Szentesi Napló, 1942. július (24. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-12 / 156. szám
10. oldal, SZENTESI NAPLÓ Vasárnap, 1942 július 12. Spekulánsok és üzérek felvásárolják Szentesen a közfogyasztásra szánt zsír és húsneműeket Tegnap volt az utolsó nap, ( amikor magyarán mondván még nyakló nélkül lehetett vásárolni a húst a mészárszékekben és hentesüzletekben, amikor még nem kérdezték azt, hogy ki, hány családtagra vásárol, hova viszi, mit csinál a vásárolt hússal, hatszor annyit vesz-e, mint amennyi a tényleges szükséglete, vagy megelégszik a vásárló, ha kap egy negyed kiló húst hosszas várakozás után. A kora hajnali órákban felkeltem, mert elhatároztam, hogy magam is beállok, ha nem is álruhában a hentesüzlet előtt ácsorgók sorába és kitapasztalom, hogy tulajdonképpen mi a helyzet — hogy lehet, illetőleg hogy nem lehet húshoz jutni Szentesen. Még alig ütötte el az öt órát a toronyóra, befordultam egy kis szív- és gyomorerősítőre az egyik kisebb vendéglőbe — mondjuk a harmadik kerületben, amely ha nem is közvetlen, de alig 50—60 méter távolságra van az egyik hentesüzlettől, hogy várakozzak egy kis ideig a féldecinyi kevert mellett. Amikor nagyban helyeselek a vendéglőssel együtt a polgármester intézkedésének, hogy hétfőtől kezdve kimutatást vezetett a hentesekkel, hogy így megakadályozható legyen, hogy egyesek háromnégy kiló húsra is szert tegyenek, ugyanakkor, amikor már másoknak hetek óta kopog a szemük egy les seróskarajért, belépett a vendéglőbe egy jólöltözött középosztálybeli asszony, kezében két hatalmas kofferrel, melyeket ezekkel a szavakkal helyezett el a vendéglő egyik sarkában: — Bocsánatot kérek, most jöttem vidékről, csak dél felé utazom tovább, addig engedjék meg, hogy ezeket a bőröndöket itt tarthassam. A vendéglős a legnagyobb udvariassággal engedélyt adott, mire az asszony megköszönte a jóságot és kifordult a vendéglő helyiségéből, egyenesen a legközelebbi hentesüzlet felé vette az útját, ahol úgy csüngtek egymáson már a várakozók, mint a darazsak, távolabb pedig sétált egy tányérsapkás, valami matrózféle, meg egy másik és egy harmadik asszony, akik nem mutattak szándékot abban a tekintetben, hogy a várakozók közé furakodjanak. A matrózsapkás és a két aszszony előbb jól körülnéztek, majd pedig egy-egy egyszerű személyt magukhoz vntettek, akik kilépve egy fa alá vonulva nagy tárgyalásába kezdtek az előbb említett asszonnyal, akit halk hangon „nagyságos asszonynak" tituláltak. .! A nagyságos asszony mindegyiknek adott valamennyi pénzt a retiküljéből, majd visszamentek újból fölé fogni. A nagyságos aszszony és kísérői, a tányérsapkás és a két asszony pedig várakoztak. Ment nagy vígan bent a húsmérés, jöttek egymásután kifelé a várakozók. Az egyik egyenesen keresztülvágott a úttesten, igyekezett, szinte futva hazafelé, a másik más irányt vett, egy-két asszony azonban egyenesen a hűvös fa alá vette az útját, ahol ott várakozott a nagyságos asszony, hatalmas, koffer-nagyságú retiküljével. A retikül, mint egy hatalmas cápa, kinyitotta a száját és 3—4 asszony kezéből bekapott egy-egy kiscsomagot, majd becsukódott. Az asszonyok ezen látványos művelet után megint kaptak valamennyi pénzt és megindultak a hentesüzlettől mintegy 500 méterre lévő másik üzlethez, ahol láthatólag ismét sort fogtak. Órák hosszán át figyeltük ezt a nagyszerű műveletet és sikerült