Szép Szó 5. kötet (Budapest, 1937)
20. szám - Bóka László: Justh Zsigmond
425 Bóka László: Justh Zsigmond zsolta a humánumot: sport, zene, irodalom, politika, társadalom, apró, tapogatózó utazgatások, Dániába például. Bizonytalan, de helyes volt az ösztön: forgatni kezdték talentumaikat, minden rendelkezésükre álló eszközzel embernek készültek, művelt, sokoldalú embernek. (Gyurka és Sándor ezalatt reménykedve várták egy kalotaszegi varrottas mellény társaságában, hogy mit kártyáz nekik össze Gyurkovics Milán ... ha még emlékszel rá, olvasó!) Az egyetemet Kielben és Zürichben fejezte be. Zürich nagy iskola volt, jogot is lehetett benne tanulni, de Európát még jobban, szinte keresztmetszetben meg lehetett benne tanulni. Angolok, franciák, németek, olaszok, spanyolok, csehek, román bojár fiúk, orosz anarchista diákok rajzottak Zürichben. Olykor egy csöndes vendéglős asztalnál fél Európa reménysége ült együtt. A levegő nem volt olyan átszűrten finom, mint az Andrássy-palotában, de szabadabb volt, a friss polgári Európa levegője volt. Itt nem tudtak a szenttornyai kastélyról, nem respektálták fényes eredetét, de respektálták benne a művelt embert. Itt ráébredt, hogy egyetlen kiváltságának van tekintélye, kiváltságos műveltségének. Az otthoni iskola nem volt hiábavaló, azt érezte, de azt itt tanulta meg, hogy célja e műveltségnek több is lehet, mint egy főispánság. A társaság után itt találkozott először a társadalommal. Zürich nagy kollégium volt, még csak egy speciál-szemináriumra volt szüksége Európa tudományból: Párisra. Párisban három nagy élménye volt. Itt látta először a tudomány és művészet teljes formáját, mely nem nagyúri kedvtelés, de nem is cigánysors, hanem egy nagy nép érvelése. Otthon, az ő köreibe, nem igen kerülhetett eleven író, itt azt látta, hogy a grand monde futva fut egy műtermi meghívóért, hogy egy Taine szavát áhítatos csöndben hallgatják a Faubourg urai. Itt látott először olyan arisztokráciát, melynek társadalmi rangot és politikai súlyt nem biztosít törvény. Itt látott először hasznos munkát végző, kenyérkereső arisztokratát s itt látta a régimódi Maillé-palotát, hol a valóban nemes hagyományt őrizték, anakronisztikus formák közt, de eleven lélekkel. S végül, harmadjára, itt ismerte meg a polgárt, ki puritán otthonában nagypolitikát űz. Otthon az egy Deák Ferencen kívül ilyenformát sem látott (Deák is nemes volt!), itt pedig a „Faubourg St. Honoré remetéje" nem volt kivételes jelenség. Párisi éveinek volt egy negatív nyeresége: Bécset elkerülte. Mária Theresia és II. József Bécsé nagyjelentőségű város volt, Ferenc József Bécsé nem. A magyar arisztokrácia úgy tolongott ebbe a városba mégis, mint az előkelő élet Mekkájába, mert Bécsben volt az udvar. Párisból, zürichi diákkocsmából nézve persze komikus volt ez a búcsújárás: „Egész piciny agyvelőjüket, szívüket ez az egy szó „Bécs" feküdte meg. És ha látnád, hogy imponálnak bécsi kétes sikereikkel a vidéknek .. . Pauline hercegné egész jól jellemezte a bécsieskedő magyarkákat: Hongrois je