Katolikus gimnázium, Szentgyörgy, 1916
I. Ferenc József. 1916 november 21-én gyászos halotti fátyol borult a magyar szent koronára. Meghalt a király ! A múlandóság nem ismer kivételt, s ha a leghosszabb uralkodás jutott is osztályrészül a világszerte tisztelt fejedelemnek, ideje mégis betelt. Mély borongással hirdették a gyászos eseményt a főváros harangjai, mintha a költő szavait zúgták volna. „Kincs, pompa, fény, rend, munka, rang, köd, pára mind .... fen és alant !“ Elváltunk tehát attól az ősz uralkodótól, kinek nemes alakja egészen hozzáfért lelkünkhöz, úgy, hogy ma sem bírunk megválni tőle, ma sem tudjuk megszokni azt a gondolatot, hogy szent koronánk már nem az ő fején ragyog. Nem csoda! Hiszen nagyapáink, apáink, mi magunk s gyermekeink az ő képéről tanulták ismerni a magyar királyt s az ő személyében tisztelték a szent koronát, iránta ápolták a hagyományo királyhűséget. S íme, most utolsó Istenhozzádot mondunk Istenben boldogult felséges királyunknak. Ez az utolsó búcsúzás az iskolákból, a magyar ifjúságtól száll az elköltözött felé. De ép azért, mert az ifjúságot képviseljük, nem szabad átadni magunkat a fájdalom és gyászborongás hangulatának, mert az ifjúság minden eseményt jövőbe vetett szemekkel néz s a múltból is a jövendő idők szálait szede-