Szentesi Napló, 1942. augusztus (24. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-02 / 174. szám
Vasárnap, 1942 augusztus 2. Röntgenágyú, hangos szívhallgató és számos egyébb meglepetés az augusztusi Nemzetközi Vásáron Kilenc külföldi állam és több mint ezer kiállító részvételével az augusztus 14—24.-ig megtartandó Budapesti Nemzetközi Vásár egyhelybe gyűjti mindazokat az ipari termékeket, amelyekkel Magyarország és Európa, sőt Ázsia legfejlettebb ipari és nyersanyagtermelő államai a háború harmadik évének végén is rendelkezésére állnak a fogyasztó tömegeknek. A Vásárnak emellett a szorosan gazdasági célt követő ismertető és népszerűsítő akciója mel lett, lesz azonban számos olyan látnivalója is, amely méltán bámulatba fogja ejteni a közönséget. Az egyik ilyen különlegesség, amelyet minden látogató meg fog majd csodálni: a röntgenágyú, amelyet a Levente Egészségügyi Osztag mutat be működés közben. A leventék ezzel az ,,ágyú“-val díjmentesen készítenek majd röntgenfelvételt a Vásár bármely látogatójáról. Lesz mindezenfelül mozgószínház, repülőgépkiállítás, szovjet hadizsákmány bemutató, lesz divatrevű, gazdag élelmiszercsoport, vendéglő. Vidéken szinte kapkodják az utazási igazolványt. Különösen mióta híre ment, hogy csütörtök az utolsó nap — csak augusztus 6-ig lehet a félárra jogosító vásárigazolványt kapni. 4745 értesítem az italmérőket, hogy piros és fehér jó boraim és kisüsti pálinkák eladók BOCSA ISTVÁN bortermele és szeszfőzde Csongrád szőlők Anyakönyvi kivonat Születtek: Kátai Pál Pál, Doma János, Maróti Ágnes, Forgó Enikő, Faragó Juliánna, Szaszkó Gergely, Mészáros Mária, Sárközi Erzsébet, Muzsik Mária, Fazekas Antal, Miczura Ernő, Györgyi Ferenc, Grecsó Imre, Tóth Lajos, Oroszi András. Kihirdetett jegyespárok: Bíró József és Bencsik Katalin, Gergely György és Gránicz Julianna, Lakatos Imre és Nagy Eszter, Lakos Lajos és Erdőháti Nagy Zsófia, Lázár Mihály és Fekete Erzsébet, Kovács János és Paksi Eszter. Házasságot kötöttek: Lehota János Seres Teréziával. Szentesen is megjelent a postaautó Néhány nap óta zöldszínű postaautó bonyolítja le a csomag- forgalmat a vasútállomás és a postahivatal között. Kérdést intéztünk a postahivatal vezetőjéhez ezzel kapcsolatban és azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a takarmányhiányra való tekintettel kénytelenek voltak a lőfogatú postakocsik számát mérsékelni és a postaigazgatóság a pótlás céljaira beállított egy postaautót, amely a vasútállomás közötti csomagforgalmat fogja lebonyolítani. SZENTESI NAPLÓ A boszniai magyarokat is hazatelepítette Bonczos államtitkár A Magyar Távirati Iroda jelenti: Hatalmas lépéssel halad a külföldön rekedt magyarok hazatelepítésének ügye. Alig egy esztendeje, hogy vitéz Bonczos Miklós telepítésügyi kormánybiztos vezetésével hazahoztuk a bukovinai magyarokat, a telepítést vezető kormánytényezők most a Boszniában rekedt szórványmagyarságot telepítették haza. Három község jött vissza hozzánk és a Délvidéken kaptak földet és házat. A hazatelepített magyarok száma 255. Életveszélyes a fürdés a kis-szigetnél Kitűnően bevált a vashíd melletti strandfürdő Megírta a Szentesi Napló, hogy a városi hatóságok eltiltották a közönséget a régi tiszai strandon való fürdőzéstől. Ez a strandrészlet ugyanis a Tisza szabályozása folytán iszapos és gödrös lett, így a fürdőzőkre életveszélyessé vált. Sok helyen már a part közelében 3—4 méteres vízmélység található és a gyanútlan fürdőzők, akik nem tudnak úszni, könnyen elmerülhetnek az iszapos mélységben. A város új strandfürdőt jelölt ki a fürdőzők számára a hajóállomás és a tiszai vashíd között. Ez a fürdőtelep a legalkalmasabb most fürdésre, mert homokos parttal és sekély vízzel rendelkezik. A város itt megszervezte már a mentőszolgálatot, figyelmeztető táblákkal látta el a fürdő területét és a fürdésre alkalmas vízrészt gerendákkal keríttette körül, hogy megakadályozza a kijelölt helyen túl való fürdést. Szabályozták a gépjárművek megengedett legnagyobb sebességét Tilos a fényjelzés Budapest, július 31. A kormány rendeletet adott ki, melynek értelmében a gépjármű üzembentartója köteles a motorteljesítményt szabályozó szerkezetek mozgását oly módon korlátozni, hogy sík úton a megengedett legnagyobb terheléssel a személygépkocsi és motorkerékpár óránként 60, autóbusz 40, tehergépkocsi, illetve különleges gépjármű pedig 30 kiométernél nagyobb sebességgel ne haladhasson. A rendelet, amely felsorolja a kivételeket is, augusztus 21-én lép hatályba. A belügyminiszter a közrend fokozottabb megóvása céljából a honvédelmi miniszterrel egyetértve elrendelte, hogy közlés továbbítására alkalmas bárminő fényjelzést, rakéta, fényszóró, máglyarakás stb.) bármilyen módon adni vagy felvenni tilos. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a fegyveres erő tagjai által a fennálló szabályok értelmében használt fényjelzésekre, a hatóság részéről elrendelt fényjelzések használatára, valamint a posta, a vasút és a hajózás körében használt fényjelzésekre. A FAGYLALT RÖGZÍTETT ARA A közellátási miniszter rendelete megállapította a fagylalt árát augusztus 1-től kezdve. Eszerint a cukrászok, expresszek, fagylaltozók és járó fagylaltárusok részéről kiszogáltatott fagylalt legmagasabb fogyasztói ára a következő : 28 köbcentiméteres adag tölcsérben 14 fillér, 40 köbcentiméteres adag kosárban és tölcsérben 20 fülér, 56 köbcentiméteres adag kosárban 28 fillér. Ülővendégek részére csészében, vagy pohárban deciliterenként 50 fillér. A rendelet intézkedik azokról a lehetőségekről is, amelyeknek esetén a fagylaltárusok ennek az árnak felemelését kérhetik. 530/1942. sz. Árverési hirdetmény. A Körös—Tisza—Marosi Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat árverésen eladja a nemes füzeset 1942. évi termését. Árverés a Kuczori őrjárásban augusztus hó 4-én délelőtt 9 órakor lesz és a Tűzkövesi őrjárásban délelőtt 11 órakor. A fűz kitermelését és elszállítását a vevő eszközli. Vételár és forgalmi adó a helyszínen készpénzben fizetendő. 4741 H. Szakaszigazgatóság. Hirdetmény. Szentes megyei város kezelésében levő Böszörményi János alapítvány tulajdonát tévő nagynyomási négy háziföld 1942—1948. évekre a városháza 28. sz. hiv. helyiségében, 1942. évi augusztus hó 13-án délelőtt 10 órakor megtartandó nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adatik. Árverési feltételek a hivatalos órák alatt a 28. számú hivatalos helyiségben megtekinthetők. 4747 Polgármester. 9. oldal. Ingatlanforgalom Gál Albert megvette Dékány Lajosné felsőréti 1 hold 252 n. öl földjét 3300 pengőért. Ácsi Dániel megvette Tóth Zsigmondné, Tors Kálmán u. 17 sz. házát 4000 pengőért. Dancsik Mihály megvette Bugyi János alsóréti 1348 n. öl földjét 2300 pengőért. Rúzs M. Imréné megvette Doszlop II. Jánosné mucsiháti 1320 n. öl földjét 900 pengőért. Juhász Károly megvette Molnár Imréné nagynyomási 1247 n. öl földjét 3500 pengőért. Piti Mihály megvette Piti Erzsébet belsőecseri 3200 n. öl földjét 3840 pengőért. Sebők László megvette Gilicze Imre belsőecseri 11 hold 1454 n. öl földjét 16.000 pengőért. Berényi István megvette Dudás Imre felsőréti 5 hold 497 n. öl földjét 1000 pengőért. Vass Mihályné megvette Liszli Károly Széchenyi u. 51. sz. házát 10.500 pengőért. Szentes Kiséri Polgári Olvasókör Elnökségétől. /1942. sz. Pályázati hirdetmény A Szentesi Kiséri Polgári Olvasókör 1942. évi október hó 20. napjától kezdődő kimérői állásra pályázatot hirdet. A pályázati feltételek, — melyek a választmány által még ezután lesznek megállapítva — 1942. évi aug. hó 10. napjától a körben ki lesznek függesztve, vagy azok a kör elnökségénél megtekinthetők. — Pályázati kérelmeket 1942. évi szeptember hó 1. napjáig kell benyújtani és a kör fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett pályázatok közül szabadon válassza ki a kimérőt. A kimérői állásra csak szentesi születésű és illetőségű olyan magyar állampolgár pályázhat, akinek szabályszerű vendéglősi képesítése van és nem esik a zsidótörvény rendelkezései alá. A jelenlegi kimérőnél a vendéglői képesítéstől eltekint. A pályázó csak olyan férfi lehet, aki nős és felesége is az üzemben dolgozik. A pályázati kérvényeket szeptember hó 1-ig kell a kör elnökénél benyújtani és a pályázati kérelemhez csatolni kell a zsidótörvény értelmében szükséges összes anyakönyvi kivonatokat, a képesítést igazolómesterlevelet, legújabb keletű erkölcsi bizonyítványt, mely a politikai megbízhatóságot is igazolja, hatósági vagyoni bizonyítványt és illetőségi bizonyítványt. Szentes, 1942. évi július hó 27-én. 4728 Elnökség. Szegvári Kendergyár vásárol minden mennyiségű MAGLEN szalmát ELVESZETT 14 darab apró pulyka Lapistó 68 számú tanyáról (volt Tauer-tanya). Aki tud róla, kérjük értesítését Sarkady N. Antal utca 20 szám alatt, vagy a fenti tanyán. ^ 811 km