megállapítani a tényeket. A nagyságos asszony és felhajtói, a tányérsapkás és a két aszszony már hetek óta azért járnak Szentesre kisebb-nagyobb bőröndökkel, hogy itt egy-két pengő odacsúsztatásával megszédítenek néhány szegény asszonyt és azoktól megvásárolják az általuk a hentesüzletekből kihozott húst és azt elszállítják Szentesről, hogy hova, eddig még senki sem tudja. A hentesüzlet környékén és a vendéglőben beszélik, hogy a szóbanforgó nagyságos asszony a múlt héten négy ízben járt Szentesen és átlagosan 20—25 kilós húst mindig elvitt magával. Úgy tudjuk, hogy ez idő szerint még nincs olyan rendelet, amely megtiltaná, hogy a városból a húst kiszállítani lehet, de valószínű, hogy ezeket a tényeket látva, az illetékes hatóságok fel fognak figyelni és olyértelmű intézkedést adnak ki, amely a város lakosságának érdekét védelmezi és viszont lehetetlenné teszi azt, hogy egyes személyek szegény emberek filléres megvesztegetésével busás haszonhoz jussanak, ugyanakkor, amikor attól a szegény embernek és családjának a szájából kiveszik a falatot, mert, sajnos, ma az a világ, hogy akadnak sokan olyanok, akik a kenyerüket is kénytelenek és képesek odaadni a pénzért, hogy ezáltal talán szórakozást szerezzenek maguknak. Tessék hozzászólni az esethez! — Skorpió — 1 hold földjét 4100 pengőért. Pataki Lászlóné megvette Debreceni József és bt. nagyhegyi 2.159 hát. hold földjét 12000 pengőért, Holub Mihály és neje megvette Debreczeni József és br. Rákóczi Ferenc-utca 14 számú házát 31.000 pengőért, Szép Ferenc és neje megvették Paksi János Rákóczi Ferenc-utca 143/a számú házát 4200 pengőért, Lovas Dánielné megvette Pintér Gáspár és neje Alsórét mt. 200 négyszögöl földjét 1900 pengőért, Kiss Kovács Pál és neje megvette Gyarmati Lajos és neje alsórét 14486 mlégyszögöl földjét 10.400 pengőért, Német Ferencné megvette Horváth Jánosné Apponyi-tér 25. sz. házának egyharmad részét 1500 pengőért, Kecse N. Bálint megvette Nagy ott, gyengefias tehén eladó. 74 fb házát 10000 pengőért, Löwi Istvánná és bt. megvette Kovács János és neje Báthori u. 1 sz. házát 9000 pengőért. Hirdetmény. A szentesi ref. egyház földjeit az 1942. évi július hó 20-án az egyház pénztárhelyiségében, Kossuth-tér 4. szám alatt nyilvános árverésen haszonbérbe kiadja: 1. Alsótemetőben 13, 2. Alsóréten 8, 3. Szentlászlón 1, 4. Lapistón 20, 5. Lapistó 45. sz. a. 52, 6. Alsórét 267. sz. a. 40, 7. Alsóréten 9, 8. Felsőréten 6, 9. Alsóréten 2, 10. Berekháton 2, 11. Magyartecsen 100, 12. Mucsiháton 9, 13. Nagynyomáson 2, 14. Zsupszigeten, 15. Régi temetőben 7 kis hold. Feltételek az egyházi pénztárhelyiségben megtudhatók. Szentes, 1942 július 11-én. 4632 Elnökség. KIADÓ, vagy eladó 14 hold Mucsihát szélén, Alsórét 35 száza. alatti föld tanyával kiadó. Cím Klauzál utca 2 szám.______139 fb KIADÓ felesbe, vagy haszonbérbe 8, 11, 16 hold föld. Értekezni Rothermere utca 39 szám. 92 fb BALOGH Istvánnak Veresegyházi 42 kishold földje felébe kiadó. Értekezni Farkas M.u. 11. sz. alatt. 80 fb ALSÓRÉTEN 23 hold tanyaföldem feles munkáltatra kiadó, ért. Rúzs Molnárai. 3. sz._____25 fb KISTŐKÉN, kövesuti mellett 17 hold földtanyával kiadó. Tűzhelyalkatrésziek eladók. Értekezni Vecseri-utca 7. sz. 4 fb MAGYARTÉL 14 szám alatt~52 kishold föld feles munkálatra kiadó, esetleg több részletben is. Értekezni Báró Harucker utca 39. sz. alatt. 