az, hogy az akkor Szegeden kedvelt Ónody Kálmán cigányprímás csinált négy nótát és azt kiadta. A lapok dicsérték. Ekkor így gondolkoztam: hátha én is tudnék négy nótát csinálni s a lapok engem is dicsérnének? Azon héten megszületett négy nóta: „Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni." „Zöld erdőben kakuk madár kakukkok" „Hej menyecske, szép szegedi menyecske" és egy frisset szöveg nélkül. A lapok engem is megdicsértek, sőt sokkal jobban, mint Ónodyt A cigányok csodálkoztak, meg szidtak. Lett sok pénzem. Langer küldött a kottákkal házról-házra, p. o. Zsótér Andor adott egy példányért 10 frtot, Vadász Manóék 5 frtot s több helyen 3 frtot, amig a legkevesebb 1 frt volt, pedig a bolti ára 70 kr. volt. Boldogan vittem haza a feleségemnek 100 forinon felül. Tizenöt évi működésem alatt több volt a nyomor, mint nem. A legutolsó faluban különb életem lett volna, mint Szegeden. Míg zeneszerző nem lettem, addig azt mondták, nagyon jó muzsikus leszek s vagyok, mikor aztán már nótát csináltam, kisütötték, hogy nem tudok muzsikálni s kivették a számból és a családoméból a kenyeret. Éheztem a családommal együtt, mert önérzetem nem engedte azt, hogy ennek a népnek én többet hegedüljek. Félredobtam a hegedűt s mint cigány, a mai napig nem hegedültem, annak pedig már 11 éve. 1892-ben nem volt fűteni való fám egész télen. Nem volt télikabátom s rámfagyott a kabát. Annak a koldusa vagyok most. Gyerekkorom hányt vetett volt, mint minden árváé. Hegedülni Erdélyi Náci tanított két hónapig. Születésemre vonatkozólag legjobb lenne, ha a helyet nem említenék, hanem egy imák. Született ott, ahol szív nem terem. Mindenki tudni fogja, hogy hol születtem. Mérlegek és állami hitelesíttetését felelősség mellett jutányos árért vállalja: Búzás Lajos Báró Harucker utca 32. ------□----- SZENTESI TAKARÉKPÉNZTÁR kedvező feltételek mellett folyósít azonnal bármilyen összegű kölcsönt. Betétek után az engedélyezett legmagasabb kamatot téríti. FOGLALKOZIK A BANKÜZLET MINDEN ÁGÁVAL. TELEFON: 45, 205. PETŐFI UTCA 1.