Szentesi Napló, 1942. július (24. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-02 / 147. szám
6. oldal. Hírek NAPTÁR. Csütörtök, 1942 július 2. Róm. kat.: Sarlós B. A. Protestáns: Ottokár. Napkelte 4 óra 7 perc, nyugta 8 óra. Június 27-től június 30-ig Cselkó és Havas gyógyszertárak tartanak éjjeli ügyeletes szolgálatot. Vasárnap ugyanezen gyógyszertárak szolgálatosak. Ez aztán vasideg Egészen pompás olvasmány, csokorba szedni azokat a magas kijelentéseket, amelyeket a túlsó oldalról röpítenek világgá a vezető politikusok épp úgy, mint a hadvezéreknek nevezett félkezű, vagy két balkezű komárok. Egyiptomot nem fenyegeti egyelőre semmi veszély — mondja a nagy hangú Churchill, valószínűen szeszes mámorában. Az újzélandi követ rádupláz: Nem hiszem — mondja —, hogy a tengelycsapatok Kairóba érkezzenek. Van Kleffens, a menekült holland kormány követe így nyilatkozott: Ritkán voltam még olyan értekezleten, amelyen a hangulat ennyire bizakodó lett volna. Aztán jön Quezon, a Fülöp-szigetek volt elnöke. Ő tele van reménnyel és nagyon boldognak érzi magát. Churchill még azt is hozzáteszi , ezzel betetőzi ezt a nagy bizakodást azzal, hogy szerinte ilyen jól már rég nem álltak a szövetségesek seregei a harctereken. Szép! Ezek az urak valóban vasidegekkel rendelkeznek, — de rózsaszínű pápaszemmel valóban — ha ennyi kudarc után szerintük minden rendben van. Ugyanakkor Rommal elfoglalja Marsa Matruht, ahova a futó angol csapatok, igazán, mint végvárba bemenekültek. A németek másfélszáz kilométerre állnak Alexandriától, ahonnan fejveszetten menekülnek a lakosok Kairó felé. Mi pedig elcsodálkozunk, hogy ezek az urak még tudnak nyugodtan aludni. De biztos, hogy az angol polgári lakosság is elcsodálkozik ezen, azért háborognak már az angol képviselők. Mi lenne, ha egyszer, csak egyetlenegyszer is, véletlenül egy csatát megnyernének, vagy nyertek volna már ebben a háborúban. Akkor volna odaát harsogás. Akárcsak Jerikó előtt! — Vásárok a környékben. Július 11-én Csépán, július 3-án és 4-én pedig Kisteleken lesz kirakodó- és állatvásár. Vészmentes helyről felhajtható minden állat. — Új fogalmazó a rendőrségen. A belügyminiszter Bánky Nándor dr. városi fogalmazót rendőrségi segédfogalmazóvá nevezte ki és szolgálattételre a szentesi rendőrkapitánysághoz osztotta be. Az új rendőrfogalmazó rövidesen elfoglalja hivatalát. — Hova tűnt a fürdő-bérletjegy? Piti Elekné, Rothermere u. 27. szám alatti lakos tegnap feljelentést tett ismeretlen tettes ellen lopás miatt. A feljelentés szerint, mialatt ő lakásából távol volt, három törülköző, 1 kiló szappan és egy fürdőbérletjegy eltűnt. A feljelentés alapján a rendőrség keresi a tolvajt. SZENTESI NAPLÓ Csütörtök, 1942 július 2. Zsendülő kalászok Olyan furcsa, elmúlt Péter- Pál és a kasza még nem vágja a rendeket. Olyan furcsa, hogy elmúlt június és felülik a suba az emberre, mert volt ugyan már kánikulai meleg is, mert megizzadtunk a napsugaraktól, de azért bizony rendesen olyan áprilisi az időjárás... Hűvös is, bolond is, sőt egyenesen habajkás is... Másfél évtizede körülbelül, hogy nem volt rendes időjárás egy esztendőben sem. Arról pedig igazán nemszeretek szót szaporítani, hogy a legutolsó három esztendőben micsoda tótágast állt