Szentesi Napló, 1943. június (24. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-19 / 137. szám

2. oldal. SZENTESI NAPLÓ Az Invázió előjelének tartják Angliában György király afrikai ujját Svédország minden inváziós kísérletnek ellenáll Nincsen szó német—szovjet békéről mondották Berlinben Megkezdték az angolok Szicília lövését London, június 18. György király északafrikai utazását az összes londoni lapok küszöbön álló szövetséges támadás előjelének tekintik. A Daily Telegraph azt írja, hogy a király érkezésének időpontját úgy ha­tározták meg, hogy nagy események előestjét képezze. A lap hozzá­fűzi, hogy a Földközi-tenger partvidéke nem egyetlen arcvonala a tengelyhatalmaknak s nemcsak Afrikában állanak készenlétben a szövetségesek katonái. A közeledő nyár olyan hajóteret talál a szövetségeseknél, amely a legmerészebb reményeken is túlmegy. Az angol és amerikai csapatok elromlott viszonyait akarja György király helyreállítani elcsitult lázas hírterjesztés és a találgatás most ismét megélén­kült. A meglepő utazás legkézenfek­vőbb magyarázata talán, hogy a király, aki az utat Churchill repülőgépén tette meg, az ameri­kai csapatok megtekintésére ér­kezett Észak-Afrikába. Célja, hogy az utóbbi időben nagyon el­romlott viszonyt az angol és ame­rikai csapatok közt ismét szívé­lyesebb mederbe terelje. Stockholm, június 18. Szerdán este váratlan hírrel lepte meg az angol kormány a világot: az angol király, aki leg­utóbb 1939 telén hagyta el Ang­liát és a Maginot-vonalat láto­gatta meg, az elmúlt hét utolsó napjaiban Északafrikába érke­zett még mindig ott tartózkodik. Az angol király utazásának cél­járól semmit sem árul el az angol cenzúra és a svéd lapok is csak találgatásokra vannak utalva. Megjegyzik, hogy a hét elején Svédország katonai hatóságai utasítást kaptak a legteljesebb ellenállásra Stockholm, június 18. Svédország katonai hatóságai nemrégiben azt az utasítást kapták, hogy az ország ellen intézett esetleges támadással szánja­nak szembe és hagyják figyelmen kívül minden más utasítást, ha ilyen rádió útján hangzana el. A polgári hatóságokat szintén fel­szólították, hogy Svédország ellen irányuló támadás esetén a vég­sőkig álljanak ellen. Ha az ország területének valamelyik részén esetleges invázió lenne, akkor a hatóságoknak a helyszínen kell maradniuk és tovább kell teljesíteni kötelességüket. Meglepetésszerin­ támadással ” érzékeny veszteséget mért az amerikaiakra a Japán légtére Tokió, június 18. A japán császári főhadiszállás jelentése szerint a japán ten­gerészet légiereje meglepetésszerű támadást intézett a guadalka­­nári Lunga szigetek­­közelében tartózkodó ellenséges hajókaravá­nok ellen. Az ellenséges hajók közül két nagy, két közepes és egy­ kisebb szállítóhajót elsüllyesztettek, egyet pedig megrongáltak. Ezenkívül elsüllyesztettek egy cirkálót és megsemmisítettek leg­alább 32 repülőgépet. A japán légierő vállalkozásáról 20 gép nem tért vissza támaszpontjára. . Tani, kínai japán nagykövet Tokióban kihallgatáson jelent meg a japán császárnál, akinek jelentést tett az időszerű kérdé­sekről. Pénteken délután utazott vissza a nagykövet állomáshelyé­re. Tudományoa 9lo%$csaAiiIiáz FIGYELEM ! HNkTkiaanpotoa 2 alSidíc": fél 6 6* ii­ 5 órikon gasárnap és flancotup­­­e!8«dt», fii 2, tél 4, fii S ti fél 8 ónkor. Június 19—21. Szombaton, vasárnap, hétfőn. Láthatatlan bilincs Főszerepben: Alida Valii és Carlo Ninchi. Van egy láthatatlan bilincs, amit csak jósággal lehet feloldani — erről mond csodaszép történetet a film. Ugyanekkor: Mihályi Ernő és Turay Ida kis filmje, a FEKETE LEVES. Magyar­ és Uía híradók. Szombat, 1943 június 19. KATONAI ÖVEZET SZÍRIÁBAN ÉS LIBANONBAN Ankara, június 18. Szíria