Szentesi Napló, 1942. június (24. évfolyam, 123-145. szám)
1942-06-07 / 127. szám
Vasárnap, 1942 június 7. SZLNTXS!N *U . Megszűnt a retúrjegy, a gazdák gyalog járnak a tanyára Utazás a kedvezménytől mentesített vonatokon Körülbelül egy hónapja, hogy a MÁV igazgatóság a vasúti közlekedés biztonsága érdekében egy tollvonással megszüntette a vasúti utazási kedvezményeket, így a helyi forgalomban nagy közkedveltségnek örvendő retour-jegyeket is. Letiltotta a vasutasok hozzátartozóit attól a kedvezménytől, hogy személyzeti jegygyel utazhassanak az ünnepnap előtti és utáni napon. Megszüntette a szomszédos forgalomban érvényben levő fürdőjegyeket, az olcsó kedvezményes társasutazási lehetőségeket, mert úgy gondolta, hogy alaposan megritkítja az utasok sorát. Bizalmasan figyelmeztették a vasúti személyzetet is, hogy igyekezzen lebeszélni az utasokat, hogy csak halaszthatatlan ügyben utazzanak, mert különben a közérdek ellen vétenek. A vasút ugyanis kllátásba helyezte azt is, hogy amennyiben nem fogad szót a drága pénzen utazó közönség, abban az esetben megritkítják a vonatokat és akkor azután mehet mindenki a maga módja szerint, ha olyan nagyon sürgős a dolga. A napokban néhány Szentesre befutó vasúti vonalat beutaztunk, annak megfigyelése céljából, hogy a MÁV igazgatóságának az utazást korlátozó, illetőleg megszorító rendelkezése gyakorlatban mit jelentett, nem maradt-e falrahányt borsó — minden eredmény nélkül ? Az első és szembetűnő észrevétel az, hogy az egyszerű gazdaközönség soraiból kevesen utaznak a motoros vonatokkal ki a tanyára. Arra kellett gondolni, hogy a gazdasági munka tartja vissza az embereket az utazástól és inkább kint tartózkodnak a tanyán, mintsem hogy bejöjjenek a városba. — Dehogy kérem! — állapítja meg a kalauz, aki mostanában már felére csökkentett munkával szolgálja kenyéradó gazdáját — nem utazik az egyszerű kisember a tanyáról ki-be, mert megszűnt a retúrjegy. Érdekes megfigyeléseket lehetett tenni a vasúti pénztárnál. Az új rend kezdetén, ha a tanyai utas odaállt a pénztári fülke elé és kihajította a megszokott öszszeget a retúrjegyért, a pénztárnok sietett megjegyezni: — Ez kevés! Majd pedig közölte, hogy mennyi a rendes jegy ára, amely éppen 40 százalékkal magasabb, mint az oda-vissza jegy. A legtöbb utas erre sarkon fordult, miután eltette a pénzét, büszkén visszavágta: — Akkor meg nem utazunk, hanem megyünk gyalog! A határon keresztül szaladó motorosok forgalma így a felére csökkent, éppen a retúrjegyek megszüntetése miatt — amint megállapították. A másik legnagyobb kedvezmény, amelyet megszüntettek, a vasutasok családtagjainak filléres menetjegyei, amelyekkel hétvégén és hét elején nem lehet utazni. A kedvezmény megszüntetése nagyobb utascsökkenést nem idézett elő, ittert a vasúti üzletszabályzat szerint a vasutasnak az arcképes igazolványa felmutatása ellenében joga van bármely kocsiosztályon utaznia, ha az alacsonyabb kocsiosztály féljegyét megfizeti. Ez az utazási lehetőség valamennyire elszenvedhető, mert a III. osztályon utazó félnegyedik osztályú jegyet fizet, ami pedig nem sokkal több, mint a beszüntetett füléves jegy. Azoknak az utasoknak a száma, akik teljes árú jeggyel utaztak eddig is, ugyanannyi, mint volt, mert a Budapest felé haladó vonatok éppen úgy zsúfolva vannak most is, mint ezelőtt, mert ma még jobban virágzik a szállító, láncoló kereskedés, mint valaha! A mezőgazdasági munkabérek) megállapítása Sokan abban a tévhitben vannak, hogy a legkisebb mezőgazdasági munkabérmegállapításokat tartalmazó kiskönyvek ugyanazok, mint amelyek a múlt évben megjelentek. Az érdekelt gazdatársadalom és a munkásság tájékoztatása céljából közöljük, hogy a vármegyei munkabérmegállapító bizottság az idei gazdasági évre újból szabályozta a mezőgazdasági munkabéreket. Az új megállapítás a múlt évivel szemben jelentős változásokat eredményezett és csak aránylag kisebb tételek maradtak változatlanok. Tévedés tehát azt hinni, hogy a most forgalomba hozott kiskönyvek a múltévi megállapításokat