Szentesi Napló, 1941. december (23. évfolyam, 275-296. szám)

1941-12-10 / 280. szám

Szerda, 1941. december 10. SZENTESI NAPLÓ Szépen sikerült a leventék ünnepi estje Örömmel jegyezzük fel a leventék újabb sze­replését, amellyel szép példáját adták annak, ho­gyan kell a levente ifjúságnak bele­illeszkednie városunk társadalmi életébe. Gazdag műsorú est volt a szombati, amellyel Kormányzó Urunk neve­­napját ünnepelték a színházban. A levente zene­kar Himnusza után Várady Gábor ny. ezredes, a Levente Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlt ünneplő közönséget, mely majdnem megtöltötte a nézőteret. Egyben bejelentette, hogy a Regős Cso­port nem fog szerepelni, mert egy sürgönyjelen­tés szerint a csoport két tagja beteg lett s igy a csoport nem utazhatott le. Az ünneplő közönség, — bár sajnálta a regősök várt szereplését, — hamar kárpótolva érezte magát, amikor az elnöki bejelen­tésből értesült, hogy az elmaradt műsorszámot Haller Sándor és Rédly Gyula színművészek mű­sorszámai fogják pótolni, azonkívül fellép a gyer­­mekszínház kis primadonnája is. Ezután K. Nagy Sándor polgármester állt az ünneplők elé és elmondotta ünnepi beszédét. Mély és nemes gondolatokból volt összeszőve az a beszéd, mely méltatta egyrészt a Kormányzó Úr érdemeit, másrészt összefoglalta a Levente Intézmény múlt­ját, hivatását és értékeit. Haller Sándor szinmű­­v­ész énekszámaiból az igazi énekművészet csendült fel s a vastaps mutatta, hogy megtalálta az ünnep­lő sziveket. Schrammel Zoltán, a szentesi zeneis­kola tanára Dohnányi: Ruralia Hungarica című művét játszotta el zongorán művészi készséggel. Azután a tornász leventék — mindnyájan a gim­náziumi tanulók — jöttek és Gaal Sándor tornata­nár vezetésével tornamutatványokkal szórakoztat­­­ták a közönséget. Igazán gyönyörűséges látvány volt a fiuk ügyessége, mely a kiváló tornatanárnak is elismerést hozott, a szűnni nem akaró tapsok­ban. A Kultur Egysület zenekarának pompás játé­kát csak elismerő dicséret illetheti. Utána Kun György gimnáziumi tanuló szavalt hatásos alkal­mi költeményt, melyet a gyermekszínház kis sze­replője előzött meg kedves, bájos szereplésével. A Kultur Egyesület kamarakórusa kár, hogy ritkán áll a közönség elé. Mostani szereplése megmutatta, hogy csak nyerne vele, ha többször és gyakrabban élvezhetné pompás énekszámait. Rédly Gyula szín­művész Gyóni híres versét: Csak egy éjszakára . . . adta elő művészi készséggel. Nem tévesztette el ha­tását sem a megrázó erejű költemény, sem a mű­vészi előadás. Rózsás József alezredes történelmi előképeit áhítattal nézte az ünneplő közönség és azok, akik az élőképeket kísérték szavalataikkal, a legszebb bezáró jelentet vetítették az ünneplők elé. A Hiszekegy hangjainál, — melyet a Kultur Egye­sület zenekara játszott az utolsó kép keretéül, — meghatva állt fel a közönség s utána érzésekben gazdagon és hálával a Levente Intézmény iránt — távozott a késő esti órákban a színházteremből. Tizenhétnapos lesz az iskolák karácsonyi szünete A budapesti tankerületi főigazgató most rendelkezett a hatáskörébe tartozó középfokú iskolák karácsonyi szünetéről. A múltban a karácsonyi ünnep első napja december 23-a volt, az utolsó pedig január 3-ra esett. Az idén a szénnel való takarékosság miatt — az ifjúság általános örömére — jelentékenyen meghosz­­szabbították a karácsonyi vakációt, mert a szü­net december 20-án szombaton déli 12 órakor kezdődik és január 7-én, szerdán reggel végző­dik. A budapesti tankerületi főigazgató ren­delkezésével párhuzamosan a bíboros herceg­prímásprímás is intézkedett a karácsonyi szün­időre vonatkozólag. A katolikus iskolákban pontosan egyezik a karácsonyi szünet kezdő és végső időpontja a budapesti iskolák kará­csonyi szünetével. A többi egyházi és világi iskolai hatósá­gok még nem adtak ki rendelkezést a karácso­nyi szünet időtartamára, azonban majdnem bizonyosra vehető, hogy a református és evan­gélikus felekezetek iskoláiban, továbbá a vi­déki tankerületekben is 17 napos karácsonyi szünetet kapnak a tanulók. Felállítják a hízott sertések kataszterét A hivatalos lap tegnapi számában jelent meg a közellátási miniszternek az a rendelete, amellyel a hízósertések nyilvántartását elren­delte és a sertéslapokat rendszeresítette. A rendelet szerint a zsírellátás biztosítá­sa céljából a hízósertéseket városonként nyil­ván kell tartani, a nyilvántartást a polgár­­mester kijelölt közege vezeti. A hízósertés nyilvántartásának alapja a pár héttel ezelőtt elvégzett közellátási gabona és sertés nyilvántartás és összeírás, amelybe most bevezetik a sertésekre vonatkozó adato­kat és ennek alapján kiállítják a sertéslapot, amelyet minden sertéstartónak legkésőbb­­ 1941. évi december hó 24 napjáig kikézbesíte­­­­nek. A hízósertés álományban bekövetkezett­­ minden változást a sertéslapba be kell jegyez­ni. Ezt a sertéslapot a sertéstartó köteles 1945 évi december hó végéig megőrizni. A rendelet további része arról intézke­dik, hogyha olyan személy vásárol 1941. évi december hó 15 napja után hizlalásra sertést, aki sertéslappal ellátva még nincs, köteles a vásárlást, a vásárlástól számított nyolc na­pon belül a közellátási hivatalnál bejelenteni. A magánvágásokat a közellátási hivatal bejegyzi a sertéslapba. Amennyiben olyan hizlaló kér magánvágásra engedélyt, aki egy­szerre legalább hat darab sertést hizlal, a köz­ellátási hivatal a sertéslap megfelelő részét csak az engedélyezésre jogosított hatóságok engedélyének felmutatása után töltheti ki. * Az egész ország­ részvéte kíséri utolsó­­ útjára leveldi Kozma Miklóst­­ Kárpátalja kormánybiztosát Vasárnap a délutáni órákban adta hírül a rádió, hogy vitéz leveldi Kozma Miklós titkos tanácsos, ny. belügyminiszter, a kárpátaljai terület kormányzói biztosa meghalt. * Vitéz Kozma Miklós a nyilvánosság előtt 1904 augusztusában szerepelt, amikor Buda­pesti Hírlap levelei Kozma Ferenc huszár­tisztnek, a később nagy költői sikerű Bárd Miklósnak „Hadnagy­ fiamnak"­ című gyönyö­rű költeményét közölte. Kozma Miklós 57 évet élt, végigharcolta a világháborút s a katonai pályán huszáralezredesi rangig vitte. Az ösz­­szeomlás után Szegeden a nemzeti hadsereg védelmi és propaganda-osztályának vezetője lett, majd később a Gömbös-kormány idején, belügyminiszterré nevezte ki a­­Kormányzó. 1940. szeptember 12-én nevezte ki a Kor­mányzó Kárpátalja kormányzói biztosává s ezen hivatását haláláig odaadással töltötte be. Rendkívül nagy érdeme a magyar rádió felvirágoztatása. Kozma Miklós négy héttel ez­előtt Ungvárott influenzában megbetegedett, közben szívével komplikációk állottak be és ez idézte elő korai halálát. Az elhunyt kormányzói biztost december 11-én délelőtt 11 órakor temetik a Kerepesi­­úti temető halottasházából, ahol a kormány nevében vitéz Keresztes-Fischer Ferenc mond búcsúztatót. A temetési szertartást a rádió is közvetít. 