minden, amihez az ember hozzászokott. Legjobb, ha az ember csak szétnéz maga körül és nem beszél arról, ami volt, vagy ami elmúlt, hanem inkább arra gondol, hogy mi következik. Mert akármit is beszélünk és akármennyire csóválgatjuk is a fejünket, az az igazság, hogy mentül több baja van az embernek, minél több rossz verdesi a mindennapját, annál szívósabb erővel bízik és annál több a reménysége, minél több reménye ment füstbe... Nekem ugyan beszélhet akárki is mást — én magam sorsáról tudom, hogy az az ember, akinek sok a baja, nem ér rá megöregedni és annál vidámabban dudorássza a század eleji „slágert, hogy zöld a reménység, mennél több a száraz kóró valósága az életútján... Azaz, azt akarom mondani, hogy elveszett ember az, aki megijed a bajoktól — és Magyarországnak a neve annyira semmivé vált történelmi fogalom volna ma, mint a hun világbirodalom, vagy Avarország, ha a magyarokat nem áldotta volna meg a jóságos Isten azzal a rendíthetetlen lélekkel, amely a megpróbáltatások legkeservesebb óráiban a legdacosabb biztonsággal hisz abban, hogy a szenvedések és halálos veszedelmek, a könyörtelen istenverések csak arra valók, hogy szebb napok következzenek utána... Mohipuszta, Mohács, Nagymajtény, Világos, Trianon azok a bizonyos esetek, amikor az Úristen villámai elzúgtak a dörgő fellegekből... Hiszen, ha most legutóbb nem jön Trianon, úgy elpuhultunk volna, olyan semmivel nem törődő „hőre legények" lettünk volna, hogy észre se vesszük, mikor rántják ki a lábunk alól a talajt... Bezzeg megvetettük a csonka földön a lábunk és magyarok lettünk a javából, mert eljött a megpróbáltatások ideje... Ezeken gondolkozom most, amikor megsimogattam sok-sok hold búzavetés szélén a zsendülő búzakalászokat... Igen, az jutott eszembe, hogy jó az aratás késése... Szoktasson bennünket a sors türelemre... A kalászok zsendülnek ... Mi a zsendülő kalász? Az aratás ígérete... Sőt a biztos aratás... A jóreménység.. Az pedig az ÉLET! (Só) Lopás. Paksi Teréz, Battyány utca 15. szám alatti lakos tegnap Kiss Imréné csongrádi asszony ellen feljelentést tett lopás miatt. A feljelentés szerint Kiss Imréné június 23-án elvitt tőle egy egy lepedőt, egy párnahajat és 10 pengő készpénzt. Kára 70 pengő. A rendőrség megindította a nyomozást. — Kerékpárlopás. Vincze Balázs, Mucsihát 28 szám alatti lakos, napszámos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki június 30-án este fél 7 és 8 óra között a Református Kör udvarán elhelyezett „Diamant“ 660.407 gyári számú férfikerékpárját a csomagtartón elhelyezett üres szőrtarisznyával együtt ellopta. A kerékpár körülbelül 1500 értéket képviselt. — HOL LEHET MA ZSÍRT KAPNI? Közhírré tették, hogy ma az alábbi húsiparosoknál szerezhető be sertés fehéráru (zsírnak való): Székácsnál 3.20, Nemesnénél 78.75, Török—Sárándinénál 44, Papp—Égetőnél 33, Sarbónál 24, Síposnál 75, Csigernél 42, Tóthnál 32.40, Mészárosnál 33, Dezsőnénél 70.50, Farkasnál 62.50, Farsang L. és I.