tartalmazzák. Természetes, hogy a nyomda ugyanolyan kiállításban hozta forgalomba az új kiskönyvecskéket, mint a tavalyikat, tartalmuk azonban nem azonos, így ajánlatos, hogy viták és félreértések elkerülése végett minden gazda és munkás idejében beszerezze azokat. A kiskönyvecskék lapunk kiadóhivatalában kaphatók 30 filléres áron. A 260 belvízkárt szenvedett házat jelentettek be Szentesen A napokban lezárták a belvízkárt szenvedett belterületi és külterületi épületek kárbahozására szükséges anyagok igénylését. A mérnöki hivatal összeállítása szerint 180 olyan egyén kért építési anyagot, akik az építkezést segélyből akarják eszközölni. 80-an vannak azok, akik az építési anyagot készpénzen is meg tudják vásárolni és így jelentkezésük arra irányul, hogy a hatóság a téglát, tetőszerkezethez szükséges faanyagot és egyebeket biztosítsa. Az anyagigénylésről összeállított kimutatást a napokban felterjesztik az Anyaggazdálkodási Bizottsághoz. Ifjúsági nap Szentesen Szentes megyei város vitézei, a Frontharcosok szentesi csoportja, leventék, diákok és a polgári leányiskolások a jövő vasárnap rendezik meg Szentesen az Ifjúsági napot. Az Ifjúsági nap részletes programja a következő: 1. 6 óra 30 perckor zenés ébresztő, 2. 9 órakor református tábori istentisztelet a Sportpályán. 3. 10 órakor római katolikus istentisztelet a központi plébániai templomban. 4. 11 órakor dr vitéz Meskó Zoltán vezérőrgy, a vitézek Székkapitánya a vitézek nevében megkoszorúzza a Hősök szobrát. A leventék imát mondanak a Hősök szobránál. 5. 11 óra 15 perckor a vármegye dísztermében vitézi értekezlet lesz. 6. 11 óra 15 perckor a Sportpályán a leventék fogadalomtétele. 7. 12 órától 13 óráig tértene a vármegyeháza előtt. 8. 15 óra 30 perckor a diákok, polgáristák és Leventék tornajáték és sportbemutatói a Sportpályán. 9. A Vitézek és a Leventék közös tábortüze a Sportpályán. A megnyitó beszédet dz vitéz Meskó Zoltán vezérőrnagy tartja. 9. oldal. Júniusi naptárvers 1820-ból Boldog az az ember, ki szántott és vetett És őszkor földjébe jó búzamagot tett, Mert most nagy örömmel nézi szép vetését S mosolyogva lesi naponként érését. De amellett szükség Istenhez térni Kegyelmét, irgalmát buzgó szívvel kérni, Hogy a vetéseket a jég el ne verje És a tiszta búzát konkoly ne keverje. Áldott a búzamag, a kenyérnek magva, Mikor az Istentől meg vagyon, áldva. Pirosan nő szeme, szépen virágozva, Szent Iván nap körül földig hajladozva. Könyörög a szántó most. Miért? Esőért. Utas is könyörög. Miért? Tiszta időért. Egyik a másikkal ellenkezőt kér: Mindennek tekszem!! Arra Isten sem ér! Hétfőn a derekegyházi oldalon folytatják a kárbecslést A szegedi pénzügyigazgatóság által kiküldött belvízkárbecslő bizottság hétfőn reggel tovább folytatja munkáját a város határában. Amint értesülünk, a kárbecslési munkát a derekegyházoldali határrészen kezdik meg a kora reggeli órákban. Ismételten figyelmeztetik a gazdákat, hogy lehetőleg tartózkodjanak kint a földjeiken a kárszemle idején, hogy a szükséges felvilágosítást megadják a kárbecslő bizottság tagjainak. Jókai legénye a ZudoJná*uf&stoa&ga-StUnfanzAaH' A „Szegény gazdagok" a megfilmesített Jókai-regények között az első helyet foglalja el. A nagy mesemondó fantáziája ebben a regényében szinte a fellegeket veri és filmen még jobban érvényesül. Gyönyörű tájakon, korhű képekben pereg le Fatia Negra kalandos élete és visszahoz egy érdekes, régi világot. Szilassy László, Szeleczky Zita, Uray Tivadar és Lukács Margit a legjobb együttes élén tökéletes művészetükkel adják vissza Jókai regényét és elvisznek bennünket egy izgalmasan szép világba, melyben maga az élet a főszereplő, amint az harcol, táncol, győz és bukik. A nagyszabású filmet szerdáig játsza a Tudományos Mozgószínház. 4 17 ? Nincs többé kerékpárgumi hiány ! Vegye meg a JuháSZ-féle kerékpárgumi pótlót Tartósabb, olcsóbb, rugalmasabb mint a gumi, viszonteladónak is. Kapható és bemutatás BlaSkóVillavároly szaküzlet. Csongrádvármegyei vezérképviselet. Szentes Kossuth utca 17. Telefon: 240.