7. oldal. nevethet, vigan­tin- t ancomál, nepelhet, ha hajába kella géppel DAUERT tétet. — Készíti: TÚRI fodrász, üzlet Rákóczi Ferenc utca 1 azim. A magánvágásra engedélyezett egyes vá­gásokat 24 órával előbb be kell jelenteni. Minden sertéstartó köteles az 19­42. évi március hó 1­napja, illetőleg az 1942. évi jú­nius hó 1­napja szerinti állapotnak megfelelő­en március 5, illetőleg június 5 napjáig beje­lenteni, hogy sertésállományából hány darab sertés van hizlalás alatt és ezekből előrelátha­tólag melyik hónapban, hány darab sertés lesz vágásra érett, továbbá, hogy a bejelen­tett sertések közül hány darabot hizlal enge­délyezett bérhizlalási szerződés alapján. Udvari fagymentes kutak szerelését és javí­tását, ártézi és műkutak fúrását felelőséggel készítek. Jüsti M. János cútfúrómester,­­ Bocskay utca 19 szám. Ugyanott egy erős fiú tanulónak felvétetik. Fonótanfolyam indul Szentesen A Vármegyei Közjóléti Szövetkezet, amelynek tudvalévőleg az a célkitűzése, hogy vármegyénk munkanélküli­­rétegeit­ megfelelő munkaalkalmak­­teremtésével megélhetéshez juttassa, a közeljövő­ben indítja meg háziipari tanfolyamainak soroza­tát. A Vármegyei Népművelési Bizottsággal kar­öltve elsősorban a fonótanfolyamot nyitják­­meg. A fonótanfolyamon az angora gyapjú feldolgozását tanítják meg a hallgatósággal. A tanfolyam ingye­nes lesz, a Népművelési Bizottság előadó termé­ben, a tanuláshoz szükséges nyersanyagot és a­ rokkát is ingyen kapják a tanulók. Amint a nö­vendékek fonala használható és értékesítésre al­kalmas, a Közjóléti Szövetkezet átveszi és állandó munkát biztosít a tanfolyamon résztvevőknek. A tanfolyamra csak igen kevés hallgatót vesznek fel, a felvehető keret 10 tanuló, ezért ajánlatos minél előbb jelentkezni a népművelési titkárságon a vár­­megyeházán. Tűzifa, szén és fű­részpor minden mennyiségben KAPHATÓ GÖRÖG-udvar Telefon: 288 Ma délelőtt lesz a kisgyűlés A vármegye kisgyűlése ma délelőtt 10 órakor ül össze tanácskozásra. Az alispán teg­nap bocsátotta ki a kisgyűlés póttárgysoroza­tát, amelyen 7 újabb ügy szerepel. A póttárgysorozaton szereplő ügyek közül szentesiek a következők: a közgyűlés határo­zata, az óvodai dajkák járandóságának feleme­lése, az ONCSA házak részére házhely jutta­tása, a munkásházak építési költségeinek biz­tosítása tárgyában. A kisgyűlés határozza el, hogy a törvény­hatósági bizottság mily összeg­ű erdélyi nye­­reménykövényt jegyezzen, ugyancsak tárgyal­ja a kisgyűlés a nyugalmazott megyei tisztvise­lők kérelmét karácsonyi segély folyósítása iránt. Megszűnik a HÁZIASSZONYOK gondja, mert megje­­­lent a „Gyehenna" az ideális alágyújtód ásához­ használható puhafa és papír nélkül. Azonkí­vül, tűzifa, szén, faszén, füstöléshez száraz fűrészpor minden mennyiségben kapható KISS GERGELY­nél KLAUZÁL u. és ZRÍNYI u. 38. Telefon 119, 172. SZENTESI NAPLÓ Beváltandó a színházi pénztárnál. — Színházi utalvány Egy utalványra csak egy jegy kapható. 30%-kal olcsóbb jegyet kap-e szelvény el­lenében csütörtök este a színházban.

Next