-nél 54 kg készletből. — PING-PONG asztallap, jóállapotban eladó. Megtekinthető reggel fél 8-tól fél 10-ig Tyúkpiactér 2. — — A kifli és a zsemlye új ára. A közellátási miniszter rendelete szerint az ország területén a vizes zsemlye és vizeskifli legmagasabb fogyasztói ára darabonként 6 fillér, a viszonteladói ára pedig 5 fillér. Fájó szívvel mondunk köszönetet azoknak a kedves rokonaiknak, jóbarátoknak, gazdatársaknak, jószomszédoknak és megtisztelőknek, akik áldott emlékű, felejthetetlen halottunk, id. Farkas László gazdálkodó július hó 28-án történt temetésén megjelentek, kedves szerettünk ravatalára koszorúkat és virágokat helyeztek és mélységes fájdalmunkban résztvevő szívvel osztoztak. Külön fejezzük ki köszönetünket nagytiszteletű Böszörményi Jenő, Gilicze Antal és Vecseri Lajos lelkész uraknak résztvevő és vigasztaló szavaikért. Hálás köszönetet mondunk Fábiánsebestyén község képviselőtestületének, tisztviselőkarának, valamint a Széchenyi-utcai kúttársaságnak szíves megjelenésükért és a küldött koszorúkért. Szentes, 1942. évi július hó 2-án. A gyászoló család. FERENC JÓZSEF KESERÍTVSZ gyászrovat| Fájó szívvel mondunk hálás köszönetet mindazon kedves rokonoknak, jóbarátoknak, jószomszédoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen jó feleségem, édesanyám, nagyanyánk Nemes Imréné sz. Székely Zsuzsa mra f. hó 28-án végbement temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és bánatunkban résztvevő szívvel osztották. Külön mondunk köszönetet nagytiszteletű Böszörményi Jenő lelkészelnök úrnak vigasztaló szép szavaiért és Tóth Gyula temetkezési vállalkozónak a temetés szép elrendezéséért. A gyászoló család. — Biztosításokat minden ágazatban elfogad a Csongrádmegyei Gazdák Szövetkezete az Adria Biztosító Intézet főképviseletében, Szentes, Apponyi-tér 14 sz. Telefon: 236. — Vegyen tűzoltó sorsjegyet, ára 1 pengő. — Kölesvetőmagakció. A város gazdasági hivatala kölesvetőmagot oszt ki a gazdáknak. A jégkársujtotta gazdák teljesen ingyen jutnak a vetőmaghoz, míg azok a gazdák, akiknek jégkáruk nincs, 45 P-t fizetnek a kölesvetőmag mázsájáért. Ezúton is felhívja a város a gazdákat, hogy akinek szüksége van a kölesvetőmagra, haladéktalanul jelentkezzen a városháza 28-as számú szobájában. K Üszőt lopott a hamis járlatlevélhez. Kedden délelőtt kísérték be a szentesi rendőrök a szegedi ügyészség fogházába Sz. I. 19 éves földművest, aki a múlt hónap 24-én kettős bűnt követett el. Először járlatlevelet hamisított, majd bement vele a járlatíró hivatalba, ahol Balogh József álnéven mutatkozott be s a járlatot — azzal, hogy az üszőjét el akarja adni — megújította. Az új járlattal a zsebében még akkor éjszaka elhajtotta a karámból Nagy Mihály szentesi gazda üszőjét. A lopott jószággal a mindszenti vásárra igyekezett, amikor az országúton összetalálkozott egy kupeccel, aki az üszőt 500 pengőért megvette tőle. A kupec félóra múlva 30 pengő haszonnal továbbadta az üszőt. Sz. : I. még aznap Mindszenten tetőtől talpig kiöltözött. Még karórát is is vásárolt, összesen 250 pengőt költött el. Ennyit találtak nála, amikor a csendőrök a mindszenti állomáson lefülelték. Sz. I. kedden adták át a szegedi ügyészségnek. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY A Csongrádvármegyei „Lőtér“ Méhész Egyesület szolgai állás betöltésére pályázatot hirdet. — Feltételek megtudhatók Murányi József egyesületi gondnoknál. A pályázatok írásban ugyancsak a gondnoknak nyújtandók át. A pályázati határidő f. év aug. hó 1-én jár le. A Méhész Egyesület 4568 elnöksége.