Katolikus gimnázium, Szentgyörgy, 1881

iskolai ünnepélyek. Az 1882-diki jan. 28-án, mint Deák Ferencz halálának év­forduló napján, előadásaink szüneteltek. Az összegyűlt tanulóifjúság előtt a nagy férfiú hazafias érdemei lelkes beszédben dicsőittettek. Ő Felségének névnapja, Szt. György sz. kir. városa védszentjének évforduló napja, valamint jun. hó 8-a. Ő Felségének Magyar­­ország királyává koronázási napja, isteni tisztelet tartásával ünnepeltetett. Tanácskozások. A nm. vallás s közoktatásügyi m. k. Minister ur által köz­rebocsátott középiskolai rendtartás értelmében meghatározott min­dennemű tanácskozások maga idején megtartattak ; azok jegyző­könyvei felsőbb helyre felküldettek, az ellenőrző tanácskozmányoknak eredményeiről a tanuló ifjak s azok szülei értesítve lettek. Főigazgatói látogatás. Ns. Wiedermann Károly, pozsonyi tankerületi m. kir. id. főigazgató úr, folyó évi jan. hó 24. 25. 26. és 27-dik napjain sze­rencséltette látogatásával intézetünket.­­ Nagysága minden egyes osztályban a tanárok előadásait és a tanulók feleleteit többször meghallgatta, hogy az intézet állapotáról magának meggyőződést szerezzen. A látogatás negyedik napján délelőtt értekezletet tartott, melyben tanférfiúi buzgalmáról, szakképzettségéről és finom bánás­módjáról tanúskodó módon közré szerzett tapasztalatait. Miután a tanári karnak az ifjúság érdekében tett fáradozását megköszönte, azon óhajtással végzi az­ értekezletet, hogy a tanári kar mun­kásságát szép siker koronázza, jó egészség kövesse. Tan- és mivelődési eszközök. A természet és vegytani szertár szaporodására Szt. György sz. kir. városa az idén szorult pénztári viszonyai miatt adomány­nyal nem járult. A régi beszerzett eszközök jó és használható állapotban vannak, azok száma : 193. A természetrajzi tanítási eszközök : kitömött emlős : 1, kitömött madár : 6, hüllők és halak borszeszben: 57, sugárállatok és rákfélék: 38, csiga: 83, csigák és kagylók: 421, fészkek és tojások: 29, rovar: 400. Növénygyűjte­ményünk : 700 drból áll, a méhfélék száma : 216.

Next