78 fb KAJÁN 29 szám alatt lévő 44 kishold tanyásingatlan haszonbérbekiadó, értekezni lehet Apponyi-tér 11. szám._________________51 fb FELSŐRÉT 9. szám alatt 5 hold föld eladó, értekezni Tóth Józsefutca 53. 52 fb NAGYNYOMÁSON 35 kishold föld felesbérlőnek kiadó. Ugyanott vetőgép eladó. Érdeklődni lehet Horváth Gy.-u. 14. 61 fb KISTŐKÉN 19 kishold föld tanyával felébe kiadó, értekezni lehet Bercsényi u. 80 sz. u. 56 fb LAPISTOI megálló mellett 240 kishold, melyből 90 hold kaszáló, bőséges gazdasági épületekkel felesbe, vagy bérbe kiadó, ugyanott 17 hold egészben vagy részben eladó, értekezni Rákóczi Ferenc u. 59. alatt. 59 fb MUCSIHAT 65 számú 20 holdja anyaföld felébe, vagy haszonbérbe kiadó, értekezni Deák Ferenc utca 104 sz. 55 fb ALSÓRÉTEN, a Székely dűlőben 3 hold, Mágocsikövesút közelében 3 hold földek hosszabb időre kiadók. Értekezni Jelenti fűszeresnél, Loós utcában. 99 fb BELSŐECSEREN 20 kishold föld istállóval és kúttá felébe kiadó. Értekezni Horthy Miklós uttca 10 szám, Erdei bognárnál. 100 fb FELSŐ-RÉTEN 3 kát. hold 1401 négyszögöl szántóföld haszonbérbe kiadó. Értekezni lehet Lakos utca 7 szám. ________102 fb KISTŐKE 331 szám alatti tanyaföldét haszonbérbe kiadom. Dr Vecseri István ügyvéd. 107 fb DEREKEGYHÁZI oldalon 82 hold föld árendába, vagy felébe kiadó. Értekezni Tóth József u. 43 szám.________________113 fb GYARMATI Lajosnak egy 2 éves engedélyezett törzskönyvezett bikája eladó Alsórét 194. 72 fó DÖME Mihálynak fertői szántó és kaszálóföldje tanyával, takarmánnyal haszonbérbe kiadó. Értekezni Jövendő u. 7. 70 fb TIZ-TIZENÖT Icát, hold legprímább szántó nagymágocsi határban, kövesút mellett. Eladó. Cím és ár a kiadóhivatalban. 998 fb KTSTŐKÉN 30 hold föld kiadó. Értekezni Kistőke 209 sz. a. 73 fb ALSÓRÉTEN a strand-düllőben 4 hold föld haszonélvezettel, esetleg 1 hold külön is eladó. Értekezni Mentő-utca 53 sz. alatt. Ugyan ott gyengefás tehén eladó. 74 fb NAGYNYOMÁSON-lllóminőségő háziföld haszonbérbe kiadó, értekezni lehet Bocskay u. 20. sz. alatt. 83 fb ► > ► ► ► ► ► ► FÖLDBIRTOK VEKERZUGBAN 8 hold kitűnő minőségű szántóföld eladó. Megbízott dr Wellisch István ügyvéd. ________________________147 fb ELADÓ városhoz közel, kőút mellett 35, 7 hold földek tanyanélkül. Értekezni Temető utca 1 szám.___________________121 fb KIADÓ, vagy eladó 92 kis hold föld. Értekezni Rákóczi F. utca 51 szám.________________124 fb JÁMBORHALMI megállónál 35 hold földem élvezettel, esetleg örökáron is eladó. Értekezni Bálint uttica 9 szám. 131 fb DÉL- NAGY Kálmánnak Belsőecseren 64 és az Alsóréten 18 hold földje haszonbérbe, vagy feles munkálatra kiadó, értekezni lehet Szt. Imre-u. 11. 54 fb Saját érdekében, mielőtt búzáját, árpáját, zabját s egyéb terményeit eladná, beszéljen velem. Július 20-ig beszállított, vagy vagonba rakott búza után 15 százalék, 20— 25-ig 10 százalék és 25—31-ig 5 százalék a korpajárandóság. Csépléshez úgy gépészeknek, mint gazdáknak zsákot adok. Királysági és környékbeli gazdáktól Fábián állomáson vagonba veszem át a búzát. Emberem állandóan ott fog tartózkodni. O BERNA SÁNDOR < ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ ◄ Ingatlanforgalom Takács Ilona megvette Nemes Sándor nagyhegyi 854 négyszögöl földjét 3700 pengőért, Kiss Sándor és neje megvették Takács Ilona nagyhegyi 400 négyszögöl földjét 2000 pengőért, Berezvai Ferenc és neje megvették Horváth Jánosná a sóréti