északi határterületét mintegy 100 kilométer mélység­ben, továbbá a libanoni partvidék több szakaszát katonai övezetnek nyilvánították. Ezen a területen tilos a tartózkodás külföldiek számára és tilos minden polgári közlekedés. M­ég a távbeszélőösz­­szeköttetés is megszakadt Szíriá­val és Libanonnal. Másrészről hí­rek járnak, hogy jelentékeny — főkép angol — csapatösszevoná­­sok történnek a török határ kö­zelében. A határ szigorú katonai ellenőrzés alatt áll. Alaptalan bárgyúság a német-szovjet béketapogatózá­sról szóló hír Berlin, június 18. A Nya Daglight Allehanda című svéd lap olyan jelentést kö­zöl, hogy német-szovjet béketapogatózások indultak meg Stock­holmban. A hír érthető idegességet idézett elő az angol és ameri­kai sajtóban. A Wilhelmstrasse il­letékes szóvivője légből kapott alaptalan bárgyúságnak nevezte az egész hírverést. A Nya Daglight Allehanda azt a hírt terjesztette, hogy ma­gasrangú német katonatisztek és a Szovjetunió képviselői, így pél­dául Kollontay asszony, stockholmi szovjet követ között tárgyalá­sok folytak Németország és Szovjetunió között megkötendő bé­kéről. A Wilhelmstrassen feleslegesnek tartják, hogy bővebben fog­lalkozzanak az ilyen híreszteléss­el, amely csak „nevetséges képze­lődésnek" nevezhető. Négy­ kórház három templom és polgári áldozatok az angolszászok kölni támadásának mérlege Német támadás Pantelleria, angol bombázás Szicília ellen Róma, június 18. Német harci repülőgépek táma­dást intéztek Pantelleria kikötő­je ellen. Az ellenség mérsékelt erejű lé­gitámadásokat intézett Campania Calabria és Szicília néhány köz­sége ellen, a­nélkül, hogy említés­re méltó károkat okozott volna. Az Agrigento környékén levő Sciaccától délnyugatra olasz va­dászgépek találatai következté­Brit bombavetők támadták az elmúlt éjtszaka a nyugatnémet területeket és bombáik lakóne­gyedekben, főleg Kölnben veszte­ségeket okoztak a lakosság köré­ben és épületkárokat idéztek elő. Eltaláltak négy kórházat és há­rom templomot. Ugyanakkor egyes ellenséges repülők zavaró vállalkozásokat hajtottak végre Észak-Német­ország felett. Bom­bákat nem dobtak le. Az éjtszakai vadászok és a légihaderő légvédelmi tüzérsége 14 ellenséges bombavetőt semmi­sítettek meg. További négy ellen­séges repülőgépet a megszállt nyugati területek fölött lőttünk le szerdán saját veszteség nélkül. den 2 ellenséges repülőgép a ten­gerbe zuhant. FELFÜGGESZTETTÉK A SZÍRIAI HATÁRZÁRT Ankara, június 18. Csütörtökön felfüggesztették a Szíria és Törökország között lé­tesített határzárt. A Taurus-ex­­pressz Szíria irányában újra ren­desen közlekedik. an MaBMRNKBiBfla MBSipUtiia 00 Iíyen a­­front . . . Pap Lajos honvédtől 292—101. Elkésve érkezett. Kellemes ünnepe­ket kívánok a rokonai­m­nak, jóbará­taimnak. Burkus Pál honvédtől 965. Üze­nem kedves Feleségemnek és kis­leányomnak, hogy jól vagyok, ez­úton kívánok az összes ismerősök­nek és jóbarátoknak kellemes ün­nepeket. 00 Üzen az otthon Vas Imre őrvezetőnek 628. Üzeni egy tiszaparti szds. Az, hogy az ígért ajándékot el ne felejtse haza­hozni és akkor én is adok fényké­pet. A viszontlátásig sokat gondol Magára I. A választ újság útján kérem. Kaluser Tivadar honvédnek 484., Üzeni menyasszonya. Kedves Tibor! A csomagot elküldtem, az újságot megrendeltem, írjál, vagy üzenj a Szentesi Naplóban. Szeretettel vár­lak haza, sokszor csókol Rózsika. --------------­— Keti gyilkosság Baja mel­lett. Német Péter föld­míves nagybaracskai lakos, szerdára virradó éjjel vadászfegyverével agyonlőtte vejét, majd később, mivel nem volt már tölténye, a puska tusával agyonverte felesé­gét. A­ gyilkosságot házi perpat­var robbantotta ki. A gyilkos rögtönítélő bíróság előtt felel tet­téért.

Next